Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2002 (15. évfolyam, 1-20. szám)

2002-04-16 / 6. szám

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Kunszentmártoni Hír­lap Dr. Czuczi Mihály polgármester a napirendhez kapcsolódva elmondta, hogy március 8-án vá­rosunkban jártak a STRUKTÚRA-BAU tervező­­iroda szakemberei és a testületi döntésnek megfelelően 365.000 Ft+ÁFA összegért - ös­­­szesen 450.000 Ft-ért - áttervezik a közösségi szabadidő központ terveit. Ez azt jelenti, hogy kisebb összeggel pályázhatunk, de csak sport­­csarnokra. Hangsúlyozta, hogy annak idején azért készült el egy nagy szabadidő központ­nak a terve, mert címzett támogatásra csak ez­zel lehetett pályázni. Összehasonlításként fel­idézte, hogy 1998-ban a tiszaföldvári sportcsar­nok építése 210 millió Ft+ÁFA volt, 170 millió címzett támogatást kaptak, és ehhez 40 millió saját erő kellett. Kiemelte még, hogy minden­képpen ragaszkodik az önkormányzat a sport­­koncepcióban leírtakhoz, és ahhoz, hogy Kun­­szentmárton sportcsarnokot épít, de tudomá­sul kell venni a lehetőségeket. A cél érdekében mielőbb meg kell kezdeni a téglajegyek kibo­csátását, hiszen a már említett tiszaföldvári sportcsarnoknál is például 20 millió forint jött össze ebből a forrásból. Katona József hozzászólásában hangsúlyoz­ta, hogy a város sportjának helyzete fontos do­log, a város fiatalságának és lakosságának lehe­tőségeit határozza meg. Ebben fontos helyet tölt be az az igény, ami a sportcsarnok létreho­zását mozgatja. Kérte, hogy a Városi TV-ben és a Városi Újságban megfelelően propagálják ezt az ügyet. Szólt a Megyei Területfejlesztési Ta­nács, ill. az állami költségvetés címzett támo­gatás keretében elérhető lehetőségekről. Veres István véleménye szerint a beszámoló­ból hiányoznak azok az elképzelések, melyek a fiatalok sportolásra mozgósításával, a sportba történő bevonásával foglalkoznának, ezen a te­rületen pedig még bőven van javítani való. Az Érparti sportlétesítmény állapotát is aggasztónak nevezte, a felújításáról is szólni kellene. Hangsú­lyozta a Bozsik-program előnyeit, mellyel előre­lépést lát az egészségmegőrzés területén. Dr. Czuczi Mihály polgármester megköszön­te az előterjesztő munkáját, megköszönte az egyesületeknek és intézményeknek a segítsé­get, és a minőségi sport érdekében további összefogást javasolt, melynek elengedhetetlen feltételeként újólag hangsúlyozta egy sport­­csarnok felépítésének szükségességét. A további napirendi pontokat illetően a tes­tület döntött a 2001. évi költségvetés módosítá­sáról, törvény általi kötelezettségnek megfelel­ve városi főépítész megbízási szerződéssel tör­ténő alkalmazásáról, a Városi Művelődési Köz­pont és József Attila Könyvtár, valamint a Vá­rosgondnokság alapító okiratának módosításá­ról. A kétévente kötelező ebösszeírással kap­csolatos többletköltségek fedezetéről is határo­zat született. A tevékenységgel megbízott Vá­rosgondnokság részére 500.000 Ft-ot biztosíta­nak. Katona József, a pénzügyi bizottság elnö­ke kifejtette, hogy a többletköltség fedezetéül javasolják a szúnyogirtásból megtakarított pénzt felhasználni, ugyanis a Magyar Turiz­musfejlesztési Alapítvány a szúnyogirtást 50 %-ban támogatta, így a költségvetésben 2,1 millió Ft. megtakarítás jelentkezett. A képviselő-testület jóváhagyta az Alapfokú Művészeti Iskolával való közoktatási megálla­podás módosítását, a művelődési központ ér­dekeltségnövelő pályázatához való önrész biz­tosítását, az Egyesített Szociális Intézmény al­kalmazásában álló tiszteletdíjas gondozónők tiszteletdíjának emelését és a Munkácsy u. 3. sz. alatti ingatlanon kialakítandó szociális bér­lakások pályázatához szükséges önerő vállalá­sát. Pályázatot nyújt be az önkormányzat a Széchenyi-terv Turizmusfejlesztési Programjá­ban foglaltaknak megfelelően a zöldfelületek növelésének, padok és hulladékgyűjtők létesí­tésének támogatására. A tervezett összköltség 4 millió Ft, melyből önrészként 1 millió Ft-ot az önkormányzat biztosít. Továbbá a képvise­lő-testület támogatta a Helytörténeti Múzeum felújítására benyújtott pályázatot, melynek be­ruházási költsége bruttó 4 millió Ft., ehhez az önkormányzat 1,2 millió Ft. saját erőt biztosít. Dezső Dóra igazgatónő azzal a kéréssel for­dult a Műszaki Osztályhoz, hogy készítsen elő­terjesztést a Pénzügyi Bizottság ülésére a Jó­zsef Attila Könyvtár nyílászárói cseréjének a Széchenyi Terv keretében kiírt „Intézmények energia-felhasználásának és energiaköltségei­nek mérséklése” című pályázatához. A testület támogatta a kezdeményezést, 1 millió Ft. saját erőt biztosított a pályázathoz az intézmény-fel­újítási alapból. A képviselő-testület ugyancsak pályázatot nyújt be a Újvilág utcában megvalósítandó szennyvízcsatorna építésére a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács Terü­leti Kiegyenlítést szolgáló alapjára. A beruhá­zás megvalósítási költsége 6.653.000,- Ft., melyhez az önkormányzat 1.996.000,- Ft-ot sa­ját erőként biztosít a 2002. évi költségvetése terhére. Szó volt még az oktatási és szociális intéz­mények akadálymentesítésével kapcsolatos költségekről, melyhez 834.000 Ft. önrész tár­sul, majd lejárt határidejű önkormányzati ha­tározatok végrehajtásáról, illetve a polgármes­ter és az alpolgármester két ülés közötti tárgya­lásairól, eseményekről hallgattak meg és fo­gadtak el tájékoztatót. Az ülés interpellációkra adott válaszokkal zá­rult. Kerekes Róbertné az Akácfa és Bozsik Kál­mán utcák lakóinak szennyvízcsatorna létesíté­sére vonatkozó igényét karolta fel, valamint a Szentesi úti szélmalom állapotáról és tulajdon­­viszonyairól érdeklődött. A létesítmény megfe­lelne a lovastábornak, ill. a tábor szervezését átvállaló Szent Márton Lovas Klubnak. Veres István a villamosenergia-szektor priva­tizálásának kellemetlen vonására irányította rá a figyelmet, amikor beszámolt arról, hogy la­kókörzetében egy tartós áramszünet esetén milyen nehezen tudták elérni a szolgáltató cé­get. Kérte, hogy levélben keressék meg a TI­­TÁSZ-t, és kérjék az ügyelet közzétételét, hogy műszaki hiba esetén hová lehet fordulni. Borsos József a kungyalui képviselői beszá­molóján szóba került Móra F. utca végén az út­ra engedély nélkül épített melléképület problé­máját vetette fel. Takács László tájékoztatta a képviselőket, hogy nyertek a közmunka-pályázaton - igaz, a program a tavalyinál kisebb létszámmal való­sulhat meg -, s kérte a Műszaki Osztály segít­ségét az elvégzendő munkák kijelölésére. 3 Új utak épülnek városunkban Városunkban folytatódnak a tavaly ősszel megkezdett útépítési munkála­tok. Akkor a november 27-ei önkor­mányzati határozat alapján az Árvács­ka utca (Kungyalu), a Bémer László ut­ca, a Csokonai utca, a Bercsényi utca, a József Attila utca, a Bozsik Kálmán utca, a Szilárdfy Jakab utca, a Szent László út (Kungyalu) és a Temetői par­koló (Kungyalu) út alapjaira került asz­falt burkolat. Most, tavasszal új utcák­ban kezdtek el dolgozni a a Vakond Kft. gépei és munkásai. A felmerülő lakossági igények és hozzájárulások alapján a március 18- án hozott képviselő-testületi határozat szerint az alábbi munkálatok elvégzé­sére kerül sor: • Béla király utca lefedése • Bémer L. és a Vásár utcák útalappal való ellátása és lefedése • Arany J. utca lefedése • Zrínyi utca útalap készítése • Jókai utca útalappal való ellátása • Rákóczi utca útalappal való ellátása és lefedése • Körösi Cs. S. és Arany J. utcák Pető­fi utcáig útalap készítése • Május 1. utca lefedése • Báthory utca útalap készítése • Árpád körút a Hunyadi utcáig út­alappal való ellátása • Széchenyi lakótelepen parkoló elké­szítése.

Next