Kiskunmajsa - Hazabeszéd, 2009 (3. évfolyam, 1. szám)
2009-06-01 / 1. szám
Két nyárfa a Hódoltságban (föllelt janicsárnapló 1556/57-ből) Történetesen török vagyok. És a szultán katonája. Anyámat nem ismerem. Itt jobb mint Anatóliában. Tanulgatom ebhitűek dalait. Félhold-erdőtől nem látom a holdat. Sátorgomb-csillagokból az ég csillagait. Két nyárfát őrzök hajnalig. Világának az énekemhez. Tövüktől indul egy út keresztül a Rabföldön. Hódoltságnak mondják. Rabszíj-kígyó tekereg az égig vagy az Égei-tengerig mert Allah igazságos. Egyetlen hosszú kígyó sziszeg Budától Drinápolyig. És át a Márvány-tengeren Sztambulig. Én a Birodalom fontos porszeme. Pasák és bégek agák és rongyos dervispapok - halálommal is adózó - alattvalója. Szánnak de nem szeretnek a behódolt gyaurok. Nálamnál jobban csak följebbvalóimat nem kedvelik. És nem is szánják. Ez a legtöbb amit tehetnek. így is lakóinak döglenek Sztambulig. Sokszor kísértem őket. Rosszabb az mint Eger falain a lángos szurokperec vagy égő drótkoszorú. De lehet keserves dalt tanulni. Muzikális fajtává sok mással edződnek. Éneklek hát hajnalig a sustorgó két fának. Őrzöm hódítóként a Hódoltságot átszakító utat. Őrzöm a félholdat csillagos forgót. A Birodalmat. Őrzöm a békét. Allah meg sokáig engem! Jönnek a violás hónapok. Legjobb dolga ilyenkor van a janicsárnak. Ezek itt rabnépség körülöttem. Tüzet raknak a két nyárfa közti tisztáson. Fölfelé húzza a füst éneküket. Föl a fénylő jegenyék csúcsára. Mint jajgató rabot a hóhérló fára. A némberek babák még harmatosak és könnytől bársonyos az arcuk. De mind elszáradnak az útkígyó szerelmes szorításában. Megaszalódnak a drinápolyi háremekig. De itt még az enyémek míg lehervad a viola míg imára kúszik kénytelen remegő két térdem. Mert feljön a nap. És tűző sugarában is dúdolgatok. Vigyázzban álmodok. Töbször elfelejtem hogy kinek a katonája vagyok. Elfelejtem Anatólia katonaiskoláit. Elfelejtem a legdiadalmasabb harcokat. A budai pasa bőrömbe égetett kitüntetését amikor a harcosok és hűségesek első sorába léptem. Allah irgalmazzon nékem! És a Hódoltságnak! Hogy a két nyárfát még sokáig előrizzem félelmemben. Nagy Gáspár