Mátészalka, 2017 (3. évfolyam, 1-12. szám)
2017-01-20 / 1. szám
www.mateszalka.hu (TlátéSZALKQ MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI ÉS KÖZÉLETI LAPJA 2017.január 20. • III. évfolyam 1.szám Egymásért tudunk küzdeni Változott a lakásügyi Pizsiparti rendelet a könyvtárban Január 1-jén lépett hatályba az új önkormányzati rendelet vártunk kicsiket és nagyokat az elmúlt évben Sok színes programmal Ez igazán szép volt, lányok! De még mennyire. 2. 6. 7 EGÉSZSÉGES MUNKAKÖRNYEZET, PARTNERI MAGATARTÁS Üzleti Etikai Díjjal ismerték el az elmúlt év végén a mátészalkai Szatmár Optikai Kft. munkáját. A díj az üzleti élet rangos elismerése. Olyan cégek kapják, amelyek környezetvédelmi akciókkal biztosítják a jövő fenntarthatóságát, partneri magatartás jellemzi üzleti tevékenységüket, sokat tesznek a dolgozók fejlesztése érdekében, és a tágabb közösséget is támogatják. A díj célja, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra a vállalkozásokra, amelyek példát mutatnak felelős, etikus gazdálkodásból, erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat. Előkelő helyre került a cég a Kelet-Magyarország című napilap, az adóhatóság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által összeállított TOP 100-as, a megye legeredményesebb vállalkozásait rangsoroló listán is. A Szatmár Optikai Kft. a brit Specsavers Opticians mátészalkai optikai üzeme, az anyacég kiemelt fontosságú leányvállalata. Műanyag szemüveglencsék gyártása és szemüvegek összeszerelése a fő tevékenységünk, egyéni vevői igény szerint. Ezen túlmenően jelentős logisztikai tevékenység folyik vállalatunknál. A szervezetünk jól ismert és elismert munkaadó a régióban, élénk társadalmi kapcsolatokkal rendelkezünk és figyelemre méltó közösségi értékteremtő programokat szervezünk - foglalja össze a cég tevékenységét Vágó Attila igazgató. - Büszkék vagyunk arra, hogy a folyamatos volumen- és vevőkör-növekedés mellett is sikerült megőrizni az emberi erőforrás előrelátó fejlesztésének hangsúlyát. Munkavállalóinkat bevonjuk a folyamataink fejlesztésébe, átlagon felüli munkakörnyezetben dolgozhatnak, és ösztönző, béren kívüli juttatásokat kaphatnak. Közös jövőnk szempontjából fontosnak tartjuk a munkavállalók egészségének megőrzését, ennek érdekében ingyenes szabadidő-tevékenységekben vehetnek részt, a legmodernebb munkavédelmi eszközöket nyújtjuk számukra, és kiemelten gondoskodunk a biztonságos munkavégzésről. Működésünk során a környezetünk védelmére is figyelünk, kontroll alatt tartjuk a hulladékgazdálkodásunkat, és olyan anyagokat, megoldásokat alkalmazunk, melyek nem eredményeznek környezeti károsodást. A Szatmár Optikai Kft. büszke arra, hogy nemcsak az üzleti eredmények és a munkavállalók motivációja, fejlesztése fontos számunkra, hanem a társadalmi felelősségvállalás is. Önkéntes munkánkkal aktívan támogatjuk a helyi, rászoruló közösségeket és nehéz helyzetben élő munkatársainkat. Jótékonysági eseményeinken elsődleges szempont, hogy a munkavállalóink érezzék, jó ügyet szolgálnak, és ők döntsenek arról, hogy milyen programokkal, milyen nehéz helyzetben élő csoportot támogatunk. Munkahelyi kultúránkban minden munkatársunktól elvárjuk az egymás iránti figyelmet, türelmet, segítőkészséget. Nem fogadjuk el, ha valakit munkahelyen sérelem ér a személyes problémái vagy nézetei miatt. Jótékonysági eseményeinken ötvözzük a magyar és angol hagyományokat, módszereket, ezáltal erősítve a sokszínűséget és az elfogadást. BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT MÁTÉSZALKA! Kemény mínuszokban is boldogan búcsúztatták az óévet a polgármesteri hivatal előtt azok, akik úgy döntöttek, hogy részt vesznek az önkormányzat óévbúcsúzató városi szilveszterén. Képünkön Torma Tamás alpolgármester az újév első pillanataiban a Himnuszt követően pezsgővel köszönti az ünneplőket. Együtt várakoztunk Együtt várta Mátészalka városa a karácsonyt. Az ünnepi díszbe öltözött utcákon járva örömmel tapasztaltam, hogy az emberek szívesen sétáltak esténként megcsodálva a díszkivilágítást, családok fotózkodtak a díszkút előtt, a kivilágított betlehem és Szeretetház körül. A vasárnap esték gyertyagyújtási alkalmain a polgármesteri hivatal előtti téren a hideg vagy éppen a szemerkélő eső ellenére is sokan gondolták úgy, hogy érdemes együtt készülnünk a Megváltó érkezésére. Első hívásra, kérésre vállalta minden szereplő az ünnepségeken való fellépést. Visszaemlékezve a programokra köszönöm mindenkinek, aki részt vett az adventi alkalmakon. Kovács Sándor országgyűlési képviselő úrnak, dr. Hanusi Péter polgármester és Torma Tamás alpolgármester uraknak, Becsei Miklós és Nagy György református lelkészeknek, Papp Zoltán görögkatolikus paróchusnak, Heidelsperger István római katolikus plébános úrnak, a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola, a Móricz Zsigmond Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola, a Kálvin János Református Általános Iskola, a Képes Géza Általános Iskola, a Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola vezetőinek, tanárainak és diákjainak, az Ádám Jenő Pedagóguskórusnak, a Zenebarátok Kórusának, a mátészalkai Rotary Klub tagjainak, a konferáló Halóka Zsoltnak, Vékonyné Virág Tündének, Zsoldos Juditnak és Tóth-Kohán Noéminek, az esti melengető italokért, ételekért a Boldog Családokért Egyesületnek, a Komédiás Körnek, a Király családnak. Köszönet a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház technikusainak, a polgármesteri hivatal dolgozóinak, és természetesen mindenkinek, aki részt vett városunk rendezvényein, didergető hidegben szívet melengető érzés volt együtt várakozni. dr. Nagyháziné Szondi Erika