Nagyvázsony - Sereg Hajtó, 2009 (10. évfolyam, 1-6. szám)

2009-02-01 / 1. szám

2 között Fazekas Károly, Tamás Márta­ és a felajánlott 1%-al jelenhetett meg. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy e különleges kerek évszám alkalmából egy válogatást készít a 9 év megjelent cikkeiből. Próbáltunk minden évből legalább egy cikket kiválasztani, így­ most kivételesen nem a közelmúlt és jövő hírei, hanem 2000-2008 között megjelent írásokat olvashatják. Lapunk másik kivételes eseménye, hogy 9 év után Kása Árpád önkéntesünk, szerkesztőnkkel készít egy riportot, aki szintén önkéntes munkával szerkesztette mind a 66 lapot! Köszönjük a sok-sok fiatal írását és a falu lakosságának a fiatalok biztatását, visszajelzéseket, téma ajánlatokat, amivel segítették lapunk színesebbé tételét. Reméljük, hogy a jövőben is lesznek lelkes fiatalok, akik szívesen írnak majd lapunk hasábjain. A riport Kandikó Rita - Mi motivált annak idején, hogy önkéntesként ilyen jellegű munkát vállalt a Fekete Sereg Ifjúsági Egyesületnél? Már az egyesület alapításában is részt vettem 1997-ben, de igazából érdemi munkát a Teleház pályázat megírásában, és az azt követő munkálatokban végeztem. Miután a Sereg megnyerte a pályázatot, és megkaptak számítógépeket és egyéb más eszközöket, kellett a valaki aki ezekre a gépekre felügyel, valamint ellát minden olyan feladatot amit a Teleház keretein belül el kell látni. Gondolok itt fénymásolásra, névjegy készítésre, CD írásra (igen akkor ez még nem volt annyira elterjedt hogy mindenkinek legyen otthon). Eleinte ezeket a dolgokat szabadidőmben végeztem, de mivel annak idején még kötelező volt a sorkatonai szolgálat vagy polgári szolgálat, ezért ez remek lehetőség volt mind magam mind pedig a Fekete­ Sereg részére. Ha már egy sereghez kell hogy tartozzam, akkor inkább a Fekete­sereghez. Tehát a szó mai értelmében ez nem önkéntes munka volt. - Mióta tevékenykedsz az Egyesületnél, mióta szerkeszted a Sereghajtót? Az újságot ha jól emlékszem 2000-ben adtuk ki először. Akkor még Teleház vezetőként szolgáltam a „sereget”. Eleinte saját fénymásoló gépünkön lett kinyomva az 500 példány. A hajtogatást is saját erőből csináltuk. Remek móka volt.­­ Időközben dolgozó emberré váltál. Hogy lehet, hogy továbbra is folytattad a Seregnél való tevékenységet? Bizony... Sajnos minden jónak vége szakad egyszer. Az újság egy évben 8-10 alkalommal jelenik meg. A cikkeket készen kapom, nekem csak a tördelés és nyomdai előkészítés a feladatom. Úgy gondolom hogy ez a havi 1-2 óra nem lehet annyira megterhelő hogy ezt ne tudnám vállalni egy olyan közösség érdekében akiknek én is sokat köszönhetek.­­ Milyen érzés belegondolni abba, hogy elértük a tizedik évfolyamot? Kétségkívül nagy­ dolog ez. Annak idején amikor elkezdtük szerintem senki nem gondolta hogy még 10 év után is meg fog jelenni az újság. És még nincs vége. Amíg az egyesület működik, mindig lesz miről írni. Bár a cikkek tartalmilag leginkább a sereg életéről szólnak, mégis az olvasóközönség ennél jóval nagyobb. Nagyon fontos számunkra hogy olyanoktól is kapunk visszajelzéseket az újságról akik soha nem is tartoztak a Fekete Sereg tagjai közé. - A jövőre nézve vannak új terveid az újság kinézetével, esetleg tartalmával kapcsolatban? Igen. Ahogy az egyesület weblapja, úgy az újságnak is ideje arculatot váltania. Reményeim szerint a következő szám már egy frissebb, modernebb, fiatalosabb külsővel fog megjelenni. Kása Árpád

Next