Kiskunmajsa - Kunsági Hírlap, 2020 (11. évfolyam, 1-42. szám)
2020-04-03 / 12. szám
2020. április 03. Kunsági Hírlap facebook.com/kunsagihirlap - OLVASÓI LEVÉL - MINDENNAPI TÖRTÉNETE2E Járványok és egyéb régi katasztrófák Nincsen új a nap alatt! - mondogatjuk nem egyszer, ha a történelem azzal szórakoztat bennünket, hogy ismétli önmagát. Hol vidámak, hol szomorúak ezek a históriák, az a közös bennük csupán, hogy szinte kivétel nélkül tanulságosak lehetnek. Sürgető átköltözés Még az itteni honfoglalás előtt tört ránk az első olyan járvány, amely megsemmisítéssel fenyegette az akkor még ezer lelket sem számláló közösséget, elődeinket. Az Üllésen -zömmel a Jászságból - gyülekező földszerzésre szövetkező úttörők az ezerhétszázas évek harmadik évtizedében már újabb helyváltoztatásra készülődnek, mert a birtokukat - pedig annak jelentős részét ők is a törökök bejövetele után elnéptelenedett Kiskunságból konfiskálták - háborgatni látó dölyfös szegediek tűzzel-vassal harcolnak ellenük. Fölégetik terményeiket, erőszakkal elhajtják jószágaikat, minden eszközzel támadják a hozzájuk túlságosan közelre merészkedő betolakodókat. Az Üllésen már-már végromlásra jutó új telepesek oltalomért a császárhoz fordultak, Majsa puszta megszállásáért folyamodnak. Mert ekkorra már Horváth András és társai az Orczy István jászkun főkapitány örökébe lépő Podraczky György főkapitányi adminisztrátor segítségével karnyújtásnyi távolságra jutnak majdani lakóhelyükhöz Mérges, Kígyós és Ágasegyháza bérleti jogának megszerzésével. (...Ragyogni fognak, miként a csillagok - Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány kiadása, felelős kiadó Nahimi Péter 2018.25. old.) Az első járvány: Karantén a pestis elől Az átköltözést menekülésszerűen sürgőssé teszi az oltalomlevél (Salva Quaradia) írásának évében e térségre rontó pestisjárvány. A középkorból ismerős, dögvészként is emlegetett halálos kór egészen a XX. századig gyógyíthatatlan betegségnek számított. Az üllési ősök a védekezés hatékony módját választva körülsáncolták a települést, az átmenő utakhoz strázsákat állítottak, megtiltották, akadályozták az idegenek belépését. A szigorú rendszabályok eredményesnek bizonyultak. Pedig ennek a halálos kórnak a szomszédos Dorozsmán a kritikus időben, 1738/39-ben ötvenöten, a napnyugati legközelebbi szomszéd Halason pedig ötszázkilencvenegyen, összesen 1516-an esnek áldozatául. Az eleink által előírt egészségügyi és életviteli rendelkezések szigorú betartásának köszönhetően az üllésiektől nem rabol áldozatot a tömeggyilkos járvány, de (közeli) útrakelésük egyik előidéző tényezője lehetett ez az „utolsó figyelmeztetés”. (A tartós helyváltoztatás alapvető oka persze mégis a régen érlelődött csöndes, de annál konokabb elhatározás: saját földet szerezni, és megint újraélni az őseik által olyan régen elveszített szabadságot.) A második járvány: Városavatás kolera idején A következő nagyobb járvány Majsa várossá avatásának előestéjén, 1837/37-ben támadta meg közösségünket. Meglepett bennünket az előttünk eddig csak messziről ismeretes Cholera vagy Napkeleti Mirigy - írja a település plébánosa, Felföldi Péter a História Domusban -, mely július hónapnak leginkább 10-én a rendelten hányás, hasmenés és fájdalom kéz-, láb- és bélbeli görcsök által oly erővel szállotta meg híveinket, hogy azon hónap végéig 135, az utána való augusztusban 40-et ragadott el közülünk...De gyakran elkeseredve szemléltem én is a reggeltől délig és délután 3 órától estvéli 8 óráig folyton folyt temetéseken a sok özvegyeket és számos kesergő árvákat. Hát még ezen időn kívül a temérdek betegeket, és a többnyire 10 óra alatt győzedelmeskedő, halállal küzdőket. Felföldi Péter áldozata Felföldi Péter 1787. június 26. napján született Kiskunmajsán Gregorius (Gergely) Felföldi apától és Clara Andóczi nevezetű anyától. Ikertestvére Pál a születéskor meghalt. Felföldi Péter esperes-plébánosnak tevékeny közösségszervezőként jelentős része volt abban, hogy Majsa 1837-ben elnyerte a városi rangot. Kiterjedt kapcsolatait közössége szolgálatába állította, energiáit mozgósítva mindent megtett Majsa szellemi fölemelkedéséért, jó hírének öregbítéséért. A földijei hívei szenvedése és halála láttán mélyen megrendülő plébános még ebben az esztendőben maga is a járvány áldozata lesz. Mert nyája áldozatkész pásztoraként nem kímélte magát, haldokló híveinek föladta az utolsó kenetet. Nem zárkózott el a velük való találkozástól, az ujjával homlokukra keresztet rajzoló liturgikus szolgálattételtől és az áldoztatástól. Szülőföldjének mindhalálig hűséges és tevékeny, mártírságra jutó polgára volt.1837. december 21-én, 51 éves korában halt meg Kiskunmajsán. Közös történelmünk tanulsága A keletről utánunk jövő járványok közül az egykori elődök előrelátásának is köszönhetően, a pestis elkerülte a későbbi majsai közösséget, a kolera azonban már éppen a várossá avatás évében ránk talált. Pestis, kolera, spanyolnátha, HIV fertőzés, és amikor már magabízóan reménykedni kezdtünk az emberi tudás, a betegségeket megelőzni tudó orvosi szakértelem mindenhatóságában - koronavírus. A közös történelmünkből megidézett példákból levonható tanulságok szerint a még Üllésen tartózkodó későbbi majsaiak - a fejlemények őket igazolják - jól döntöttek, amikor a szigorú karantént választották. És a kolerajárvány idején itt élők? Kevés a korismeretünk, a közös emlékezetünk, hogy erre a kérdésre megnyugtatóan pontos választ adjunk. Talán bizakodhatunk. És addig mit tegyünk? Mai tudásunk egyébként is mindig elégtelen ahhoz, hogy a jövő fejleményeit hiánytalanul feltérképezzük. Hogy a felmerülő kérdésekre csalhatatlan válaszokat adjunk. Mert az ember nem mindenható, és nem mindentudó, soha nem is lesz azzá. És teljes ismeretek hiányában mindig kiszolgáltatottak vagyunk. Mert ismereteink hiányosak, a meglévők pedig bizonytalanok. Többnyire csak akkor jutnak eszünkbe életmentő ötleteink/elképzeléseink, amikor az ismeretlen betegségekben szenvedőknek már késői a segítség. Ha a gyógyszerkutatás mégis felgyorsul és eredményes lesz, talán-talán bizakodhatunk. Addig is mi mást tehetnénk? - mossunk kezet! Kozma Huba