Radostyáni Sion - Kondói Hírnök, 2021 (29. évfolyam, 1-3. szám)

2021-02-01 / 1. szám

2. RADOSTYÁN1 SION-KONDÓf HÍRKÖK 2021. február Levél az Olvasóh­oz Február 17-én XV. ciklusának alakuló ülésén a Magyaror­szági­­ Református Egyház megválasztotta a következő hat évre új vezetőit,­­Balog Zoltán dunamelléki püspököt és Molnár János ti­­szántúli főgondnokot. „Mindenki odaadja valamiért az életét, mi erre adtuk, hogy magyar, református keresztyén módon Krisztus igéjét szolgáljuk” - mondta­­ Balog Zoltán jelölti bemutatkozásá­ban. Majd ugyancsak­ ő székfoglaló beszédében többek között arról is beszélt, hogy „Mutassuk­ meg a keresztyén hit református, ma­gyar arcát!" „És ne legyünk,akadályai az evangélium terjedésének! JA­ lelkiség, a szellemi megerősödés, a stratégia és a pénzügye­k terü­letén van fontos tennivalónk. ” Nem ülhetünk ölhetett kézzel, passzív szemlélőként várva, hogy sorsunk életünk anyaszentegyházunk élete felvirágozzon. Istentől kapott küldetésünk küzdeni a jóért, a szépért, a nemesért, mindenért, ami egyéni és nemzeti üdvösségünkre szolgál. Oda mi restek vagyunk hirdetni az evangéliumot, majd hirdettetik mások élete által. Istennek van hatalma a kövekből is fiákat támasztani. Akik a református egyház, vagy ahogyan a régiek mondták evan­gélium szerint megújult egyház keretei között éljük meg keresz­­tyénségünket, ez arra kötelez bennünket, hogy ne tiszai keresz­tyének kriptoreformátusok legyünk hanem Megváltó Jézusunk követésében szolgáló, az "Úrban örvendező lelkes tanítványok S ha imádságban kérjük adatik onnan felülről erő küzdelmeinkhez. "Tartson meg bennünket és áldja meg szolgálatainkat a mindenek­ne­k U­ra és teremtője! (Radostyán-Xondó, 2021. böjtben Várady Zsolt lelkipásztorotok zsinati tag

Next