Enying - Enyingi Hírmondó, 2019 (30. évfolyam, 1-4. szám)
2019 / 3. szám
8 ENYINGI HÍRMONDÓ A Csekonics család története 8. Az „utolsó” Csekonics Gr. Csekonics Sándor és báró Vay Margit második gyermeke Sopronban született, 1901. április 10-én, és a nagyapja tiszteletére Endrének nevezték el. 13 éves koráig szüleivel és nővérével a rogendorfi kastélyban élt, majd rövid időre Zsombolyára költöztek. Az első világháború kitörése után a családfő tartózkodási helye már Enyingen volt, édesapja innen igazgatta a birtokot. Az első földreform (1919) és az első „világégést” lezáró trianoni békeszerződés (1920) következtében azonban a Csekonicsok elveszítették a zsombolyai uradalom jelentős részét, mindössze 600 katasztrális hold maradt meg belőle. Gyermekkorában házitanítóktól tanult, nyelvtudását angol és francia nevelőnőktől sajátította el. A háború második évében (1915) szülei úgy döntöttek, hogy iskolába kell mennie, Budapestre. Nem szerette a városi életet, ő a „puszta” gyermeke volt. Saját bevallása szerint a fővárosban töltött középiskolai évek alatt egyetlen jó dolog volt az életében: a cserkészet. Érdekesség: A Csekonics család tagjai mindig hű alattvalói voltak az uralkodó családnak, egyrészt ennek köszönhették gyors felemelkedésüket. Az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásakor (1916.12. 30.) nemcsak nagyapja és édesapja jutottak fontos szerephez, hanem II. Endre is, hiszen ő volt az egyik ceremóniamester. A fiatal grófot - elődeihez hasonlóan - érdekelte az állattenyésztés, a vadgazdálkodás. Mindössze 16 éves, amikor az uradalom számvevője lesz. Erre egyrészt a háború és a spanyolnátha járvány miatti kényszerű iskolai szünetek, másrészt az uradalomban a háborús bevonulások nyomán kialakult emberhiány következtében nyílt lehetőség. 1919-ben leérettségizett, majd a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia diákja lett. Akkoriban a képzés során a hallgatók a hét három napján előadásokat hallgattak, majd három napig az akadémia tulajdonában levő gazdaságban mezőgazdasági gyakorlaton vettek részt. A gyakorlati képzést azonban nem tartotta érdekesnek, többnyire kihagyta őket, és azt a három napot inkább a szüleivel, a nagyszüleivel töltötte Enyingen. Ennek a „kihágásnak” a következményeiről így ír visszaemlékezéseiben: „...ezt a professzor és az asszisztense rosszallóan nézte, mivel bárki, aki az év végi gyakorlati vizsgát nem teljesíti, annak meg kell ismételnie az egész évet. A vizsgák júniusban voltak, de ősszel is le lehetett tenni őket, amit sokan csináltak, mivel ez azt jelentette, hogy élvezhettük a nyári vitorlázást és úszást. Amikor a vizsganap eljött sok diák gyűlt össze az Akadémián. Nem sok vizsgázó volt azon a napon, de résztvevő annál több, hogy lássa, el fogom-e bukni a gyakorlati vizsgát. A vizsgák tartalmaztak anatómiát, botanikát, kémiát és a rettegett gyakorlati vizsgát. A négy tanárból álló bizottság a legnagyobb osztályteremben ült össze. Hallottam, hogy a professzorom asszisztense megjegyezte a többi diáknak: ’Nos, amikor Csekonics jön, biztosan meg fog bukni, mivel részt sem vett a gyakorlati tanfolyamokon. ’ Miután átmentem az elméleti vizsgákon, itt volt az idő. Egy soha véget nem érő folyamként a professzor az általa legbonyolultabbnak gondolt kérdéseket tette fel, és legalább húsz percig tartott, de végül - kollégái előtt - elismerte: ’azért jöttem, hogy megbuktassalak, de minden kérdésre helyesen válaszoltál, ezért átengedlek.’ Meglehetősen szokatlan módja volt ez a lezárásnak, a másik három tanár is meglepődött. De készültem, mert tudtam, hogy népszerűtlen voltam.” Endre nyilvánvalóan az átlagnál többet tapasztalt a zsombolyai uradalomban eltöltött évek alatt az édesapja és a nagyapja oldalán, majd a számvevőként eltöltött időszakban, illetve később, amikor az enyingi uradalom igazgatásában is részt vett. 1922-ben diplomázott, a sárgulás (ballagás) 1922. július 10-én volt. Tanulmányai befejeztével a mezőhegyesi birtokon volt asszisztens, azon a helyen, ahol az őse, Csekonics József megálmodta és megalapította az állami ménest. Itt azt tapasztalta, hogy a mezőhegyesi talaj művelése még jobb és könnyebb volt, mint az elképesztő jövedelmet termelő bánáti földé a zsombolyai uradalomban. Egy év elteltével azonban Budapestre ment, ahol banktisztviselőként helyezkedett el. A húszas évek közepére teljesen kiábrándult lett, erről így ír: „Miután elvesztettük a vagyonunk 95 %-át és bérbe adtuk Enyinget, nem volt sok dolgom Magyarországon, így Amerikába mentem. Csak egy voltam a sok ezer közül, akik mindent elvesztettek, és megpróbáltak munkát találni.” Amerikában több mindennel próbálkozott: rövid ideig a külügyminisztérium alkalmazottja volt, majd liftes fiúként és kaviárárusként is dolgozott. 1926-ban tért vissza Magyarországra, ekkor ünnepelték nagy pompával nagyapja, Csekonics Endre 80. születésnapját. Hazatérése után az édesapjával gazdálkodott a megmaradt birtokrészen és - a megváltozott körülmények ellenére - próbálta élni az arisztokrata ifjak megszokott életét. Érdekesség: egy kép - melyet Csekonics Júlia küldött - a húszas évek végéről. Egy egyperces részlet található a https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=9281 weboldalon az 1929 novemberében tartott esküvőről. Az 51. másodperctől Csekonics Endre - mint rendező - is látható a filmen Folytatás a következő számban: Rideg Lászlóné Csekonics II. Endre Nővérével, Erzsébettel a rogendorfi kastély udvarán » 2019. 3. SZÁM «