Mezőszilas - Szilasi Kisbíró, 2011 (21. évfolyam, 1. szám)

2011-06-01 / 1. szám

2 A Kisbíróról A Kisbíró Mezőszilas polgárainak lapja. 1991 januárjában jelent meg először, az eddigi utolsó szám pedig 2010 decemberében. Az eltelt húsz év alatt 85 kiadást ért meg, összesen 1292 oldalon. Az első négy szám még Igarral közös kiadásban, 1992-től önálló csak a mezőszilasi önkormányzat finanszírozásával került az olvasó kezébe az újság. A kiadó cégek is változtak az idő során. Az 1-4. szám Székesfehérváron, az Albawiss Kiadó nyomdájában készült. 1992-től 1996-ig a sárbogárdi Bogárd és Vidéke Kiadó jelentette meg. 1997-ben a 3-4. szám Balatonkenesényné Horváth Zsuzsanna által üzemeltetett nyomdában adták ki. 1997. év 4. számától a mai napig ismét a Bogárd és Vidéke Lapkiadó jelenteti meg. Legtöbbször egy év alatt (hat alkalommal) 1992-ben és 1993-ban jelent meg, legkevesebbszer 2010-ben mindössze egyszer. A legterjedelmesebb lapszám 24 oldalon, a legrövidebb pedig 6 oldalon jelent meg. A kiadók váltakozása miatt is néha téves évfolyam és lapszám megjelöléssel került az olvasók kezébe. 1992-ben két 1. szám, 1994-ben és 1995-ben két 3. szám jelent meg. 2010-ben két számnak került februári illetve két októberi dátum a címlapjára. Az eddigi utolsó szám 2010. XX. évfolyam 1. szám helyett XIX. évfolyam 3. számként jelent meg. A mostani szám helyes megjelölése XXI. évfolyam 1. szám. Az újság mindvégig az önkormányzat lapjaként, a testület önzetlen támogatásával jelent meg, így tulajdonképpen a lap ingyenes, hogy mégis alkalomadtán kell érte fizetni, az az iskolás terjesztők önkéntes támogatását jelenti. A szerkesztőbizottság a munkáját önkéntes társadalmi munkában végezte, örömmel tartott és tart igényt a jövőben is az olvasók által írt cikkekre, tudósításokra. Varga István A mezőszilasi Németh László ÁMK Németh László Általános Iskola ballagással egybekötött tanévzáró ünnepélye 2011. június 18-án 9 órai kezdettel kerül megtartásra a könyvtár udvarán. KÖZÖSSÉG 2011 június SZILASI KISBÍRÓ Kiss Géza emlékére Magyar József polgármester gyászbeszéde (Elhangzott 2011. június 4-én a református templomban) Tisztelt Gyászoló Család! Búcsúzásra, utolsó tiszteletadásra megjelent barátok, egykori munkatársak, a gyászban velünk osztozni kívánó és tiszteletüket lerovó közeli és távolabbi ismerősök, polgármester és képviselőtársaim. Együttérző, búcsúzó mezőszilasi lakosok! A gyászoló család és Mezőszilas Község Önkormányzata nevében tisztelettel megköszönöm mindannyiuknak, hogy e fájdalmas órán együtt vannak velünk, hogy eljöttek végső búcsút venni Kiss Géza polgármester úrtól. Úgy gondolom halálában is kijár számára a polgármester úr megszólítás, mert húsz éven át volt településünk első embere, olyan vezető, akinek tevékenysége, munkássága meghatározó nyomot hagyott községünkben. Nekünk, akik nagyon régen ismertük, nehéz elfogadni, hogy 67 évesen elment; hogy akit évtizedeken át életében mindig erősnek, kitartónak, az ügyekért küzdőnek láttunk és tartottunk, le tudta győzni a pusztító kór. Pedig polgármesterként nagy távlatokban gondolkodott. Kitörési pontokat keresett, gondoskodó faluról álmodott, és ezért dolgozott. Nagyon sokszor vállalt fel olyan feladatokat, amiket más nem vállalt, csak azért, hogy le ne maradjunk valamiről, vagy valamiben. A kihívások éltették. Erre sarkallta a hivatali munkatársait, négy cikluson át győzködte, példájával motiválta képviselő-testületünk tagjait. Sokszor nem ismertettük, mert mi nem láttuk azt, amit ő, mert mi, vagy elődeink nem mertünk elrugaszkodni. Soha nem volt rest. Ha nem ment a sportkör, élére állt, erdőgazdaköri, gazdaköri, horgászegyesületi elnök kellett, vállalta, csinálta. Amikor lehetőségünk nyílt a településen a földgázhálózat kiépítésére, jött a vezetékes telefon, lehetőség nyílt a szennyvízcsatornázásra - rögtön azt mondta, nem szabad elszalasztani. Testületi üléseken, személyes beszélgetéseken számtalanszor hangoztatta: tanuljátok meg, hogy előbb be kell rakni a föld alá, ami oda való, csak utána szabad utat, járdát építeni. Mikor ez megtörtént, a község erejéhez mérten belefogott az útépítésekbe, különböző intézményi felújításokba, vagy éppen új létrehozásába. A fejlesztésekért mindent megtett. Egyeztetett, tárgyalt, kiskapukat keresett. „Ha kitették az ajtón, visszament az ablakon.” Általa vált komfortossá Mezőszilas! A „kis dolgokat” sokszor nagyon nem szerette. Talán, mert ez nem jelentett kihívást. Hagyta, hogy mi képviselők mondjuk, vitatkozzunk, néha össze is vesszünk - akár vele is. De soha nem haragudott vagy bántott meg bennünket - vagy, ha úgy érezte, mindig kereste az alkalmat, hogy beszéljen az ügyről. Mert egyébként szeretett mindent megbeszélni. Sokszor próbára tette, véleményeztette gondolatait, elképzeléseit másokkal is. Talán ezzel erősítette önmagát és bennünket, képviselőket is. Én - ha szabad ennyire személyesnek lennem - két ciklusban voltam vele képviselő, de ha két hétig nem mentem be hozzá, már azzal fogadott „Szervusz Jóskám, már azt hittem haragszol valamiért, hogy be sem jössz hozzám.” Mindig megköszönte, hogy meghallgattam. De így volt ez közvetlen hivatali munkatársaival is, akiket „leányaim”- ként hívott, vagy nevezett. Szerették kollégái. Mindig kedvesen „Géza-bácsizták” és később, már nyugdíjasként, de még egy ciklust képviselőként töltve, ha bejött a hivatalba, mindig azt mondta: „megnézem a leányokat, vagy leányaimat.” Aztán többet már nem vállalt: sajnos legyőzte a betegség. Pedig de nem szeretett betegnek lenni. Kedves Géza! Tisztelt Polgármester Úr! Hamvaid előtt állva tisztelettel adózunk életed, munkásságod előtt. Akik ismertek és tiszteltek szűkebb és tágabb környezetünkben, kistérségben, megyében, de országosan is nagyon sokáig fognak emlékezni rád, sokszor emlegetik majd nevedet, idézik egy-egy gondolatodat. Községünk lakói kegyelettel fogják őrizni emlékedet, családod gyászában mély részvéttel osztoznak. Én, akivel néha küzdelmes, de mindig jó barátságban voltál és távozásod után bíztattál a polgármesteri feladatra, jó szívvel emlékezem rád, mert szó szerint a te székedben és bútoraid között dolgozom, őrizve még sok-sok iratodat, első polgármesteri megbízóleveledet, sokszor használt radírodat is. Polgármester Úr! Tudom, Te sosem vágytál kitüntetésre, elismerésre. Éltető elemed az elért sikerek, az emberek barátsága volt. Kérlek, utolsó utadon községünk nevében fogadd elismerésünket és köszönetünket. A településért végzett munkádért hamvaid elé helyezem a Magyar Köztársaság címerét! Óvjon Téged az idők végezetéig! Búcsúzunk Tőled! Nyugodj békében!