Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2011 (2. évfolyam, 2-52. szám)

2011-04-08 / 14. szám

HÍREK LAPSZÉLEN Kifogásolja a rendőri intézkedéseket? Nem a napokban alakultak, ám mégis érdemes tudni arról, hogy létezik olyan civil szervezet, amely azért alakult, hogy a rendőri intézkedések, esetleg azok hiá­nya miatt tett panaszokat kivizsgálja. A 2008-ban, öt fővel életre hívott Független Rendészeti Panasztestü­let, a Parlamenti Irodaházban várja az állampolgári bejelentéseket írásban, az 1358 Budapest, Széchenyi Rakpart 19. címen. Fel lehet oszlatni a képviselő-testületet A 2010. október 3-án sorra kerülő önkormányzati vá­lasztásokat követően áprlis 4-én lejárt a képviselő-tes­tület önfeloszlatásának a tilalma. A képviselők ezt kö­vetően, ha úgy ítélik meg, hogy a testület munkája működésképtelen, kezdeményezhetik feloszlatását. A 11 fős kiskunmajsai testületből ehhez 6 képviselő sza­vazata szükséges, a testület feloszlatásával a polgár­­mester is elvesztené mandátumát. Új választásokat 3 hónapon belül kell ilyen esetekben kiírni. -mmnmrn í Biztonságosabb út Móricgátra A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által gondozott, Jászszentlászlóról Móricgátra vezető úton munkagé­pek dolgoznak. A napokon át tartó munkálatok célja, hogy biztonságosabb útpadkát alakítsanak ki a forga­lom számára, ezért legyalulják az út mindkét oldalán az egyenetlenségeket, majd rendezik a terepet. •“fail# -«»'■..&___ . -- v M 2011. április 8. Kunsági Hírlap • Bozóki Szilvia bozokiszilvi@gmail.com (Folytatás a címlapról) Szánk önkormányzata tárgyalá­sokat folytat a katolikus egyház illetékeseivel az iskola és óvoda működtetésének átadásáról, amihez egy komplett átvilágítást készített az egyház. Ennek elkészülte után tud­nak a részletekről tovább egyez­tetni az érdekeltek. Ám a helyzet korántsem mondható nyugodt­­nak, hiszen az átadás mellett és ellen is felemelték szavukat né­­hányan mind a szülők, mind a pedagógusok körében. Az elmúlt napokban lebo­nyolított aláírásgyűjtések és az azok körüli információhiány, félreértés, nem könnyítette meg a polgármester, Patkós Zsolt dolgát. Arra a kérdésünkre, hogy miért van szükség egyáltalán el­gondolkodni az átadáson, miért nem maradhat minden úgy, mint eddig, a megújulás lehetőségén túl egyértelműen gazdasági okokkal válaszolt. „Már az idei költségvetésben is 76 M Ft-tal kellett megtoldani az állami nor­matívát és a gyermeklétszám sajnos csökken Szánkon. Két osztály ballag, de csak egy első osztály indul. Az óvodában 80 kisgyermeket, 4 csoportban gon­doznak. Hogy elkerüljük a jelen­tős létszámleépítést, esetleg az oktatási színvonal csökkenését, muszáj előre gondolkodnunk. A nemrég bemutatott Széll Kálmán terv sem hullajt ölünkbe plusz forrásokat intézményeink fenntartásához, inkább további szigorításokat sugall. A szanki iskola jelenlegi helyzetének meg­őrzése is veszélybe kerülhet, ha a község pénzügyileg nem tudja előre kezelni a várható helyzetet. Megértem a szülők aggodal­mát, azokat is, akik a vallási ve­zetőktől türelmet kértek például a miselátogatásokkal kapcsolat­ban. Az oktatás átadása egy me­rőben új helyzetet eredményez a községben, meg kell beszélni kö­zös dolgainkat, tudnunk kell a részletekről, de a félreértett sza­vak és elkapkodott ötletek nem visznek előbbre bennünket. Csütörtökön délután újra ta­lálkozom a szülőkkel, addigra már megvitatjuk a helyzetet az óvónőkkel is. Az érsekségre el­juttatott tiltakozó aláírások után nem szeretném méltatlan hely­zetbe hozni az egyházat sem, ezért visszavontam az átadásra vonatkozó kezdeményezést. Azonban az, hogy sokan visszavonták tiltakozásukat, és hétfői napon eljuttatták azt az érseki hivatalhoz, ezzel egy­­időben pedig aláírásgyűjtés in­dult az iskola átadása érdeké­ben, melynek kapcsán közel 200 szülő fejezte ki támogatását - is­mételt megfontolásra késztet bennünket. Új helyzet, hogy többen tá­mogatják az egyházi fenntartást és az ellenzők sem a hitelveket kifogásolták, pusztán nagyobb vallási türelmet szerettek volna. Abban bízom, hogy sikerül a szülőknek megnyugtató vála­szokat adni aggodalmaikra és a katolikus egyházzal is újra tud­juk indítani a megbeszéléseket, ezáltal hosszútávra tudjuk biz­tosítani a szükséges anyagiakat az iskolánk, óvodánk működte­téséhez." Csólyospáloson még nem merült fel hasonló átadási kezde­ményezés, ám az Intézményi Tár­sulásban partner Zsombó önkor­mányzata körül is forr a levegő. Az ottani képviselőtestület egyhangúan kifejezte szándékát: katolikus kézbe adná az óvodát és az általános iskolát. Az átvé­telre az egyház is nyitott, így Gyuris Zsolt polgármester múlt héten bejelentette a váltás tervét, majd "szülői értekezletet” hívott össze. A falugyűlésnek is beillő egyeztetés - melyen több mint kétszázan vettek részt - megle­hetősen paprikás hangulatban zajlott. A felszólalók Kiss-Rigó László püspökkel közölték: nincs szülői igény katolikus ok­tatási intézményekre Zsombón, az egyházi méltóság távozott is a rendezvényről. Á. Fúrús János polgármes­tertől úgy tudjuk, hogy a zsom­­bói önkormányzat gyermekeik egészséges szellemi nevelkedé­sének és gyakorlati oktatásának védelmében tervezi, iskolájuk fenntartásának átadását a Ma­gyar Katolikus Egyház számára. Ám a tájékoztatás szervezési problémái és ahogy Gyuris Zsolt polgármester a megyei napilap­nak nyilatkozva megfogalmazta: “a rendezvényt erődemonstráci­óra és politikai vélemény-nyilvá­nításra használta fel az egyéb­ként kisebbségben lévő tábor, akik közül többen ráadásul nem is érintettek" az okai annak, hogy pillanatnyilag feszült a közhangulat a településen. A helyi képviselők nem mondtak le eredeti elképzelé­sükről és alaposabban előkészí­tett szülői fórumon találkoznak az érintettekkel. Ahhoz, hogy pontos képet kapjanak a támoga­tók és ellenzők arányáról, nyilat­koztatni kívánják a szülőket, amit összesítenek és ha a támo­gatók aránya meghaladja a 60 százalékot, akkor folytatják a megkezdett tárgyalásokat a ka­tolikus egyház képviselőivel. Döntés várhatóan április 19-ére születhet és ezek után tájékoztat­ják hivatalosan Csólyospálos képviselőit az eredményről. Ad­dig a szomszéd falunak úgy­mond nincs tennivalója, ám nem ülnek ölbe tett kézzel. Lapzár­tánkat követően, szerda délután tartanak testületi ülést, ahol tá­jékoztatják a képviselőket az is­kolájukat is érintő zsombói ese­ményekről. Tenni, dönteni, hatá­rozni még nem tudnak ugyan, de akár így, akár úgy döntenek Zsombón, Csólyospálosra is ha­tással lesz, hiszen a települési is­kolák fenntartására hozták létre társulási intézményüket. Egyházi iskola vagy összehúzott nadrágszíj? Botránnyal ért véget a testületi ülés B. D. G. Dr. Csömör Sándor nem egy esetben felszólalt, újságcikket írt, s igen fontos észrevételeket tett egyes önkormányzati dönté­sekkel kapcsolatban, de ha úgy adódott, kritikát is megfogalma­zott Faludi Tamás ellenlábasá­val, Terbe Zoltánnal szemben. Ezt azért fontos tudni, mert így érthető, hogy Lender Julian­na miért nem tudta független szakértőként elfogadni a szak­embert, s miért javasolta, hogy az elfogadás előtt álló költség­­vetési rendelet módosításból vegyék ki a szakértői megbí­zást, ami a korábban elhangzot­tak szerint 310 ezer 810 forint. Faludi Tamás válaszában kifejtette: Saját hatáskörben jo­ga van szakértőt felkérni, s ő azért választotta Dr. Csömör Sándort, mert megbízik szakér­telmében, szakmai tapasztalatá­ban. Majd hozzátette: nem tart­ja valószínűnek, hogy a rende­letből ki lehessen venni a meg­bízást, mert ezzel polgármeste­ri hatáskörét csorbítanák. Ezt nem vitatta senki a kép­viselők közül, hiszen ha a meg­bízást követő szakmai teljesítés megtörténik, a megbízási díjat mindenképp ki kell fizetni. Et­től függetlenül, közvetlenül a szavazás előtt, Lender Julianna mégis azt javasolta: vegyék ki a rendelet módosításából a szak­értői megbízást. Faludi Tamás ekkor azt kér­te, hogy módosítsák polgármes­teri hatáskörét, mely szerint in­nentől kezdve nem bízhat meg saját hatáskörben szakértőt, il­letve egészítsék ki a megbízás összegével a Polgármesteri Hi­vatal költségvetését, mert a megbízást ki kell fizetni, a szer­ződés alá van írva. Az elrendelt szünet után nem vonták meg Faludi Tamás hatáskörét és nem egészítették ki a Polgármesteri Hivatal költ­ségvetését sem, viszont kivették a rendelet módosításából a szakértői megbízatást. Ezzel kiteljesedhet a Polgá­ri Kontroll, hiszen érvényes szerződéssel, de hozzárendelt összeg nélkül kénytelen a szak­értő a munkáját végezni, igazi citoyenként, a közösségért (még ha nyilvánvaló is, hogy a szer­ződésben foglaltakat teljesíteni kell). kunsagihirlap.huM Rend és ügyelem a temetőkben (Folytatás a címlapról) KISKUNMAJSA Az elmúlt öt évben közel 15 millió Ft-ot költött a tulajdonos katolikus egy­ház a két majsai temetőkertre - tudtuk meg Kosik Sándor esperes-plébánostól. Legutóbb például új útburkolattal talál­kozhattak az arra járók az alsó temetőben, ami 4 millió Ft-ot emésztett fel, de közös érdekünk, hogy ne bokáig sárban, vagy mély bordák között kelljen evickélnie a hozzátartozóknak. Emellett persze fedez­ni kell a folyamatos állagromlások, ron­gálások javítási költségeit is, mert bizony ismeretlen okból tönkrement az alsó te­mető ravatalozójánál az illemhely, lefűré­szelte valaki az autóbehajtást akadályozó fémrudakat, többször felfeszítették a be­járati kapukat, a felső temetőben a vasút melletti új kerítést is felbontották....stb. Ezeket a költségeket a sírhelyek bér­leti díjából, vagyis időszakos megváltásá­ból fedezi az egyház. Emellett törvény is kötelezi a fenntartókat, hogy a rájuk vo­natkozó kötelezettségeknek tegyenek ele­get és pontosan vezessék a sírhelyek ada­tait, tartsanak rendet a területükön. Min­den temetőnek van Temetőszabályzata, ami ugyan itt Majsán eddig nem volt túl ismert, de attól még volt. Természe­­tes(nek kellene lennie), hogy amit közö­sen használunk, annak a többség igényeit érdemes tükröznie. Vagyis egyéni kíván­ságoknak helyet adni - pl. vágjanak ki egy fát, mert a lombját a sírunkra hullajt­­ja - nem lehet, ha az a közösség érdekei­be ütközik (mert egyébként egészséges és árnyat ad) a fa tehát marad. Lehet persze közelíteni az álláspontokat - hogy a fa példájánál maradjunk - azzal, ha az omi­nózus fa kivágása után, annak értékét megtéríti vagy több csemete ültetését vál­lalja a kívánságához ragaszkodó hozzá­tartozó. Ez a módszer egyébként már is­mert gyakorlat tőlünk nyugatabbra. Tehát azért illegális a fák kivágása a temetőben, mert az a fenntartó tulajdona, ő gondozza a területet, ahol a fa is áll. Ezekkel a fel­tételekkel bérli egyébként minden temet­kező hozzátartozó a sír helyét a temető­ben, erről ezután már nyomtatva is kap tájékoztatást a parókián járó ügyfél, vagy megtekinthető a temetők bejáratánál, ki­függesztve (a Majsa Lapnyomda adomá­nya révén, aki ingyen vállalta a sokszoro­sítást). Érdemes tehát tájékozódni ez ügyben is éppúgy, mint a sírhelyek megváltásával kapcsolatosan. Kiskunmajsa két temető­kertjét a katolikus egyház működteti, ezeknek, az általában 25 évre történő bér­léseknek az árából. Általában ősszel vég­zik el a sírhelyek “felcímkézését”, vagyis a figyelmeztető színes cédulák kiragasz­tását, amiben kérik, hogy a lejárt bérlet megújításáról, újra­váltásáról a hozzátar­tozók intézkedjenek. A meg nem váltott sírhelyeket június elejétől már összesített lajstromba foglalják a Plébánia munka­társai, hogy rendeletben szabályozott kö­telezettségüknek eleget téve, azokat ajánlják ki az újonnan sírhelyet keresők­nek. Ez érthetően, az eddigi sírhely el­bontásával és birtokba vételével jár majd. Aki esetleg bizonytalan a dátumokat, vagy temetői rendet illetően, kérdéseivel keresse fel a plébániát, ahol - nyitvatartá­si időben - állnak az érdeklődők rendel­kezésére. Kosik Sándor esperes-plébános

Next