Gödöllő - Gödöllői Szolgálat, 2005 (14. évfolyam, 26-47. szám)

2005-09-29 / 35. szám

6 Gödöllői Szolgálat 50 éves jubileum a Török Ignác Gimnáziumban M­indenkit várnak október 8-án Október 6. és 8. között több rendezvén­nyel emlékezik meg a gödöllői Török Ignác Gimnázium az iskola fennállásá­nak 50. évfordulójáról. Jövő hét csütörtökön rendezik meg a hagyomá­nyos október 6-ai ünnepséget az iskola névadójá­nak, az aradi vértanú Török Ignác szobránál a Pe­tőfi Sándor utcában. Október nyolcadikán, szom­baton délután 15 órakor a gimnázium egykori épü­letében, a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelki­­gyakorlatos Házban tartják a „Török“ egykori és jelenlegi tanárainak ünnepi össztantestületi ülését, majd aznap este 18 órától a Szent István Egyetem aulájában rövid ünnepi műsor után az egykori tö­­rökösök találkozója lesz. A Török Ignác Gimnázium első tanéve, az 1955/56-os óta több mint 200 osztály végzett, érettségizett le. Ezen időszak alatt 171 tanár - köz­tük több amerikai, brit és német anyanyelvű - segí­tette a mintegy 6000 diák tanulását, munkáját, fel­nőtté érését. A tervek szerint az október 6-ai meg­emlékezést követően egy komolyzenei koncertet adnak Gödöllőn az erdélyi árvízkárosultak megse­gítésére. Majd szombaton adnak találkozót egy­másnak a törökösök a Szent István Egyetemen, ahol dr. Gémesi György polgármester köszöntője, majd egy rövid megemlékező után egy kötetlen, zenés-táncos mulatság veszi kezdetét. Ezen jeles alkalomból a gimnázium két kiad­vánnyal teszi még emlékezetesebbé az évfordulót. Ezer-ezer példányban jelenik meg egy jubileumi tanulmánykötet, illetve a 2004/ 2005-ös, azaz az 50. tanév évkönyve. Mivel a két kiadvány nem ke­vés pénzébe került az iskolának, ezért minden erre felajánlott összegnek örülni fognak... Természetesen a Török Ignác Gimnázium ezú­ton is nagy szeretettel várja az iskola egykori és je­lenlegi tanárait, diákjait az október 8-ai estére! Tatár Attila M­eghívó A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Török Ignác Gimnázium 2005. október 8-án két rendezvénnyel emlékezik meg az elmúlt évtizedekről: - 15 órakor „össztanári találkozót“ rendez­nek a gimnázium egykori épületében Mária­­besnyőn, ahová az egykori és jelenlegi tanáro­kat várják. - 18 órától a Szent István Egyetem aulájában az egykori törökös diákok találkozója lesz. Információ: 28/420-380,28/420-383 www.tig-godollo.hu 2005. szeptember 29 Kodolányi Gyula irodalmi délutánja a GIM-HÁZ-ban „A csibéket is szeretjük...“ Irodalmi délutánra várták a vendége­ket az elmúlt szombaton a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány Körösfői utcai alkotóházába. Akivel találkozhattak az egybegyűltek, Kodolányi Gyula költő, esszéista, a Magyar Szemle című lap főszerkesztője volt. Bevezetőben az esemény kurátora, Katona Sza­bó Erzsébet bemutatta 1998-tól működő alapít­ványukat, beszélt arról, hogy a XX. század ele­jén ugyanitt alakult Gödöllői Művésztelep szel­lemiségének továbbvitelét tekintik feladatuk­nak. Gémesi György a tradíciók erejét méltatta. A városnak jelentős hagyományai vannak a mű­vészetek területén, s amellett, hogy ápoljuk azokat, tovább is fejlesztjük korunk új kihívá­saihoz alkalmazkodva. A művészeti iskolák, műhelyek ma is meghatározói Gödöllő életének - zárta szavait a polgármester. Szabados György A szent főnixmadár című zeneművének részlete képezte az átmenetet a versek világához. Kodolányi Gyula felolvasta Talán önként, ta­lán más okból című nagyobb lélegzetű költe­ményét, ezt követőn négy haikut, majd azt a versét, melynek a Bűvölő címet adta. A felolvasást Mórocz Zsolt irodalomtör­ténésszel folytatott beszélgetése egészítette ki, melynek során megismerkedhettünk Kodolányi Gyula életének, munkásságának különböző ol­dalaival. Szó esett arról, hogy az ELTE Bölcsészet­tudományi Kara tanáraként 1990-ben megala­pította az amerikanisztika tanszéket. Hogy az MDF alapító tagja, majd Antall József minisz­terelnök tanácsadója volt. Észrevehetően azonban legszívesebben a költészetről beszélt. Ez már így van: aki írással foglalkozik, kerüljön bár fontos pozíciókba más területen, elsősorban írónak tekinti magát. Pedig, mint mondta: „az én családi hátteremmel csak az őrültek mennek el írónak“. Nagybátyja is, apósa is a magyar irodalom meghatározó személyisége volt. Kodolányi Já­nos és Illyés Gyula. Kodolányi Gyula szerint képzelete, világképe a nagybátyjával, vérmér­séklete - a visszafogottsága - az apósával ro­­konítja. Elment „vándorútra“ Amerikába, ami a tá­gasságot jelentette számára. Azt tanította meg neki, hogy tágítani kell a régi formákon. Ugyanakkor hiszen magyarul ír­­ versírás közben tekintetbe kell vennie a magyar nyelv szabályait. Fontos, hogy a vers jól hangozzék magyarul. A szabad forma mellett a nagyon is kötött forma szintén a kedvére van. Előszeretettel ír haikut, ami tizenhét szótagos japán eredetű vers. Sokat tanult a gyerekeitől, mikor azok még kicsik voltak. A gyerekek zseniálisak, a lo­gikán innen és a logikán túl gondolkodnak. írás közben a felnőttnek is ki kell kapcsolnia a lo­gikát, hagyni, hogy szinte magától jöjjön létre a vers. „A csibéket is szeretjük, a csirkéket is szeretjük. A csibéket nem esszük meg. A csirkéket megesszük... “ Talán ez a gyerek ihlette vers keltette a leg­nagyobb tetszést az esten. Kár, állapította meg Kodolányi Gyula, hogy a rendszerváltás óta a szellemi élet helyett mindenki politizál. A pénz és a politika félrelökte a szellemet. És ez belátható időn belül nem fog változni. Csak néha talán mégis irodalmi délutánok lesz­nek, mint most is - oázisok a sivatagban. N.A. Új névvel, de a régi szellemben, Erdélyben is P­remontrei Gimnázium Augusztus utolsó napjai a középiskolák tanév­nyitó ünnepségeivel, szeptember első hetei pe­dig az egyetemi évnyitókkal teltek el. A mun­kás hétköznapok közepette azonban érdemes visszaidézni legalább néhány gondolat erejéig a sok vihart kavart kétszintű érettségi vizsgákat és felvé­teli pontszámításokat. Annál is in­kább, hiszen nemrég láttak napvilágot a minisztérium és az OKÉV ezzel kapcsolatos statisztikai adatai. Ennek tükrében is fontos megvizsgálni az is­kolák működését, és mi a Premontrei Gimnáziumban is megtettük ezt. Idén sok diáknak az okozott keserűséget országszerte, hogy kitűnő év végi és érettségi bizonyítvánnyal nem kerül­hettek be a választott egyetemi sza­kokra, mert nem emelt, hanem „csak“ közép­szinten tették le, az egyébként kitűnően sikerült érettségit. Az emelt szintű érettségi vizsgák aránya orszá­gos átlagban 13,6 % volt, a Premont­rei Gimnáziumban ez 37,6 %. A sok változás közepette legalább az vigasz­talhatta a tanulókat, hogy a feladatso­rok a különböző tantárgyakból nem voltak túl­ságosan nehezek. (A rendkívül magas felvételi ponthatároknak ez volt az egyik oka.) Így az érettségi vizsgák érdemjegyeinek országos át­laga néhány tizeddel még jobb is volt a tava­lyinál: 3,66. Iskolánkban ugyanez 4,81. 2005- ben utoljára mindenki, aki nyelvvizsgával ren­delkezik, úgynevezett előrehozott érettségivel, jeles osztályzatot szerezhet. Ezért mindazok, akik csak jövőre, vagy 2-3 év múlva érettsé­giznek, a nyelvvizsgájukkal előre biztosíthat­ták az érettségi 5-öst. Az alacsonyabb évfolya­mosok nyelvvizsgával előrehozott érettségi vizsgáinak aránya országos szinten 1,9 % volt, a Premontrei Gimnáziumban 10,2 %. Összes­ségében tehát büszkék lehetünk végzett diák­jainkra, akiknek 88,5 %-a ül most az egyete­mek, főiskolák padjaiban, készülve az első ZH-ra, demonstrációra. Ez év szeptemberétől több változásnak is örülhetünk iskolánkban, hiszen beindult az öt éves, egyházzenész végzettséget adó szakkö­zépiskolai képzés. A 9.­ osztály diákjai a 12. évfolyam végén leérettségiznek, de egy részük - akik a négy év során is tanultak már szakmai tárgyakat-a 13. évfolyamon folyó szakképzés végén leteszik a szakmai vizsgát. Ezzel kán­­tor-kórusvezető, kántor-énekvezető illetve kántor-orgonista államilag elismert OKJ vég­zettséget szereznek. Az új képzés megindulá­sával megnyílt az iskola kollégiuma is, amely a távolabbról érkező gimnazista és szakköze­pes tanulókat egyaránt várja, így a hagyomá­nyos Premontrei Gimnázium rövid név mellett az iskola hivatalos neve Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközép­­iskola és Diákotthonra változott. Az évnyitón gyűjtést hirdettünk az erdélyi árvízkárosultak számára, amelynek sorsáról, illetve a 12. évfolyamosok székelyföldi kirán­dulásáról szól Krajcserikné Horváth Tímeá­nak, a 12.b osztályfőnökének alábbi beszámo­lója: A végzős premontreis gimnazisták utolsó tanulmányi kirándulásának immár hagyomá­nyos úti célja Erdély, a Székelyföld. Három éve indult ez a szép hagyomány, felbuzdulva a Fábri Mihály tanár úr által évről évre szerve­zett nagy sikerű kirándulásokon. Az idén már a harmadik diákcsoport barangolta be a szebb­nél szebb tájakat, kincseket őrző kis falvakat, ősi váro­sokat: a tavalyi 11. a osztály nyári kirándulása és a zeneiskola taná­raihoz csatlakozó premisek után a két 12. osztályból 41 diák indult el szeptember 6-án este a több mint 700 km-es útra. A nyár végi árvíz sem riasztott vis­­­sza bennünket, in­kább a tettrekész­­ségünket, segíte­ni akarásunkat nö­velte: az ötből egy napot arra szán­tunk, hogy az ár­víz utáni helyreállítási munkálatokban segít­sünk a Székelyudvarhely melletti Nyikóma­­lomfalván. Nem mentünk üres kézzel: a fa­lucska tanítójának átadtuk az iskolánkban szervezett gyűjtés eredményeként összegyűlt több mint félmillió forintot. Szívszorító érzés volt látni a víz pusztításának nyomait, hallgat­ni az elbeszéléseket a borzalmakról, amelye­ket az itteniek átéltek az emberemlékezet óta legpusztítóbb özönvíz lezúdulásakor. Néhány óra leforgása alatt hosszú évek munkáját tette tönkre a rajtaütésszerűen érkező embermagas­ságú áradat, magával sodorva embert, állatot, öles fákat, házfalakat. Diákjaink derekasan kivették részüket a munkákban. Ki-ki alapot ásott az összedőlt házak, pajták, ólak helyén, betonozásban vett részt vagy tereprendezésben segédke­zett. A nap végén fáradtan, de csillogó sze­mekkel búcsúztunk el a hálás falusiaktól, megígérve, hogy vendégként hamarosan visszatérünk hozzájuk. A verőfényes őszben a környéken tett kirándulások is emlékezete­sek maradnak számunkra: Marosvásárhely, ahol megcsodálhattuk a Kultúrpalota gyö­nyörűséges üvegablakait és a Teleki Téka könyvritkaságait, az éjszakai buszozás után beiktatott jóleső fürdőzés Szovátán a Medve­tóban, majd az üldögélés a parajdi sóbánya kápolnájának hűvösében. Gyönyörködhet­tünk a Gyilkos-tó és a Békás-szoros lélegzet­elállító szépségében, hogy aztán pihenésül degeszre tömjük magunkat az itthon kapha­tónál sokkal finomabb és méretesebb kürtös­­kaláccsal. Csíkszeredán látogatást tettünk­ testvérvárosunk patinás gimnáziumában, Máréfalván, a legdíszesebben faragott széke­lykapuk falujában megismerkedtünk Gizella nénivel, aki a helyi tájházban kedvünkért még a szövőszékhez is odaült, s megejtő ter­mészetességgel, bizalommal osztotta meg velünk küzdelmes életének emlékeit. Túráztunk a Hargitán, a hegytetőre érve betűzgettük az előttünk ott járók által kőből kirakott feliratokat (Gödöllőt is megtalál­tuk!), természetesen mi is felépítettük a ma­gunk kőtornyát, s jólesően sütkéreztünk a si­mogató szeptemberi napsütésben a csúcson felállított fakereszt körül, amelybe vésve ez áll: „A szeretet határtalan.“ Ezt a szeretetet érezhettük vendéglátóink, a szentegyházasfalvai családok minden gesz­tusából is. Külön köszönet illeti Haáz Sán­dort, a 140 tagú, Magyar Örökség-díjas Gyermek-filharmónia vezetőjét és munkatár­sait, akik időt s fáradságot nem kímélve gon­doskodtak ellátásunkról és szórakoztatá­sunkról. Soha nem felejtem el az érkezésünk estéjén tartott táncház jókedvű kis muzsiku­sait, a csengő gyermekhangokat, kipirult ar­cokat, az egyszerre mozduló lábakat. Hálá­sak vagyunk érte, hogy ennek a varázslatnak részesei lehettünk. Éreztük azon az estén is, s mindenfelé, amerre jártunk, hogy közös a sorsunk, a fájdalmaink, az örömeink, egyek a reményeink: mi mindannyian magyarok, összetartozunk. Bárdy Péter, igazgató

Next