Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2007 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2007-11-01 / 11. szám

2. oldal HUNYADI NÉPE 2007. november A szennyvízberuházás pénzügyi részéről Túróczi Judit E-Convest Kft. ügy­vezetője elmondta, hogy cége ugyan mis­kolci székhelyű, de országos hatáskörrel rendelkezik, és segí­tik az önkormányzat­ok közmű beruházá­sait, immár 1998 óta. Bács-Kiskun megyé­ben is több mint 20 Viziközmű-T­ársulást hoztak létre. - Mondana a Viziközmű-Társulásról néhány szót, hogy mi a jelentősége, miért van rá szükség, illetve arról, hogy men­­nyibe kerül ez jánoshalmi embereknek és mire kéri őket az önkormányzat. - A szennyvízhálózat kiépítésére kiírandó pályázat benyúj­tásának II. fordulójában előfeltétel a, az önerő megléte, lakos­sági támogatottság mivel az önkormányzat egyedül elindul­ni nem tud. A lakossági támogatást az önkormányzat legegyszerűb­ben, csak a létrejött Viziközmű­ Társulattal tudja igazolni, ami önálló jogi személyiségként fog működni, ha ezt önök önszántukból létrehozzák. Víziközmű-Társulás jelentősége, hogy ezen keresztül lehet egyedül megfizetni a hozzájárulást, részletekben éveken keresztül, és újabb állami támogatásokat behozva csökkenthető a lakossági hozzájárulás. A pályázatban, egy összegben igazolni kell. De ki az, aki egy összegben ki tudja fizetni. Ezért is kerestük a lehetőségeket, hogy a legkedvezőbb formában lehessen megfizetni a lakossá­gi hozzájárulást. Ennek érdekében lakáselőtakarékossági betét számlát nyit minden belépni szándékoz és 100 hónapon át 1.990,-Ft/hó teljesíthető a befizetés, melyet az állam további összeggel egészít ki 477 ezer forintra, a szükséges hozzájáru­lás mértékére. Ennek kiszámítása úgy történt, hogy a szüksé­ges önerőt elosztottuk a vízfogyasztó, vagy vélhetően később rácsatlakozó ingatlanok számával. - Kik lehetnek tagjai a Társulásnak és hogyan áll fel? - Viziközmű-Társulás tagja lesz mind a lakosság, mind a vállalkozások, jogi személyek, önkormányzati ingatla­nok. Ez egy önszerveződés, ami azt jelenti, hogy november 10-től a szervezők mindenkit házról-házra meg fognak keres­ni, hogy támogatják-e a beruházást vagy sem. Ahhoz, hogy ez a Viziközmű-Társulás létrejöhessen, a beruházás által érin­tett 3400 ingatlanban érdekelt lakosok 67 % -nak kell a belé­pési szándéknyilatkozatot aláírnia. Ha ez sikerül, akkor azt jelenti, hogy a város lakossága ezt támogatja beruházást. Fon­tos, hogy innentől kezdve az is taggá válik, aki megalakulás előtt nem támogatta a beruházást, annak is fizetnie kell, mivel a beruházás minden ingatlan előtt elmegy, és a hozzájárulás megfizetésével bárki rácsatlakozhat később is. - Hogyan történhet a hozzájárulás megfizetése? - A hozzájárulásnak a megfizetése kétféleképpen történhet. Minden egyes vízfogyasztó háztartásra, egységre 477.000,­Ft hozzájárulás esik. Valóban nagy az összeg. Természetesen nem kell egy összegben megfizetni. Pont ezért kell létrehozni a Viziközmű Társulást, mert ez ad lehetőséget arra, hogy havi 1.990,- Ft megfizetésével 100 hónap alatt 199.000,-Ft-al telje­sítsék a hozzájárulást. Ez 8 év 4 hónap, de ha belép Viziközmű Társulatba, aláírja a szándéknyilatkozatot, vállalja ennek megfizetését, arra is lehetőség van, hogy akár az első befize­tési bizonylaton befizesse a kedvezményes összeget. - Hogy hogyan lesz ebből a 199.000,- Ft-ból 8 év múlva 477.000,-Ft? - 1997. óta bármely magyar állampolgár köthet lakás­előtakarékossági szerződést. Minden befizetett forintra az állam támogatást ad, a lakástakarék pénztár pedig kamatot, illetve egyéb állami forrásokat tudunk bevonni az Önök befi­zetéséhez, de ehhez kell a társulati tagság, és a lakástakarék pénztári szerződés aláírása. Aki nem ebben választja a hozzájárulás megfizetését, az pót­lólag ezt a támogatást nem kaphatja meg. • Mit kell tennie az embereknek? Nem kell bankba menni, hitelt felvenni, ez nem hitel, hanem betétszerződés. Munkatársaink minden érintett lakost lakásukon felkeresnek. A szervezéskor annyi teendője van az adott ingatlan tulajdonosnak, hogy aláírja a belépési szándék­­nyilatkozatot, kiválasztja, hogy milyen formában kívánja a hozzájárulást fizetni. Amennyiben részletekben, akkor aláírja a lakástakarék-pénztári szerződést. A szervezés menete úgy fog történni, hogy kb. 30 részre osztottuk fel a beruházási részt, és november 10-től fognak a helyi emberek házról-házra járni, akiket önök is ismernek. A szervezés folyamata hozzávetőleg 1 hónapig fog tartani. Természetesen nem kell azonnal dönteni, lehet kérdezni és a szervező vissza fog térni. Ha azonban megvan a 67 % akkor 15 napon belül kiírható az alakuló közgyűlés. Ha megalakul a Viziközmű-Társulás, akkor abban a formá­ban úgy nem működhet, hogy 3400 tulajdonost összehívnánk évente 2-3 közgyűlésre, ezért a Képviselő-testületnek és a megalakult Szervező Bizottság javaslata, hogy küldöttgyűlés formája lenne, és a későbbiek folyamán meghatalmazhatnak maguk közül valakit, aki képviselni fogja Önöket, közülük kerül kiválasztásra a Társulás tagjai, és ők hoznak döntést. Ezek a gyűlések nyílt gyűlések, és bárki tehet javaslatot, hiszen Önök hozzák létre, és Önökön keresztül a küldöttek és a tisztségviselők fogják irányítani. Az Önök pénze a Víziközmű-Társulaton keresztül az Önök számláján fog gyűlni, mindenkinek saját névre szóló szám­lát fognak nyitni, év végi elszámolással. A befizetendő összeg nagysága a 100 hónap alatt nem változik. Amikor a beruházás megvalósul, akkor minden ingatlantulajdonossal el kell szá­molnia a Társulatnak. Kérem, hogy gondolják át a lehetőséget, és minél többen csatlakozzanak. Más városokban ez a Víziközmű-Társulás már megvalósult, már sikerült. Kérem, hogy legyenek partnerek ebben a beruházásban az önkormányzattal és önöknek nem mindegy, hogy ez mennyi­be kerül. A szennyvízhálózat-bővítés első ütemének tervezett nyomvonala 45 Kossuth Lajos utca teljes 46 Kölcsey Ferenc utca 14—38-ig és 3/a -29-ig 47 Körösi Csoma utca teljes 53 Móra Ferenc utca teljes 54 Móricz Zsigmond utca teljes 55 Nagy Pál utca teljes 56 Nyárfa utca teljes 57 Orczy utca 70/a-ig és 79-ig 58 Pacsirta utca 3-tól és 22-től 59 Radnóti Miklós u. 7-ig és 8-ig 60 Rákóczi út 8-ig és 13-ig; 14-22-ig és 21-25-ig 61 Remete utca 62 Révész utca 63 Rigó utca 64 Sas utca 2007 oktatok és 1 teljes teljes teljes teljes teljes teljes­­ 11-ig teljes teljes Alföldi AGROTENV ____tr.22 JÁNOSHALMA 1 Áchim András utca teljes 2 Ady Endre utca teljes 3 Áldás utca teljes 4 Alkotmány utca teljes 5 Álmos utca teljes 6 Arany János utca teljes 7 Árpád utca teljes 8 Attila utca 1-21-ig és 2-28-ig 9 Bajai út teljes 10 Bálvány utca teljes 11 Báthory István utca teljes 12 Batthyány utca teljes 13 Bem József utca teljes 14 Berzsenyi Dániel utca 2,4 és 24-48-ig, 1-27-ig 15 Borpince utca teljes 16 Budai Nagy Antal utca teljes 17 Csokonai utca teljes 18 Damjanich utca teljes 19 Deák Ferenc utca teljes 20 Dózsa György utca teljes 21 dr. Szobonya Zoltán utca teljes 22 Ecetfa utca teljes 23 Eötvös József utca teljes 24 Erzsébet tér teljes 25 Fecske utca teljes 26 Fürdő utca teljes 27 Gábor Áron utca teljes 28 Gárdonyi Géza utca teljes 29 Görgey Artúr utca teljes 30 Halasi út teljes 31 Halász utca teljes 32 Hét vezér tér teljes 33 Hosszúhegyi utca teljes 34 Hunyadi János utca teljes 35 Jókai Mór utca teljes 36 József Attila utca teljes 37 Kalmár Sándor utca teljes 38 Kálvária utca teljes 39 Kápolna utca teljes 40 Kélesi út 1-21-ig 41 Kisfaludy utca teljes 42 Kiss Ernő utca teljes 43 Kistemető utca teljes 44 Kórház utca teljes Bot pint» ú F3 Boícno u. C2 Böftös A. ú 01-E2 Budi! ttóff* Antal u F3-4 Corvin Ottó u D1-2 Csfetapa u B2 . Czsbor o B2-C4 Deák; Ftnenc u C3-D2 Dftta u 62 r mm Jórset - I j Epres u. C-01 | ! 4^5 ú Cl i BKV ií Sí ÉL ' . A sa György u C2-E3 Szobonya 2 u 02 tostta u F1 Csokonai Vrtftz Mihály u F­­Damjanich János ti. C3-D4 3 Bért tér E2-Di Breeu. E2 Bíró B U. Dl­­ EJ Gorgs, Artú Malaie ü ! tüis »I Halász u C­HlfS II. 01 Heid l C­ l Homo* u. I Hosszúhea Dokrosc H4n-4i Római katolikus templom (1768) SwrtnyvizUeztító! i'nlgiimu-Meri htvuUil tF2» Ut I’u Mulihatal (D3l Arany J. u. On ml rvmklrt (D1> Aram !­Kecskemét JCISSZÁLLAS! „Arház u. B-C3 Kölcsey Ferenc u. E2 Körösi Csoma u .-G3 Kört u E3 Lehel u.D2 Madách Imre u. G2 Magyar l. u. E2-3 Magyarkanizsa u. A-84 wvu u ....­­ Martinek I. u. D2 Kazinczy Ferenc u C2-3 Majoros A. u. E-F3 Kálvária u E2 Mácsai S. u. C3-4 Kápolna u. D1-E2 Mátyás Király u 02 Kékesi út A2-C3 Menoyfa u G2 Kilián György u. E3 Mélykúti u. E3-F4 Kinizsi Pál u 02 Mészáros t. u. 02 Kisfalud! u. C2 Mogyoróta u E1 Kis u. A-B4 Molnár J. u D2-3 Kiss Ernő u. E1-F3 Móra Ferenc u C3 Kisszállást u G-H3 Móricz Zsigmond u . Kistelek u C2-01 Nyárfa u B-C1 Kistemető if E-F2 Pacsirta u. F-G3 Klapka György u C-D1 Petőfi Sándor u E3 Kossuth Lajos u C-D3 Radnóti Miklós u. D2 Mátyás Király u C2 Meggyfa u G2 Mélykút­ út E3-F4 Mészáros L. u. D2 Mogyorófa u. E1 Molnár J. u D2-3 Móra Ferenc u. D3 Móricz Zsigmond u C4 Nyárfa u B-C1 Pacsirta u. F-G3 Rigó u E2-F2 Rokkant u C1­2 Sas u. 03­­ Szegfű u C-D1 SOOm LakosságMÓ m: 10 244 Rákóczi Ferenc u. 03-E2 Révész u F2 Szeszfőzde u E3 Tulipán u. C-D3 Vjvidók u. B4 Zöldfa u E1-F2 Zombor u B4 Szabad Május­­ Sz. M l tér 02 Szemere Bertalan e. 8-03 Széchenyi István u. 03-02 Szondi György u.S2 Szőlő u. G2 Vörösmarty Mihály u. 0-E3 Zenészsor u D4 Zenta u B4 JELMAGYARÁZAT VeJAir. JERLEGŰ­ LITCSTUfNY - MEGNFVFZPA 48 Lehel utca teljes 49 Majoros Aladár utca teljes 50 Mélykúti út teljes 51 Mészáros Lázár utca teljes 52 Molnár János u. 3-tól és 10-től szennyvizes. VEZ előzetes megy 65 Szabó apát utca 66 Széchenyi út 67 Szemere B. u. 2-6 68 Szondy utca 69 Táncsics utca Vad­áSz u. 03-4 Tavasz u. E1­­ Táncsics Mihály u. EH Tenner I u. 003 Terézhalmi út E­ Ft Téglagyár u. E4-F3 Tompa Mihály u .3 Tópart u. 002 Vadgalamo u. 01 Vasvári Pál u. C1 Vanonid u . OD1 Völgy u .-E1 70 Téglagyár utca teljes 71 Terézhalmi utca 2 72 Tompa Mihály utca teljes 73 Tulipán utca teljes 74 Vadász utca teljes 75 Völgy utca teljes 76 Vörösmarty utca teljes 77 Zöldfa utca teljes

Next