Dunapataj - Pataji Hírlap, 2023 (30. évfolyam, 114-115. szám)

2023-04-01 / 114. szám

2023. április Pataji Hírlap 21 Tornahíradó A Dunapataji Községi SE szertorna szakosztálya a versenyszezon első felére felkészült. A tornászok tavaszi felkészülését nehezítették kisebb sérü­lések, betegségek, illetve az, hogy még 2022. november és december hónapjában nem tudtak edzésre járni, mert edzőjük térdműtét utáni kény­szerszabadságát töltötte. Ennek elle­nére mindenki megfelelő felkészült­séggel rendelkezik, így nagy remé­nyekkel vágunk neki a 2023-as év megmérettetéseinek. Mint minden évben, most is kétfelé készülünk. Az egyik a Diákolimpia „A” és „B” kate­gória, a másik a Magyar Tornaszövet­­ség I. és II. osztályú versenyei. Diákolimpia „B” kategóriában szakosztályunk két tornásza, Györkei Szabolcs és Varga Csaba a Kalo­csai Fényi Gyula Általános Iskolát képviselve a megyei bajnokságon, február 11-én a bronzérmes csapat tagjai. Az országos elődöntőn, márci­us 11-én Györkei Szabolcs egyéni teljesítményével bejutott az országos döntőbe. Diákolimpia „A” kategória or­szágos döntőjét április 16-án rendezik Budapesten. Erre a versenyre szak­osztályunk nyolc versenyzője készül. Négy egyéni versenyző, Oszlányi Kende a Hartai Ráday Pál Általános Iskolát, Berger Andor a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolát, Homo­ki Dominik és Szűcs Norman a Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskolát képviselve. Csapatversenyben, a felsősök korcsoportjában sikerül csapatot kiállítani a dunapataji iskolá­nak. Tagjai Koller Balázs, Weller Noel, Homoki Bence és Váradi Andor. Az I. osztályú gyermek verseny­zőknek 2023-ban három fordulóból fog állni az országos bajnokság: kettő tavasszal (április 30-án és május 14- én), és egy ősszel (október 15-én). Idén ezt a korosztályt András Bérces, Berger Andor, Györkei Szabolcs, Ho­moki Dominik, Oszlányi Kende, Szűcs Norman képviselik. A II. osztályú serdülő és kadét korcsoportú versenyzőknek 2023-ban kettő fordulóból fog állni az országos bajnokság: egy tavasszal (március 26- án) és egy ősszel (október 22-én). Idén ezeket a korosztályokat Koller Balázs (serdülő), Hartman Noel, Ho­moki Bence és Weller Noel (kadét) képviseli. A felnőtt II. osztályú verseny­zőnk Kiss Péter János novemberben sikeres térdműtéten esett át, már a rehabilitációja vége felé közeledik, és ha minden jól megy, akkor május közepétől elkezdheti a tornászos moz­gásokat. A tavaszi versenyt biztosan kihagyja, de remélhetőleg ősszel már tudja hozni tőle megszokott formáját és az eredményeket. Legutóbb azzal zártam a beszámoló­mat, hogy „kistérségi tornaköz­pont” lettünk, és hogy lesz országos szinten is kiemelkedő teljesítményű tornásza a Dunapataji Községi SE- nek. Nos, ehhez most még egy gon­dolatot fűznék hozzá: azt remélem, hogy jövőben teljesítményünkkel, eredményeinkkel újra és újra igazolni tudjuk a fenti állításokat! Sportolni, tornászni vágyó gyerme­kek jelentkezését is várom! Eredményeinket folyamatosan nyo­mon követhetik a Facebook-on, írott formában a következő számban be­számolok. Kiss Péter János testnevelő, szertorna edző Lovassport hírek Nagy örömmel számolunk be arról, hogy falunkból indulva egy remek lovassportoló is bontogatja szárnyait. Vesze­­lovszki Réka tavaly 12 ugró és ügyességi versenyen vett részt saját lovaival a kalocsai Koro­na Tours nevében, melyeken 16 első, 7 második és 5 har­madik helyezést ért el. Réka lett az országos ifjúsági ranglis­ta első helyezettje 2022-ben. Legbüszkébb arra az országos versenyre, melyen ügyességi kategóriában 1. helyet ért el, ezzel 2022 bajnoka lett, díjug­ratás 50-60 cm-es kategóriá­ban pedig 2. helyen végzett. Gratulálunk! SMRT

Next