Nagyvázsony - Sereg Hajtó, 2000 (1. évfolyam, 1-8. szám)

2000-02-01 / 1. szám

2 Kedves Fiatalok! Kedves Nagyvázsonyiak! A "Fekete Sereg" Ifjúsági Egyesület már három éve aktívan működik falunkban. Az évek során egyesületünk ismertté vált, a rendszeresen összejáró helyi fiatalok várják évről évre a folytatást. E három év alatt egyesületünk helye és szerepe is meghatározó lett a régióban és országos színtereken is. Az elmúlt időszakban elért eredmények a szervezet valamennyi dolgos tagjának munkáját dicsérik. Rendezvényeink "kinőtték magukat", s szélesedett a hasonló ifjúsági szervezetekkel való kapcsolatrendszerünk is. Eljutottunk arra a pontra, amikor a professzionálisabb munka érdekében szét kellett osztani a feladatokat. Mára már egyesületünk tagjai közül külön kis teamek, programszervezők, hírszerkesztők kerültek ki, akik kiválóan végzik munkájukat. S minden Seregtag felelőséggel, kreatívan látja el a rábízott feladatokat. Közös munkánk eredményeként a tavalyi évben intézményesültünk. A Teleházban folytatott tevékenységünk a falu felé nyitott. Szeretnénk, ha minél többen kihasználnák a technika adta lehetőségeket, s felhasználnák mindazt az információt, amit itt "begyűjtünk". Másrészt egy regionális ifjúsági központ szerepét is ellátjuk, tevékenységünk elsősorban a KOSZI (Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért) tagszervezeteire irányul. Egyesületünk már régóta tervezte az írott sajtó útján is közzé adni híreinket. Sajnos anyagiak hiányában eddig nem tudtuk megvalósítani. Azt hiszem, most jutottunk el oda, hogy tovább már nem várhatunk, hiszen felgyorsult éltünk mellett egyre kevesebb idő jut a helyi hírekre. A SeregHajtó ebben szeretne segíteni. Természetesen elsősorban ifjúsággal kapcsolatos információkat adnánk közre rendszeres megjelentetéssel, nyolc oldalon. Folyamatosan ismertetjük a helyi civil szervezetek életét, tevékenységét. Hírt adunk arról, hogy a faluban, a környékén milyen eseményekre, rendezvényekre, megmozdulásokra kerül sor. Ahhoz, hogy a SeregHajtó közkedvelt legyen, szükségünk van olvasóink véleményére, segítségére. Nem zárkózunk el más, a települést érintő hírektől sem, sőt örömmel várjuk írásaikat, észrevételeiket szerkesztőségünkbe, a Teleházba. Kik és hogyan készítik ezt a lapot? Örömmel mondhatom, hogy első hívó szóra egy lelkes, fiatalokból álló szerkesztőség állt össze, akik vállalták a hírek összegyűjtését és azok feldolgozását, szerkesztését a Teleházban. Remélhetőleg ez a munka fiataljainknak később is jól hasznosítható gyakorlatot eredményez majd, amit az élet más területein is hasznosítani tudnak. Azt kérem olvasóinktól, fogadják olyan szeretettel, érdeklődéssel, értő szemmel a SeregHajtót, mint ahogyan azt mi megszerveztük, elkészítettük, s átnyújtjuk Nektek és Önöknek. Kandikó Rita A "­JfthtsjScrry” alapító tagjai.

Next