Ibrány - Ibrányi Hírlap, 2014 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2014-01-01 / 1. szám
ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Tisztelt Ibrányiak! Engedjék meg, hogy városunk képviselő-testülete, munkatársaim és a magam nevében boldog, és sikerekben gazdag új esztendőt kívánjak önöknek és kedves családjuknak! Új év, új élet - szokták mondani. Ilyenkor az ember rövid, de alapos számvetést készít az elmúlt évről, következtetéseket von le, majd tapasztalatait jól elraktározva, újult erővel kezdi meg az esztendőt. Belegondol, mit szeretne másképpen csinálni az előzőekhez képest, apró fogadalmakat vagy hatalmas ígéreteket tesz hol magának, hol a hozzá közel állóknak. A tavalyi esztendővel és az előttünk álló jövővel való szembenézés, a remény, a siker és a kudarc mást-mást jelentenek a város lakosai számára, de úgy gondolom, 2014 kezdetén érdemes visszatekintenünk az elmúlt év eseményeire és arra a munkára, melyet ezen idő alatt közösen végeztünk el városunk fejlődése érdekében. Érdemes, hiszen a város és annak lakossága az elmúlt esztendőben is bebizonyította: az itt élő emberek becsületes és gyakran önzetlen munkájával, a közösség erejét kihasználva, maga elé nagy célokat kitűzve képes haladni a kijelölt úton. „Az élet: mozgás. Mozog maga a Teremtő is szüntelenül. Az embernek is mozognia, alkotnia, küzdenie kell." - írta egykor Gárdonyi Géza. Mondhatni ezen idézet szellemében tevékenykedtünk mi is. Az elmúlt években számos alkalommal személyesen kértem türelmüket és segítségüket, amivel megtiszteltek. Köszönettel tartozom ezért önöknek, hiszen kézzelfoghatóan látszik, hogy az az irány, amelyet a képviselő testületen keresztül közvetve önök tűztek a városvezetés elé, helyes volt. „Te Új Világ, jóra törekvő, bár te lennél az a rég várt, békét hozó, csodás esztendő, mely az Idők méhében érik talán már évmilliók óta... s most a mi Századunk tizében, most válik nagy... igaz valóra... Boldog új évet, emberek!" Várnai Zseni (Folytatás a 3. oldalon)