Örkény - Mi újság Örkényen, 1993 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1993-07-01 / 7. szám
1993 júliusi nyár Gondolataim az idei nyár köré csoportosulnak és arra gondolok minden évben mennyire várjuk. Most, hogy itt van már nem is érezzük a várakozás örömét. Szeszélyes ez a nyár, és szeszélyes az élet. Minden nap újra kell gondolni a dolgok szervezését, megvalósítását és a pihenés, mint lehetőség elég messzire kerül. Míg egész évben tervezi az ember a nyaralást, a szabadsága eltöltését a megvalósítás egyre messzebb kerül. Végül elmúlik a nyár és csak a sok mánk elvégzése marad, mint érték a tervezett kikapcsolódásból. Az egyre romló gazdasági helyzet a lassú de érezhető elszegényedés ma már alig teszi lehetővé, hogy az ember egy pár napra családjával elmenjen nyaralni. Három gyermekes pedagógus fiamat a múlt hónapban elkísértem néhány napra a Balatonra. A kisház amit a pedagógus szakszervezet útján lehet igénybe venni, még megfizethető. Önellátós üdülés. Vagyis főzni kell. Ez aztán már nem kikapcsolódás. És ha még a Balaton vize csak 18 fok, bosszantó is. Persze az időjárás olyan, amilyen. Ennek a pár napnak a tüskéje megmaradt. Rossz idő lévén, sétáltunk. A mi magyar tengerünk partján. Bármerre mentünk a Balatoni üdülőhelyeken csak németül van kiírva a fagylalt neve, németül a szabad szoba és németül az egyfogásos menü, ami mellé a fekete táblán fehér krétával háromszáz forint körüli ár van feltüntetve. A német turista jókat ehet. Az ő öt-hat márkája amit egy menüre kiad, otthon aligha lenne elég. - De hogy van az, hogy mi magyar emberek Magyarországon nem ehetünk meg egy tál ételt étteremben. - Mert tessék csak számolni, három felnőtt, három gyerek, az hat menü (még ha a kicsi gyerekek ketten esznek egyet) az akkor is öt. Ugyebár a milánói makaróni mellé háromszáznyolcvan forint volt felírva. Ez önmagában ezerkilencszáz forint. És akkor egy-egy üdítő is jó lenne, ez kétezeregyszáz forint körüli számla. Egy tál étel, egy étkezésre. Hát ezért kell nekünk még, ha pihennénk, üdülnénk is bevásárolni, főzni, mosogatni. És ez bizony a gyakorlott háziasszonynak is négyöt óra. Pont az az idő, amikor elnyúlhatna a füvön, olvashatna, keresztrejtvényt fejthetne, rádiót hallgathatna. Ezért aztán nincs értelme az esetleg még megfizethető szálláshelyet kivenni, mert a többi már luxus, nem elérhető. Azért mi itthon magyarok maradunk. Nem üdülünk, nem járunk szórakozni, nem ülünk be cukrászdába beszélgetni, végezzük a dolgunkat, robotolunk, tervezzük a napok túlélésének stratégiáját. Nehéz így élni, és én is érzem, a rosszkedvű emberek országa lettünk. Nincsenek viccek, elhalt a társasági élet. A mulatságok is csak olyan mondvacsináltak. Jó volna egy kicsit fellélegezni, kiengedni úgy magyar módra. De nem lehet, a kidobott forint holnap tízszeresen hiányzik és ma még ez lebeg a szemünk előtt. Most július van, amit lehet el kell tenni: télire, mert félünk az októberi ÁFA-s számláktól és már most az foglalkoztat bennünket: vajon ki tudjuk e majd fizetni. Ma már egyaránt megérzi minden ember az egyre nehezedő terhek anyagi vonzatát, és fél az elkövetkező időktől. Jó lenne érezni, hogy túl vagyunk a nehezén. Az embert az tartja életben, az sarkallja munkára, hogy vágyik a jobb, kiegyensúlyozottabban megvalósítható munkára. Mert mi tudunk dolgozni, ha kell, csak legyen mit, és legyen miért. És amikor lesz miért, nekünk is könnyebb lesz - ez még most messzinek tűnik. Dr. Kollár Pálné 19