Kunszentmárton - Kunszenti Hírek, 2006 (19. évfolyam, 1-21. szám)

2006-07-15 / 11. szám

ÉVFORDULÓ : Kunszentmártoni Hír­lap 550 éve győzött Hunyadi János Nándorfehérvárnál A 14. század közepére egy hihetetlen dinamizmus­sal terjeszkedő, katonailag rendkívül jól szervezett hatalom jelent meg Délkelet-Európában, amely a következő évszázadokban döntő módon határozta meg a hatósugarába eső balkáni és kelet-közép-eu­­rópai térség népeinek, így a magyarságnak a sorsát. Ez a hatalom az oszmán-török birodalom volt, amely a kisázsiai szeldzsuk-török szultánok öröké­be lépve, a 13. század végétől rettegett hódítóként lépett fel valamennyi szomszédos, vagy közeli ál­lammal szemben. A magyarság törökellenes küzdelmei az 1365. év­től számíthatók: ebben az évben ütköztek meg elő­ször Nagy Lajos portyázó csapatai a Balkánon elő­renyomuló törökökkel. Ettől kezdődően az össze­csapások sűrűsödtek, különösen az 1389. évi rigó­mezei csata után, váltakozó hadszínterekkel és vál­takozó sikerekkel. Miután pedig a török terjeszke­déssel érintett kelet-közép-európai államok, - köz­tük különösen a Magyar Királyság -, nem tudták ki­használni a szultáni hatalom 15. század eleji átme­neti megrendülését, a század harmincas éveinek végére Galambóc várának (1428) és Vég-Szendrő várának (1439), a Duna-vonal ezen fontos erőssé­geinek elestével Magyarország egyszeriben a török birodalom közvetlen szomszédjává vált. Ettől kez­dődően mind a temesi végek, mind a Szerémség fo­lyamatosan ki lettek téve a határmenti török helyőr­ségek pusztító betöréseinek. A magyar ellenoffenzívák, elsődlegesen Hunyadi János balkáni hadjáratai időlegesen gátat vetettek a török észak-balkáni terjeszkedésének, melynek fo­lyományaként a Porta a Konstantinápoly környéké­re zsugorodott bizánci görög császárság ellen for­dult. II. Mehmed szultán 1453. május 29-én foglalta el a várost és 400 évre megszilárdította a törökök balkáni pozícióit. 1453 után a Balkán államainak végleges bekebelezésével a Magyar Királyság került a török előrenyomulás útjába. Zsigmond a török el­lenében a Száva és a Duna vidékén építette ki 1423- tól a magyar végvárrendszert, amelynek legfonto­sabb erőssége Nándorfehérvár volt. Noha a törökök már 1440-ben is eredménytelenül ostromolták, vi­lághódító terveinek megvalósítása során a szultán 1456 nyarán ismét a Magyarország kulcsának tar­tott Nándorfehérvár ellen fordult. Az európai közvélemény megrémült Konstanti­nápoly elestének hírétől. A várható török támadás elhárítására, Magyarországot megsegítendő, a né­met birodalmi rendek zsoldosokat fogadtak, 111. Callixtus pápa pedig keresztes hadjáratot hirdetett, amelynek szervezésével a neves olasz ferences hit­szónokot, Kapisztrán Jánost bízta meg és elrendel­te azt is, hogy délben harangszó figyelmeztesse a keresztény világot: imádkozzanak Magyarország­ért. Az ígért nyugati segélyek döntő része azonban nem, vagy csak késve érkezett meg, az országon belül pedig a magyar rendek széthúzása hiúsította meg az erők egyesítését, melynek következménye­ként Hunyadi Jánosnak, az ország főkapitányának gyakorlatilag egyedül kellett a vár védelmét meg­szerveznie. Hunyadi János 1400 körül született, ap­ja, Vajk, Havasalföldről került Magyarországra, s 1409-ben Zsigmond királytól megkapta az erdélyi Hunyadvár birtokát. Az ifjú Hunyadi János 1430 körül került Zsigmond udvarába, elkísérte a királyt Itáliába, s mint udvari lovag 1437-ben már az or­szág egyik zászlósura, két évvel később pedig Szöré­nyi bán. Karrierje 1441-től kezdett meredeken felfelé ívelni kiemelkedő katonai képességeinek köszönhe­tően. Előbb erdélyi vajda, majd 1442-től nándorfe­hérvári főkapitány. Ilyen pozícióból indította neve­zetes balkáni hadjáratait a török ellen az 1440-es években. Hunyadi 1446-ban ért pályája csúcsára: a rendek az ország kormányzójává választották, amely tisztéről való lemondása után 1453-ban kine­vezték Magyarország főkapitányává. Ilyen minő­ségben tehát az ország védelmének biztosítása el­sődlegesen Hunyadi János kötelessége volt. A szultán mintegy hetvenezer fős seregével 1456. július elején kezdte meg Nándorfehérvár ostromát és néhány hét alatt a fellegvár kivételével rommá ágyúztatta a várat, amelyet Hunyadi sógora, Szil­ágyi Mihály védett hősiesen ötezer válogatott kato­nával. Hunyadi tizenkétezer fős magánhadseregé­vel és a Kapisztrán János által vezetett huszonhét­­ezer felkelő keresztessel július közepén ért a vár alá és július 14-én a Dunán felállított 200 hajóból álló török hajózárat áttörve erősítést és ellátást hozva a védőknek, maga is a várba húzódott. II. Mehmed további hétnapos ágyúzás után július 21-én indítot­ta meg a döntőnek szánt rohamot. A janicsárok el­ső rohamát a védők Hunyadi irányításával emberfe­letti küzdelemben visszaverték, de az éjfél körül in­dult második rohamban a janicsárok ismét betörtek a fellegvárba, más egységek pedig a falakra is felju­tottak. Az elkeseredett küzdelem során ekkor tör­tént meg az a nevezetes eset, amikor Dugovics Ti­tusz, Hunyadi régi katonája, végső megoldásként a vár fokáról magával rántotta a mélybe a már-már feljutó török zászlótartót. Hunyadi lovasságával most is rácsapott a várban harcoló janicsárokra és kiverte azokat a falakon túlra, így a vár felszabadult ugyan, de a csata ezzel még nem ért véget, mert másnap délután a Száva túlsó partján táborozó ke­resztes tartalék átkelt a folyón és Kapisztrán irányí­tásával kemény harcba keveredett a török balszár­nyat tartó anatóliai hadrenddel. A kialakuló nagy csatába a szultán is beavatkozott a ruméliai lovas­ság élén, fedezetlenül hagyva ezáltal a török ágyúte­lepeket. A­ váratlan esélyt felismerve, Hunyadi len­dületes rohammal elfoglalta az ágyúállásokat, mi­közben a várból kitört lovasság oldalba kapta a tö­rök jobbszárnyat. A két tűz közé szorult török sú­lyos veszteségeket szenvedve, poggyászát és hadi felszereléseit hátrahagyva megfutott. A kortársak szerint negyvenezer török halott maradt a falak alatt, de a védők is súlyos veszteséget szenvedtek. „Magyarország hasonló győzelmet még sohasem aratott ellenségein, s ily nyereséget nem szerzett” - mondotta Szilágyi Mihály Kapisztránnak. A győzelem valóban hatalmas és rendkívül fon­tos, sőt az akkori geopolitikai helyzetben világra­szóló volt, mivel a rettegő keresztény világ előtt el­oszlatta a török legyőzhetetlenségének mítoszát. Természetesen Hunyadi János nevét szárnyára kapta a hír, olyannyira, hogy Európa csaknem minden országa máig őrzi emlékezetét! Hunyadi élete legnagyobb diadalára alapozva megvalósítha­tónak látta nagy célját: a keresztény hatalmak ös­­­szefogásával Bizánc felszabadítását és a török ki­űzését Európából. Nagyívű terveit azonban keresz­tülhúzta a magyar és a török tábort egyaránt tize­delő pestisjárvány. Ennek esett áldozatul a zimonyi táborban 1456. augusztus 11-én. Testét a gyulafe­hérvári székesegyházban helyezték örök nyuga­lomra, szarkofágja ma is ott látható. Harcostársa, Kapisztrán János két hónappal később, október 23-án hunyt el a járványban az újlaki (ma: Ktok, Szerbia) ferences rendházban. /A sírjánál történt csodák miatt a katolikus egyház 1690-ben szentté avatta./ Történelmi összefüggésekben szemlélve, Hunyadi János azzal írta be nevét a magyar törté­nelem legfényesebb lapjaira, hogy biztosította és megszilárdította a Zsigmond-kor legfontosabb örökségét, a déli magyar határvédelmi szervezetet. Ennek legragyogóbb fegyverténye pedig a Nándor­fehérvárnál kivívott európai jelentőségű győzelem volt. A török-magyar háborúskodás további mene­tében csaknem hatvan éves állóháborús szakasz következett, Mátyás világhírű humanista udvará­nak felvirágzásával. Az 550 év előtti nándorfehérvári diadal a magyar nemzettudat talpköve. Az önfeláldozó hazaszeretet és a hősies vitézi helytállás mindenkor tiszteletet parancsoló, soha el nem halványuló példája, amely, ha jelképesen is, de erőt adhatna a ma küz­delmeiben is. A több mint félezer esztendő alatt azonban nagyon sok víz folyt le a Dunán és a Szá­ván. Nándorfehérvár ma Beogradként Szerbia fő­városa és az volt már a török uralom hosszú évszá­zadai során is. A valamikori Magyar Királyságot pedig 86 éve hideg számításból és területrabló ön­kényből feláldozták a szabadkőműves nagyhatalmi érdekek oltárán, területét az egykori harmadára zsugorították. Ezek a változások, különösen pedig az utóbbi 50 év elnemzetietlenítő politikája lénye­gesen elhalványította, de még inkább kiölte régi di­csőségünk eme ékkövét és annak a nemzeti önbe­csülést erősítő szerepét a ma élő generációk tuda­tából. A magyar romlás legújabb stációjában nem a török, hanem az annál összehasonlíthatatlanul ve­szélyesebb globális pénztőke külhoni és gerincte­len hazai kiszolgálói fenyegetik elveszejtéssel a mai Csonka-Magyarországot, amelynek jelenlegi nemzetidegen államvezetése teljességgel alkalmat­lan az ország irányítására, lényegében virtuális „honvédelme­” pedig teljességgel méltatlan a nán­dorfehérvári győzők örökségére. Hunyadi János és megannyi harcostársa emlékezetét nekünk kell te­hát elemi kötelességként híven őrizni és továbbad­ni magyarnak maradásunk és Magyar Hazánk megtartása érdekében! Dr. Szabó János írem: iróco multié baue Mqnit.itcsiii fc od'céocrc fpaimlmsibancranM; felnő ipfc oo. min9 wayiiow túlit, flccttie cft tqtt cnitmi regni eregio nego tiatangércert? in pibmiato:c.<2tiia,pprrrakia bmigana re­gín piche toli falta,ptcaouiiugtií mór oiflbluta teiultatiótm alt.rvüccocolaiiecsreoocbat:cäpanäriiq5rtttbaü fon9 vtrittű p terem fereb af: pjctäq e täte electióio p” gliam főbe bt|f qui fc bitit boMO’.iotgnoecécrcocbátcoocfnilírattcotoctnrti vilim taméfmmlatarubimagmcleio incchciittb'quifq; rrgnicolariij gtnioco ,pp:ia rnicrfuo c ao babinaila.fMacmtunPC) p’bcc oomio gubcniJto;i.i Pultul wJYiicoairifjIpiiiofik'aipitiHta. ■is cpgcrc Miltoné: iiúdüciií ingtuu gipfu Tibi ojbibira bofpu

Next