Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2017 (8. évfolyam, 1-44. szám)
2017-01-12 / 1. szám
2. facebook.com/kunsagihirlap Kunsági Hírlap MMHMms Ä 2017. január 12. kunsagihirlap.hu Dinnyés Ferenc Öcsi bácsi Majsáról az NB II-be MÉG A FÁKON IS SZURKOLÓK VOLTAK... A tavaly eltávozott Horváth Pista bácsi után egyre kevesebben vannak Kiskunmajsán, akik el tudják mesélni, milyen is volt a labdarúgás a megyei szint fölött. Az elmúlt majd 70 évben talán ha tucatnyian lettek Majsáról NB-s játékosok. Az egyikük Dinnyés Ferenc, vagy ahogy mindenki ismeri, Öcsi bácsi, aki a hatvanas évek közepén, 1966-tól ‘68-ig játszott Kecskeméten a második vonalban. Ez az az időszak, amikor a magyar foci annyira erős volt, hogy Brazíliát is megverte... - Ez a kép Siófokon készült, amikor 1966-ban az első NB-II-es idényem kezdődött a Kecskemét, a KTE csapatánál. Lementünk Siófokra egy kéthetes edzőtáborba, ott készítette a fényképet az edzőnk, Lyka Antal, aki a harmincas években játszott a Ferencvárosban, ők jutottak ki először Dél-Amerikába, bajnokságokat nyert, válogatott volt, szóval nagy névnek számított. - Hogy került Öcsi bácsi a Kecskeméthez? - Én Majsán játszottam, és már nyolcadikosként, 15 évesen beállított a nagycsapatba Kávási Sanyi bácsi, attól kezdve ott játszottam, még akkor is, amikor már a Petőfi Sándor Gimnáziumba jártam Félegyházán - volt olyan, hogy átmentek értem. De hogy ki figyelt fel iijsit azt máig nem tudom. Középcsatárként, jobb összekötőként tényleg rúgdostam a gólokat, valószínűleg figyelhettek, mert egyszer csak felhívtak, lenne-e kedvem Kecskeméten, az NB-II ben játszani. Volt kedvem, rögtön a siófoki edzőtáborral kezdtünk. - Mennyire volt más az edzés, mint a megye I-es Majsában? - (nevet) Teljesen, a harmadik napon úgy kellett felállítani. Nagyon nehéz volt, mert itthon ilyen edzések nem voltak, meg nem is voltak annyira gyakoriak. Az első néhány nap Siófokon pokoli kemény volt, de aztán lement az izomláz, és aztán már nem volt gond. - Az akkori másodosztály mennyire volt erős? - Hát nagyon, hiszen a magyar foci is nagyon erősnek számított akkoriban. Olyan csapatok játszottak a második vonalban, mint a Debrecen, a Békéscsaba, az NB II-t is ők vezették, de azért Kecskeméten mind a kettőt megvertük. - Nem volt nehéz egy ismeretlen csapatba beilleszkedni? - Ezen idáig még nem is gondolkodtam, de azt hiszem, nem. Épp amikor aláírtam a szerződést Kecskeméten, akkor volt a csapatnak egy évzáró vacsora, bementem, bemutatkoztam, mindenkivel kezet fogtam, aztán később hallottam, milyen jó néven vették a csapattársak - tulajdonképpen már akkor befogadtak. - Népszerű volt a foci Kecskeméten is? - Nagyon. Minden meccsünkön 2,5 vagy 3 ezer ember volt, a nagyok ellen 3,5 ezer, de tényleg még a környező fák is tele voltak szurkolókkal, hatalmas volt a hangulat. Egész más úgy játszani, legalább 20 százalékkal megnő a teljesítmény, annyira felspanolja az embert. Teljesen más, mint pár száz ember előtt játszani, amikor a meccs is már úgy kezdődött, hogy alig tudtunk kimenni a pályára, annyian voltak... - Meddig volt Öcsi bácsi Kecskeméten? - A második szezon végén jöttem vissza Majsára jelentkeztem Szegedre, a főiskolára testnevelés-földrajz szakra, készülnöm kellett a felvételire, ezért hazajöttem, és csak az edzésekre jártam át Kecskemétre. Ezt viszont nem működött, visszaesett a kondícióm, nem is ment ezért már úgyúgy visszajöttem. Elmentem a Drótfonathoz dolgozni, akinek az akkori főnöke összeszedte a majsai csapat javát: dolgoznunk kellett, de eljárhattunk edzésre, jók is voltunk, mindig ott voltunk a Megye I-ben az élbolyban. Juhász-Dóra Ferivel, Kozma Hubával voltunk elől csatárok, nagyon jól megértettük egymást a pályán, pályán kívül is, de ott volt még Api, azaz Kun Jani, Fekete Béla a halasi rendőrkapitány, Ruskó Ferike, Szatmári Sanyi, és persze még sokan abból a nagy csapatból... - Melyik meccsére emlékszik a leginkább az NB II-ből? - Talán amikor a Gázművek ellen rúgtam két gólt. Nem igazán ismertek még, idény elején volt, talán a harmadik vagy negyedik mérkőzés. Szállunk le a buszról Kecskeméten, kérdezték a szurkok, mennyi lett az eredmény, mondják a többiek, nyertünk 3-1-re, a Dinnyés rúgott kettőt. - Ki az a Dinnyés? - súgtak össze, én meg épp akkor szálltam le (nevet). Az első gólomat egyébként pont Debrecenben rúgtam. Megkaptam a labdát, körbenézek, sehol senki. Azt hittem, lesen vagyok, amikor a középhátvédünk hátulról elkezdett kiabálni, menjél már! Elindultam, berúgtam. Ugyanis gyors voltam nagyon, meg igen jó arányban lőttem be a helyzeteimet, 4-5 alkalomból egyszer biztos betaláltam. - Feri bácsi mennyire volt gyors? - (nevet) Csak annyira, hogy a gimnázium első osztályában kétszer kellett lefutnom a 100 métert, mert az egyébként nagyon neves testnevelés tanárunk, a Túlit Peti bácsi nem hitte el, hogy 11,7 alatt lefutottam. Azt hitte, rosszul mérte. Aztán amikor másodszor is lefutottam 11,7 alatt, már elhitte - az akkori iskolacsúcs 11,6 volt. Aztán lebetegedtem, mert gimnazistaként az NB-II-es Félegyházi Vasassal akartam készülni, akkor már megyei válogatott voltam. El is mentem, de annyira beteg lettem, hogy a focit 3 évre teljesen abba kellett hagynom. Valamikor 64 körül kezdtem el megint játszani, de kiesett három év. Még így is nagyon gyors voltam, de azt a három évet nem lehetett bepótolni... - Milyen volt az NB II után megint a Majsában játszani? Folytatás: következő oldal A hatvanas évek közepének nagy generációja, ahogy Öcsi bácsi felsorolta: (álló sor balról): lcsik Laci, Bozóki Péter, Sólya Tibor, Gyovai János, Kurucsai Lajos, Halász Öcsi, Kun Jani, Városi György edző. (Alsó sor balról): Ruskó Ferenc, a mindenes Németh József, Dinnyés Ferenc, Pecznik János, Rőfi Géza a Drótfonat igazgatója, Trenka Zoltán, Kozma Huba, Nyerges Lajos.