Nagymaros, 2019 (1-12. szám)
2019-01-10 / 1. szám
Közélet Kultúra Mindennapok 2019. január 10. 150 forint Nagymaros Város Önkormányzatának havonta megjelenő lapja p ltyóüivá*0*" fiaj^Á^návoil Tavaly még csak néhányan, idén már jóval többen úsztak a hideg Dunában Tavaly volt az első alkalom, hogy a sokak által csak dunai rozmárnak nevezet Jakus Mihály - aki minden nap úszik a folyóban január 1-re úszásra invitálta a bátrabbakat. Akkor még csak néhányan csatlakoztak hozzá, idén azonban több, mint 35 fő vállalkozott arra, hogy megmártózik a 4 fokos Dunában. A megmozduláson sok nő, de még gyerekek is részt vett. A csobbanás előtt Jakus Mihály búcsúzott el és ajánlotta fel jelképesen úszását, a sokak által csak Aranyecsetként ismert Berki Tibortól. barát'''' • folytatás a 7. oldalon Fotó: Ivat Andrea A Málenkij robotra elhurcolt áldozatokra emlékezünk Már évek óta három település - Kismaros, Zebegény és Nagymaros - közösen emlékezik meg a Málenkij robotra elhurcolt áldozatokra. Ezúttal Nagymaros ad otthont a rendezvénynek, január 13-án, vasárnap. A katolikus templomban 9.30-kor kezdődik a szentmise, melyet dr. Varga Lajos segédpüspök celebrál. Köszöntőt mond Petrovics László polgármester, megemlékező beszédet tart Rétvári Bence országgyűlési képviselő, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, áldást mond Csuka Tamás református tábori püspök. A misét a Monsberger téren koszorúzás követi 11 órakor. Fél tizenkettőkor pedig a művelődési házban fogadással, majd a Málenkij robot emléktúra résztvevőinek vetítéssel egybekötött beszámolójával várják az emlékezőket. KÁRSÁN - EXKLUZÍV LAKBERENDEZÉSI ÜZLET Nagymaros, Váci u. 18. Szőnyegtisztítás és INGYENES házhozszállítás Matracok, ágyak, ágykeretek, paplanok, párnák A Sturtex’új termékei kaphatók! Ruha-, bőr-, szőrmetisztítás és festés, ékszerjavítás és készítés! Tel.: 06-20/482-0705, 06-30/854-0006, 06-27/303-381. E-mail: info@karsan.hu Web: www.karsan.hu