Kiskunmajsa - Majsai Közlöny, 2018 (8. évfolyam, 1-14. szám)
2018 / 1. szám
Újabb utakat újíthatnak fel Kormányhatározat alapján 28,6 millió forintot kapott útfelújításokra a Kiskunmajsa, ami a teljes költségek 65 %-a, s az önkormányzati résszel együtt, összesen 44 millió forintot lehet fordítani a munkákra. A város egyik legrosszabb állapotban lévő útvonalára, a Fő utcára azonban nem költhetnek ebből a pénzből, mert a közútkezelő társaság felel az átmenő főutakért, így azokon a település nem végeztethet javításokat. Kiskunmajsa vezetésének célkitűzései között kiemelt helyen szerepelt az utak rendbetétele. A cél eléréséhez sikerült forrást találni, aminek felhasználásával tovább fejlődhet városunk és az itt élők számára ezzel is élhetőbb lesz Majsa. Majsai vásár Az idei év első országos állat- és kirakodóvásárát február 10- én (szombaton) tartják a kiskunmajsai vásártéren. Boldog és eredményes esztendőt! Ismét eltelt egy esztendő, és mint mindig, mikor valami véget ér, valami el is kezdődik. Egy újabb év vette kezdetét, amiben sok munka vár ránk, de az eddigieknél talán már jobban érezzük majd magunkat közben, mert ebben az évben már egyre több kézzel fogható eredménye is lesz munkánknak. A korábbi években terveztünk, előkészítettünk, így lett Kiskunmajsának szép karácsonya mivel közel 2,5 milliárd forint értékű pályázat nyertes határozata érkezett meg múlt év végéig, aminek a megvalósítása a következő évek feladata. Épülnek az új óvodák, elindul a városközpont rekonstrukciója, korszerűsödik a művelődési ház, új kerékpárút épül és még sorolhatnánk, mik történnek majd 2018-ban. Nem csak a város volt sikeres, hanem sok vállalkozó is nyert támogatást, ezáltal erősödhetnek a vállalkozások, épülhetnek üzemek az ipari parkban, így hiszem, hogy az év végén elégedetten tekinthetünk majd vissza a történésekre. Ebben a reményben kívánok mindenkinek nagyon boldog, sikeres és eredményes új esztendőt! Tisztelettel: Ábrahám-Fúrús András polgármester Kezdődhet a tetőcsere a katolikus templomon Elodázhatatlanná vált a majsai katolikus templom tetőszerkezetének felújítása. Legutóbb fél évszázada végeztek komolyabb felújítást. Most a tetőt újra kell lécezni és a közel száz esztendős cserepeket is cserélni kell. A munkát - egy pályázat révén -, részben támogatja az Emberi Erőforrások minisztériuma is. A decemberi Adventi Udvar támogatásait - több mint 400 ezer forintot - is a templomtető felújítására fordítják. A templomtetőről február és április között szedik le a cserepeket. A mintegy 40 ezer darab, hódfarkú cserepet eladásra kínálják fel. Minderről érdeklődni lehet a plébánián (Kiskunmajsa, Iskola u. 2.) személyesen, vagy a 77/481-564 és 30/606-1455 telefonszámokon. Sikeres energetikai pályázatok a majsai intézményeknél Összesen közel 400 millió forintot nyert az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítésére kiírt pályázaton Kiskunmajsa Város Önkormányzata. Két pályázatot is benyújtottak: az egyiken 162 millió forintot, a másikon pedig 230,5 milliós támogatást nyert a város. Az elnyert összegekből a következő felújításokat tudják majd elvégezni: Arany János Általános Iskola épületének szigetelése, nyílászárók cseréje és gépészeti felújítás, a Konecsni György Kulturális Központ épületének szigetelése, nyílászárók cseréje, gépészeti felújítás és napelemes rendszer telepítése, az Egressy-zeneiskola épületének szigetelése, nyílászárók cseréje és gépészeti felújítás, valamint a Napsugár Óvoda Bajcsy-Zsilinszky utcai telephely „B” és „C” épületének szigetelése, nyílászárók cseréje és gépészeti felújítása. Időpontra mennek a családi házakhoz a kéményseprők Januártól a családi házban élők a nekik alkalmas időpontra kérhetik a kéményseprést, illetve az ellenőrzési munkákat. Részletek a 4. oldalon.