Dunapataj - Pataji Hírlap, 2007 (14. évfolyam)
2007-04-01
Komáromi János: csillagpor életünk már fátylat szó ránk a ködös alkonyat csak távoli vágyként látom arcodat pillantásod ezer év óta kísért mégis elvesznek az évek semmiért számtalanszor fonódott már egybe csillagpor életünk és látod mégis csak külön magányosan egymástól távol élhetünk földi röghöz tapadt égi vágyakozás a lélek súlya az örök várakozás fényből font távolság két ember között most elválaszt bár összekötött örvénylő vonzás csillagot alkot az Úr szétszórt porából fénylő forróság lesz a hideg-semmi honából ilyen lehet ha két lélek egyesül születik Valami és a Semmi megsemmisül Virágbontó A természet virágba borulásának havában jelenik meg ismét a Pataji Hírlap. Talán egy kicsit megkésve, de nem elmaradva. Jóleső érzés volt, hogy sokan kérdezték, kérték már az új számot. Ebben az évben négy alkalomra tervezünk Pataji Hírlapot - minden évszakra egyet. Jelenleg erőnk és időnk ennyit tesz egyelőre lehetővé. Persze szeretnénk akár minden második hónapban egy-egy újsággal jelentkezni, mert hisszük, hogy van igény a Hírlapra - és szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy lenne is mit benne közölni. Mögöttünk vannak szép ünnepek és események: farsang, március 15., húsvét, a kezdődő koncertek és rendezvények. Előttünk pedig újabbak: majális, ballagás stb. Nehéz összefoglalni ami eddig történt, de mi mégis megpróbáljuk. Próbáljuk úgy is szerkeszteni az újságot, hogy általa egy kicsit megkönnyítsük az olvasó életét, vagy éppen felhívjuk aktuális problémákra a figyelmet. Hisszük, hogy ez a közös boldogulásunkat, életünket segíti, könnyíti meg. Köszönet Mint láthatták a Pataji Hírlap első száma sok hirdetést tartalmazott. A hirdetők vállalkozásaik reklámozása mellett a Hírlap megjelenését is támogatták. Az ebből befolyt összeg, továbbá a képviselő-testület felajánlása is kellett ahhoz, hogy a Pataji Hírlap meg tudjon jelenni. E támogatások, felajánlások nélkül a Hírlap megjelenése lehetetlen lett volna. Ezúton szeretnénk megköszönni nekik, hogy ismét életre kelhetett a nagy múltú újság! Vállalkozók részéről: Balaton József, Bálint László, Benyeda László, Cselik Sándorné, Csókás András, Gombos János, Gózon János, Gubányiné Kardos Edikó, Horváth László, Katona József, Kereső Antal, Kothencz László, Kovács Lajos, Lisztmajer Péter, Nagy Szilvia, Németh Antal, Németh Róbert, Nyúl Gáborné, Szigeti Sándor, Szilasi László, Taba Sándor, límár Géza, Tóth Sándor Vajda Pál, Zsigmond Enikő Dimapataj Nagyközség Képviselő-testülete: Dusnoki Csaba polgármester, Nagy Gyula alpolgármester, Gyuricza László, Dr. Iván Katalin, Járdi József, Kiss István, Kocsis Károlyné, Kothencz József, Nagy Jenő Zoltán, Schill Tamás, Szabó László, Szamosközy Tamás.