Kiskunmajsa - Majsai Fórum, 1998 (1-9. szám)

1998-01-30 / 1. szám

Békévé oldja az emlékezés - Jártál korábban is Kis­­kunmajsán? - Jártam, persze hogy jár­tam. Ismertem még járási párt­bizottsági koromból Varga Tóni bácsit, aki párttitkár volt itt Majsán. A többiekkel is megis­merkedtem, hivatalosan is. Elő­döm, Molnár Mihály elvitt a rendőrségre, a tanácshoz, a Mezőgép­hez, a Drótfonatgyár­ba, a Sütőiparhoz, a Vízügy­höz, ahol a halasi Nagyszeder Pista bácsi volt akkor a főmér­nök, és az ÁFÉSZ-hez. Kaptam tanácsi rendelkezésű szolgálati lakást még abban az évben, ezt aztán a hetvenes évek végén megvettük feleségemmel, akit a majsai nyomdában ismertem meg. 1970-ben házasodtunk össze, Attila fiunk 1977-ben született, ő most főiskolás Kecskeméten a Műszaki Főis­kolán. Átjelentkeztem a majsai nyomda pártalapszervezetébe, felújítottam tagságomat a mun­kásőrségnél is. A munkásőrség­nek alapító tagjai voltunk első feleségemmel még Halason 1957-ben, de aztán a járási pártbizottsági munkámmal ös­­­szeférhetetlennek minősítették ezt, így szüneteltettem a tevé­kenységemet. A munkásőrség­nek egészen a feloszlatásáig tagja voltam. - Ideérkezésedkor milyen­nek láttad Majsát? - Egy alvó kistelepülésnek. Rendkívül rosszak voltak az utak, járdák alig voltak, motor­ral biciklivel alig lehetett a ma­­kadám utakon közlekedni, így aztán a biciklisek a gyalogosok testi épségét veszélyeztették nem egyszer. - Kinek volt akkor legna­gyobb hatalma Majsán ? - Egyértelműen a Varga Tó­ni bácsinak, utána meg a Papp Pistának, a tanácselnöknek. Akkor volt napirenden például az olajvállalatnak az az ajánla­ta, hogy ha már a telepüket nem, a töltőállomást idetelepí­tik Majsára. Azzal utasították el ezt ők ketten, hogy ha kitör a harmadik világháború, akkor nagy veszélybe kerülhet a köz­ség, ennek köszönhetően a töl­tőállomást Jászszentlászlóra te­lepítették.­­ Olyasmit is lehetett halla­ni abban az időben, hogy a szovjet hadsereg vétózta meg ezt az elképzelést mondván, hogy az ő töltőállomásuk és az olajosoké nem lehet egy helyen. - Én ezt a Tóni bácsitól tu­dom, lehet, hogy ők csupán ez­zel magyarázták a szovjetek döntését. - Az oroszok majsai jelenlé­te mennyire volt érzékelhető? - Ők nem voltak kijárók. A városban kevés alkalommal le­hetett látni szovjet katonákat. Amikor jöttek haza Kecskemét­ről vagy Halasról, akkor meg­­megálltak a Fapados kocsmánál vagy a Rózsa vendéglőnél, megitták a maguk deci konyak­ját vagy vodkáját sörrel, és mentek tovább. A szovjet tiszti asszonyokkal a piacon lehetett gyakran találkozni. Kijött velük egy csukott busz, és bevásárol­tak. Úgy vitték a kaprot, mint­ha ingyen adták volna. Ennek tulajdoníthatóan eléggé drága piac volt a majsai, ők nem al­kudtak csak vásároltak, mint a boltban.­­ Hozzátartozott-e társadal­mi kötelezettségeid közé, hogy jelesebb ünnepek alkalmából kimenj tiszteletedet tenni a lak­tanyába ? - Én nem tartoztam abba a körbe. Először 1986-ban vol­tam kint a laktanyában, bemu­tatót tartottak a szovjetek a munkásőrségnek, akkor voltam kint először és utoljára. Meg­néztünk egy körletet, a csapat­­múzeumot a parancsnoki épü­letben, valamint volt egy fegy­ver- és harcászati bemutató. A majsai vezetők közül november hetedikén, februárban, a Szov­jet Hadsereg napján, a győze­lem napján májusban Varga Tó­ni bácsi, a mindenkori tanácsel­nök, a kultúrház igazgatója, a Molnár Pali, a kátéesz elnöke, Kiss Zoli, Hegyes Ferkó, a Ci­pész Ktsz elnöke, Faludi Sán­dor, a Mezőgép igazgatója jár­tak ki oda. Az ő elbeszéléseik­ből tudom, hogy milyen sós a kaviár, meg hogy vizespohár­ban adták a vodkát... A nyomda nem volt túlságosan megbe­csült és túlfizetett munkahely, a megyei nyomdaipari vállalat is utolsóelőtti volt az országos lis­tán a bérszínvonalat illetően. Talán csak Tolna megyét előz­tük meg. A hetvenöt dolgozó közül négy-öt volt szakember, a többi csak betanított munkás. - Meddig voltál a majsai te­lep vezetője ? - 1979. december 31-ig. Összerúgtuk a port a párttitkár Kalmár Pállal, meg áttételesen Csupity István tanácselnökkel. A­ Kalmár Pali a Tóni bácsi mellé került Halasról politikai munkatársnak, ő lékelte meg a Molnár Palit is meg a Tóni bá­csit is. Állítólag a kultúrháznak vettek új szőnyegeket meg füg­gönyöket, és ezek a Tóni bácsi­hoz, a Molnár Palihoz meg a Papp Pistához kerültek, az ő el­használt rongyaik pedig leíran­dó leltári tárgyként vissza a kultúrházhoz. Ezt aztán a Kal­már jelentette, és a Tóni bácsit korkedvezménnyel nyugdíjba küldték. Nálunk abban az idő­ben létszámstop volt, de a ta­nácstól meg a párttól szinte na­ponta küldtek felvételre java­soltakat. Hiába hivatkoztam a létszámstopra, nem értették meg ezt a Kalmár Paliék. Egy alkalommal üzemlátogatáson volt a párttitkár, és határozat­ban kötelezett arra, hogy a fo­­gasos öltözői rendszert alakít­tassam át szekrényesre. Azt vá­laszoltam erre, hogy mivel csak havi ötezer forintnyi ellátmán­­nyal rendelkezünk, ezzel az észrevétellel és javaslattal for­duljon megyei központunkhoz. Azt is kifogásolta, hogy nem veszünk részt a a községi ren­dezvényeken, nem járulunk hozzá a költségekhez. A mi költségvetésünkből erre nem futotta. Ezek mind fekete pon­tokat jelentettek. 1978-ban a nagyközségi pártbizottság és a tanács közös határozatot hoz­tak, hogy a Petőfi Nyomda I-es telepe meg a II-es költözzön ki a Törtely malomba, és a mi benti telepünket kapja meg a Cipész Ktsz, a régi moziban lé­vő raktárunkat pedig a Vegyes Ktsz. A Drótfonat akkor egye­sült a Mezőgéppel, így nyílott meg a lehetőség erre a cserebe­rére. Nekikészültünk az átala­kításnak, a költözésnek. Egy­szer megállít Vedres Feri, a Jonathán tsz elnöke az utcán. - Tudod, hogy nem költöztök? - Nem. - Hát te nem tudsz sem­miről?! Mi költözünk a Törtely malomba, ti meg maradtok a helyeteken. Hívom aztán a fő­nökömet Kecskeméten, ő sem tudott semmiről. Rá egy hétre pártbizottsági ülés volt, elhang­zottak a fellengzős nagy sza­vak, többek között arról, hogy az ÁFÉSZ mellett nem ártana egyéb kereskedelmi egységeket megnyitni a községben, hogy a konkurencia révén élénküljön az ÁFÉSZ kereskedelmi tevé­kenysége. Sípos Jenő, az ÁFÉSZ elnöke élénken tiltako­zott ez ellen, így hát ezt a témát levették a napirendről. Én is felszólaltam. Van értelme itt határozatot hozni? Eldöntötték azt is, hogy a nyomda költözik, és anélkül, hogy az érintettek­kel ezt közölték volna, meg is változtattátok a döntést ugyan­ilyen módon. - Honnan tudok én erről? - kérdezi a Kalmár. - Megbízhatóbb forrásból, mint amilyenek a te forrásaid - vála­szoltam erre. Ezt követően aztán jelentet­te a főnökömnek, hogy nem le­het velem együtt dolgozni. (Folytatjuk) 2. oldal MAJSAI FÓRUM 1998. JANUÁR 30.

Next