Dunapataj - Pataji Hírlap, 2007 (14. évfolyam)
2007-04-01
2007. április Pataji Hírlap 13. „Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag, Te, a népek hajnalcsillaga!...” írta Petőfi Sándor Debrecenben 1848 októberében. Valóban, akkor még így hitték, így tudták, hogy ez a csillag örökre fennmarad. Még nem gondolták, még nem is gondolhatták, micsoda pusztítás követi a rövid fellángolást. Minden téren, nem csak a harcmezőn. A vesztes csaták nyomán hadizsákmány lett a mindmegannyi csapatzászló, fegyver, egyenruha, élelem és felszerelés, kényszersorozott, vagy hadifogoly lett a honvédek nagy része és „hadifogoly” lett a szabadságharc irattára, nyomtatványai, kiadott rendeletei de maguk a nyomdagépek is. A Bécsbe hazavonuló császári hadsereg magával vitt minden mozdítható, amelyről azt gondolták, „bűnjel” azok ellen, akik lázadni mertek függetlenségükért. Büntették az itthonmaradottakat. Akik nem jelentették be, hogy szüleik, rokonuk, szomszédjuk padlásán 1848-as honvédzászlót rejtegetnek, hogy Kossuth hírlapjait, Batthyány rendeleteit dugdossák, s hogy katonadalokat dúdolgatnak, azokat is megbüntették. Nem csoda, hogy nagyon kevés példány maradt ránk ezekből az amúgy is sérülékeny papírra készült nyomtatványokból. Ezek egyike az itt szó szerint közölt rendelet, amely István nádor 1848. március 17-én kelt irata Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezéséről. A bemutatott példány (lásd 11. old.) a keszthelyi Balaton Múzeum tulajdona, l.sz. 1.57.771.1. Fénymásolat a szerző birtokában. Ezen felül őriz még a Hadtörténeti Intézet és Múzeum múzeumi Kisnyomtatvány-gyűjteménye, a bécsi Nemzeti Könyvtár Nyomtatványtára és az Országgyűlési Könyvtár Magyar Parlamenti Gyűjteménye, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1-1 példányt. Ha végiggondoljuk, hogy csak az akkori 64 vármegye főispánjainak, a főbb köztisztviselőknek, a minisztériumoknak küldtek hivatalból egyetegyet, nagyon kevés a ma ismert példányok száma. A forradalmi korszakokra különösen érvényes a régi latin mondás: Habent sua fata libelli. (Terentianus Maurus). A könyveknek megvan a maguk sorsa, így az egyéb nyomtatványoknak is. Dunapataj és Szentkirály egy a sorsunk? Szentkirály valamikor falu volt a középkorban, de a török hódoltság alatt elpusztult teljesen. Az ország újraegyesítése után pusztaként használták fele részben dunapatajiak (kevesen tudják, XVIII. században református püspöki székhely volt), valamint fele részben a kalocsai érsekség. Ez a birtokviszony megmaradt az államosításig. A XIX. század második felében kezdett el tanyásodni, majd a XX. század első felében alakult ki teljesen tanyás településként (a házak viszonylag messze voltak egymástól). Meglehetősen sokan éltek itt, hiszen hamarosan iskolát is építettek maguknak. Majdnem 100 %-ig katolikusok voltak. A templom az iskolában volt. A termelőszövetkezetek szervezésével Szentkirályt "eltüntették". A lakók leginkább Dunapatajra, vagy Kiskőrösre, Kalocsára, Hartára költöztek be. Ekkor duzzadt fel Dunapataj lakossága 6-7000 fő körülire. Az iskolát lerombolták, emlékét egy kő jelzi a határban. Ugyanakkor mára Dunapataj lakossága nem éri el a négyezer főt. Az utolsó népszámlálási adatok (2001) szerint 3628-an vagyunk. Hogyan lehetséges mindez? A lakosság lényegében fél évszázad alatt megfeleződött a településen. Itt nem elég a történészek, történeti demográfusok magyarázata, mely szerint a polgárosult államokban egyre csökken a gyermekáldás mértéke és megkezdődik a népesség csökkenése. A tanyákról betelepített parasztcsaládok lényegében mindazt elvesztették, ami életük részét képezte; évszázadok óta művelt földjeiket, saját két kezük által épített házaikat, jószágaikat. „Az, ami az igazi parasztot mély és megmagyarázhatatlan rettegésben tartja, annak gondolata, hogy kihal a családja és neve.” „Időtlen időktől ül ősi rögjein, aki azért vette azt birtokába, hogy vérével szavatoljon érte. Mint ősök unokája, mint jövőbeli unokák ősapja ereszt gyökeret. Az ő háza, az ő tulajdona.” Oswald Spengler: A nyugat alkonya. 1922 A társadalmi változások kihatnak az egyénre, befolyásolják gondolatvilágát, döntéseit. Aki egyszer már elvesztette mindenét, annak jövőképe is megváltozik, lényegében megszűnik. Hiába volt a Kádár-korszak viszonylagos jóléte, az emberek nem érezték a létbiztonságot és ez kihatott a gyermekvállalási kedvre is. Talán nem véletlen hogy a természetes szaporulat 1958-ban indult el a fogyás irányába, azóta csak két évben (1974-77) reprodukálta magát a népesség. A születések száma azóta évente 200 ezerről 100 ezer alá, a halálozásoké 100 ezerről 130 ezer fölé emelkedett, az átlagos gyerekszám 2,5-ről 1,3-ra esett. Az abortusz liberalizációja (1956) óta becslések szerint 6-8 millió művi vetélést végeztek el. A rendszerváltozás sem hozott pozitív változást. Dunapatajon, ahogy az ország más településein is munkahelyek szűntek meg, helyi adatokat nem ismerem be, hogy érzékeltessem az arányokat 1980-ban 5, 4 ma 3, 6 millió betöltött munkahely van Magyarországon. Ez is hozzájárult a település elhagyásához, az elvándorláshoz. Fiataljaink közül egyre többen tanulnak felsőoktatási intézményekben, hozzáteszem sajnos..... Miért? Mert ezen a fiatalok többsége nem tér vissza Dunapatajra és népesedési szempontból is káros, mivel kitolja az első gyermek vállalásának idejét, ma ez 28 év átlagosan. Egyes számítási módszerek szerint 2050-re 6,5 és 9 millió közé teszik hazánk népességét. Sokan legyintenek, nem érint ez engem, de sajnos ez nemzeti sorskérdés. Az elöregedő és fogyó társadalmunkban nem lesz aki kitermelje nyugdíjunkat. Itt kérdezném meg a dunapataji polgárokat akarjuk-e, hogy szülőfalunkat a század végére csak egy kő emlékmű jelezze mint Szentkirályt? Természetesen van megoldás. 1. A társadalmi tudat formálása, a keresztény értékek megjelenítése. 2. Családbarát foglalkoztatáspolitika. 3. A gyermeknevelés bizonytalanságának megszüntetése. Mi dunapatajiak az első pontot meg tudjuk valósítani, ha akarjuk, a többi a nagypolitika feladata. Építsünk közösséget! Jövőnk esélye a gyermek! Járdi Attila Magyar Családokért, a Fennmaradásért Mozgalom wtww.nepesedes.hu