Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2002 (15. évfolyam, 1-20. szám)

2002-04-16 / 6. szám

Kunszentmártoni Hír­lap HÍREK TŰZZOMÁNCOZÓINK ORSZÁGOS SIKERE (Folytatás az 1. oldalról) A Tóthné Gácsi Anna tagozatvezető által irányított kunszentmár­toni műhelyből 18 mű került kiállításra, 2 munkát pedig díjjal ju­talmazott az értékelő bizottság. Az I. korcsoportban Balogh Brigitta első helyezést ért el Szent Ist­vánt és Gizellát ábrázoló „Imhol a király! Imhol a királyné!” című alkotásával, a II. korcsoportban pedig Smuta Gergő „Ezüst tarsoly­­lemez honfoglaló lovas sírból Bezerédről” című munkájával III. dí­jat érdemelt. A nyertesek értékes könyvjutalmat és művészfesté­ket kaptak. Morvay László zománcművész, a Tűzzománc Művészetek Ma­gyar Társasága elnöke a megnyitón kiemelte a kunszentmártoni csoport színvonalas munkáját, melyhez a diák alkotóknak és taná­raiknak olvasóink nevében lapunk is szívből gratulál. Képünkön a kiállításon alkotásaikkal jelen lévő diákok Tóthné Gácsi Anna műhelyvezető társaságában. 5 Egy éves a Realba Kft. Születésnapot ünnepelt egy munkahely. Egy éve kezdte meg ugyan­is működését a Rákóczi utcában - a tűzoltóság mellett, a volt Béke utcai bölcsőde épületéből átalakított helyen - a megváltozott mun­kaképességűeket foglalkoztató üzem, amely azóta is folyamatos munkalehetőséget biztosít városunkban 50 embernek, ezáltal 50 család megélhetését téve biztosabbá. A Realba Kft. szolnoki központú cég. Vezetője Rákóczi Tibor 1997-ben állította saját lábára vállalkozását, mely azóta nagyot lépett előre. Annak idején 30 emberrel indult a csomagolás-technológiát végző üzem, mára 800 - megváltozott munkaképességű - embert foglalkoztat összesen. Szolnokon 3 helyen, amellett nálunk Kunszentmártonban, Mezőtúron, Tiszafüreden, Tiszaörsön, Fegyverneken, valamint a megyénken kívül egy helyen: Gyomaendrődön dolgoznak. Ma már a csomagolás, össze­szerelés mellett van varrodai tevékenységük - konfekció, táskagyártás - és finommechanikai szereléssel foglalkozó üzemük is. Mozgássérülte­ken, értelmi fogyatékosokon és hallássérülteken kívül vakok és gyen­­génlátók foglalkoztatását is megoldják. Mivel a cégvezető maga is sors­társ, így az alkalmazottak jelene és jövője nemcsak szigorú üzleti szem­pontoknak van alárendelve, hanem a humánum is főszerepet játszik. Érzik ezt a kunszentmártoni üzem dolgozói is. Hiszen egy másik ha­sonló profilú cég dicstelen kunszentmártoni (le) szereplése miatt eleve bizalmatlanság fogadta mind az önkormányzat, mind a dolgozók részé­ről a Realbát, de az eltelt időben az alaposan rácáfolt a kétkedőkre. Még 2000-ben kezdődött a munkahelyet befogadó ingatlan átalakítása az ön­­kormányzat kérésére, ösztönzésére és a Munkaügyi Központ segítségé­vel. 2001 márciusában 20 fővel nyílt meg az üzem. A munkavállalókat a Fess ’95 Bt. jóvoltából szép, rendezett körülmények fogadták. A létszám folyamatosan bővült, míg kialakult a jelenleg stabilizálni kívánt 50 fős állomány. Mint azt Rákóczi Tibor cégvezető ünnepi köszöntőjében is hangsúlyozta, távlatilag, a folyamatosság biztosításával szeretnének dolgozni, s ha a lehetőség engedi, s tudja a munkát, a tevékenységi kört, a megrendeléseket bővíteni, akkor újabb munkahelyek létrehozá­sa is valóság lehet. Ezekhez az új elképzelésekhez továbbra is partner lesz az önkormányzat, például szó lehet a Bercsényi utcai iskolaépület erre a célra történő átalakításáról is. Jelenleg a dolgozók zöme kunszentmártoni, de járnak ide be munká­ba Öcsödről, Mesterszállásról, Cserkeszőlőből, Szelevényről, Tisza­­kürtről is. 40-50-65, sőt 100%-ban rokkant megváltozott munkaképes­ségűek végzik a munkát az üzemben, főként a 35-50 közötti korosztály képviselteti magát. A nők többségben vannak, mindössze 3 férfi a kol­lektíva megbecsült tagja. A foglalkoztatás teljesítménybérben történik, s mint a cégvezető elmondta, folyamatos jó munkát és biztos egziszten­ciát garantálnak a dolgozóknak, s lehet úgy teljesíteni, hogy ők meg le­hetnek elégedve az elvégzett munkáért járó, jó színvonalúnak nevezhe­tő bérekkel. Nagyon jó a munkahelyi légkör, erről az ebéddel egybekötött szüle­tésnapi ünnepségen résztvevő meghívottak is meggyőződhettek. Nagy szerepe van ebben az üzem helyi vezetőjének, Forrainé Szaszkó Mári­ának, aki a mindennapi szervező-vezető munka mellett gondos, csalá­dot összetartó szeretettel irányítja munkatársait. Az egyéves születésnapi ünnepség vendége volt a munkahely megte­remtésében nagy szerepet vállaló önkormányzati tisztségviselő, Dr. Czuczi Mihály polgármester is, aki köszöntőjében a jól működő gazda­ság fontosságába vetett hitét kifejezve ezen üzem dolgozóinak is továb­bi jó munkát és egészséget kívánt. Forrai Péter önkormányzati képvise­lő ajándékát, a hatalmas dobostorta szeleteit jóízűen fogyasztotta min­denki a kitűnő ebéd főfogása után.

Next