Jánoshalma - Hunyadi Népe, 2019 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2019-07-01 / 7. szám
illMMUIimmum 14. oldal 2019. július Rendőrségi hírek Ez év január végén a Nemzeti Közművek munkatársaival közösen akció került végrehajtásra a Jánoshalma Szegfű utcában, ahol több háznál is gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy illegálisan vételeznek elektromos áramot és ezzel jelentős kárt okoznak a szolgálatónak. A végrehajtás során három ingatlannál is sikerült tetten érni a bűncselekmény elkövetése közben az ott lakókat. A nyomozásokba bevont igazságügyi szakértő a szakvéleményét időközben elkészítette, így gyanúsítottként került kihallgatásra K. L. és K. Z. helyi lakos, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték. Az utóbbi időben a bűnelkövetők előszeretettel vesznek célba lakatlan ingatlanokat, ahonnan könnyedén tudnak értékeket eltulajdonítani. A Jánoshalma Rendőrőrs tisztelettel kéri a lakosságot, hogy lakatlan ingatlanokban ne hagyjanak értékesebb tárgyakat, illetve hogy figyeljenek oda mások üresen álló házaira. Amennyiben pedig valami gyanús dolgot tapasztalnak, akkor azt jelezzék az éjjel-nappal hívható 20/5396499-es telefonszámra, ami a rendőrőrs járőrszolgálatának a száma. Idős, egyedül élő hozzátartozóinkat igyekezzünk meggyőzni arról, hogy a kapukat tartsák zárva és mielőtt azokat csengetés vagy kopogtatás után kinyitják győződjenek meg róla, hogy ismerős érkezett hozzájuk és nem idegen. Sajnos a közelmúltban ismét történt városunkban kocsi feltörés is, a tapasztalat szerint az elkövetők az utastérben hagyott számukra értékesnek tűnő tárgyat, főleg táskát, irattartót, pénztárcát, szerszámot, műszaki cikket stb. igyekeznek megszerezni, sokszor a rongálással nagyobb kárt okozva mint magával a lopással. Kérjük tehát a jármű tulajdonosokat, hogy az utastérben semmilyen tárgyat ne hagyjanak látható helyen, járműveiket pedig ne hagyják záratlanul az utcán még rövid időre sem! Hfdí! fis PLESET BESZÉLD LE ROLA | VEDD EL A KOCSI KULCSOT VIDD HAZA | HÍVJ TAXITI HÍVD fl RENDŐRSÉGET i- x.mpr~ Mv ■i. BÁCS-KISKUH M. I <*! 8A L ESETMEGELÖZLSl ittas vezetés bács-kiskun megyében Súlyosan sérült az áldozat Több jánoshalmi olvasónk is jelezte 2019. június 13-án, hogy mentőhelikopter szállt le csütörtökön reggel a településen. Úgy tudták, hogy egy közlekedési baleset sérültjét szállította kórházba. A baleset Jánoshalmán a Rákóczi Ferenc utcán történt. A megyei főkapitányság megerősítette értesüléseinket. Két mentőautó és egy mentőhelikopter is érkezett a baleset helyszínére. Csütörtökön reggel forgalomelterelés volt a településen és a helyi háziorvost is riasztották. Olvasóink szerint egy sérültet a légimentők vittek el. A megyei főkapitányság sajtószolgálata megerősítette azt a hírt, hogy baleset történt. Horváth Erika főhadnagy tájékoztatása szerint egy gyalogost ütött el egy személygépkocsi reggel hét óra után néhány perccel. Információink szerint a jánoshalmi mentőautó és kiskunhalasi esetkocsi személyzete kezdte meg a sérült ellátását, stabilizálták az állapotát és ezt követően mentőhelikopter szállította a kecskeméti megyei kórházba. Úgy tudjuk, hogy a koponyája sérült meg. 2019.05.23. JÁNOSHALMA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT Sajtóközlemény Agrárlogisztikai Központ építése Jánoshalmán TOP1.1.3-16-BK1 -2017-00007 millió forint európai uniós támogatás segítségével, Jánoshalma ienyi 2020 Terület - és Településfejlesztési Operatív Program keretében TOP1.1.3-16-BK1-2017-00007 azonosító számmal, .Agrárlogisztikai Központ építése Jánoshalmán” elnevezéssel Jánoshalma Városi Önkormányzat 450 millió forint támogatást nyert hűtőház létrehozására. Városi Önkormányzat erősíteni kívánja a város térségben betöltött mezőgazdasági szerepét. A város vezetése célul tűzte ki a vállalkozói környezet fejlesztését. A hűtőház létrehozását pályázati forrásból, 100 %-os támogatási intenzitás mellett valósítja meg. A fejlesztés eredményeként az 5412. számú út melletti iparterületen a Jánoshalma Városi Önkormányzat tulajdonában álló 4565/14. helyrajzi számú ingatlanon Agrárlogisztikai Központ jön létre. Az ingatlanon 45 x 30 [m] alapterületű, 8,5 [m] ereszmagasságú, 11 [m] gerincmagasságú, nyeregtetős, könnyű acélváz szerkezetű üzemcsarnok, hűtőház kerül kialakításra. Az alapterületből 720 m2 a hűtőkamra tér, a manipulációs tér 420 m2-es. Az épület engedélyezési szintű tervdokumentációja elkészült, az építési hatóság a hűtőház megépítésére az építési engedélyt megadta. Jelenleg a kiviteli tervdokumentációt készíti a Sándorfi Tervezőiroda. Az épület kivitelezése várhatóan 2019 őszén kezdődik. A projektről bővebb információt a www.janoshalma.hu oldalon olvashatnak. További információ kérhető: Polgármesteri Hivatal Jánoshalma 6440 Jánoshalma, Béke tér 1. Telefonszám: +36-77-501-001 E-mail cím: titkarsag@janoshalma.hu 2019.05.23. Jánoshalma Városi Önkormányzat Sajtóközlemény Jánoshalma térségi szerepének erősítése a mezőgazdaságban TOP-1.1.2-16-BK1 -2017-00005 A Terület - és Településfejlesztési Operatív Program keretében TOP- 1.1.2-16-BK1-2017-00005 azonosító számmal, „Jánoshalma térségi szerepének erősítése a mezőgazdaságban" elnevezéssel Jánoshalma Városi Önkormányzatának a térség mezőgazdaságának jövőjét érintő egyik legfontosabb fejlesztése kapott zöld utat 2018-ban. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A 201,7 millió forint európai uniós támogatás segítségével Jánoshalma a helyi gazdaságfejlesztés érdekében fejleszteni kívánja az ipari területen lévő üzleti környezetet. A város vezetése pályázati forrásból, 100 %-os támogatási intenzitás mellett valósítja meg a zöldség - és gyümölcsfeldolgozó üzem létrehozását, ami a térség termőhelyi adottságaira, a meglévő szaktudás bázisra építve komoly előrelépést jelent a város életében. A fejlesztés eredményeként létrejön egy 400 m2 alapterületű üzemcsarnok, amelyben korszerű technológiai gépek biztosítják a hatékony zöldség- és gyümölcsfeldolgozást. A fejlesztés célja, hogy a helyi gazdaságfejlesztéssel is foglalkozó Jánoshalma Városi Önkormányzat a helyi vállalkozások, őstermelők számára a tevékenységükhöz szükséges infrastruktúrával rendelkező üzemcsarnokot hozzon létre. A fejlesztés közvetett célja a foglalkoztatás bővítése az új vállalkozások megjelenésével. Az építési beruházások mellett befektetés-ösztönzési tevékenységet, klaszter és vállalkozásmenedzsment szolgáltatást is meg kíván valósítani az Önkormányzat. A projektről bővebb információt a www.janoshalma.hu oldalon olvashatnak. További információ kérhető: Polgármesteri Hivatal Jánoshalma 6440 Jánoshalma, Béke tér 1. Telefonszám: +36-77-501-001 E-mail cím: titkarsag@janoshalma.hu rutiföhiKe VÁMINŐSÉGI ALKATRÉSZEK FORRÁSA www.jutibike.hu 77/403-101 6440 Dánoshalma Halasi u. 11. Motor és kerékpár alkatrész, kötőelem és festék szaküzlet. Orvosi ügyelet Csak SÜRGŐS és ÉLETVESZÉLYES esetben vehető igénybe! Az ügyelet név szerinti beosztását nem tesszük közzé. Az ügyelet működtető S-MEDIPACK KFT. közlése alapján tájékoztatjuk Olvasóinak, hogy az ügyeleti szolgálat ellátását továbbiakban is orvosok biztosítják Az orvosi ügyelet ellátási területe: Borota, Jánoshalma és Kéleshalom bel- és külterülete. Az orvosi ügyelet ideje: munkanapokon du. 17 órától másnap reggel 7 óráig tart. Hétvégén és ünnepnapokon: pénteken, illetve az ünnepet megelőző nap 17 órától hétfőn, illetve az ünnepet követő nap reggel 7 óráig tart. r Jánoshalmi Képújság Hírek, információk térségünkből a kábeltévék csatornakínálatában 12 településen, több mint 3.000 háztartásban Vidékháló kábelTV: S3-as csatorna (119,25 Mhz) BORÁSZATI KFT. BOR v A MINDENNAPOKRA! V GQDD&KÍOBO mwmms várt Jánoshalma Város Önkormányzatának lapja Megjelenik: havonta Alapító: Jánoshalma Város Önkormányzata 6440 Jánoshalma, Béke tér 1. Kiadja: Zsikor Bt. Ügyvezető Blázsik Sándor Levélcím: Jánoshalma, Jókai u. 11. Szerkesztésén felül a Szerkesztőbizottság. Szerkesztőség eíme: 6440 Jánoshalma, Jókai u. 11. E-mail: hunyadinepe@gmail.com Tördelés és nyomdai munkák: Kópia Nyomdaipari Kft. Kiskunhalas, Bocskai u. 12. Felelős vezető: Dobosné Lichtenberger Csilla ISSN 2062-4069 Az újságban megjelent hirdetések tartalmáén a Szerkesztőség felelősséget nem vállal! Terjesztést a kiadó Zsikor Bt. saját hálózata végzi. Megvásárolható Jánoshalma nagyobb üzleteiben OLCSÓN AKAR VÁSÁROLNI? Mindent egy helyen? Kristálycukor 1/1 189.-Ft/kg UHT tek 1/1 1,5% 149.- Ft/I Az akció a készlet erejéig tart! Étolaj 1/1 299.- Ft/I Naponta 12:30-tól minden üzletünkben friss kenyér kapható! Petróczky Ferenc Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 75., Rákóczi u. 12., Kálvária u. 4. Téglagyár u. 32. Jánoshalma Város Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság hívószáma: 06-77/401-070 Anyakönyvi hírek 2019. június hónapban született: Zámbó Márton (Anya neve: Gombkötő Andrea), Varga Nátán (An.: Tilly Vivien), Kasziba Dalma (An.: Mészáros Beatrix), Kasziba Dávid (An.: Mészáros Beatrix) Bien András Miron (An.: Pacskó Mariann), házasságot kötött: Bálind Róbert és Katymarac Renáta Fülöp József és Gönczi Brigitta Zsömbör Zsolt és Jenovai Adrienn