Előszállás - Elő-szó Kisbíró helyett, 2015 (4. évfolyam, 1-3. szám)

2015-01-01 / 1. szám

2 TAVASZI HÍREK AZ ÓVODÁBÓL Márciusban már több program színesítette az óvoda életét. Az iskolában megrendezett hüllő kiállítás nagy élmény minden évben a gyerekeknek, közelebb hozza őket a természet talán legkevésbé kedvelt tagjaihoz. Az óvodában napokon keresztül hangolódtunk nemzeti ün­nepünkre, mely Petőfi Sándor szobrának megkoszorúzásával csúcsosodott ki, ahol teljes átéléssel szavalták a Nemzeti dal részletét. A víz világnapjáról egy hagyományos Duna-parti sétával em­lékeztünk meg. A Húsvéti játszóházon a középső csoportosok adtak elő egy színvonalas tavaszköszöntő műsort, melyet a közönség vas­tapssal jutalmazott. Ugyanitt az óvodás mazsorett csoportosok is nagyon ügyesen szerepeltek. A szünetben az óvoda jelenlegi és volt dolgozói egy közös kiránduláson vettek részt Szegeden. A jó hangulatot a kevésbé jó idő sem tudta elrontani. Április 10-én, a költészet napi rendezvényen a nagycsopor­tosok mondták el a négy évszak köré gyűjtött kedvenc ver­seiket. 20-án a pedagógusok továbbképzésen vettek részt, melyen a jól kiépített kapcsolatoknak köszönhetően az isko­la és a környező óvodák pedagógusai is töltekezhettek. Még ugyanezen a napon szülői értekezletet tartottunk az iskolába menő gyermekek szüleinek, ahol meghívott volt Mátrai Adél iskolaigazgató és Radákné Berényi Edit tanítónő. Közben pá­lyázati pénz és az önkormányzat támogatásával jutányos áron járhatott 21 gyermek-főként középsős korú - úszásoktatásra. Május 5-én minden csoport külön köszönti az édesanyákat. A nagycsoportosok ballagása már lassan hagyományosan a kultúrházban lesz, május 29-én. Idén 22 gyermek vesz búcsút óvodás éveitől. JÓ BÚCSÚZÁS Még jóformán fel sem ocsúdtunk a tavalyi ballagás emléké­ből, máris itt kopogtat az ajtón az idei tanév vége. Olyan gyor­san múltak a hetek, hónapok, hogy múlásukat szinte csak az ünnepek jelezték s már suhantak is tovább. S, hogy már itt a tavasz - az év vége a nagycsoportosok szívének kinyílása is jelzi - tiszta gyermeki szerelmek lobbantak lángra, melyet oly tisztán vállalnak még, mely talán soha többé nem lesz ilyen őszinte. Nézem őket, ahogy kergetőznek az udvaron (teljesen tipikus hat éves kép). Jönnek a lányok „panaszkodni", hogy ker­getik a fiúk - de ha nem, akkor hát felvállalják ezt ők és szerepet cserélnek. Nosza, kergessük mi a fiúkat! Tavasz: Életük talán utolsó teljesen felhőtlen, játékos idősza­ka ez, mely hamarosan véget ér. Egy másik, izgalmas világ várja őket - a tudás világa. Reméljük, sok év múlva azt halljuk, hogy vágyaik e tudás útján valóra váltak. Május végén 22 kisgyer­meket adunk át a tanító néninek, abban a reményben, hogy ugyanúgy hozzábújhatnak, nyakába ugorhatnak, elmondhatják örömüket, bánatukat. „Gyújts magadnak igazgyöngyöt, rakj el minden szép mesét" Akik búcsúznak: Antal Laura: aki mindig kedves, mosolygós Barta Nikolett: a segítőnk Csordás Luca: a csoport „divatbabája", színésznője Fábián Titanilla: „Locska Lizánk", akinek még a szeme is mindig huncutul mosolyog Jákli Virág: az óvó nénik helyettese Kovács Levente: az örök­mozgó, traktorok, gépek ismerője Már Annabella : a földre szállt angyal Mészáros Áron: a gyermeki őszinteség megtestesítője Miklós Máté: a csoport mókamestere Németh Zoltán: aki mindig mindenben egyetért velem, a csoport „hangja" Osváth Roland : az igazság bajnoka Puskás Dániel: a fő Legó építő­mester Rostás Donatella: a legudvariasabb kislányunk Rózsahegyi Antónia: jó barát, kedves kislány Sümegi Dávid: a megbízhatóság mintaképe Stadler Csongor: az elvarázsolt királyfiúk Szalai Mike: a számítógép mestere Takács Kornélia: a „mindig csinos", mosolygós, válogatós kislányunk Tóth Balázs: a csoport „Casanovája", nótafája Tóth Evelin: akinek gyönyörű rajzai lelkét tükrözik Varga Péter: az örök mosolygós természetvédő Végh Szabolcs, akit Niki jellemzett: „tüneményes, kedves Akik búcsúztatnak: Szerencse Jánosné, Rózsahegyi Bor Györgyné, Jézsó Istvánná 2015. 1. szám ELŐ-SZÓ - Kisbíró helyett

Next