Érd - Érdi Újság, 1994 (4. évfolyam, 1-48. szám)

1994-01-07 / 1. szám

EMLÉKMŰAVATAS Diósd Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 1994. január 8-án 15 órai kezdettel tartandó Diósd Község II. Világháborús Áldozatainak emlékműavató és szentelő ünnepségére a templomkertbe. Az ünnepséget megnyitja és az emlékművet alkotó Eőry Emil szobrászművészt bemutatja Hermann Ferenc polgármester. Az emlékmű felszentelését és az ünnepi megemlékezést dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök tartja. A felszentelést követően a templomban gyászmise és ünnepi műsor. Közreműködik: a Diósdi Szent Gellért Kórus és az Általános Művelődési Központ kamarazenekara. Kalács Régen nem jártam Tárnokli­­get szép vidékén. Illetve összesen egyszer egész életemben, az 1944 karácsonya utáni napok­ban. Már szabadon, egy szedett­­vedett társaság tagjaként. Volt közöttünk szökött katona, mene­külő munkaszolgálatos, a majdan felszabaduló Pestre igyekvők, mindenféle náció. Gyalogoltunk a fagyos szélben, a jégrögökkel borított országúton. Csak minél messzebb a fronttól, minél távo­labb a németektől. Úgy tízen le­hettünk. Az a kevéske ennivaló, ami még kezdetben volt, régen elfogyott. A vidék, amelyen ijesztő kis csapatunk átvonult, maga is kifosztva. De azért min­dig csurrant-cseppent valami. No meg loptunk is. A házak egy ré­sze lakatlan volt. Végigkutattuk hát az éléskamrát. Kevéske lisz­tet, zacskók alján némi cukrot, mákot találtunk. Maradék zsírt is. Elvoltunk valahogy. Azt hama­rosan kitanultuk, hogy szovjet csapattestekkel nem tanácsos ta­lálkozni, mert könnyen hadifog­ság lehet a vége. Egy ideig sikerült is valahogyan kitérni e találkozások elől. De az éhség el­­­ől sehogy sem. Tornokligetet már régen el­hagytuk, egy lakatlan házban húztuk meg magunkat. Kegyet­ Útközben len hideg volt. Önként választót parancsnokunk, egy mérnök ki­jelenttette: „Két embernek vissza kéne menni a tárnoki malomba, talán adnak egy kis láblisztet, eset­leg mást is.” Éhesen, fázva nekiin­dulni a bizonytalannak, nem volt valami nagyszerű feladat. Végül mégis jelentkezett valaki. Toma­­sek Vili, az asztalos. Nagy darab, vörösesszőke fiú volt, mindig vi­dám fickó. Most sem volt elkese­redve. „Nagy gyerünk, fiú! - szólt hozzám -, induljunk!” A felszólí­tásnak nem lehetett ellentmondani. Elindultunk. „Meglásd, ma még rántottat is eszünk!” -mondta nevetve, és szavaira összefutott a nyál a számban. Már jócskán este­ledett, mire a távolban feltűntek Tárnok házai. Egy útszéli házikó­ból fény szűrődött ki. Bekopog­tunk. Öregasszony ijedt hangját hallottuk: „Ki van odakint?” „Ma­gyar katonák” - válaszolta Vili. Résnyire nyílt a kapu, és Vili szét­tárta madzaggal összefogott ócska kabátját. Kivillant alóla a katona­zubbony, amelyet viselni kész élet­veszély volt. Az öregasszony a zubbony látttán pityeregni kezdett. ^ , Józsi fiam is katona - mondta -, ki tudja, él-e még szegény.” A konyhába tessékelt bennünket, végre melegben voltunk. Egy-egy tányér levest tett elénk és egy da­rabka összeszikkadt mákoskalá­csot. „Az­ ünnepekre szereztem egy kis lisztecskét, hátha hazajön a fiam” - mondta magyarázólag. Aztán sűrű búcsúzkodások köze­pette továbbindultunk. Most már, ha nem is jóllakva, de nem éhe­sen. Mindenesetre szívükben bi­zakodással. „Látod - jegyezte meg Vili jók az emberek.” Iga­za volt. Rántottét ugyan nem, de sárgaborsó-főzeléket kaptunk Tárnokon meg vagy tizenöt kiló összesöpört lisztet. Némi babot is, valahonnan. Miután az istálló melegében kialudtuk magunkat, visszafelé indultunk. Cipeltük boldogan a zsákmányt. Egy kilo­méteren át én, a másikon Vili. Később fél-fél kilométerre csök­kentettük a normát, mert a kis csomag olyan nehéznek bizo­nyult legyengült szervezetünk számára, akárha ólmot cipeltünk volna. Nem mesélem tovább. Négy napig tellett a zsákmányból ha­bart levesre és némi lepényre. Vi­li pár nap múlva egy másik társunkkal együtt újra megpró­bálkozott az élelemszerzéssel, de többé hírt sem hallottunk felőlük. Illetve Viliről igen. Elfogták őket, és az örökké vidám, bátor barátunk tífuszban pusztult el egy Jasi melletti hadifogolytá­borban. Csatár Imre (Eredetileg megjelent: Ma­gyar Nemzet 1990. január 6.) Hogy mi ez? Jelentem: a társadalom éle­tének egyik, ha nem a legfonto­sabb alapegysége, amelynek legfontosabb hivatása a gyer­mekek felnevelésének biztosí­tása. Változásaiban követi a tásadalmi viszonyok változása­it. Mindez - így a nagy ünnep­lések, vigasságok elmúltával - azért jut eszembe, mert az Egye­sült Nemzetek Szervezete a Csa­lád Évének nyilvánította az 1994-es esztendőt, amelyhez több világegyház is csatlako­zott. Ha már ilyen magas fóru­mok foglalkoznak a családdal, akkor véleményem szerint erre oda kell figyelni. Persze, a csa­ládot és a annak életét minden egyes pillanatunkban óvnunk és féltenünk kell, hiszen ha valami szent előttünk, akkor az a család. A Család Éve a Szent Család Napján, vagyis 1993. december 26-án vette hivatalos kezdetét. Azon a napon, amikor megaján­dékozva és megajándékozotttan igen sokan kérdeztük egymás­tól: „nos, mit hozott a Jézuska?”. Számomra már e kérdés feltevé­sénél van egy bökkenő. Ha nem csalódom bibliai és egyéb e tár­gyú olvasmányaimban, a kisded Jézus nem ajándékokat adott, hanem kapott a három királyok­tól és a pásztoroktól. Persze, hivalkodásnak tűnne modern korunkban azzal kér­kedni elsőként, hogy mit adtunk mi szeretteinknek. És ezen el kellene gondolkodnunk. A sze­retet adható és kapható, ám a tárgyias világ szokásait felrúgva nem cserélhető ki másra, nem cserélhető vissza. Ez az a min­denki által adható, nem feltétle­nül tárgyakban testet öltő kifejezési mód, amiben meg­nyilvánulhat és kifejezheti ön­magát minden ember. És ez - ha erősek vagyunk önmagunkban - esetleg kikü­szöbölhetik azokat a változáso­kat, amelyeket a társadalmi viszonyok változásai válthatnak ki bennünk. Mert ezek a társa­dalmi vál­tozások, igenis, ma próbára te­szik minden egyes család hétköznapi napjait. És életünk köztudottan nemcsak ünnepna­pokból áll. A szeretet mindenkor kife­jezhető, apró és nagy dolgokban egyaránt. Mert szeretni annyi, mint a másikunknak a legjobbat akarni. És minden ember szeret­ni született. Jómagam minden látszat és megítélés ellenére, ha valakin nem tudok segíteni, nem tudom szeretetemet kifejezni. Titusz, az egykori római császár szavaival hunyom le szememet: „Barátaim, ezt a napot elve­szítettem!” /JAJ/ A CSALÁD IV. évfolyam 1. szám Báts Rókus nyelven a seb akár hadifoglyok készülődése a múlt idő várótermében arcon a csend verítéke föllármázott út a szemekben elhagyatott mozdulatok­­ mint tükörből kihulló árnyak összefonódunk megmásíthatatlan eskü és tagadás torkolatában nyelven a seb átforrósodik föltérképezett utolsó parancs V______________________________________________________! FELHÍVÁS Felhívjuk az Érd, Diósd, Százhalombatta közigazgatási terüle­tén bejegyzett politikai pártokat, társadalmi szervezeteket (egyesü­leteket, szövetségeket), amelyek pártjaik, szervezeteik színeiben egyéni országgyűlési képviselő jelölteket állítottak vagy állítani kívánnak az 1994. évi országos parlamenti választásokra, jelöltjeik nevét és címét szíveskedjenek az Érdi Újság Szerkeztőségével (Érd, Alsó u. 8.) írásban mielőbb közölni. A felhívás célja a választási kampány kezdetével az egyéni választókörzetekben induló országgyűlési képviselőjelöltek sze­mélyének bemutatása, választási programjai ismertetési lehetősé­gének biztosítása az Érdi Újságban az 1994. évi országgyűlési választás eredményességének elmozdítása, annak törvény szerinti és etikus lebonyolítása érdekében. A pártok, szervezetek színeiben, illetve független országgyűlési képviselőjelöltek, induló személyek nevének megkapása után a pártok képviselőivel egyeztetni kíván­juk a helyi sajtó választási alapelveit. Ennek időpontjáról az érin­tetteket levélben értesítjük. Érdi Újság Szerkesztősége Karácsonykor gyalogos lelte halálát a közúton Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya dolgozóinak, sajnos, az ünnepek alatt is bőven akadt dolguk, mert többször kellett baleseti helyszí­nelést végezniük. Súlyos, halállal végződő gázolás történt decem­ber 26-án a kora esti órákban Ér­den, a Bajcsy-Zsilinszki és a Bakonyi utca kereszteződésénél, ahol személygépkocsival egy gyalogos férfit ütöttek el, aki a súlyos sérülések következtében életét vesztette. A férfi kiléte is­meretlen, mert semmilyen azo­nosító okmányt nem találtak ná­la. Ugyanezen a napon még egy baleset történt Érden, de szeren­csére csak könnyebb sérülések­kel járt. Az év utolssó napja sem volt balesetmentes. Szil­veszterkor egy súlyos és két könnyebb sérüléssel járó ütközés történt. Egyébként a decemberi bal­eseti statisztika három halálos ki­menetelű szerencsétlenséget jegyzett Érden, és mindegyik gá­­zolásos baleset volt. (B. Edit) NÉVVÁLTOZTATÁS Tudatjuk, hogy a nyugdíjas klubbunk nevét „Körösi Csom­a Sá­­nor ”-ról „ IV. ker. Sasvárosi ” nyugdíjas klubra változtatjuk. A névvál­­toz­tatássra azért került sor, mert 1993 januárjában Szabó Sándor az addigi klub vezetője lemondott és­ a klubból is kilépett. Ezt követően új klubbot alapított. Az új klubot is ugyan úgy nevezte el, mint ahonnan kilépett „ Körösi Csom­a Sándor ”-nak Hiába hívtuk fel figyelmét, hogy ezt nem teheti, mert az új vezetőséget választott klub továbbra is megmaradt a régi névvel és tagsággal. Kijelentette, hogy az új klubja nevét nem változtatja meg. Az év folyamán bármilyen megmozduláson vettünk részt - május 1., érdi napokon, nyugdíjas találkozáson, Erzsé­bet bálon - a kívülálló nem tudta megkülönböztetni, hogy melyik klub vett részt ezeken. Ezért úgy döntött a klub tagsága, hogy megváltoztatja nevét „ Körösi Csom­a Sándor ”-ról „ IV. ker. Sasvárosi ” klubra. Kérjük fentiek tudomásul vételét. Klubnapunkat a IV. ker. iskolában minden második héten hétfőn 16.00 órai kezdettel tartjuk. Köszönettel: Denke János Érd, Csalogány u. 42. „IV. ker. Sasvárosi” nyugdíjas klub elnöke » c-ivi/i UjsaG1094. január 7.

Next