Nagymarosi Hírek, 1993 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
Nagymarosi Hírek Kiadja a Polgármesteri Hivatal 1500 példányban III. évfolyam 1. szám Beszámoló a közmeghallgatásról Képviselő a kárpótlásról Zimányi Tibor Nagymaroson Este 6 órától fél tízig közel háromszázan hallgatták meg dr. Zimányi Tibornak, a Recski Szövetség főtitkárának, országgyűlési képviselőnek a kárpótlással kapcsolatos aktuális kérdésekről szóló tájékoztatóját és a polgármesteri beszámolót. Az előadók és a jelenlévő képviselők felé záporoztak a kérdések. A polgármesteri beszámoló kitért az önkormányzat új struktúrájának (bizottsági több célkitűzéseinek) ismertetésére is. Ugyanakkor kiemelte azt a három kérdéskört, amelyekben leginkább számítottunk a közvéleményre. Megerősítést, kritikát, javaslatokat egyaránt vártunk. Ezek az iskolarendszerünk fejlődését jelentő 9. osztály 1992. őszétől történő beindítása, a falu arculatát, biztonságos közlekedését döntően befolyásoló 12-es műútnak a falun átvezetésére vonatkozó eddigi elképzelések ismertetése, újak megismerése, és a helyi adók bevezetésének fogadása. A két és fél órán át tartó hozzászólások és élénk vita indokoltan elsősorban a kárpótlásal kapcsolatban bontakozott ki. Különösen érdekelte a hozzászólókat a "Kárpótlási jegyek Holding”-ja működésének pénzügyi garanciái. Figyelemreméltó hozzászólások hangzottak el az egész községet ért kár kárpótlásával kapcsolatban is. A felszólalókat is, de az olvasókat is megnyugtattuk (-juk), hogy nagyközségünket az erőmű építése következtében ért 1,1 milliárd forint kár kártalanítására hivatalosan megkerestük a parlament és a kormány illetékeseit is. A válaszlevelek szerint foglalkoznak kérésünkkel. Képviselői interpelláció is kilátásban van ebben az ügyben. Kártalanítás fejében a szállodát, a felvonulási épületeket, a készenléti lakótelepet, az ezekhez tartozó kiszolgáló épületeket (üzlethelyiségek, stb.) és a Budapesti Műszaki Egyetem volt üdülőjét kérjük. Az is természetes, hogy a leghevesebb vita a 12-es műúttal kapcsolatban bontakozott ki. Talán lapunk előző (II. évfolyam 12.) számában az erre vonatkozó lakossági javaslatok kérése félreérthető volt. Többen ugyanis úgy vélték, s hozzászólásaik is ezt jelezték, hogy itt a felsorolt három változat közül kell dönteni, melyiket választjuk. Elhangzott olyan vélemény is, hogy ez ma nem indokolt, erőltetett probléma. Ezt cáfolta a többi, nagyszámú hozzászólás, vélemény-nyilvánítás, javaslat. Ez utóbbiak között voltak olyanok is, melyek a Nagymarosi Kismarosnál elkerülő, illetve a Dunapart kiszélesítésével, enyhe megemelésével épülő nyomvonal változatokat szorgalmazták. E téma iránti nagy érdeklődést jelzi, hogy ezidáig már 115 aláírással kaptunk olyan javaslatot is, melyben a módosított jelenlegi (Molnár utca - Váci utca) változat törlését kérik. Érdekességként megemlítjük, hogy az aláírók között találhatók olyanok is, akik nem ezekben az utcákban laknak. Mindenki részére elfogadható megoldás nincs. A vitát azzal zártuk, hogy a lakosság állásfoglalására (végleges döntésére) csak a kész tervek birtokában szavazással egybekötött falugyűlés keretében kerül majd sor. De az sem jelenti azt, hogy ez a terv rövid időn belül megvalósulhat. Ehhez ugyanis miniszteri döntés szükséges. Az 1993. január 1-jével bevezetésre kerülő két adó (nem lakás céljára szolgáló építmény, és iparűzési) inkább tájékozódó, mint azt ellenző kérdéseket váltott ki. A további kérdések, hozzászólások főleg a beígért korszerű digitális telefonhálózat kiépítésére, a csatornázási és a még hátralévő szilárd útburkolat építésére, átkelő zebrák kijelölésére irányultak. De többször is visszatértek a hozzászólásokban az erőműépítkezés munkagödörben egy száraz lábon beépíthető Duna-híd előnyeire, gazdaságosságára. Érdekes, bizonyos mértékben elgondolkodtató, hogy egyetlen hozzászólás sem reagált arra az eredményre, melyet a 9. osztály bevezetésével - azon belül egy nyelvi osztály, illetve egy szakmai (ipari, háztartási) azonnal hasznosítható ismereteket nyújtó - osztály megindításával útjára indítottunk. Az sem talált közérdeklődésre, hogy ezzel Nagymaros megtette az első lépést az "iskolaközponttá válás" útján. Nem is szólva arról, hogy a heti 20 órában intenzív német tanulást biztosító osztály országos viszonylatban is első kezdeményezés. Erre hívta fel a figyelmet vezércikkben a "Neue Zeitung" 1992. július 25-i száma is. Mindent, a nagyszámú és kitartó érdeklődést, a nyílt hangvételű vitaszellemet a kérdések egyenes fogalmazását, a néha izzó, de mégis fegyelmezett hangulatot egybevetve ez volt az 1990-ben megválasztott önkormányzat életében a legnagyobb és legjelentősebb "közmeghallgatás". A választók és választottak objektív, demokratikus vitája bizonyította, hogy Nagymaros lakossága elfogadta a demokráciát és élni tud az ezzel járó jogokkal. Erre hivatkozott, sietve a "Pest Megyei Hírlap” 1992. december 14-i száma is. Köszönjük ezt a résztvevőknek, a hozzászólóknak és a vitatkozóknak! A képviselő-testület nevében: az alpolgármesterek