Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2002 (17. évfolyam, 1-12. szám)

2002-01-01 / 1. szám

SS Jánoshalma Város önkormányzatának lapja Milyen volt - mit vár? — Az év elején megkérdez­tük Kiss György polgármes­tert, hogy miként értékeli az elmúlt esztendőt? — Mindenképpen sikeres­nek. Hiszen tavalyi évre el­fogadott költségvetésünk szinte egy az egyben meg tu­dott valósulni, különösebb módosítás nélkül. A város több mint 80 millió forintot nyert pályázatokon, melyek mind a fejlesztést szolgálják. Gondolok itt a víztisztító beruházás harmadik ütemére, az éjjeli menedékhely bővítésére, a kecskési tanyás rész elektromos hálózatának korszerűsítése, a 14 kilo­méternyi járdaépítésre és a rendezési terv elkészíté­sére nyertünk pénzt. A város közvilágításának kor­szerűsítése újabb 55,6 millió forint. Egyfajta büsz­keség töltött el akkor, mikor megtudtam, hogy Já­noshalmáról öt vállalkozás pályázott a Területfej­lesztési Tanácsnál. Közülük négy nyert, mintegy 54 millió forintot munkahelyteremtéssel s megtartás­sal összefüggésben. Úgy érzem, mindezek feljogo­síthatnak a kijelentésre, hogy Jánoshalma sikeres évet zárt. — Ebben az évben ilyen jellegű lehetőségek mennyire várhatóak? — Most adjuk be például hat lakás építésére a pá­lyázatot. Szeretnénk még további járdát építeni, a belváros rendezettségén javítani. Szeretnénk, ha megvalósulna a Bajai és Dózsa György utca keresz­teződésében a körforgalom, jóllehet erre reálisabb esély csak 2003-ban mutatkozik. A már eddig is megszavazott pénzek segítségével a városi szenny­vízcsatorna-hálózat bővítésének alaplépéseit elin­dítottuk. Örömmel közölhetem, hogy a ADUVÍZIG már döntött. Az úgynevezett “A” variációt fogadta el, ami annyit jelent, hogy nem átemelő szivattyúk segítségével jut el a szennyvíz a lakásoktól a tisztí­tó telepig, hanem gravitáció segítségével. Jánoshal­mán lesz a szennyvíztisztító telep, s a gondolataink között a tisztított víz hasznosítása is szerepel. Erre több elképzelés is van. Mint ismert Kisszállás tele­püléssel közösen szeretnénk megvalósítani ezt a beruházást, a pályázatokat is közösen adjuk be. — Felmerült a kérdés, hogy miért már most indít­juk a szennyvíz beruházást? — Minél előbb, annál olcsóbb, tehát így a lakos­ságra is kevesebb teher hárul. A másik szempont pedig az volt - mivel mindenképpen ezt meg kell csinálni -, ha előbb megtesszük annál kevésbé szennyezzük a környezetünket. Lehet, hogy egyfaj­ta tőke idevándorlást is eredményezhet. Az infrast­ruktúra nagyon befolyásolja a tőke mozgását. — Kívánom, hogy minél előbb érezzük ennek jó­tékony hatását! — Ezúton is szeretném megköszönni minden egyes jánoshalmi lakosnak a segítségét, aki hozzá­segített a 2001. év helyi sikeréhez, javaslatával, öt­leteivel, biztatásával, vagy akár panaszával is. Kí­vánok Jánoshalma minden lakosának örömökben gazdag, biztonságos megélhetést 2002-ben. Tizennégy millióval csökkentették a hiányt Elfogadott 2002. évi költségvetés A képviselő-testület decem­ber 19-i ülésén alaposan mó­dosítva az akkori előterjesz­tést a 13 jelenlévő képviselő igenlő szavazatával elfogadta önkormányzatunk 2002. évi költségvetését szabályozó ren­deletét. A 27/2001.(XII.20.) Ör.sz. rendelet szerint a költ­ségvetés tervezett bevételi fő­összege 925,7 millió forint, melyből 80,8 millió forint a forráshiány. (Az eredeti elő­terjesztés a költségvetés fő­összegét 943,4 millió forint­ban jelölte meg, melyből 94,8 millió forint volt a hiány. Megállapítható, hogy a de­cember 19-i ülésen elfogadott helyi adók emelése és az intéz­ményi átszervezés hatására a költségvetés főösszege 17 mil­lió forinttal a hiány nagysága 14 millió forinttal csökkent­. A következőkben tekintsük át milyen tényezők hatottak a költségvetés elkészítésére. Az Országgyűlés 2000. de­cember 19-i ülésnapján fogadta el a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. tör­vényt. E törvény két évre meghatá­rozza a helyi önkormányzatok és a központi költségvetés kap­csolatrendszerét. (Folytatás a 3. oldalon) Emelés, enyhítés Január elsejétől Jánoshalmán az iparűzési adó általános mér­téke állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység esetén az adóalap jelenlegi 1 százaléká­ról, 1,2 százalékára emelkedik. Ugyanakkor az, aki 15 millió forintot meghaladó mértékben alaptevékenységet szolgáló gé­pet helyez üzembe, a települé­sen a beruházás értékével csök­kentheti adóalapját. Ezenkívül a munkahelyteremtést ösztönö­zendő beruházásból adódó mentességen is enyhített a tes­tület. Januártól három évig mentesül az adó megfizetése alól, aki 10 millió forintot ru­ház be. Korábban ez az érték 50 millió forint volt. A korábbi 100 milliós beruházási értéket 30 millióra, a 200 milliót 50 millióra mérsékelte a testület a mentességek terén. Kötelező a szemétszállítatás Az új esztendőben Jánoshal­mán is kötelező lesz igénybe venni az ott lakóknak a telepü­lési szilárd hulladékokkal kap­csolatos közszolgáltatást. A képviselő-testület a VIZIKOM Kft-t bízta meg a feladat vég­rehajtásával. Tekintettel, hogy a társaságnak erre saját eszkö­ze nincs, így annak közgyűlése - mely azonos a képviselő-tes­tülettel - 5 évre a Király és Társa Kft-t bízta meg a szemét begyűjtésével, mert szinte fe­léért vállalta ingatlanonként, mint a másik ajánlattevő cég ezt a szolgáltatást. A lakóknak annyi a dolguk, hogy kukák­ban, vagy átmenetileg bekötött nejlonzsákokban helyezzék ki a szemetet házuk elé. A sze­métgyűjtéssel foglalkozó tár­saságnak nem kell fizetniük. A kötelező szemétszállítás költ­ségeinek fedezésére az önkor­mányzat a jelenlegi kettőezer forintról 5 ezer forintra emelte 2002. január elsejétől a ma­gánszemélyek kommunális adóját. Ez csak azon családok­nak jelent többletkiadást, akik eddig nem szállítanák el a sze­metet, akik igénybe vették ezt a szolgáltatást, ott megtakarí­tást is eredményez az új rend­szer. Eredményekben gazdag, boldog új évet kívánunk!

Next