Radostyáni Sion - Kondói Hírnök, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)

2007-04-01 / 1. szám

2. 2007. április RADOSTYANI SION Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!”(Lukács 19:38.) Virágvasárnapot Ünneplő Keresztyén Testvéreim! Kedves Gyülekezet! Jó Urunk megtartó kegyelméből ezt is megértük: 2007. virágvasárnapját. Ilyenkor lelki szemeink előtt az evangéliumok híradásai szerint megjelennek az ünnephez tartozó képek. „Pálmafák, Virágok, Ünneplő Gyerekek, Asszonyok, Leányok, Meggyógyult Betegek. Istennek Küldöttjét Bámuló Öregek. Bűnüknek Tőréből Kimentett Emberek. Mennyei Üdvözlést Visszhangzó Seregek. Békesség Királyát Köszöntő Éljenek. Istennek Üdvtervét Hirdető Szent jelek. Megtérő Kevesek, Elvesző Tömegek.” (Dömötör Tibor: Virágvasárnap című verse) Ünneplő sereg kiáltott hozsannát neki, a várva várt Messiásnak, a galileai Názáretből való prófétának, a Békességhozó Fejedelemnek, aki szamárnak hátán ülve érkezett a szent városba, így közeledett a várostól keletre lévő Olajfák hegye felől pálmaágak között, felsőruhákkal beborított úton. Azért vonult be a szent városba, hogy mennyei Atyjától rendelt útja még hátralévő, legnehezebb, legfájdalmasabb részét is megtegye. Hogy kiigya ama keserű pohárt, amit az ember bűne miatt ki kellett innia, hogy az elvégeztetett golgotái kínhalála után kimondathassák, amit a keresztje mellett álló római százados vallott meg sok mellét verő idegennel együtt: bizony, ez Isten Fia volt; és hogy szentek sírjai nyíljanak meg, és hogy harmadnapra feltámadhasson az írások szerint az Isten Szentje... így vonult be alázatosan, szamárcsikónak vemhén ülve az Istennek szent Fia, a Békességnek Fejedelme azon a régi ünnepen Jeruzsálembe. Amikor Jézus Krisztus bevonulására emlékezünk, más nagy történelmi bevonulások emléke is megjelenhet gondolatainkban. Hiszen számos ilyen van az egyetemes történelemben, de nemzetünk történelemkönyvének lapjain is. Vannak győzedelmes, már-már mámoros bevonulások, vagy éppen kétségbeejtő, vértől patakzó vesztesként elszenvedett bevonulások. Ránk nézve gyalázatos és gyászos bevonulás volt Hazánknak, a Történelmi

Next