Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2005 (14. évfolyam, 26-47. szám)

2005-09-29 / 35. szám

2005. szeptember 29 Szombaton nyílik a múzeum új kiállítása A kapucinusok emlékei Új időszaki kiállítással várja az érdek­lődőket október elsejétől a Gödöllői Vá­rosi Múzeum, mely a kapucinusok má­­riabesnyői történetét mutatja be. Számtalan fotó, és kegytárgy, valamint a hozzá kapcsolódó előadássorozat se­gítségével ismerkedhetnek meg a láto­gatók az egykori rendházban folyó élet­tel, munkával, szellemiséggel. Kerényi­­né Bakonyi Esztert, a tárlat rendezőjét a gyűjteményről az elmúlt hónapok munkájáról kérdeztük. - Úgy tudjuk, a munka már évekkel ezelőtt el­kezdődött, hogy létrejöhessen a Kapucinusok Máriabesnyőn című kiállítás.­­ Az ötlet 2002-ben született meg, amikor a kapucinusok elmentek Máriabesnyőről, s a rendházat átadták az egyházmegyének. Úgy gondoltuk, hogy azért, mert egyre a rend tagjai­nak a száma vészesen megfogyatkozott, nem szabad hagyni, hogy tevékenységük a feledés homályába vesszen. A tényleges munka azon­ban két éve, a Sina kiállítás után kezdődött meg. - Amit itt láthat a közönség, az mind mária­­besnyői emlék? - A gyűjtemény nagy része Máriabesnyőről származik, bár több tárgyat Mórról, és Budáról kértünk kölcsön, mivel a költözés után ide ke­rültek. Emellett kaptunk anyagot a Nemzeti Ga­lériából és a Néprajzi Múzeumból, valamint Székesfehérvárról is. Kiállítunk olyan festmé­nyeket és kegytárgyakat is, amelyek bár nem besnyőiek, mégis ide, illetve a kapucinusokhoz köthetők. Több olyan festmény is van például, amely a kapucinus szenteket ábrázolja. - Úgy tudjuk, több különlegességet is megte­kinthetnek a látogatók... - A nagyközönség számára talán a Mária Te­rézia esküvői ruhájából készült miseruha jelent­heti a legnagyobb vonzerőt. Számunkra azon­ban nagyon kedves például az a névtábla tartó, amely a kolostorhoz tartozó személyek neveit tartalmazza. Erre anno kis papírokon tették ki a neveket. Mi is ezt tettük, s most a kolostor első lakóinak a neve olvasható rajta. A kiállítás egyik szép darabja az a kép is, amelyet a szé­kesfehérvári gyűjteményből kaptunk kölcsön, s amely Szent Fidélt ábrázolja. — Jó ideje hagyomány, hogy az időszaki kiállítá­sokhoz előadássorozatot is szerveznek, amely mégin­­kább lehetővé teszi az ér­deklődők számára egy-egy témának a megismerését, feldolgozását. - Ez a harmadik olyan időszaki kiállításunk, ame­lyet előadásokkal egészí­tünk ki. Sokszor tapasztal­tuk már, hogy az adott té­mának csak egy szeletét tudjuk bemutatni, s számta­lan információ, érdekesség nem jut el a közönséghez. Az előadások kitűnő lehe­tőséget nyújtanak, hogy egy-egy témát olyan mélységekig dolgozzunk fel, amelyekre egyébként nem lenne módunk. A Kapucinusok Máriabesnyőn című kiállításhoz öt részből álló előadássorozat kapcsolódik. Olyan előadókat hívtunk, akik már régóta fog­lalkoznak ezzel a témával. Az első alkalommal dr. Lábad­y Károly beszél a máriabesnyői kegy­szobrokról és kegytárgyakról, majd dr. Szilárd­­ffy Zoltán és dr. Kerny Terézia személyében két olyan előadóval találkozhatnak, akik a gyűjtés során is segítségemre voltak. Ők a kiállított tár­gyak historikus értelmezéséről és a kapucinu­sok magyarországi építészetéről beszélnek majd. Az utolsó előadáson dr. Stella Leontin várja majd az érdeklődőket, aki a búcsújárások lelkiletéről tart előadást. Vele a GERTE mária­besnyői, vallási turizmussal foglalkozó ülésén ismerkedtem meg, ahol fantasztikus előadást tartott ebben a témában. - Úgy tudjuk, Önnek ez a második önállóan megrendezett tárlata. - Valóban, bár a Sina anyagból - amely az el­ső volt - a tavasszal az akadémián is rendezek egy úgynevezett kamarakiállítást. A múzeum­hoz 2001-ben kerültem, s kezdetben a többi muzeológus kollegával közösen dolgoztam. Szeretem ezt a munkát, a kiállítás rendezést és a kutatást, s itt erre megvan a lehetőség. - A kapucinusokat bemutató kiállítást med­dig láthatja a közönség? - Október 1-jétől 2006. január 31-ig lesz lá­togatható, az előadásokat pedig kedd délutá­nonként szervezzük október 25-én, november 22-én, december 6-án, január 10-én és 24-én. Ezekről bővebben tájékoztatjuk majd az érdek­lődőket a Városi Múzeumban, internetes hona­punkon a www.museum.hu/godollo/varosi cí­men, és itt, a Gödöllői Szolgálatban. Ny.F. Fotó:a szerző Szüreti felvonulás és bál Gödöllőn Hagyományteremtők Második alkalommal rendezett szüreti felvonulással egybekötött vigasságot az Erdélyi Vándor Székelyek köre. Szombat délután mintegy ötven fő vett részt a felvonuláson, amelyen szőlővel és borral kínálták a menetet megcsodálókat. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezés résztvevői a Város­házához, majd a Trianon emlékműhöz vonultak, ahol koszorút helyeztek el. Az este már a jókedvé, a mulatságé volt. Az IPOSZ-székházban telt ház várta a szü­reti menetet, hogy hajnalig tartó bálon, borral és erdélyi töltöttkáposztával kö­szöntsék szüret idejét. Felhívás! Tisztelettel értesítjük a lakosságot, hogy szeptember 19-től október 19-ig kifüggesztetett a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodáján, a Dózsa György út-Rét u.-patak-M3 autópálya által határolt területre készülő Szabályozási Terv módosítása. A kifüggesztés ideje alatt a tervvel kapcso­latos észrevételeiket a helyszínen megtehetik. Gödöllői Szolgálat­i Felhívás Nemsokára elkészül egy gödöllői kiadvány, amelyhez a szerkesztőknek szükségük lenne minél nagyobb képanyag bemutatására. Kérjük ezért, a régi (bármilyen korból származó) Gödöllőről fotókkal rendelkezőket, hogy lehetőség szerint azokat - archiválás céljából - juttassák el az alábbi postacímre: Gödöllő Városáért Alapítv­ány - 2101 Gödöllő, Pf. 115., vagy személyesen leadhatják a Gödöllői Szolgálat szerkesztőségében (Kossuth L. u. 1.). A fotókat feldolgozás után természetesen visszajuttatjuk a tulajdonosának, s a kiadványban nevét, mint forrás feltüntetjük. Segítségüket előre is köszönjük! Kitüntették a gödöllői művésztelepet Magyar Örökség-díj A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ad­ták át a Magyar Örökség dí­jakat. A kitüntetésben más díjazottakkal együtt a gödöl­lői iparművészeti és képző­művészeti művésztelep ha­gyományőrző tevékenysége részesült, „nevét az Arany­könyv őrzi“. A neves tudó­sokból és művészekből álló bírálóbizottság döntése sze­rint a gödöllői művésztelep tevékenysége bekerült a Ma­gyarság Láthatatlan Szelle­mi Múzeumába. A Gödöllői Városi Múze­um igazgatójaként az okle­velet és az aranyjelvényt Gaálné dr. Merva Mária vette át dr. Fekete Györgytől. A díjátadáson jelen voltak a mű­vésztelep tagjainak leszármazottai valamint a Gödöllői Iparművészeti Műhely tagjai. Gfjíg NAPLU&Ák ÉTTEREM 4 T 2100 I&dem.Rét u. 1 *1 jjLgf Minőért h­ónap uf@tec pénteken: szeptember 204 2005, október 2 2005, november 25, stM belépő mescrévab éOOOFf

Next