Radostyáni Sion - Kondói Hírnök, 2015 (23. évfolyam, 1-2. szám)

2015-04-01 / 1. szám

2015. április BADOSTYÁNI SZON-iONDOS HÍRNÖK Lekció: Lukács 24:13-29. Textus: Lukács 24:30-35. Húsvétot ünneplő Gyülekezet! Ebben az igehirdetésben két tanítványnak, az emmausi tanítványoknak a húsvétját nézzük meg. Nem sokat tudunk ezekről a tanítványokról. Az egyiknek még a neve sincs feljegyezve. A másik neve Kleofás. A neve azt mutatja, hogy nem a 12 tanítványhoz, hanem a hetven tanítványhoz tartozott. Valószínűleg a másik is De tanítványok voltak. Sok mindent tudtak is, hittek is, reméltek is. Ez a történet azt mondja el róluk a legrészletesebben, hogy húsvét napján, a húsvéti csoda után is húsvét előtt, a húsvéti csoda nélkül voltak. De ha alkonyat után is, nekik is boldog húsvétjuk lett. Reggel, sőt az egész nap csak azt tudták mondani, meghalt. Az esti sötétben azonban felragyogott előttük a nagy csoda, feltámadt, él­ Jertek és ebben az igehirdetésben menjünk a szomorú tanítványokkal Emmausba, hogy majd bol­dogan térhessünk velük vissza Jeruzsálembe. Az emmausi tanítványok útja ezekre a részek­re osztható: I. Kiesett Jézus az életükből. II. Azért esett ki, mert nem az írás szerint nézték Jézus Krisztust­­ól. A feltámadt Krisztus utánuk megy. IV. A feltámadt Krisztussal meggazdagodott ta­nítványok viszik a boldog húsvéti hírt. I. Kiesett Jézus az életükből. Három nappal az­előtt, nagypénteken esett ki Akkor, amikor a főpapok és a főemberek halálos ítéletre adták és megfeszítették. Aki valaha kedves halottat temetett, az megér­ti az emmausi tanítványok lelki állapotát. Rettenetes a temetőbe kimenni egy koporsó után, de még rettenete­sebb egyedül hazamenni. Népes családban és népes rokonságban is egyedül, mert a bánat elfalaz másoktól és az ember csak a saját szíve fájdalmát érzi. Az emmausi tanítványok többet éreztek, mint egy halottat sirató szomorú szív. Az ő életükből nem­csak egy kedves ismerős, egy drága testvér esett ki, hanem Jézus, akit prófétának, beszédben és cseleke­detben Isten és az egész nép előtt hatalmasnak tartot­tak. Jézus esett ki az életükből, akiről azt remélték, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. Jézustól várták a szí­vük békességét. Tőle várták életük örömét és értelmét. Olyan volt előttük Jézus, mint az eltévedt vándor előtt a messzi lámpafény, mint a tikkadt utas előtt a messzi kút képe. Hajótörött számára a közeledő mentőha­jó. Nemcsak gondolták, hogy ilyen Jézus, hanem mellette megérezték, megtapasztalták. És ezt a Jézust, aki egyedül adhatja meg az élet értelmét, a gyalázat fáján kivégezték. Már három napja. Hogyne lennének hát szomorú ábrázatúak? Ki lehet az, aki ezt nem tudja, akit ez nem hat meg? Lehet-e itt másról beszélni, mint erről? Lehet-e otthon ülni nyugodtan? Lehet-e itt mást tenni, mint ki a mezőre, megtenni legalább egy három órányi utat? Hátha könnyebb lesz? N­­aiközben aztán megtudják, hogy miért eshetett ki Jézus az életükből. Mert nem az írás szerint nézték Jézus Krisztust. Nem értették meg azt, hogy Jézus Krisztusnak szenvednie kell. Pedig háromszor jelentette meg Jézus a szenvedését. Nem értették meg, hogy az ember olyan mélyen van és az ember bűne olyan nagy, hogy nincs máshol váltság, szabadulás, csak abban, hogy Jézus Krisztus vére engesztelő áldozatként aláhull a ke­resztről.

Next