Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2005 (14. évfolyam, 26-47. szám)

2005-09-22 / 34. szám

Megnyílt az új tanév az egyetemen Gólyák és példaképek A Szent István Egyetem hétfői tanév­nyitóján a több mint 4000 gólya képvi­seletében résztvevő elsősök olyan ta­náregyéniségekkel álltak szemben, akik több mint fél évszázada fémjelzik az intézményt. Előbb Szabó Imre, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke mon­dott köszöntőt, majd a gólyák tettek es­küt. Ez után következett a tiszteletbeli doktori címek adományozása. Az egye­tem legnagyobb tudományos elismeré­sében Woynarovich Elek és Soós Pál professzor részesült. Woynarovich Elek 1915-­ben született, a gödöl­lői egyetemen 1947-től kezdve tanít. 1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia elismert hal­biológusként nevezte ki a Tihanyi Limnológiai Intézet igazgatójává. 1968 szeptemberében a FAO a haltenyésztés fejlesztésére Nepálba hív­ta meg, ahol 6 évig dolgozott, majd munkássá­gát Venezuelában folytatta. 10 évet dolgozott a FAO égisze alatt, öregbítve a magyar halászat hírnevét. Eredményeit szinte lehetetlen felsorolni. A legjelentősebb a ponty keltetőházi szaporítási problémájának megoldása volt, amely forradal­masította a tenyésztést. A gödöllői Halgazdál­­kodási Tanszék oktatómunkájában folyamato­san részt vesz a magyar halászat „nagykövete­ként“ ismert professzor, aki jelenleg, 89 évesen a szakmérnök képzés keretében, a Hidrobioló­gia tárgy oktatásában játszik pótolhatatlan sze­repet. Dr. Soós Pál 1926-ban született Kassán. Amióta 1951 -ben átvette a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán megszerzett diplomáját, megszakítás nélkül a gödöllői egyetem dolgozója. 1957-2002-ig folyamato­san előadta a Növénytermesztés gépei tantárgy egyes féléveinek tananyagát. (folytatás a 2. oldalon) Színes csipkés pamut atléták 2.990 - helyett 1.990.-! Színes csipkés pamut alsók 1.490.-helyett 990.-! Pamut hálóingek óriási választékban már 3.990.- ért! Pamut pizsamák hosszú és halásznadrággal 4.990.-10.000 Ft értékű vásárlás felett 1.000 Ft értékű ajándékvásárlási utalványt adunk! Továbbra is mindenkit szeretettel vár a Túrái és Társa Textilház­­ Gödöllő, Gábor Áron u. 1. T: 28-411-921 Nyári nyitvatartás: K-P: 9-18, SZ: 9-12 *.;■ v­y ''f -o*. , % Pt Spr­f­i­j i­­ * , *.« » *u Belvárosi kernelem, kertvárosi nyugalom. “ l —_­­ L­A­­O Ha költözne, beköltözne... 10 %-al leköthetők, a Szent Imre u. 43-94 m közötti­ egyedi fűtésű, liftes ú­j építésű lakások. Szoc­­pol, kedvező hitel lehetőséggel és helyi ügyintézéssel. LA­KASAN­A­K TELEFONSZÁMA: 06 70 456 2100 Értékesítés: Major Zoltán INGATLANBANK 2100. Gödöllő, Dózsa Gy. u. 33. Tel: 06 28 411 322 HVB­ Bank Számunk tartalmából Októberben lesz az ökörtelek-völgyi hulla­déklerakó bővítése első ütemének műszaki átadása, s várhatóan novemberben sor kerül az üzembehelyezésre is. (2. oldal) Pályájának 25. évfordulóját ünnepli az idén Varga Miklós. A népszerű előadóművész ju­bileumi konc­ertturnéja keretében szeptem­ber 23-án lép fel a Petőfi Sándor Művelődési Központban. (3. oldal) Történelmi győzelmet aratott a Gödöllői Röplabda Club csapata a Nyíregyháza ellen. A lányok az edző kérésének megfelelően nyu­­­godtan, bátran, csapatként játszottak. (15. oldal) VIDEOJÁTÉK SZAKÜZLET ÉS SZERVIZ KÖLCSÖNZŐ HMüi S#a © EFa­m Bes^gaG^ flmskl 3 1 |P*1, PS2, X-BOX, PC-COffOM játékprog­­­ramok, tartoz­ék­ok, APA8-VÉTEL, CSERE ® B lMs £< U&átáHL jÖSUÉL Wftkán bh­ealitl&< h Jlki W&sMwxfö MitóiSípr­ád :M4üoüh •*­ . Godollo, Szaló u. • Bethlen G. u. sarok! Nyitva: H-P.: 10-18.BT.MbSz« Tál.: 28/413-892, 20/430-8801 «HM1YELLOW PUB EVEREM Gödöllő, Dózsa Gy. út 64. Nyitva: naponta 10.00-24.00 Asztalfoglalás: 28-513-385 ISISDvélli, CSALÁDI ÉS TÁRSAS VÉmflET KEDVBEN ÁRON VÁJLLMJIDKo §® űfe EOlLOffiniElIRIBro MXS TH2L1- VÍStéN §FOETl ® flloTir £ KÖZVETÍTÉSE MIMNML, MI KISZOLGÁLJUK! MMGÉKI1 Parkolás az étterem belső udvarába a Kazinczí utca felőL m & ÉTTEREM Autócentrum Gödöllő 2100 Gödöllő, Szent-Györgyi A. u. 1. Tel.: (06 28) 515-510 www.autocentrumgodollo.hu

Next