Kiskunmajsa - Halasi Hírek, 1983 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1983-01-05 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEi mmn/ji © DLUL PETŐFI NÉPE HALASI KIADÁS XXI. évf. 1. szám Ára: 1,40 forint 1983. január 5. szerda ' JOBB TAKARMÁNYOZÁS, HIGIÉNIA Nőtt a tejtermelés Bács-Kiskunban Figyelemreméltó, fontos munkába kezdett 1982-ben a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi, valamint az MSZMP megyei bizottságának gazdaságpolitikai osztálya, együttműködve a tsz-szövetségekkel. Megkezdték a megyében dolgozó termelési rendszerek munkájának értékelését. Elemezték eddigi tevékenységüket, feltárták a hiányosságokat és a megye adottságait, céljait figyelembe véve egyeztették a feladatokat is. Az öt nagy növénytermelési rendszer — a BKR, a BNR, a KITE, az IKR, és a GITR ■— vezetőivel az elmúlt évben megbeszélték teendőiket. Az év utolsó hetében a megyében tevékenykedő kilenc állattenyésztési rendszer közül elsőként a Kaposvári marhatenyésztő Közös Szarvas Vállalat tejtermelési rendszerével tartottak egyeztető értekezletet. A megyében 18 gazdaság tagja az 1980-ban államilag elismert tejtermelési rendszernek (rövidítve: KATEJ). A nagyüzemekben levő tehénállomány 27 százaléka — csaknem hétezer tehén — tejtermelését, tartását, takarmányozását, a szaporulat felnevelését kísérik figyelemmel, illetve adnak szaktanácsot és segítséget. Ezenkívül a gyepgazdálkodásban, a betakarítás gépesítésében működik közre és a különböző eszközök beszerzését segíti, illetve ezek szervizét is ellátja. Az 1982-es év a hatodik esztendő, amióta a rendszer szakemberei a megyében is dolgoznak. Munkájuknak is köszönhető, hogy partnereiknél évről évre átlagosan háromszáz literrel nőtt az egy tehénre számított faj(Folytatás a 2. oldalon.) : WASHINGTON A SZOVJET JAVASLATOKRÓL Megkésett üdvözlet Az amerikai kormányzat hétfőn este — némiképp megkésve — üdvözölte Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának a hadászati fegyverek csökkentésére vonatkozó javaslatait és azok pozitív hangvételét. „Bátorítónak tartjuk Jurij Andropov általában véve pozitív hangvételét abban az interjúban, amelyet a múlt év végén adott a Hearst-lapoknak” — mondotta a Fehér Ház szóvivője. Mostanáig a washingtoni kormányzat csupán azt erősítgette, hogy semmi újat nem lát a szovjet vezető által adott interjúban. A szóvivő bátorítónak nevezte, hogy a Szovjetunió hajlandó hadászati fegyverzetének csökkentésére. Ezt újnak, ugyanakkor azonban ki nem elégítőnek minősítette. KIEMELKEDIK TOMPA, MADARAS, DUNAPATAJ Utcák, terek fásítása a megyében Az elmúlt évben is szebbek lettek, egészségesebb levegőjűvé váltak Bács-Kiskun települései a társadalmi munkában megvalósult fásításokkal. A VI. ötéves tervben a mérsékeltebb erdőtelepítések mellett nagyobb jelentősége van a lakóterületek és környékük fásításának. E társadalmi akciók szervezője a Hazafias Népfront, amelynek Bács- Kiskun megyei bizottsága — együttműködve a KISZ- ás úttörőszervezetekkel, lakóbizottságokkal, tanácsokkal és az erdőfelügyelőséggel — irányította a megyében ezt a munkát. Négyszázezer forint állt rendelkezésükre, amelyből 31 településre 23 684 facsemetét küldtek. Az igény ennek háromszorosa volt, ugyanis a városok, községek lakói szívesen ültetnek fákat az utcákra, játszóterekre, iskolák, sporttelepek környékére, sőt a gazdaságok is igénylik, elsősorban az állattartó telepek környékének erdősítéséhez. Az elültetett csemeték fele gyümölcsfa volt, a legtöbb meggy, valamint, szilva, dió és cseresznye. Ebben az esztendőben tavasszal és ősszel, hasonló mennyiség eltelepítésát tervezi a Hazafias Népfront megyei bizottsága. Évek óta hagyományos ez munka a megyében. Ligetek, emlékparkok létesültek, és fákkal szegélyezett utcasorok ják a lakosság társadalmi bizonyítmánkában elvégzett fásítását. Azonban nemcsak az ültetést vállalták, hanem a fák gondozását is. Az 1982-ben eltelepített növények 70 százaléka megeredt, mert gondosan ápolták és ha szükség volt rá, locsolták is. A megye lakossága tavaly fásítási munkával több mint 580 ezer forint értékű munkát teljesített. A társadalmi kalocsaiak 1130 fát ültettek, ennek a kiskunhalasiak pontosan a dupláját. Kiemelkedik még Tompa, amely 2100, Madaras, amely csaknem kétezer és Dunapataj, amely 1365 facsemetével lett gazdagabb az elmúlt esztendőben. Említést érdemelnek a jakabszállásiak is. Az ősszel elkészült új iskola udvarán végeztek területrendezést és faültetést. Munkájuk értéke eléri a tizenötezer forintot. Cs. I. V Ivek is csemeték voltak. • Kollektiv faültetés (Archív felvételek) * Védőcsizmák,kesztyűk, bakancsok a Kiskunhalasi Cipészipari Szövetkezetből A Kiskunhalasi Cipészipari Szövetkezet nem tartozik a legnagyobbak közé. A termékek azonban, amelyeket előállítanak, nélkülözhetetlenek az iparban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban. A SZOT munkavédelmi felügyelete nemrég országos ellenőrzést végzett. Azt vizsgálták, van-e elegendő egyéni védőeszköz az üzemekben és a boltokban. Ezúttal is bebizonyosodott: gyakrabban fordul elő üzemi baleset ott, ahol nem fordítanak kellő gondot a védőkesztyűk, lábbelik beszerzésére, használatára-Az is igaz azonban, hogy a munkaruházati boltokban nem kapható mindig minden. A védőeszközökkel szemben az átlagosnál is szigorúbbak a minőségi (Folytatás a 2. oldalon.) Prágában megkezdte munkáját a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete Prágában közleményt adtak ki a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testülete kedden megnyílt ülésének első napi tanácskozásáról. Mint a közlemény megállapítja: megtárgyalták azokat az időszerű kérdéseket, amelyek az atomháború veszélyének elhárításáért, a nemzetközi enyhülési folyamat megőrzéséért és megszilárdításáért, az európai biztonság megerősítéséért az az együttműködés fejlesztéséért vívott küzdelemmel függnek össze. Az ülésen részt vettek: A Bolgár Népköztársaság küldöttsége, amelyet Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Bolgár Népköztársaság nácsának elnöke vezet. A államtaküldöttség tagja Grisa Filipov, BKP KB Politikai Bizottságának a tagja, a BNK minisztertanácsának elnöke, Dimitr Sztanisev, BKP KB titkára, Dobri Dzsurov, a a BKP KB PB tagja, nemzetvédelmi miniszter, és Petr Mladenov, a BKP KB PB tagja, külügyminiszter. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság küldöttsége, amelyet Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke vezet. A küldöttség tagja Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, a CSSZSZK kormányának elnöke, Vasil Bilak, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, Milos Jakes, a CSKP KB elnökségének tagja, a KB titkára, Bohuslav Chnoupek, a CSKP KB tagja, külügyminiszter és Martin Dzur, a CSKP KB tagja, nemzetvédelmi miniszter. A Lengyel Népköztársaság küldöttsége, amelyet Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Népköztársaság minisztertanácsának elnöke vezet. A küldöttség tagja Józef Czyrek, a LEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Stefan LEMP KB PB tagja, Olszowski, a külügyminiszter, és Florian Siwicki, LEMP KB PB póttagja, nemzet a védelmi miniszterhelyettes. A Magyar Népköztársaság küldöttsége, amelyet Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezet. A küldöttség tagja Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Várkonyi Péter, az MSZMP KB titkára, Czinege Lajos, hadseregtábornok, honvédelmi miniszter és Pója Frigyes, külügyminiszter, az MSZMP KB tagja. A Német Demokratikus Köztársaság küldöttsége, amelyet Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára,a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsának elnöke vezet. A küldöttség Willi Stoph, az NSZEP KB tagja Politikai Bizottságának tagja, az NDK Minisztertanácsának elnöke, Hermann Axen, az NSZEP KB PB tagja, a Központi Bizottság titkára, Heinz Hoffmann, az NSZEP KB PB tagja, nemzetvédelmi miniszter, Günther Mittag, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára és Oskar Fischer, az NSZEP KB tagja, külügyminiszter; A Román Szocialista Köztársaság küldöttsége, amelyet Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára, a Rommán Szocialista Köztársaság vezet. A küldöttség tagja elnöke tantin Dascalescu, az RKP ConsKB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, az RSZK kormányának elnöke, Miu Dobrescu, az RKP KB Politiikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, a KB titkára, Stefan Andrei, az RKP KB politikai végrehajtó bizottságának póttagja, külügyminiszter és Constantin Olteanu, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja, nemzetvédelmi miniszter; A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének küldöttsége, amelyet Jurij Andropov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára vezet. A küldöttség tagja Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, Dmitrij Usztyinov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, honvédelmi miniszter, és Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára. A tanácskozást Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a CSSZSZK elnöke nyitotta meg. Szívélyesen üdvözölte a testvéri országok küldöttségeit. Az ülés résztvevői egyperces csenddel adóztak Leonyid Brezsnyev emlékének. A délelőtti megbeszélésen Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Népköztársaság küldöttségének vezetője, a délutáni tanácskozáson pedig Nicolae Ceausescu, a Román Szocialista Köztársaság küldöttségének vezetője elnökölt. Az ülésen részt vesz Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka. A Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének főtitkári tisztségét ezen az ülésen Dusán Spácl csehszlovák külügyminiszter-helyettes tölti be. • Képünkön: Lázár György, Kádár János és Várkonyi Péter a tanácskozóteremben. A magyar küldöttség további két tagja: Czinege Lajos és Pója Frigyes. (Telefotó — CTK —MTI —KS) Szünidő után véget ért a korábbinál valamivel rövidebbre szabott téli szünidő, s január 4-én ismét benépesültek az iskolák. A tanulók és pedagógusok számára egyaránt megérdemelt pihenés, kikapcsolódás után folytatódik az oktatás, a tanítás,tanulás komoly munkája. Az elkövetkező néhány hét amolyan hajrá időszak az iskolákban: a tanulók kapnak még lehetőséget arra, hogy a február eleji, félévi bizonyítványosztásig javítsanak szerényebb érdemjegyeiken. Saját érdeke ez minden kis- és nagydiáknak, de különösen a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosoknak, akiknek most már végképp el kell dönteniük; tovább akarnak tanulni, vagy sem, s ha igen, mely középfokú oktatási intézményben, illetve szakmunkásképzőben? Talán nem tűnik szócséplésnek, ha most, a téli szünet után e témának — a továbbtanulásnak — szentelünk néhány gondolatot. Hiszen gyerekeink számára sorsdöntő, életüket meghatározó kérdésről van szó. Arról, hogy tehetségüknek, érdeklődésüknek, egyéniségüknek megfelelő pályára indulnak-e el, oda irányítják-e őket. Irányítják?! Igen, mert — bármily fejlett gondolkodásúak is gyerekeink — a legtöbb tizennégy évest irányítani, ha úgy tetszik, befolyásolni kell szülőnek és pedagógusnak egyaránt.Nagy felelősség hárul tehát ez ügyben az iskolára és a szülői házra. Nehéz az eligazodás a pályák, szakmák sokasága között. Iskolarendszerünk ma sokkal több lehetőséget kínál az általános iskolát végzetteknek, mint régebben. Gimnáziumok, a legkülönbözőbb profilú szakközépiskolák és szakmunkásképző intézetek várják a fiatalokat.Azt már alig merem megemlíteni, hogy a társadalmi igényeket is messzemenően figyelembe kell — kellene — venni a pályairányítás munkájában.) A tapasztalat szerint a pedagógusok többsége a tanítványok valódi képességeinek az ismeretében tesz javaslatot arra, hogy ki milyen szakmára, pályára a legalkalmasabb. Az osztályfőnökök pályaválasztást tartanak, szülői értekezleteket s ha esetenként szükségét érzik, külön-külön elbeszélgetnek a szülőkkel. Bizonyára így történik ez most is. Hazánkban ma már örvendetesen nagy számban tanulnak tovább a tizennégy évesek. Szűkebb hazánkban, Bács- Kiskun megyében például ez az arány — hosszabb idő óta — a kilencven százalék fölött van. S ez bizonyára nem csökken, hanem inkább tovább növekszik most és a jövőben. Ugyanis távlatban társadalmi célkitűzés a középfokú iskolai végzettség (ide értve természetesen a növekvő színvonalú szakmunkásképzést is), s persze az ezt tükröző tudás általánossá tétele. E szünidő utáni gondolatoknak egyszerűen az az indítéka, hogy — mint mindig ebben az időszakban — összesűrűsödtek a pályaválasztás, a pályairányítás gondjai, teendői az iskolákban, a családokban. Bármerre járunk, ezt tapasztaljuk, erről hallunk. Érthető, hiszen dönteni olykor ennél kisebb dolgokban is nagyon nehéz. Ezért csak megismételhetjük: a továbbtanulás életreszólóan komoly kérdés. Vegyük hát komolyan! Rapi Miklós *I Kereskedelmi együttműködés Kanadával Gerald Regan a Magyar Kereskedelmi Kamarában Kedden a Magyar Kereskedelmi Kamara székházában Gerald Reagan, kanadai külkereskedelmi államminiszter magyar vállalatok képviselőivel vitatta meg a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. A kanadai vendég a többi között kifejtette: számos kínálkozik a két ország lehetőség kereskedelem fejlesztésére. közötti Az áruszállítás bővítésén túl gyümölcsöző lehet az együttműködés magasabb formáinak kialakítása, például mezőgazdasági beruházások komplett silók, megvalósításában, állattartó telepek gyártásában és építésében lehetne közös programokat kialakítani. Az együttes tudományos kutatómunkával új növényfajták nemesítésére is lehetőség kínálkozik. Mint elmondotta, a kanadai üzletemberek megvizsgálják a közös autóbuszgyártás indításának feltételeit is. Az előzetes elképzelések szerint Torinóban Ikarusz-Buszok szerelésére rendeznének be csarnokot. Jelenleg a magyar ipar elsősorban gyógyszert, bort, ruházati bőrt exportál Kanadába. Az importált termékek között a legtöbb a mezőgazdasági gépalkatrészt, a fenyőfűrész áru és a nyers marhabőr. A megbeszélésen jelen volt Marjai József a Minisztertanács elnökhelyettese.