Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2005 (9. évfolyam, 1-22. szám)

2005-09-30 / 17. szám

IX/17. 2005. IX. 30. LABDARÚ Megvan az első hazai pont Putnok - Gödöllő-Pelikán FC 3-1 (1-0) Már a kezdeti percektől ke­vesebb hibával és több ígére­tes akciót kidolgozva terel­ték a játékszert a hazaiak, így nem volt különösebben meglepő, hogy al1. percben megszerzett előnyüket nem veszélyeztette semmi a szü­netig. A térfélcserét követő­en lábra kapott Ivanovics Ká­roly együttese, amitől ki­egyensúlyozottabbá vált a játék képe. Mindez az ered­ményben szűk tíz perccel a végső sípszó előtt mutatko­zott meg, amikor Vörös Ist­ván szabadrúgásból beívelt labdáját Kálmán Balázs a putnoki kapuba fejelte. A gödöllői egyenlítés öröme azonban csak nagyon rövid ideig tartott, mert a házi­gazdák hat perc alatt kétszer is középkezdésre kényszerí­tették a pontmentésben ko­rán bizakodó ellenfelüket. A mérkőzés krónikájához tar­tozik még, hogy a találkozó végén Kovács Ádám begyűj­tötte második sárga lapját, amiért a kiállítás sorsára ju­tott. Ipa­ságiak (U19): Putnok - Gödöllő 3-1. Gödöllői góllövő: Nyári Gergő. Gödöllő-Pelikán FC - Gyöngyöshalász 2-2 (0-2) Eltiltások és kisebb sérülé­sek miatt kissé foghíjasan vá­gott neki a találkozónak a gödöllői tizenegy, amelynek védelme a kezdeti percek ta­pogatózása után, az első fél­idő derekán kétszer is kapi­tulált. A hibák miatt a kispa­­don hitetlenkedő Ivanovics Károly a szünetben átszervez­te csapatát, aminek az lett az eredménye, hogy a kont­ratámadásokra számító ven­dégek alig tudták átlépni a felezővonalat. A gödöllői henger a 63. percben Somo­gyi Zoltán révén érett góllá, majd hat perccel később - Demjén Zoltán vérszegény­nek tűnő, ám annál fonto­sabb gurítása jóvoltából - már egyenlő volt az állás. A mérkőzésből még hátralévő időben a mieink mindent el­követtek a győztes találat megszerzése érdekében, ám próbálkozásaikat nem koro­názta siker. A hazai társulat ezt a meccset is kevesebb emberrel fejezte be, mivel Somogyi Zsoltot a játékvezető a 89. percben, a gólhelyzet­ben kapura törő gyöngyös­halászi csatár lerántásáért azonnal az öltözőbe tessékelte. Ipi­ságiak (U 19): Gödöllő - Gyöngyöshalász 1 -0. Góllövő: Bilge. Hét forduló után a Gödöllő- Pelikán FC együttese 4 pont­tal, 8-22-es gólkülönbséggel a 14. helyen áll az NB III-as bajnokság Mátra-csoportjának 16 csapatot számláló mezőnyé­ben. Körzeti bajnokság Gödöllő-Pelikán FC II. - Szada 1-1 (1-0). Gödöllői gól­lövő: Tury Viktor. Hévízgyörk - Gödöllő-Pelikán FC II. 0-4 (0-1). Gól­lövők: Tury Viktor (2), Ács Gábor, Ács Zoltán. FUT Gólparádé Miskolcon Gödöllői Futsal Klub - Rubeola FC Csömör 5-5 (2-2) Hazai közönség előtt a tavalyi ezüstérmes ellen mutatkozott be az élvonalban a gödöllői együttes. Az élvezetes összecsa­páson a vendégek már 4-2-re is vezettek, ám a helyi gárda 5-4-re fordított. A győzelmet azonban nem sikerült elérnie, mert a vizitálók egyenlítő találata után Tóth Szabolcs gólját a játékvezetők érvénytelenítették. Gödöllői gólszerzők: Ma­darász János, Baranyai Pál (2-2), Berkes László, Berek Rolád Miskolc - Gödöllői Futsal Klub 1-11 (1-2) A második játékrészben nem mindennapi gólözönt zúdí­tott a borsodi megyeszékhely csapatára a gödöllői külö­nítmény. Városunk együttese szinte tetszés szerint vette be a vendéglátók kapuját, így fölényes diadalát nem fe­nyegette veszély. Gödöllői góllövők: Vígh Ferenc (3), Szente Tamás, Baranyai Pál, Fehér Zsolt (2-2-2), Madarász János, Lódi Tamás. SPORT me­gyei bajnokság Újjáéledt a férfivonal Hét év szünet elteltével újra megalakult a Gödöllői Kézi­labda Club férfi szakosztálya. A csapat jelenleg a megyei bajnokságban szerepel, de 1-2 éven belül megvalósítandó célkitűzésük az NB II-es baj­nokságig eljutni. Az újjáélesztett helyi társulat magját a ki­lencvenes évek közepén az NBI/B-ben kétszer is bronzér­met szerzett gárda tagjai alkotják. A 2005/2006-os pontva­dászatból eddig lejátszott mérkőzések (Gödöllői KC - Mogyoródi KSK 34-18, Gödöllői KC - Budakalász SC 30- 21, Aranyszarvas SE - Gödöllői KC 23-39, Budakalászi TK - Gödöllői KC 22-42, Gödöllői KC - Vecsés 37-16) alapján úgy tűnik, hogy ezt a bajnoki osztályt a szezon végére kinö­vik. A formáció háza táján abban is reménykednek, hogy az eredmények egyre több lelkes szurkolót és támogatót von­zanak a lelátókra. A gödöllői csapat létszáma folyamatosan bővül, az eddigi for­dulókban Balázs Gábor, Horváth Zsolt, Rácz Sándor, Surányi Zoltán, Bartos Gábor, Bődy István, Kalmár Attila, Fejes László, Bá­­tori Csaba, Hajdú Zoltán, Novák Zoltán és Farkas Károly jutottak szóhoz. Hazai környezetben legközelebb szeptember 25-én, vasárnap 11 órakor játszik a GKC egysége, a találkozót az egyetemi sportcsarnokban rendezik meg. (­zeb) Enervált vendégeskedés Verőce - Gödöllői KC Budakalász - Gödöllői KC 27-19(16-11) Igazán csak a találkozó leg­elején volt egyenrangú el­lenfele a verőceieknek Varga Csaba társulata, amelynek erősen hullámzó teljesítmé­nyére ezúttal is rányomta bélyegét a felkészülési idő­szak edzéseinek hiánya. Klasszismegoldásokra egye­dül a csapat motorja, Boros Zsuzsa volt képes, aki tíz ta­lálatig jutott ezen az ütköze­ten. 26-18(12-10) A gödöllői csapat legjobb­ja, Boros Zsuzsa ezen a mérkőzésen sem hazudtol­ta meg önmagát, és nyolc góljával messze a legered­ményesebb tagja volt a ven­déggárdának. Társai azon­ban ezúttal sem tudtak fel­nőni a feladathoz, így el­bukták a jó ideig szoros, ám a mienken kiütköző fá­radtság miatt a végjátékra kissé egyoldalúvá vált derbit. Mini Maraton tizenegyedszer Október 2-án, vasárnap 11 órától ismét benépesül az egyetem főépületének kör­nyéke. Az immár tizenegye­dik alkalommal megrende­zendő Gödöllői Mini Mara­­tonon a 9 és 15 év közötti fi­úk és a lányok egyaránt hat­hat korcsoportban mérik össze a tudásukat. A legfiata­­labbaknak egy, a legidőseb­beknek három kilométer hosszúságú távot kell teljesí­teniük az egyetemi aszfal­ton. A futásra a verseny nap­ján 10 órától­­ vagy legké­sőbb a rajt előtt fél órával - lehet nevezni a sportcsar­nokban. A Gödöllői Mini Maraton rossz időjárás ese­tén sem marad el, a kategó­riák dobogósai érmet és ajándékcsomagot vihetnek haza. (-g­) 7 RÖPLABQITRALIGA Bravúr után görcsölés Nincs már olyan extraligás csapat, aki ellen nem nyert a gödöllői hatos NRK Nyíregyháza - Gödöllői RC 2-3 (-23, 20, -19, 20, -9) GRC: GUDMANN (1) - MESTER (19) - Kurucz (7) - VARGANÉ (18) - KOVÁCS B. (22) - Gombai (8). Cserék: KÖTÉL D. (liberó), Magyar (0), Széles (0). . Látványos megoldásokban és fordulatokban gazdag ta­lálkozón lezárult a gödöllői csapat Nyíregyháza-fóbiája. A mieink szempontjából ha­todik extraligás évad nyitó fordulójában bekövetkezett az, amire nagyon kevesen számítottak: Hollósy László tanítványai először múlták felül tétmérkőzésen a koráb­bi évek szinte verhetetlen sztár­csapatát, a legutóbbi pontvadá­szat ezüstérmes formációját. A meglepetésre már az első játszmában utaltak bizonyos jelek, hiszen a vendéglátók gyakorlatilag végig a felzár­kózással voltak elfoglalva, így a fordításra nem is futot­ta az erejükből. A következe­ző két játékrészben aránylag simán révbe ért az a gárda, aki a szettek elején előnyre tett szert: a másodikban a hazaiaknak, a harmadikban pedig városunk hatosának állt a zászló. A negyedik fel­vonásban -18-16-os állásnál - az egységesebb társulat be­nyomását keltő gödöllőiek karnyújtásnyi közelségbe kerültek ahhoz, hogy pontot tegyenek az ütközet végére, ám a kivételes lehetőség ka­pujában elkövetett hibáik végül a mindent eldöntő ötödik játszmához vezettek. A záró etapban szerencsére ismét határozottabb és ered­ményesebb volt a GRC játé­ka, amelynek tagjai főként a széleken termelték a bravú­ros és egyben történelmi győzelemhez szükséges pon­tokat. Juniorok: Nyíregyháza - Gödöllő 3-0. BSE-FCSM - Gödöllői RC 3-0 (18,14, 22) GAC: Vargáné (6) - Gud­­mann (1) - MESTER (11) - Kurucz (5) - Kovács B. (12) - Gombai (5). Cserék: Kötél D. (liberó), Kötél Zs. (2), Ma­gyar (0), Széles (0). Evés közben jön meg az ét­vágy! - szokták mondani. Ám, hogy mekkora a falat, cseppet sem mellékes körül­mény. Ezt hagyta figyelmen kívül, és járt pórul városunk hölgykoszorúja a tavalyi baj­noki harmadik BSE ellen, a második forduló előrehozott összecsapásán. Igazán az el­ső és a második játszmában érződött a mieinken, hogy görcsösen, ebből eredően temérdek hibával küzdöttek az újabb bravúr eléréséért. Ráadásul a játék alapelemei­ben, azaz nyitásban és nyi­tásfogadásban gyengélkedő gödöllői hatosnak a tárgyila­gosság helyett a külsőségek­re többet adó bírói kettős őket sújtó ítéleteivel is gya­korta szembe kellett néznie, ami ugyancsak elterelte Mesterék figyelmét a­­ részsi­kerhez vezető úton. Egyedül a záró felvonásban alakult ki szoros eredmény a két csa­pat között, az addig felhal­mozott hátrány azonban már túl sok(k) volt ahhoz, hogy a gödöllői lányok meg­rázzák magukat, és talpra álljanak. Juniorok: BSE - Gödöllő 3-2. Két forduló után a Gödöllői RC hatosa 2 ponttal, 3-5-ös játsz­ma- és 159-176-os pont­aránnyal a tabella 6. helyén áll. spoojBQ LADDARÚGÁS: Gödöllő-Pelikán FC II. - Galgamácsa (körzeti bajnokság). Októ­ber 2., vasárnap 15 óra. * Gödöllő-Pelikán FC - Bag­­lyasalja Nógrád Volán (NB II., Mátra-csoport). Októ­ber 9., vasárnap 15 óra (ifj: 13 óra). Táncsics Mihály úti sporttelep. NŐI KÉZILABDA: Gö­döllői RC - Mogyoród (Pest megyei bajnokság). Október 6., csütörtök 19.30 óra. Hajós iskola torna­­csarnoka. NŐI RÖPLABDA: Gö­döllői RC - Albrecht Mis­kolci VSC-MISI (Extra­liga). Október 13., csütör­tök 17 óra. Egyetemi sport­­csarnok. ® 3S tMl www.trafoclub.hu It­h 30. Péntek 19h D­e­p­r­e­s­s­z­i­ó + Mind the Gap + Rock Buli. Október 01. Szombat 22-04h Funkytól az elektronikus tánc­­zenéig... Dj Behnam (Hölgyeknek a belépés 23h-ig díjtalan! Katinka vodka 1-et fizet 2-t kap akció!) 07.Péntek 21h SzEF .­Szombat Esti Frász Pénteken! [ a ’70-es ’80-as ’90-es évek Funky és Disco slágerei ] Dj Oldschool & MC Hammer Lee (Hölgyeknek a belépés 23h-ig díjtalan!) 08. Szombat 17h Magyarország-Bulgária VB selejtező óriáskivetítőn: 22-04h ST> Funkytól az elektronikus tánczenéig... Dj Behnam (Hölgyeknek a belépés 23h-ig díjtalan! Koktélok 23h-ig féláron!) vS'

Next