Érd - Érdi Újság, 1994 (4. évfolyam, 1-48. szám)
1994-01-07 / 1. szám
EMLÉKMŰAVATAS Diósd Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 1994. január 8-án 15 órai kezdettel tartandó Diósd Község II. Világháborús Áldozatainak emlékműavató és szentelő ünnepségére a templomkertbe. Az ünnepséget megnyitja és az emlékművet alkotó Eőry Emil szobrászművészt bemutatja Hermann Ferenc polgármester. Az emlékmű felszentelését és az ünnepi megemlékezést dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök tartja. A felszentelést követően a templomban gyászmise és ünnepi műsor. Közreműködik: a Diósdi Szent Gellért Kórus és az Általános Művelődési Központ kamarazenekara. Kalács Régen nem jártam Tárnokliget szép vidékén. Illetve összesen egyszer egész életemben, az 1944 karácsonya utáni napokban. Már szabadon, egy szedettvedett társaság tagjaként. Volt közöttünk szökött katona, menekülő munkaszolgálatos, a majdan felszabaduló Pestre igyekvők, mindenféle náció. Gyalogoltunk a fagyos szélben, a jégrögökkel borított országúton. Csak minél messzebb a fronttól, minél távolabb a németektől. Úgy tízen lehettünk. Az a kevéske ennivaló, ami még kezdetben volt, régen elfogyott. A vidék, amelyen ijesztő kis csapatunk átvonult, maga is kifosztva. De azért mindig csurrant-cseppent valami. No meg loptunk is. A házak egy része lakatlan volt. Végigkutattuk hát az éléskamrát. Kevéske lisztet, zacskók alján némi cukrot, mákot találtunk. Maradék zsírt is. Elvoltunk valahogy. Azt hamarosan kitanultuk, hogy szovjet csapattestekkel nem tanácsos találkozni, mert könnyen hadifogság lehet a vége. Egy ideig sikerült is valahogyan kitérni e találkozások elől. De az éhség elől sehogy sem. Tornokligetet már régen elhagytuk, egy lakatlan házban húztuk meg magunkat. Kegyet Útközben len hideg volt. Önként választót parancsnokunk, egy mérnök kijelenttette: „Két embernek vissza kéne menni a tárnoki malomba, talán adnak egy kis láblisztet, esetleg mást is.” Éhesen, fázva nekiindulni a bizonytalannak, nem volt valami nagyszerű feladat. Végül mégis jelentkezett valaki. Tomasek Vili, az asztalos. Nagy darab, vörösesszőke fiú volt, mindig vidám fickó. Most sem volt elkeseredve. „Nagy gyerünk, fiú! - szólt hozzám -, induljunk!” A felszólításnak nem lehetett ellentmondani. Elindultunk. „Meglásd, ma még rántottat is eszünk!” -mondta nevetve, és szavaira összefutott a nyál a számban. Már jócskán esteledett, mire a távolban feltűntek Tárnok házai. Egy útszéli házikóból fény szűrődött ki. Bekopogtunk. Öregasszony ijedt hangját hallottuk: „Ki van odakint?” „Magyar katonák” - válaszolta Vili. Résnyire nyílt a kapu, és Vili széttárta madzaggal összefogott ócska kabátját. Kivillant alóla a katonazubbony, amelyet viselni kész életveszély volt. Az öregasszony a zubbony látttán pityeregni kezdett. ^ , Józsi fiam is katona - mondta -, ki tudja, él-e még szegény.” A konyhába tessékelt bennünket, végre melegben voltunk. Egy-egy tányér levest tett elénk és egy darabka összeszikkadt mákoskalácsot. „Az ünnepekre szereztem egy kis lisztecskét, hátha hazajön a fiam” - mondta magyarázólag. Aztán sűrű búcsúzkodások közepette továbbindultunk. Most már, ha nem is jóllakva, de nem éhesen. Mindenesetre szívükben bizakodással. „Látod - jegyezte meg Vili jók az emberek.” Igaza volt. Rántottét ugyan nem, de sárgaborsó-főzeléket kaptunk Tárnokon meg vagy tizenöt kiló összesöpört lisztet. Némi babot is, valahonnan. Miután az istálló melegében kialudtuk magunkat, visszafelé indultunk. Cipeltük boldogan a zsákmányt. Egy kilométeren át én, a másikon Vili. Később fél-fél kilométerre csökkentettük a normát, mert a kis csomag olyan nehéznek bizonyult legyengült szervezetünk számára, akárha ólmot cipeltünk volna. Nem mesélem tovább. Négy napig tellett a zsákmányból habart levesre és némi lepényre. Vili pár nap múlva egy másik társunkkal együtt újra megpróbálkozott az élelemszerzéssel, de többé hírt sem hallottunk felőlük. Illetve Viliről igen. Elfogták őket, és az örökké vidám, bátor barátunk tífuszban pusztult el egy Jasi melletti hadifogolytáborban. Csatár Imre (Eredetileg megjelent: Magyar Nemzet 1990. január 6.) Hogy mi ez? Jelentem: a társadalom életének egyik, ha nem a legfontosabb alapegysége, amelynek legfontosabb hivatása a gyermekek felnevelésének biztosítása. Változásaiban követi a tásadalmi viszonyok változásait. Mindez - így a nagy ünneplések, vigasságok elmúltával - azért jut eszembe, mert az Egyesült Nemzetek Szervezete a Család Évének nyilvánította az 1994-es esztendőt, amelyhez több világegyház is csatlakozott. Ha már ilyen magas fórumok foglalkoznak a családdal, akkor véleményem szerint erre oda kell figyelni. Persze, a családot és a annak életét minden egyes pillanatunkban óvnunk és féltenünk kell, hiszen ha valami szent előttünk, akkor az a család. A Család Éve a Szent Család Napján, vagyis 1993. december 26-án vette hivatalos kezdetét. Azon a napon, amikor megajándékozva és megajándékozotttan igen sokan kérdeztük egymástól: „nos, mit hozott a Jézuska?”. Számomra már e kérdés feltevésénél van egy bökkenő. Ha nem csalódom bibliai és egyéb e tárgyú olvasmányaimban, a kisded Jézus nem ajándékokat adott, hanem kapott a három királyoktól és a pásztoroktól. Persze, hivalkodásnak tűnne modern korunkban azzal kérkedni elsőként, hogy mit adtunk mi szeretteinknek. És ezen el kellene gondolkodnunk. A szeretet adható és kapható, ám a tárgyias világ szokásait felrúgva nem cserélhető ki másra, nem cserélhető vissza. Ez az a mindenki által adható, nem feltétlenül tárgyakban testet öltő kifejezési mód, amiben megnyilvánulhat és kifejezheti önmagát minden ember. És ez - ha erősek vagyunk önmagunkban - esetleg kiküszöbölhetik azokat a változásokat, amelyeket a társadalmi viszonyok változásai válthatnak ki bennünk. Mert ezek a társadalmi változások, igenis, ma próbára teszik minden egyes család hétköznapi napjait. És életünk köztudottan nemcsak ünnepnapokból áll. A szeretet mindenkor kifejezhető, apró és nagy dolgokban egyaránt. Mert szeretni annyi, mint a másikunknak a legjobbat akarni. És minden ember szeretni született. Jómagam minden látszat és megítélés ellenére, ha valakin nem tudok segíteni, nem tudom szeretetemet kifejezni. Titusz, az egykori római császár szavaival hunyom le szememet: „Barátaim, ezt a napot elveszítettem!” /JAJ/ A CSALÁD IV. évfolyam 1. szám Báts Rókus nyelven a seb akár hadifoglyok készülődése a múlt idő várótermében arcon a csend verítéke föllármázott út a szemekben elhagyatott mozdulatok mint tükörből kihulló árnyak összefonódunk megmásíthatatlan eskü és tagadás torkolatában nyelven a seb átforrósodik föltérképezett utolsó parancs V______________________________________________________! FELHÍVÁS Felhívjuk az Érd, Diósd, Százhalombatta közigazgatási területén bejegyzett politikai pártokat, társadalmi szervezeteket (egyesületeket, szövetségeket), amelyek pártjaik, szervezeteik színeiben egyéni országgyűlési képviselő jelölteket állítottak vagy állítani kívánnak az 1994. évi országos parlamenti választásokra, jelöltjeik nevét és címét szíveskedjenek az Érdi Újság Szerkeztőségével (Érd, Alsó u. 8.) írásban mielőbb közölni. A felhívás célja a választási kampány kezdetével az egyéni választókörzetekben induló országgyűlési képviselőjelöltek személyének bemutatása, választási programjai ismertetési lehetőségének biztosítása az Érdi Újságban az 1994. évi országgyűlési választás eredményességének elmozdítása, annak törvény szerinti és etikus lebonyolítása érdekében. A pártok, szervezetek színeiben, illetve független országgyűlési képviselőjelöltek, induló személyek nevének megkapása után a pártok képviselőivel egyeztetni kívánjuk a helyi sajtó választási alapelveit. Ennek időpontjáról az érintetteket levélben értesítjük. Érdi Újság Szerkesztősége Karácsonykor gyalogos lelte halálát a közúton Az Érdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya dolgozóinak, sajnos, az ünnepek alatt is bőven akadt dolguk, mert többször kellett baleseti helyszínelést végezniük. Súlyos, halállal végződő gázolás történt december 26-án a kora esti órákban Érden, a Bajcsy-Zsilinszki és a Bakonyi utca kereszteződésénél, ahol személygépkocsival egy gyalogos férfit ütöttek el, aki a súlyos sérülések következtében életét vesztette. A férfi kiléte ismeretlen, mert semmilyen azonosító okmányt nem találtak nála. Ugyanezen a napon még egy baleset történt Érden, de szerencsére csak könnyebb sérülésekkel járt. Az év utolssó napja sem volt balesetmentes. Szilveszterkor egy súlyos és két könnyebb sérüléssel járó ütközés történt. Egyébként a decemberi baleseti statisztika három halálos kimenetelű szerencsétlenséget jegyzett Érden, és mindegyik gázolásos baleset volt. (B. Edit) NÉVVÁLTOZTATÁS Tudatjuk, hogy a nyugdíjas klubbunk nevét „Körösi Csoma Sánor ”-ról „ IV. ker. Sasvárosi ” nyugdíjas klubra változtatjuk. A névváltoztatássra azért került sor, mert 1993 januárjában Szabó Sándor az addigi klub vezetője lemondott és a klubból is kilépett. Ezt követően új klubbot alapított. Az új klubot is ugyan úgy nevezte el, mint ahonnan kilépett „ Körösi Csoma Sándor ”-nak Hiába hívtuk fel figyelmét, hogy ezt nem teheti, mert az új vezetőséget választott klub továbbra is megmaradt a régi névvel és tagsággal. Kijelentette, hogy az új klubja nevét nem változtatja meg. Az év folyamán bármilyen megmozduláson vettünk részt - május 1., érdi napokon, nyugdíjas találkozáson, Erzsébet bálon - a kívülálló nem tudta megkülönböztetni, hogy melyik klub vett részt ezeken. Ezért úgy döntött a klub tagsága, hogy megváltoztatja nevét „ Körösi Csoma Sándor ”-ról „ IV. ker. Sasvárosi ” klubra. Kérjük fentiek tudomásul vételét. Klubnapunkat a IV. ker. iskolában minden második héten hétfőn 16.00 órai kezdettel tartjuk. Köszönettel: Denke János Érd, Csalogány u. 42. „IV. ker. Sasvárosi” nyugdíjas klub elnöke » c-ivi/i UjsaG1094. január 7.