Fegyvernek - Fegyverneki Hírmondó, 1997 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1997-02-17 / 1. szám

JEIGYVERNEKl­h ^ f * ÍRMONDÓ ■ [UNK]HlJ FEGYVERNEK ÖNKORMÁNYZAT KIADVÁNYA VIII. évfolyam 1. szám 1997. február 17. -a ---------------------­ Magyar Kultúra Napja Az Önkormányzat kulturális bizottsága rendezésében a helyi ünnepségen elhangzott köszöntő Tudjuk, hogy a magyar kultúra története egyidős a magyar nemzet történetével, mégis egy XIX. században keletkezett műalkotás szüle­tésnapján tartjuk országszerte a magyar kultúra napját. Ez nem vélet­len, hisz Kölcsey Ferenc 1823 .január 22-én a Szatmár megyei Csekén megírt verséről van szó, arról az ódáról, amit néhány évtized múlva Erkel Ferenc zenéjével nem törvény, hanem a törvénynél maradan­dóbb népakarat emelt a magyarok nemzeti himnuszának rangjára. A Himnusz egy szorongatott és kétségbeesett nép imádsága, mely­ben a balsors tépte, veszendő, megbűnhődött népre és országára kéri a költő az Isten áldását. Kölcsey Ferencben az akkori történelmi helyzet, népének sorsa, a hajdani virágzás, majd pusztulás, a felperzselt otthonok, a fűvel benőtt csataterek, a földbe süppedt temetők, az ország urainak viszálykodása váltott ki katarzist. Bennünket, a ami magyar olvasókat, éneklőket pe­dig a magasztos tartalmak művészi megformáltsága és a felismerés emel a katarzis állapotába, hogy a Himnusz ma is időszerű, a balsors sorozat a XX. században sem szakad meg és most már tényleg ránk férne né­hány víg esztendő. Ennek a magyar kultúrában kiemelt helyet elfoglaló műalkotásnak a születésnapja alkalom arra, hogy ezen a napon köszöntsük a helyi kultúra munkatársait, szűkebb értelmezésben a közművelődés hivatá­sos és amatőr képviselőit, a jó értelemben vett műkedvelő művészi tevékenységet folytató alkotókat és interpretálókat, a kultúra közvetí­tés elhivatott képviselőit, menedzsereit, szervezőit, a technikai segítő­it. Mielőtt napjaink közművelődési és művészeti életének helyi ered­ményeiről szólnék, engedjék meg, hogy visszatekintsek fegyvernek község műkedvelő művészeti életének elmúlt 50 évére, illetve annak mindössze néhány sajátosságára, csomópontjára. Fegyverneket mindig olyan településnek tartották, ahol az átlagfa­lut meghaladó kulturális munka folyik, ahol időszakonként a helyi közélet és kulturális élet sajátosan összefonódik, ahol mindig élt és dolgozott néhány olyan értelmiségi és más középosztálybeli, aki saját kedvtelésére művészeti tevékenységet folytatott, s azt is vállalta, hogy azzal nyilvánosságra lépjen, ebbe a munkába mást is bevonjon, színe­sebbé tegye a község mindennapi életét, s azt is fontosnak tartotta, hogy tudását, tehetségét a fiataloknak átadja, tanórán kívül is nevelje tanítványait a művészi szép felismerésére, megbecsülésére, valamtdy művészeti ág művelésére. ■ [UNK] A helyi műkedvelő művészeti mozgalomnak is voltak hullámhe­gyei és hullámvölgyei. A jobb korszakok között tartjuk számon a II. világháborút közvetlenül követő ún. koalíciós időket. Ez volt az ama­tőr színjátszás egyik csúcsidőszaka, olyan kiemelkedő vezetői voltak, mint Sarlós István, Pfeiffer Ferencné, Pfeiffer György, Feith József. Bázisát a pedagógusok mellett az ipartestület, később az ipari szövet­kezetek alkották. Ebben az időben felnőtt énekkar szereplései színesí­tették a községi ünnepségeket, passió-játékot adtak elő az ipartestület­ben, a templomban, számtalan vígjátékot, operettet és daljátékot mu­tattak be kultúrházban és szabadtéri színpadon. Az országos és helyi politika véget vetett e polgári csökevénynek, s jó tíz éves pangás és újabb történelmi, nemzeti katasztrófa után az ötvenes évek végétől a hatvanas évek derekáig a művelődési ház leg­gazdagabb korszakát élte. Tivadar Andor vezetésével profi színházzal felérő színjátszó cso­port, pedagógus énekkar, Ti­vadarné Kolozsi Ágnes majd Ratkai Gab­riella irányításával néptánc csoport, Fogarasi György, Felsőbényi An­tal, Kovács László másokkal együtt képzőművész kört alkottak, a népi iparművészetet Budai Jánosné vezetésével a hímző asszonyok össze­fogása képviselte. Rendszeres kapcsolatot építettek ki a Népművelődési Intézettel, a szakkör- és csoportvezetők vizsgát tettek, alkotótáborok, helyi zsűriz­­tetés, minősítő bemutatók segítették a csoportok és egyéni alkotók művészi fejlődését. Egy családi tragédia vetett véget a művelődési ház e szép korsza­kának, de a kultúrpolitika változásával a hatvanas évek derekától a népművelés iránya egyébként is változott, más értékeket preferált. Ebben az időben szorította ki az irodalmi színpad a színjátszást, az amatőr képzőművészetben tömegesen jelentkeztek a gyermetegen “naiv” festők, s torpant meg a néptáncmozgalom. Viszont jó kezdemé­nyezésként említhetjük a klubmozgalom felkarolását, az országosan fellendülő honismereti gyűjtőmunkát, helytörténetírást. Ekkor Fegyverneken a helyi gimnázium volt a bázisa a kultúrmun­­kának, Kecze Lászlóné színvonalas irodalmi színpadot vezetett, to­vább élt a néptánccsoport és a kézimunka szakkör. Fogarasi Gyuri bá­csi rendszeresen dolgozott és kiállításokat rendezett, beindult a tárgyi emlékek gyűjtése, a helytörténeti kutatás, ami Vári István, Kecze László és Kézsmárki Zoltán nevéhez fűződik. Ekkor kapott önálló épületet a községi könyvtár, ami addig az egyébként is szűk művelődési ház igaz­gatók gyakori cseréje, az iskolákban fennálló krónikus nevelőhiány a 80-as években nem kedvezett a község közművelődésének, s egy poli­tikai változásra, a személyi feltételek részben spontán, majd tudatos kedvező változása kellett az állóvíz mozgásba hozásához. Napjaink helyi közművelődésének legjellemzőbb sajátossága az oktatási és a közművelődési intézmények jó együttműködése, egymás tevékenységének kiegészítése s az, hogy óvodákban és az iskolákban folyó művészeti nevelés eredményei az intézmények falain kívül is hatnak. Azonban ez sem előzmény nélküli, s az eredmények nem vé­letlenül születtek.­­ . • Az 1985-ös közoktatási törvény megjelenése után, amikor a neve­­lőiskola eszményében minden intézmény törekedett sajátos önálló ar­culatának kialakítására, a mi oktatási intézményeink a tanítási órán kí­vüli nevelőmunka fő irányának a művészeti nevelést, az iskolai kultu­rális tevékenység kiszélesítését jelölték meg, amihez a személyi felté­teleket biztosítani tudták. Az pedig a rendszerváltozásnak köszönhető, hogy az ehhez szükséges anyagiakat több csatornából, saját költségve­tésből, a művelődési házzal való együttműködéssel, a kulturális alap­tól kapott önkormányzati támogatással, pályázatok útján , rendezvé­nyek bevételeiből hozzá tudták rendelni. Akik benne élnek, azok tudják, hogy feladatok többségét néhány tehetséges és lelkes szakember, szakkörvezető, karvezető és osztályfő­nök végezte és végzi el ma is. A minőség kulcsa az ő kezükben van, s sokszor a tengernyi munka mellett az oktalan féltékenységgel és a szel­

Next