Gödöllő - Gödöllői Mindenes, 1989 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Olvasóink írják - NÁLUNK MÁR LESZ II. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰ IS! Talán elsőnek a körzetben. Igaz, nem mondhatom el, hogy ez egy rohammunka eredménye, hiszen a megvalósítás előzményei 1983. október 10-ig nyúlnak vissza. Ezt a dátumot viseli ugyanis az a beadványom, melyben indítványoztam a Valkói Nagyközségi a Közös Tanács Végrehajtó Bizottságának vácszentlászlói első világháborús hősi emlékmű áthelyezését egy hozzá illő, méltó és látható helyre. A "Gránátot dobó katoná"-t ábrázoló bronz szobor - tudomásom szerint - a híres gödöllői művész, Kőrösfői Kriesch Aladár egyetlen köztéri szobra. Sajnos a második világháború idején sérülést szenvedett, ezért ennek restaurálását is javasoltam. Mivel a talapzat egyik oldala szabad, úgy gondoltam, hogy az áthelyezéssel egyidőben a másik oldalon emléket állíthatnánk a második világháború községünkben áldozatainak is, így hát később ezzel a tervvel kiegészítettem korábbi javaslatomat. Az ügy évekig tartó elhúzódása ellenére megelégedéssel nyugtázhatom: ha a vége jó, minden jó! Múlt év szeptember 26-án ugyanis végre sínre került a dolog. Rendhagyó módon - ez eddig nem volt divat - elmentem a tanácsülésre, ahol élőszóban megismételtem javaslatomat. Kértem a testület állásfoglalását, a kivitelezés engedélyezését. Nyomatékként bejelentettem, hogy a terv megvalósítása érdekében az áldozatok hozzátartozói az előzetes felmérés alapján az elmúlt két nap alatt 55 ezer forint tettek és mintegy 40 napi felajánlást társadalmi munkát vállaltak. E munkában a segítségemre volt Takács Józsi bácsi - község amatőr helytörténésze, akivel minden érintett családot személyesen megkerestünk. A tanácsülés, illetve az elöljáróság egyetértett az elgondolással, és öt perc alatt elfogadta javaslatomat. Sziráki Mihály tanácselnök megköszönve a felajánlásokat közölte, hogy a tanács nem tart rá igényt, mivel az emlékállítás mindannyiunk, a közösség nemes kötelessége. Előterjesztésére ugyanakkor a testület 100 ezer forintot szavazott meg kivitelezésre. Méghozzá egyhangúlag, s a a munkák irányításával engem bízott meg. Ettől a naptól felgyorsultak az események. Sziráki Mihály tanácselnök messzemenően támogatja, segíti munkámat, a tennivalókat rendszeresen megbeszéljük. Összefogásunk eredménye, hogy Gaál Tamás fiatal szobrászművész már befejezte a szobor restaurálását budapesti műtermében, a 110x80 cm-es márvány emléktábla is készen van már, s a téli hónapokban elkészül a szoborkert kerítésének fém- és faanyaga is, így hát mire kitavaszodik, azonnal hozzákezdhetünk a község szívében, a három közút találkozásánál a park kialakításához, megújított emlékmű felállításához. Együttgondolkodásunk, összefogásunk a biztosíték arra, hogy tervünknek megfelelően, május 9-én, a második világháború befejezésének évfordulóján felavatjuk - igaz 44 év késéssel - községünk háborús áldozatainak emléktábláját is. Azt hiszem, éppen itt lenne már az ideje, hogy utódok végre - ha megkésve is - minden magyar községben, városban hasonló módon fejezzék ki kegyeletüket, állítsanak emléket tiszteletükre. Tóth Imre ny.tanár • Igen és nem • TALÁLKOZÁS VÁROSUNK ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐJÉVEL 1988. NOVEMBER 22-ÉN. Szokatlanul sokan jelentek meg Cservenka Ferencné "szokásos" - évente egyszeri - tájékoztatóján a HNF helyi klubházában. Alighanem "szokásos" a módon is zajlott volna a találkozó, ha széksorok között a "szokásos" megjelentek foglalnak csak helyet... Ugyanis akárhogy szépítené bárki, az ilyenfajta fórumok, találkozók városunkban is formálisak voltak, nélkülözték a pezsgő vitát, a kitörő indulatokat. Külös esettanulmányok sorát igényelné, hogy miért... valódi elkötelezettségből...? félelemből...? Mielőtt a találkozót ismertetnénk, egy alapvető igazsággal tisztában kell lennünk. Részint a társadalomfejlődés XX. századi sajátosságai, részint az évtizedek időtartamával mérhető információhiány miatt az ún. egyszerű állampolgár (akár párttag, akár nem) sok és lényeges dologról nem tud, sok szakmai kérdés (pl. gazdaság problémái) pedig kívül esik általános és szakmai műveltségén. Igenlő vagy nemleges értékítélete elsősorban azon alapszik, hogy saját bőrén mit tapasztal, vagy miként csapódnak le az ország problémái szűkebb környezetében. Magam is úgy vélem, ahogy az ankéton megfogalmazódott: Cservenka Ferencné bevezető előadása a magyar gazdaság helyzetéről megismerhető a napilapokból, így újat nem mondott. Arra viszont alkalmas volt párosulva a Bős-Nagymaros építkezés indoklásával hogy jelezze: "állam bácsi" irtózatos erőfeszítéseket tesz érettünk..., aki nem hiszi, járjon utána, döntsön jobban! Arra a kérdésre pedig, hogy miért a "kisember" fizet meg mindent - s hadd ne soroljuk föl az adózástól i egészségügy helyzetéig a skálát -, ám csak kitérő választ sem kapoa a hallgatóság. Rosszul mondom: a hallgatóság egy része, megállapíthatóan a fele igényelt volna választ, s nem csak erre, hanem tucatnyi más kérdésre is. Mert a jelenlévők másik része megállapíthatóan a helyi, környékbeli párttagságból minden problémafelvetés nélkül azonosult a képviselő által elmondottakkal, sőt, sok kérdést provokatívnak minősített. Álljon itt e kérdésekből egy csokor: Mi a véleménye a képviselőnek arról, hogy a mai demokratikus parlament népképviseleti jellegét sokan megkérdőjelezik? - Milyen útravalóval látták el a képviselőt választói Bős-Nagymaros ügyben? - Mi a véleménye (saját véleménye) a többpártrendszerről? - Igazságosnak tartja-e, hogy az MSZMP működésének fenntartásához plusz állami dotációt biztosítanak? - Miért van szükség a munkásőrségre? - A parlamentben 75 % a párttagok aránya, míg az ország népességén belül ez az arány a 10 %-ot sem éri el. Hol van itt a társadalmi igazságosság? Ezekre a kérdésekre - s még vagy 20 kérdésre sem - a jelenlévők nem kaptak választ. Illetve pontosítsunk: nem kaptak kimerítő választ! Példaként hozzuk föl a párttagok arányának kérdését. Cservenka Ferencné elfogadta a kérdés jogosságát, viszont szó szerint ezt mondta: az arány javítására "60 - 40 %-ot terveztünk...", de nem sikerült beváltani. Aki ezt a megállapítást (választ) valóban értékelni kívánja, két dolgot ne feledjen: egyrészt, ez sem a megfelelő arány, s táptalajt nyújt a "pártfrakció" működéséhez, másrészt a "terveztünk" szó jelzi: felül döntik el a demokratizálás konkrét formáinak-tartalmának milyenségét-mértékét. Úgy hiszem, a jelenlévők részéről senki sem kérdőjelezte meg azt a jobbító szándékot, amely a mai hatalom képviselőit - köztük képviselőinket is - jellemzi. Azt sem, hogy az elmúlt évtizedekben milyen hatalmas eredmények fűződnek az MSZMP nevéhez, munkájához a társadalomépítés terén. Legföljebb az eredményekre néhány korszak, jelenség (1948-as egyesülés, személyi kultusz, 1956, 1968, stb.) vet árnyékot, de ezek tisztázása, újraértékelése már megkezdődött. Sokkal inkább arról van szó, hogy a jelen problémái alapfokon politikai természetűek, tehát alapfokon politikailag is oldhatók meg. (Ez az, amit finoman a politikai intézményrendszer reformjaként emlegetnek) S legföljebb tiszteletet ébreszt, de nem ad megoldást az, ha képviselőnk - de egy-egy jelenlévő párttag is nélkülözéssel teli gyermekkorából mesél történeteket, a munkásmozgalom hőskorából hoz példákat. Azóta fél évszázad telt el... más a kor, mások a problémák, mások a feladatok. Konkrét kérdésre konkrét választ kell adni. Többször fölmerült a felelősség kérdése, annak személyre szabott, konkrét vállalása. Képviselőnk egyik érve Bős-Nagymaros ügyben az volt: Pozsgay és Nyers Rezső is megszavazta annak idején... célzásként arra, hogy ma reformereknek minősített politikusok is felelősek döntésekért. Ez azonban látszólagos a - néha látványos - érv. Bár én (mi) politikai természetű információtól sok el voltam, vagyok (voltunk, vagyunk) zárva, ahhoz nem kell különösebb képzelőerő, hogy tudjam (tudjuk): hatalom berkeiben - amióta ember él a a földön - kemény politikai és személyes küzdelmek folynak, amelyek sokféle módon végződhetnek (kompromisszumok, föl- és lefelé bukások, sőt internálások, stb). Hogy ki mire szavaz, mihez adja a nevét, mit képvisel - ezek a harcok is befolyásolják. /folytatás a következő oldalon/