Gerjen - Gerjeni Hírek, 2005 (8. évfolyam, 1-12. szám)

2005-01-01 / 1. szám

é Önkormányzati hírek Közmeghallgatás ellen Község Önkormányzata december 17-én 17 órai kezdettel tartotta éves szokásos közmeghallgatását. A nyílt képviselő-testületi ülésen az érdeklődőknek Molnár József polgármester elmondta a 2004. évben végzett önkor­mányzati és hivatali munka eredményeit, gondjait. Részlete­sen beszélt a pályázatokról, és a református templom felújítá­si pályázatán nyertes cég, a Korall Építőipari Szövetkezet felújí­tási terveiről. Ezt követően a 2005-ös év terveiről és feladati­ról adott tájékoztatást. Itt részletesen beszélt a jövő évi fej­lesztési munkákról, benne a polgármesteri hivatal felújításá­ról, a hivatal európai szintű szolgáltatásáról, melynek egyik tere Gerjen község honlapja. Az egyórás előadás kitért minden polgárt érdeklő ügyre, ezt az is bizonyította, hogy kérdések nem hangoztak el a pol­gármesterhez, illetve a képviselőkhöz. A közmeghallgatás Gerjen községről készült légi fotók vetítésével fejeződött be. - ma - megkezdődhet a felújítás gerjeni református templom felújítására az egyház megbízása alapján az önkormányzat ajánlati felhívást tett közzé a Tolna Megyei Népújságban. A pályázatot, illetve az ajánlati felhívást^ 50 ezer forintos ajánlati dokumentáci­ós ár ellenére is nyolc ajánlattevő vásárolta meg. A nyolc vállalkozásból hét adott be ajánlatot a megadott határidőre. A képviselő-testület valamint a presbitérium lehetőséget biztosított arra, hogy az írásos ajánlatukat szóban is kiegészíthessék a vállalkozók. December 17-én reggel 8 órától délután 13 óráig került sor a személyes meghallgatá­sokra. Ez nagyon hasznosnak bizo­nyult, mert csak a meghallgatás végére körvonalazódott, hogy kinek az ajánla­ta lehet a nyertes. A falak vastagsága a templom esetében átlagosan egy méter, a pilléreknél viszont eléri a két métert, esetenként meg is haladja azt. Ilyen falvastagságot falfű­­résszel nem lehet átvágni. Illetve személyes meghallgatás során elhangzott, hogy elvileg át­­ lehetne vágni a fűrész átalakításával, de ezt nem csinálták még sehol, és az sem garantálható, hogy homogén a falazat, így ezt a megoldást a statikai problémák miatt sem javasolták a döntéshozók. Volt még ajánlatadó, aki injektálást javasolt a szigetelés pótlására. Ebben az esetben két méteres furószá­­rakkal kellett volna 10 cm-enként pontos fúrásokat végezni, aztán injektálni. Ennél a falvastagságnál nem garantálható, hogy a művelet pontosan elvégezhető. Mivel a pályázat miatt a határidő nagyon szoros a légpórusos vakolat felhordása 2­ VIII. évf. 1.szám2005. január sem hozná meg a kívánt eredményt, azt valamivel ki kellene egészíteni. A képviselők és a presbiterek így végül is a szekszárdi Korall Szövetkezet ajánlatát fogadták el az alábbi műszaki tarta­lommal: A vakolatot le kell verni kívül-belül a lábazatot meghaladó magasságban. Aztán a fal mentén kívül és belül 50 cm szélességben, 1 méter mélységben kiemelik a földet. Belülről a padlószintig kent szigetelés készül, kívül pedig szivárgó épül csövezéses vízelvezetéssel, illetve körben járda készül. A tetőn a teljes palafedést lebontják, sor kerül a kor­hadt gerendák szarufák cseréjére, illetve a lécezés bontására. A teljes tetőfelületen fólia borítás készül ellenlécezéssel, erre új lécezés, majd Bramac hódfarkú betoncserép kerül piros színben. A statikai szakvélemény alapján a tetőzet bontása után komplett vasbeton gerendarács készül (’’utólagos koszo­rú”). Továbbá új esőcsatornákat szerelnek fel, illetve falsze­gély készül a szükséges helyekre. A döntést egyhangúlag hozták meg a döntéshozók, a fenti munkákra vonatkoztatva bruttó 12.839.000,- Ft-os áron. A vakolatleverésekben, a törmelék elszállításban részt vesz az önkormányzat, így ez az ár több mint egymillió Ft-tal csök­kenthető lesz. A templom teljes felújítása közel 40 millió Ft­­ba kerül, így szükség lesz még adományokra is, hogy az idén minél több munkát lehessen elvégezni. Természetesen 2005-ben is pályázni kívánunk támogatásra. A döntésről minden ajánlatadót írásban értesítettünk. Töb­ben megköszönték a korrekt együttműködést és hozzáállást, egy kivitelével, aki úgy gondolta, itt már minden előre el volt döntve. Sajnos nehéz veszíteni, ezt tudjuk mindannyian. Reméljük, hogy a nyárra elkészülő felújítás ezt az egy kétel­kedő vállalkozást is meg fogja győzni, hiszen a képviselők, a presbiterek a legjobb és legbiztonságosabb megoldás mellett döntöttek. Molnár József polgármester Biztonságosan, olcsón, kényelmesen agyon nagy változásként éltünk meg, amikor a tenge­­lici önkormányzattól még 2001-ben megvásároltuk a Toyota mikrobuszt, hiszen ezzel szállíthattuk a gyerekeket különböző versenyekre. A 6 személyes buszban még 3 fő számára volt egy üléssor, de ez már szabálytalan volt, így a szomszéd településektől messzebbre nem nagyon mertünk 9 fővel közlekedni. Még szeptemberben írtunk egy levelet, amelyben ezeket a gondo­kat felsorolva, támogatást kértünk. Decemberben jött az értesítés, hogy kérésünket 5 millió forint vissza nem téríten­dő támogatásban részesítették, amelyből egy új kilenc szemé­lyes mikrobuszt tudunk vásárolni. Eladjuk a Toyotát, és a vételárat hozzáadva a nyert pénzhez, február végén megvásárolhatjuk az új Renault Master mik­robuszt. Ez már gyárilag kilenc személyes, minden üléshez biztonsági övvel, ABS, légzsák növeli a biztonságot, a nyári melegben a kényelemről pedig a légkondicionáló gondosko­dik majd, így a gyerekeket tavasztól már biztonságosan, olcsón, kényelmesen szállíthatjuk a különféle rendezvényekre. Az ülések kiszerelésével gyorsan alakítható át teherautóvá a mikrobusz, így az önkormányzatnál jelentkező szinte minden tevékenység elvégzésére alkalmas lesz a jármű.­­ mi -Lapunk az INTERNETEN is olvasható a www. CjpGDHip@ jjlBDlflE.., Ujjli.llflí, honlapon.

Next