Kiskundorozsma - Dorozsmai Napló, 2007 (18. évfolyam, 1-12. szám)

2007-06-29 / 6. szám

2007-június 29. 25 éves a Székivirág Népdalkor Felejthető Az évforduló és az Arany Páva-díj elnye­rése kapcsán Mészáros Mária, a Székivirág Népdalkor művészeti vezetője mesélt az együttesről. - Idén ünnepeljük megalakulásunk 25. évfordulóját, nagy öröm számunkra, hiszen idén a KÓTA által megszervezett népzenei minősítőn már második alkalommal sikerült elnyerni az Arany Páva-díjunkat. Nagy öröm a csoportnak, hiszen ez a legmagasabb fokozat. Van egy Arany Páva Nagydíjas fokozat is a KÓTA szervezésében azóta, ez akkor nyerhető el, ha a csoport már legalább két Arany Páva díjat nyert, tehát mi már erre is esélyesek vagyunk, elindulhatunk a to­vábbiakban ennek megszerzésére. - Hogyan alakult a népdalkor? - A népdalkor huszonöt esztendeje az akkori citerazenekar vezetője, Fekete István vezetésével alakult az akkori Alkony Nyug­díjasklub tagjaiból. Én mintegy tizenöt éve vettem át a csoport vezetését, azóta több díjban részesültünk, rengeteg rendezvényen veszünk részt, nemcsak itt a falun belül, hanem nagyon sokfelé kapunk meghívást. Azok a csoportok, akikkel a kapcsolatot tartjuk, az a kisteleki, földeáki, baksi, szente­si, hódmezővásárhelyi és a mezőtúri cso­port. Ők már Nagypáva-díjas csoport, igazi példakép lehetnek. Nagyon jó a kapcsolat ezekkel a csoportokkal, nagyon szeretjük a népzenét. Ez pusztán az emberi szeretetből, az éneklés szeretetéből fakad, hogy nemcsak én, hanem a csoport összes tagja hatalmas lelkesedéssel fog neki minden rendezvény szervezésének, erre példa az idei citerás találkozó is, ami remélem mindenkinek nagy örömére lesz. - Hány fős a csoport? - Tizenhárman vagyunk, utánpótlásnak sajnos nincs jelentkező, a citerazenekar pedig két éve bomlott fel, mert elszakította őket az élet, férjhez mentek, vidékre költöztek. Saj­nos azóta sem sikerült ezt a népzenei szépsé­get, mint a citeramuzsika megőrizni Dorozs­­mán. Egyedül én tartom a frontot, nagyon bízom benne, hogy az elkövetkezendő idő­szakban esetleg a pedagógusok felfigyelnek erre, és az iskolákban, esetleg már az óvo­dákban jeleznék, hogy lehetőség nyílna in­gyenes oktatásra a Petőfi Sándor Művelődési Házon belül, ahol hangszereket is biztosíta­nánk, én népzeneoktatóként igyekeznék minden tudományomat átadni a gyerekek­nek. Volt néhány kis tanuló, de ez még nem zenekar, ezért nem maradtak tovább. Úgy öt­hat fős csoport lenne jó, ha lehetőleg azonos korosztályból be tudna indulni. - Úgy tudom, a citerazenekar is nyert Arany Páva-díjat. - Igen, az első nagyon nagy élményünk volt, amikor 2001-ben a Székivirág Citeraze­nekar külön elindult a KÓTA minősítésén és Arany Páva-díjat kaptunk. - Mi vezette a népzenei csoportok vezetéséhez? - Óvónőképzőbe készültem, itt furulyáz­ni kellett. Az akkori citerazenekar Fekete István vezetésével meghallotta, hogy én tudok furulyázni meg énekelni, így megta­láltuk egymást, akkor kerültem a zenekarba. Lajosmizsén végeztem egy alapfokú művé­szeti iskola keretein belül egy népdalkor és egy citerazenekar-vezetői tanfolyamot. Au­tentikusan tanultam meg citerázni, hallás után az idős bácsiktól, mert elegem volt a furulyából, és citerázni szerettem volna. Ez sikerült, és bízom benne, hogy örömet tudok okozni a zenémmel.­­ Köszönöm a beszélgetést, és gratulálunk a díjakhoz és a jeles évfordulóhoz. ZSÓFIA Foci évadzáró A Kiskundorozsma BSK utánpótlás csapatai nagysikerű bankettet rendeztek a focipályán 75 fővel (játékosok, szülők). Volt szülő-gyermek mérkőzés, 11-es rúgó verseny, csocsó bajnokság, lábszépségverseny. Kormányos János az utánpót­lás neveléséért felelős edzőt kértük meg, hogy készítsen számvetést az elmúlt évadról. Előkészítő csapat: 16 mérkőzés: 2 győzelem, 0 döntetlen, 14 vereség, gólarány 23-144; 6 pont Edző: Farkas Kálmán (Soló) Serdülők: 16 mérkőzés: 7 győzelem, 1 döntetlen, 8 vereség, gólarány 55-80; 22 pont Edző: Kormányos János Ifjúsági csapat: 30 mérkőzés: 17 győzelem, 2 döntetlen, 11 vereség, gólarány 77-45; 53 pont 6. hely edző: Kormányos János Különdíjak: Legjobb játékos: Kálmán László, Judik János, Vasas Róbert. Legtöbbet edző: Farkas Ádám, Kormányos Csaba, Weszelovszki Tibor. Gólkirály: Szilágyi András, Németh Tamás, Kartali László. Legtöbbet fejlődő: Gyuris Dávid, Tari Csaba, Molnár Ferenc, Zádori Norbert, Borza Márk, Judik Ádám, Simonics Dávid, Gyuris Bence, Ottlik Márk, Szalai László Kiöregedők: Kálmán László, Csányi Zoltán, Bende Szilveszter, Kovács Zsolt, Szászi András, Sepp Ádám, Sepp Róbert, Kormányos Csaba, Mol­nár Krisztián, Kormos Máté, Kartali László, Fábián Zsolt, Vasas Róbert. Támogatók: Tóth József, Bányai Attila, Far­kas Kálmán, Hódi Tamás, Nagy István, Kiss Antal, Takács Mihály, Dobó Ferenc, Lajkó Péter, MILITÁR MIKLÓS 5. oldal Dolly Roll Fáradtan érkezett Dorozsmára a Dolly Roll. Ritchie-vel, a zenekar dobosával beszél­gettem, aki elmondta, bízik benne, hogy jó hangulatú lesz a buli annak ellenére, hogy Dolly nem érzi jól magát. Nemrég gyomor­műtéten esett át, de a lekötött meghívások­nak igyekszik eleget tenni. A koncert előtt Dollynak tettem fel pár kérdést. - A nevednek van-e valami köze Dolly Par­ton énekes nevéhez? - Nincs. Az általános iskolában már Dolly volt a nevem, mivel az előző kereszt­nevemből sok volt az osztályban. - Sokan megfordultak a zenekarodban, az egyik Flipper Öcsi, róla mit tudsz? - Több mint két éve nem találkoztunk. Ennyi. - Milyen a viszony Fenyő Mikivel és Szikora Robival, a régi Hungáriás zenésztársakkal? - Jó. Baráti a viszony, semmi több. A Hungária két évig volt, mi meg már 24 éve éljük az önálló sikeres pályafutásunkat. A mostani tagok szerzik a dalokat. Az összes meghívásnak igyekszünk eleget tenni, a legkisebb településre is elmegyünk, ha hív­nak. Az esti koncerten főleg külföldi slágerek feldolgozásai magyar szöveggel hangzottak el, kb. 25 percben. Elmondhatjuk, nálunk Dorozsmán fellé­pett a Dolly Roll. Hogy megérte-e őket ide­hívni, mindenki döntse el maga. Én már el is felejtettem. MILITÁR MIKLÓS A Dorozsmai Napok támogatói: Tornádó Zrt., RAMPF Formen GmbH., Bányai Cuk­rászda, Gyuris István - Vadliba, Nagybani Piac Kft., Képviselőink képviselői alapjuk­ból, Déli-Farm, Miksi és Társa, Takácsné Palócz Julianna, Szegána, Gábor és Társa, Szélmalom KTV ZRt., Tornádó, Pesti Ferenc, Plantseed Bt., Alex és Alex Divat Bt., Zöld Sziget üzlet, Lukovics Gabriella, Takács Já­nos, Székivirág Népdalkör, Dél-Tisza-menti ÁFÉSZ Dorozsmai Sütőüzeme, Félegyházi kenyérbolt, Elekné dr. Oláh Jolán.

Next