Dunapataj - Pataji Hírlap, 2012 (19. évfolyam)
2012-08-01
10 Fataji Hírlap Nyári szám Évtizedek a Kodály-módszer szolgálatában Interjú Füzesi Béláné nyugdíjas dunapataji énektanárral - Kodály Zoltán kétszer látogatott el az Ön idejében Patajra. Hogy emlékszik ezekre a látogatásokra? - Jó érzés volt, hogy nálunk fogadhattuk Kodály Zoltánt, még az iskolai szolgálati lakásunkban. Onnan kísértük át a különböző helyszínekre, pl. a tornateremben lévő szereplésre, vagy a művelődési ház alapkőletételére. Az első végzős nyolcadikos osztályt is meghallgatta a Tanár úr, mert 1954- től volt ének-zene tagozatos oktatás Patajon. Később 1966-ban, a művelődési ház avatásán volt egy nagyobb lélegzetű rendezvény. - Milyen volt akkoriban az iskola felszereltsége? - Természetesen nem lehet összehasonlítani a maival, de boldogultunk vele. A zeneterem tényleg nagy segítség volt. De például a 20. századi zene illusztrálásához nem volt semmiféle hangzó anyag, ezért éjszaka vettem fel rádióból a számokat, amiket másnap bemutattam a gyerekeknek. - Milyen volt a fogadtatása a községben az ének-zenei oktatásnak? - Nagyon pozitív volt, és sokan szerették volna a zenei tagozatban látni a gyermeküket, sokszor ennek létszámkorlátai voltak. Olyan színvonal volt a zenei osztályokban, hogy például Szőnyi Erzsébet a zeneakadémiai hallgatókat többször hozta ide óralátogatásra. Nézegetjük a régi fotókat: gyermekkarok, kísérő zenekarok, színpadi szereplések, mellette számos újságcikk - több évtizedes munka mára megmaradt dokumentumai. Ami szemmel nem látható - és ami mérhetetlen -: az egykori tanítványok lelkében, tudásukban és teljesítményükben van. „Zene nélkül nincsen teljes ember.” - összegezhetnénk Kodály szavaival. A gyerekeken és a szülőkön kívül a községi, járási és megyei vezetés és a szakma is számon tartotta pedagógiai teljesítményét: számos különböző szintű (köztük miniszteri) elismerés és kitüntetés birtokosa. Annuska néni, ahogy tanítványai a mai napig nevezik, nagy elégedettséggel és szeretettel gondol vissza a pataji tanítványokra és az iskolában ének-zenei munkával töltött évtizedekre. (Képünkön Kodály Zoltán vendégségben Füzesi Bélánénál 1962-ben, illetve a művelődési ház avatására menet Kodály Zoltánnal és Vincze Károly tanácselnökkel 1966-ban. Fotó: Toronyi János, Dunapataj. Toronyi Jánosné engedélyével.) Schill Tamás Harangfelújítás A kábeltévén futó felhívásból nyár eleje óta tudhatjuk: a dunapataji katolikus egyházközségben a harangok felújítása, korszerűsítése vált időszerűvé. Jó érzés, hogy ismeretfrissítésként fellapozhatom a Pataji Hírlap 1994. szeptemberi számát, amelyben erről a témáról szóltunk. Identitásunknak tagadottan is része a kereszténység, vele a harangszó kultusza. Az ótestamentumi idők óta létező formáról van szó, amelyet a kultikus szükség hozott létre. Az első harangokat Itáliában öntötték az V. században. A harangozás az egyházban a XII. századtól kötelező, a déli harangszó a nándorfehérvári (Belgrád) győzelem (1456) óta. A hívek gyülekezeti alkalmainak híradása mellett az ünnepköszöntés, tiszteletadás céljára is használják. Jeladásra és riasztásra ma már kevésbé. A latin mondás veretes pontossággal sűríti a harangok szerepét: „Vivos vocomortuos plango- fulgura frango”. Vagyis:” Az élőket hívom- halottakat elsiratom- villámokat megtöröm”. Eszembe jut, milyen büszkén hallgattuk ez év március 5-én ( majd 10-én) a Kossuth Rádió déli harangszójában a pataji katolikus templom harangjait! Talán érdemes feleleveníteni: a katolikus templom három harangja közül csak a középső a régi, a két másikat innen is elvitték az első világháborúban. A 120 kg-os középső harang anyaga bronz, felirata:’’ÖNTÖTTE SCHAUDT ANDRÁS, Pesten 1853”. A hívek 1924-ben öntették újra a nagy- és a kis harangot. Előbbi 280 kg-os, és Szűz Máriának tiszteletére lett felajánlva. A kicsi harang súlya 75 kg, felirata:’’SZENT ISTVÁN MAGYARORSZÁG ELSŐ APOSTOLI KIRÁLYA (KÖNYÖRÖGJ MAGYAR NEMZETEDÉRT) DUNAPATAJA. KAT. HÍVEK 1924-ben”. A korszerűsítés indokáról, a pillanatnyi állapotról (június 30.) Csorba József plébános úr készséggel ad tájékoztatást: Eddig gyakorlatilag egy erőszakos harangozás volt. A motor, a berendezés „erőszakossága” szabályosan szétverte a harangokat. A nyelvek sorozatban leszakadtak, de sajnos a harang koronája is megsérült. Páli Csaba évek óta javítja harangjainkat, az ő szakvéleménye világossá tette, nem odázhatjuk tovább a komolyabb beavatkozást, a 24. órában vagyunk. A korszerűsítéssel, a villamos berendezés felújításával meghosszabbíthatjuk harangjaink élettartamát. A kiegyensúlyozás, automatizálás megtörtént, azt mondhatjuk, félig van kész a felújítás. Bartha József, a Pápa melletti Csóton élő mester még túlfeszültséget is megállapított a villamos rendszerben, ennek felderítése is szükséges. A munka összértéke egymillió forint. Az adakozó kedven is múlik, meddig húzódik a dolog . Azt mondhatom - s szeretném, ha ez kapna hangsúlyt a beszámolóban, mert ezt kellene tudatosítani az emberekben, a hívekben - egy falu akkor él, ha abban van torony, ha abban van harangszó. Ezért fontos templomaink rendben tartása. A hívek adakozása nélkül ez régen sem ment, ma sem megy. Az adakozókedvet firtató óvatoskodó kérdésemre, plébános úr természetes mozdulattal nyúl a füzetért, amelyben pontosan vezet és aláírat minden adományt. Együtt számoljuk össze: eddig kereken 201 000 forint gyűlt össze. Szabó Zsigmond