Gödöllő - Gödöllői Hírek, 2007 (11. évfolyam, 1-24. szám)
2007-02-02 / 2. szám
XV2. 2007. II. 2.Sport7 FUTSZ II Tovább tart a menetelés Rangadót nyertek az éllovas „bikák” Rubeola FC Csömör - MegaTherm-Gödöllői Futsal Klub 1-5 (0-2) Huszonkét napot kellett várnia a Gödöllői Futsal Klub időközben a MegaTherm-ben névadó támogatóra lelt — csapatának az új esztendőben arra, hogy bajnoki mérkőzésen lépjen pályára. Ennek oka abban rejlett, hogy a válogatott szlovákiai túrája miatt a megbízott edző, Farkas József társulatának az első, idei fordulóra kiírt találkozóját későbbi időpontra halasztották. A csömöri debütálás összességében jól sikerült, hiszen városunk együttese különösebb gond nélkül, meggyőző fölényben játszva hozta a kötelező győzelmet, amivel megtartotta előnyét a pontvadászatban. A gödöllői gólokon Tóth Szabolcs (2), Berkes László, Gyurcsányi Zsolt és Madarász János osztoztak. MegaTherm-Gödöllői Futsal Klub - Mezei-Vill FC 5-3 (1-0) Az első a második ellen. Mi ez, ha nem rangadó? Még Kis János, a gödöllőiek január elején lemondott edzője is megtekintette a lelátóról, és nem igazán kellett csalatkoznia. A vendégek a mérkőzés kezdetétől fogva - talán okulva a Magyar Kupa elődöntőben elszenvedett 9-1-es vereségből — próbálták lassítani a játékot és szinte csak a védekezésre koncentráltak. A berettyóújfaluiak reteszét az első játékrész vége felé Lódi Tamásnak sikerült feltörnie. A fordulást követően úgy tűnt, beindul a gödöllői henger: előbb Berkes László, majd Lódi újabb találatával háromgólosra duzzadt a mieink előnye. A megnyugtató vezetés birtokában azonban kissé alábbhagyott a „bikák” lendülete, és a vészkapusos szisztémára áttérő vizitálók kétszer bevették a több alkalommal is bravúrosan hárító Tóth Gyula kapuját. Az MVFC feltámadást Madarász Jánosnak sikerült átmenetileg visszaszorítani. Azért csak időszakosan, mert az ő góljára még válaszoltak a hajdúságiak, ám Szente Tamás csapatkapitány 19 másodperccel a végső sípszó előtt megadta a kegyelemdöfést a vendégeknek. Ezzel a győzelemmel a GFK csapata tovább erősítette vezető pozícióját a bajnoki tabellán. Tizenhárom mérkőzés alapján a GFK csapata 33 ponttal, 91- 44-es gólkülönbséggel az 1. helyet foglalja el a a tabellán. Al1. fordulóból január utolsó napjára halasztott Cső-Montage - Gödöllői Futsal Klub találkozót lapzártánk után rendezték meg. NB II.: Gödöllői Futsal Klub II. - Rubeola FC Csömör II. 7-1 (3-1) Gödöllői Futsal Klub II. - Fáklya SE 8-4 (4-1) Ózdi VSE - Gödöllői Futsal Klub II. 12-7 (5-1) A második számú gödöllői csapat az 3. helyen áll a bajnokságban. Madarász (11) fontos gólt lőtt 3-2-es gödöllői vezetésnél Gödöllői Hírek www.godolloihirek.uw.hu ® Photo hall # Photo hall — — FOTfl - 6*M .MMQ. WTOW4T ÍOTO ■ tu» . fme ■ XTtBHiT — A Fókusz Üzletház udvarában! • Gödöllő, Gábor Á. u. 1. Tel.: 06 (28) 418-655. Nyitva: H.-P9-18, Szó: 9-12 Ugyanitt © mm szemüvegkészítés, -javítás minőségi lencsék, szemüvegkeretek kiegészítők szemüvegek ultrahangos tisztítása (most ajándékba!) SZTK-vényt elfogadunk Nádas Kupa 2007 Tíz csapat már továbblépett Kilenc összecsapást leszámítva lezárultak az egyetemi sportcsarnokban zajló Nádas Lajos teremlabdarúgó kupa idei kiírása első körének küzdelmei. A február 18-ig tartó tornának 30 csapat vágott, a selejtezőcsoport körmérkőzéses rendszere után azonban már csak 15 folytathatja a rivalizálást. Annyi már bizonyossá vált, hogy a középdöntő A csoportjában a Matti Gas és a Vitech várja az ellenfeleket, a B csoportba a Kipper Tüzesvíz és a Seven jutottak be, míg a C csoportban a Szilz, a Mózes és a Barcelona formációi játszanak egymás ellen. Továbbjutónak számít a GLC öregfiúk, a BF Vili, valamint a Mad Ball alakulata is, de végleges csoporthelyezésükről csak az utolsó forduló dönt. A középdöntőből a csoportok első két helyezettje jut tovább a legjobb hat közé. Ugyancsak a helyi kispályás focival kapcsolatos az a hír, miszerint: február 3- án a Kőrös Team-GLC ütközettel elkezdődik a 40 év felettiek számára kiírt Nosztalgia Kupa, ahol két csoportban összesen 12 együttes verseng a minél jobb helyezésért. A torna döntőjét február 11-én, vasárnap 13.05 órakor rendezik meg az egyetemi sportcsarnokban. (bor) Felülmúlt szomszédvár Sakkcsapat-bajnokság, Pest megye - Szálkás Dezső-csoport., 3. forduló: Gödöllői SBE II. - Erdőkertes 5,5-4,5 Győzelem: dr. Tallós, Csizmás, Deák, Cseh. Döntetlen: Reznák, Molnár, Károly. Vereség: Bajnóczi, Botka, Matykó. A több utánpótláskorú játékossal asztalhoz ült gödöllői formáció szoros mérkőzésen győzte le a közeli riválist. (vb) II. Tímár Zsolt-emlékverseny Január 28-án a Petőfi Sándor Általános Iskolában immár második alkalommal rendezték meg a Tímár Zsolt-emlékversenyt. A 22 főt számláló mezőnyből a fóti Magyar Ottó szerepelt a legjobban, aki 7 ponttal végzett az élen. Ugyanennyi pontot gyűjtött a gödöllői színekben játszó, második helyezett Kőszegi Lajos, míg a harmadik pozíciót a gödöllői Sillye Kálmán szerezte meg 6 ponttal. Sakkszakkör A Gödöllői Sakkbarátok Egyesülete minden pénteken 14.30 és 19.30 óra között sakkszakkört tart a Petőfi Sándor Általános Iskola Munkácsy úti épületében. Az egyesület illetékesei szeretettel várnak minden, a szellemi sportág iránt érdeklődő fiatalt. Sportos díjátadás a Városházán A tavaly megtört hagyományt folytatva, idén sem báli hangulatban köszöntik az elmúlt esztendőben, gödöllői színekben legjobb eredményeket elért sportolókat és sportvezetőket településünkön. A díjátadó rendezvény helyszíne február 9- én, pénteken 17 órakor a Városháza földszinti nagyterme lesz. CSIRE ZOLTÁN AUTÓSISKOLA 30-9641-437 (iskola vez.) 30-519-4397 (ügyfélszolg.) Akkreditált Felnőttképzési Intézmény w w JOGOSÍTVÁNY 1-2 hetente induló tanfolyamok az Erkel Ferenc Ált. Iskolában Következő tanfolyam indul: Február 6-án és 13-án 17.00-kor Web: csireautosiskola.extra.hu Akkr sz ‘0527 Nyüv. sz :13-6565-os E-mail: csireautosiskola@fibermail.hu R0PLABU.B I. LIGA Idegölő nyitószett Nyolcvanöt nap elteltével játszmát vesztett városunk hatosa BITT-Kaposvári NRC - TEVA-Gödöllői RC 1-3 (23, -10, -19, -10) GRC: Gudmann - MESTER - Széles - Vargáné - PESTI - Kurucz. Cserék: KÖTÉL D. (liberó), Gombai, Kötél Zs. Január utolsó vasárnapján elkezdődött a legmagasabb szintű honi pontvadászat alapszakasza második körének mérkőzéssorozata. Az első körben a B csoport élén végzett gödöllői hatos az A csoport 4. helyezettje, a Kaposvár otthonába látogatott. A fiatalokból álló vendéglátók cseppet sem tűntek udvariasnak, hiszen hihetetlen mezőnymunkájukkal és a mieink sorozatos rontásainak kihasználásával hátrányba kényszerítették városunk különítményét. Hollósy László vezetőedző az első szettet követő szünetben alaposan ledorgálta a lányokat, akik ettől magasabb fordulatra kapcsoltak. Centerposzton ugyan akadt még bőven kivetnivaló a gödöllői hölgyek játékában, a szélsőütők, Mester Orsolya és Pesti Anikó próbálkozásai után a labda azonban rendre a hazaiak térfelén landolt. Szerencsére Kötél Dóra liberójátéka is jelentősen feljavult: bravúros mentései részint jól szolgálták a visszatámadásokat, részint pedig fokozatosan törték le a kaposváriak kezdeményezőkedvét. Mindent egybevetve, elmondható, hogy a kezdeti megtorpanás ellenére magabiztos TEVA- siker született a Somogy megyei településen. Tizenöt forduló után TEVA-Gödöllői RC csapata a 29 ponttal, 44-5-ös szett és 1.198-669-es pontaránnyal a 2. helyen áll az NB I. Liga felsőházában. Juniorok: Kaposvár - Gödöllő 0-3 (-9, -14,-11) A TEVA-GRC juniorcsapata 30 ponttal, 45-0-ás szett, illetve 1.128-621-es pontaránnyal vezet a bajnokságban. Magyar Kupa: a Miskolc társulata lesz a következő akadály Miután a Miskolci VSC együttese kettős győzelemmel búcsúztatta a Tatabánya csapatát a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, a legjobb négy közé jutásért a borsodiak ellen játszik városunk különítménye. A mieink számára sorsdöntő párharc egyben történelmi jelentőséggel is bír, hiszen a gödöllői hölgyek még soha nem voltak résztvevői a négyes döntőnek. Az oda- és visszavágó ütközeteket a kiírás szerint március 24-ig kell lejátszani. Diákolimpia: országos döntőben a TIG csapata Január 27-én városunk adott otthont a röplabda diákolimpia VI. korcsoportos leánycsapatai számára kiírt országos elődöntőnek. A Török Ignác Gimnázium Almási Dorina, Cirkov Marija, Hajdú Sára, Kötél Dóra, Kurucz Katalin, Papp Lilla, Tóth Zsuzsanna, Tusán Eszter, Zsákai Judit (edző: Szabados István) alkotta együttese a budapesti Ady Endre Gimnázium és a miskolci Herman Ottó Gimnázium formációit egyaránt 3-0 arányban múlta felül, és bejutott a február 16- 18. között Egerben megrendezendő, az ország legjobb nyolc csapatát tömörítő fináléba. sportffffl TEREMFOCI: Nádas Lajos-emléktorna. Csoportmérkőzések. Február 3., szombat 8 órától. * Nosztalgia Kupa csoportmérkőzések. Február 3., szombat 14.45 órától. Egyetemi sportcsarnok RÖPLABDA: TEVA-Gödöllői RC - Albrecht-Miskolci VSC-MISI (NB I. Liga, alapszakasz második 1 kör). Február 4., vasárnap 18.30 óra. Egyetemi sportcsarnok. SAKK: Gödöllői SBE II. - Gödi SC (Pest megyei csapatbajnokság, 4. forduló). Február 4., vasárnap 10 órától. Petőfi iskola. FUTSAL: Gödöllői Futsal Klub - Colorspectrum Aramis (NB I). Február 5., hétfő 19 óra. Egyetemi sportcsarnok. ■ [UNK]pí] PELIKÁN TAXI iXJsT* í 11 Személy-, teherfuvarozás ? If # és autómentés 0-24 óráig! ? 06-28-417-417 | 06-30-9-60-77-77 C