Kiskunmajsa - Bácskapocs, 1991 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1991-05-31 / 22. szám
1991. május 31 .£ © €§)) DR. DEBRECZENI JÓZSEF képviselő úr levelét megírta „Az igazságtételről" a múlt heti Kecskeméti Lapokban. Szép az, derűvel tölt el bennünket, ha az általunk választott képviselő nem csak viseli azt a képet, hanem mutatja is. Pláne, ha „az igazságtételről" ejt szót. A kérdés egy éve Damoklész kardjaként fenyegeti a késlekedő demokráciát. „Miért késik az elszámoltatás, az igazságtétel?" A képviselői válasz hangneme nem ismeretlen előttünk. Már-már nosztalgikusan fedezzük fel a felvilágosítás atyai-fiúi intonációjában a hajdani belpolitikai újságíró hangsúlyait. Aki, tudniillik, amikor a késő-kádárizmus szorongásokkal és adósság-rémhírekkel átszőtt légkörében ilyféle kedélyes választ röppentett az elsinkófált milliárdokról érdeklődő ad-hoc munkásgyűlés hallgatóságához: „meg tetszettek enni!" Mármint a dollármilliárdokat. .. MIÉRT IS NINCS HÁT IGAZSÁGTÉTEL? „Először is azért, mert nem tetszettek forradalmat csinálni!" Tetszik érteni. Mármint mi nem csináltunk forradalmat. Mondjuk, mintha Petőfi Sándor 1848. március 14-én lefaxozna Kunadacsra, hogy miért nem robbantja már ki Józsi bátyám a világforradalmat! Mi azt várjuk a nép által megválasztott tisztelt képviselő úrtól, hogy ő vezesse igazságtételre a benne bízókat. Ha nincs más megoldás, akár „radikális" eszközökkel. No de, hogyne lenne! Egy év óta, ne feledkezzék meg róla képviselő úr, Ön a hatalomban van. És pontosan érzékeli (cikke tanúsítja), hogy a nép (a Nép!) elégedetlen a fenti vacakolással. Nem újabb gazságot akart, hanem az örök új igazságot. És egy teljes év óta ez az igazság az Ön, az Önök kezében van ott fenn. Szabadon rendelkezhetnek bármiről, a nép hatalmazta fel Önöket erre. Ejnye, uraim, miért másra kacsintgatnak, miért nem csillapítják inkább a nép e jogos háborgását? Hiszen ezért vannak! Természetesen igaz az, hogy a „számonkérés politikai lendületét és erkölcsi fedezetét kizárólagosan népforradalom adhatja meg". Az viszont új számomra, hogy ez „elmaradt". Akkor Ön, képviselő úr, miként került a Parlamentbe? Talán elitpuccs röptette oda? Azért nem várhatunk Öntől semmit? Meggyőződésem szerint a nép - mélységes bölcsességről téve bizonyságot - a legteljesebb vér nélküli népforradalmat vívta meg az elmúlt években. 1848-ban, sőt 1956 (Kiváltotta belőlem „A képviselő hangja") ban sem feszítette a változás szándéka széles körűbben és kitörőbben a tömegeket. A TÖRTÉNÉSZ KÉPVISELŐ nálam sokkal jobban tudja, hogy az igába hajtott milliók a legritkább esetben lázadnak fel, alkalmas vezérek híján. Mostani vezetőink alkalmasak voltak arra, hogy elődjeiket kiebrudalják orzott díszhelyeikről, s betelepedjenek oda maguk. Aztán, mintha elvágták volna. Mintha egyszeriben kiszállt volna inukból az erő. Mintha a nép nem azzal bízta volna meg őket, hogy haladéktalanul hajtsák végre a vezetőváltást, minden szinten. Ne azon morfondírozzanak, hogy hátha akad egy-kettő a pártkáder-igazgatók, -elnökök közt, akinél nincs és nem is lehet jobb, hanem azon, hogy azt a gyárat, iskolát, községet nyugodt szívvel el lehet dózeroltatni, ahol az egyedüli vezérszereplő és státuszszimbólum továbbra is a kommunista elöljáró. Önök kérem, ott fenn, nagyon helyesen elzavarták miniszteri bársonyszékéből Hornt, Glatzot, Poszgayt, Nyerset. Pedig egyikük-másikuk tán még van is annyira iskolázott és hozzáértő mint Önök. Sőt! Mégsem támadt senkinek ez országban ingere kétségbe vonni eme régen várt cseréket. Hát miből gondolják, kedves uraim, hogy a nép, mely örömmel fogadta az Önök felhatalmasodását, alacsonyabb szinten nem hasonlókban reménykedik? Vagy netán Önök nem is annyira mások, mint a régi garnitúra? Hiszen, ugyebár, ahogy Debreczeni uram írja: „A Kádár-rendszer nem osztotta gonosz elnyomók és ártatlan áldozatok világosan elkülönülő két táborára a magyar társadalmat, mint például Ceausescué a románt." • Természetesen erről is más a véleményem. Mert, például, a vezető posztokat betölthető ateisták és a keresztény hívő milliók élesen elkülönültek nálunk is. Másrészt Romániában sem vált ám el az a két réteg olyan pregnánsan, ahogy azt Debreczeni úr felvillantja. Bánáti rokonaim falujában a kiéhezett, munkabérétől megfosztott emberek a helyi szekusok szeme láttára lopták a kukoricát. Ott is freccsent azért az áldozatokra egy-két sárcsepp. Egyébként ez a sárcseppezés számomra módfelett szimpatikus. Ordas uraságok kedvelt szórakozása volt régente, hogy lelkiismeretfurdalást keltettek az agyon-agymosott cselédben. A velejéig hamisnak érzem én az ilyesféleképpen megfogalmazott ön- és néptéa pést: „A túlnyomó többség megkötötte maga kompromisszumát, kisebbnagyobb alkuját és ha nagyon szigorúan megnézzük, valamicske sár majdnem mindenkin ott szárad." FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, én „gyakorló" katolikus vagyok, tehát tudok egyet s mást az „eredendő" bűnről. Tudom, hogy talán ha Ábel nem olyan tenyérbemászóan behízelgő modorú, meg sem öli őt esetleg Káin. Tudom, hogy az egyik ember nem nagyon különbözik a másiktól. Van keze, feje, lába, bűne. De, lám, annyira azért mégiscsak különbözik, hogy ön és társai váltották fel, képviselő úr, a korábbi elvtársakat. Igazán elvárható lett volna, hogy a népet, a dolgozó tömegeket is megszabadítsák korábbi szipolyozóitól. És ne tűrjék, hogy - végképp elszemtelenedve - jogaikra hivatkozva cseréljék ki piros könyvecskéjüket kapitalista bárcára. A nép azt várta önöktől, képviselő uram, hogy ezt meg fogják akadályozni. Már csak azért is, hogy ne kelljen nemtelen eszközökhöz (karó, kasza, kalapács) folyamodni, a hathatós rendszerváltás érdekében. E helyett Önök - befészkelvén magukat az öt esztendős (maga)biztosságba - jogállami pózokat tetszettek ölteni. Márpedig nem jogállam ez, képviselő úr, hanem előjogállam! Itt, kérem szépen, a legvadabb bolsevikot se lehet kimozdítani a helyéről, mert belecsimpaszkodik a régimódi komcsi avagy az újmódi vállalkozói paragrafusparavánba. Ezek mögött a paravánok mögött zajlik, tisztelt képviselő úr, a nép érdekeinek alattomos riogatása. Nem ,ezért a jogállamiságért harcoltunk elsősorban" Hanem azért, ahol a jogtalan előnyöktől erős és határozott kézzel fosztja meg a hatalom a hajdani kivételezetteket. Elszámoltatván a közélet méltóságait, még a legutolsó balatoni villájukról is. EZT VÁRTA ÖNÖKTŐL a nép, Debreczeni úr! Nem azt, hogy nagyvonalúan fátylat borítsanak a múltra. Nem azt, hogy kétségbe vonják az antikommunisták vezetésre termettségét, alsóbb szinteken is. (Ne feledje, képviselő úr, Ön két éve szimpla középiskolai tanárocska volt csak, Önt is gyámolító, funkcionárius apóssal.) Nem azt, hogy diktatúrabázisra előjogállami csőszkunyhót barkácsoljanak. A nép korántsem fasiszta-sztálinista módszerekkel akart revansot venni ellenségein. De azt elvárta, hogy feltornáztatott képviselői nem eltiprói, megalázói előjogaiért szállnak síkra. Eladván feje fölül az égboltot (lásd hitoktatási porhintés) és talpa alól az anyaföldet (bolsi prémiumos privatizáció). De maradjunk csak, képviselő úr, az Ön szűkebb szakértői területén, a sajtónál. Hogyan engedhették az igazságra szomjas nemzet eme élő lelkiismeretét kiárusítani harminc ezüst pénzért a labancoknak és a Trianon-triumfálóknak? Vajon néhány tucat írástudatlan és hazug bolsevik maffiózó miként rendelkezhetett milliók napi olvasmányával? Úgy, hogy még inkább megszilárdíthassák antidemokratikus monopolhelyzetüket?! Ki adta ehhez a nevét, képviselő úr? Aztán meg panaszkodik a kormányzópárt az ellenség kezén hagyott sajtóra? Ha így eladják a nép szellemi függetlenségét, hamarosan nyugati rabszolgapiacra engedik szállítani a magyar munkást és parasztot! Nem, nem azt várjuk mi, hogy Antall József mozdítsa el a vidéken nagylelkűen dolgozói nyakakban felejtett országvesztő diktátorokat. Ha a mameluk központi vezetés nem tudott élni a hatalmával (ami legalább akkora bűn, mint ha visszaél vele!), éljen hát a helyi! Bátran forduljanak a becsapott, kijátszott megyei és kecskeméti kisemberek képviselőjükhöz, majd az eljár az önkormányzatnál! Gondolom, Debreczeni József s a parlamenti szavazógép Józsa Fábián is ezekről a várva várt akciókról fog beszámolni ezután, nem a régi MSZMP- sek sárpettyeit mosogatja. Mert azért voltak ám itt - ha nem is 800 ezren, hanem majd 8 millióan, akik a szakmai „előmenetelük" (lásd: osztályvezető, igazgató) érdekében sem adták nevüket a megszálló, elnyomó rendszer politikájához. TÖBB MINT EGY ÉV UTÁN dicséretes a kormány ama szándéka, hogy „megtisztítsa a közéletet a volt ávósoktól, pufajkásoktól és besúgóktól". No de, képviselő úr, milyen alapon molesztálják maguk ezeket a becsületes, a hatályos törvényeket már-már szolgalelkűen tisztelő honfitestvéreinket? Hiszen ők csak pártjogállami hivatásukat gyakorolták. Az akkori értékrendnek megfelelően! Apropó, most is ezt teszik. Tessen csak elolvasni mondjuk a „Filantróp"-sorozatunkat! Van ott tiltakozás, aláírás, ligásodás, de egyelőre semmit sem ér. Önök jogállamilag garantálják, hogy a régi jó elvtársak megtarthassák főnöki pozíciójukat. Ehhez kívánok, képviselőtársainak is, további kellemes mellébeszélést! Tisztelettel: Túrás Gábor Kamus Előjogállami gazságtétel Hé, ember! Elégedett lehetsz magaddal, amit akartál elérted. Én viszont nem vagyok elégedett veled, mert nem azt érted el, amit akarnod kellett volna. Tetted a dolgod. Előírásszerűen. Törvény nem vádolhat. Igyekeztél. Minden tudásoddal és erőddel. Sikerült is naponta összerogynod. De elkövetkezik az a nap is, amikor már nem lesz erőd újrakezdeni. És akkor megijedsz és kérdéseket motyogsz magad elé. Majd megrémülsz és ordibálni kezdesz. Senki nem figyel rád. Senki nem vesz észre. Az ismerősök süketen és vakon továbbállnak. Azt hiszed, meghülyültél. Pedig éppenhogy észhez tértél. De már mi hasznod lehet belőle? Hé, ember! Kitől tanultál, és mit tanultál? Attól és azt, amire szükséged van? Láthatod, mire jutottál. Mást kellett volna tanulnod, s nyilván mástól. De te kiváló tanuló akartál lenni, eleven magnóként hadartad a leckét. Szabályokat bifláztál, s nem kérdésekre választ. Mert minek is kérdezni, hiszen úgyis mindent megmagyaráznak. Csak ki kell várni a végét. És volt magyarázat bőven és fölényesen. A vége pedig mi lett? Ami van! Jönnek az újabb tanítók, „mesterek", nem tudni hol rejtőzködtek eddig, nagyon értik a dolgukat. Állítják: csak fő a bizalom! Ember, neked kötelességed bízni, ezt törvénybe is iktatták, legföljebb az Alkotmánybíróság kideríti: nem igazságos a törvény, de az még később lesz. Addig . . . sok szenny lefolyik a Dunán . . . Hé, ember! Bízva küzdj és küzdve bízzál! -mer