Siófok - Siófoki Hírek, 1992 (5. évfolyam, 1-24. szám)

1992-01-01 / 1-2. szám

Gáz van a GOV-nál? A "GOV” irányítása nemrég Szolnokra került — ezért is járja az a szóbeszéd a városban, hogy a helyi ’’vízfej” kényszerű megszüntetésével tömegek kerülnek majd az utcára. Míg a város éves költ­ségvetése valamivel több, mint egymilliárd forint, a vállalat múlt évi bruttó árbevétele ennek több, mint tízszerese volt. Sokan úgy vélik, hogy a szolgáltatás, melyet biztosítanak, egy tízéves gyerek intelligenciájával is nyereségessé tehető, de ez nem igaz. Egy országnyi lakás fűtése nem csak gaz­dasági, de politikai kérdés is. Tizennégyen (?) pályáztak az igazgatói állásra. Vajon ők mit ígérnek támogatóiknak, illetve a dolgozóknak? Tesznek-e a városért, vagy karrierjük érdekében buzgó mó­don kiszolgálják inkább szolnoki és fővárosi főnökeiket? (Cikkünk a 3. oldalon található) Siófoki filmek Megjelenik havonta kétszer Dupla szám, ára: 35,— Ft V. ÉVE, 1-2. SZÁM 1992. JANUÁRm A VÁROS ÉS KÖRNYÉKÉNEK LAPJA | Siófok Város Önkormányzata 1992. február 6-án 17 órai kezdettel közmeghallgatást tart A közmeghallgatás keretében tájékoztatást ad az 1992. évi költségvetési elképzelésekről. Az érdeklődőket és javaslatokat szerettel várja Sió­fok Város Önkormányzata. A város első újszülöttje Szebb jövőt — Szabó Tamáskának! A Siófoki Kórház szülészeti osztályán 1991 január elsején, hajnali 1 óra 30 perckor megszületett Siófok város ez évi, első kisbabája. A pici jövevény neve Szabó Tamás, súlya 3 kiló és 20 deka, 53 centimé­ter hosszú, fej­körfogata 33 centiméter. Tamáska császármetszéssel született, a műtétet dr. Takács István végezte, dr Tivadar János segítségével Az édesanya: Szabó Sándorné, ádándi lakos. Sajnos, a bébi nem került be az OTP által "jutalmazottak ” közé, mivel a sorsoláson csak az éjfél és egy óra között világrajött apróságok vehettek részt. Semmi baj, Tamáska, ne is törődj az OTP-vel fontos az, hogy szüleiddel együtt boldog és egészséges legyél Ahogy az ápolónéni karjaiban sivalkodtál — átláttuk — egészségedhez semmi kétség nem fér! Ajándékcsomag az előfizetőknek Lapunk akciójára sok előfize­tési igény érkezett szerkesztő­ségünkbe, illetve a Postahiva­talba. Az alábbiakban közöl­jük azoknak a kedves előfize­tőknek a névsorát, akik sor­solás útján ajándékcsomagot nyertek. Kádár Gábor,Siófok,Bláthy­a u. 24. Németh Ferenc, Siófok, Ár­pád u. 21. Illés Rudolfné,Siófok,Kos­­suth L. u. 33. Okváth Miklós, Siófok, Re­viczky u. 19. Rekovszky Sándor, Siófok, Koch R. u. 2/b. Baranya Károlyné, Siófok, Tanácsház u. 24. Az ajándékcsomagot szer­kesztőségünkben (Siófok,Kál­mán sétány 3.) vehetik át a nyertesek. LÁTTÁL­ MÁR... ...képviselőt, sd levegőt orra szája helyett fülén vesz—? ...labdarugóedzőt, ki a focit tudatosan játszja a parketten — ellentétben csapatával (a zöld gyepen)... ? ...nagypocakú úriembereket apró, kecses lábmozdulatokkal ha­talmas luftokat rúgni... ? (Tudósításunk a Képviselők — Bányász-vezetők kispályás szuperrangadóról, valamint a ’’Sportolt a város” akcióról a 14- 15. oldalon található) I____L­L-U-J Az arany(?)csapat A családi verseny győztese: a Pordán família Magyar Bábel alatt Akár az eltört lázmérő­ből a szerteszét guruló hi­­ganycseppek, úgy freccsen­nek szét családok, barátsá­gok, korábban meghitt embe­ri kapcsolatok immár összete­­relhetetlenül. S egyre hangosabb, s egyre érthetetlenebb a tette­tett süketek pá­rbeszéde e gondoktól és a nyomortól roskadozó magyar Bábel alatt. Lelket, s néha már ar­cot torzít a hatalom és an­nak birtoklása. Mert az ide­ológiák és elvek mögé bújta­tott önös érdek — pénz, ál­lás, befolyás, összeköttetés — diktálta és diktálja a szavakat és formálja a gondolatokat. Csak kevés az, ki képes saját partikuláris érdekein túllátni és úgy és azzal törődni, ahogy a köznek jó. Sokan azok kö­zül, akik bizalmat kaptak a néptől úgy másfél éve, e rö­vid idő alatt az érvényesülés, a becsvágy, a kényelem vagy a félelem új ritmusra ránga­tózó marionett-figurák lettek. És hiába mondanak bármit is ők vagy mások, nem hisz már nekik a koldussá züllesztett rebellis, irrebellis indulat. Elvtársi volt, most ismét úri hucutsággá vált a politi­ka, melytől egyetlen "mene­dék" a sündisznó világszem­lélet, a passzív rezisztencia. Miközben egyre hangosabb, s egyre érthetetlenebb e ré­mült hangzavar e gondoktól roskadozó magyar Bábel alatt, melynél csak a nyugdíj­ba vonult pártállami nomenk­latúra némasága és hallgatása félelmetesebb. Hol van az egymást köl­csönösen ellenőrző és kor­látozó politikai és társadal­mi intézmények és szervek, pártok hálózata a demokrá­cia strukturális biztosítéka s a becsületes, az államférfiúi nagyság személyi garanciája? Becsaptak bennünket és be­csapták magukat. Silány pak­tumok, kisseb és nagyobb, de mindenképpen kicsinyes ös­­­szeesküvés szövevényes háló­zatában bukdácsol a nemzet, melyet politikának és politi­zálásnak csúfolnak e tájon. Most azok bocsátanak el bennünket rosszul fizetett munkahelyeinkről, s taszíta­nak családokat, rétegeket, ré­giókat a létbizonytalanságba és kétségbeesésbe, akik ide­juttatták az országot s min­dennek okozói voltak, és egy rozsdásodó iparral és kellet­len mezőgazdasággal ajándé­koztak meg bennünket. Mint ujjaink között át­­pergő búzaszemek, mint tö­rött lázmérő szilánktörmelé­kéből szétfreccsenő higany­­cseppek gurulnak, peregnek szerteszét családok, szerel­mek, baráti és emberi kap­csolatok és foszlik semmivé az erő és a remény. Igen, becsaptak bennün­ket és becsapják magukat, és e magyar, de mégis hazugszó­­tól hangos Bábel alatt, most értetlenül bámulunk egymás­ra- Mezei István Búvárhalál Tragikusan végződött a múlt év végén a siófoki kikötő­ben egy jég alatti búvármunka. Az egyik búvár életét vesztet­te. Minderről a 7. oldalon számolunk be. Politikai paletta Hogyan látják a múltat és miként a jövőt a térségünkben élő politikusok? E kérdésre keressük a választ a 4-5. oldalon. Szabadiban zúg-zörög a haraszt Az érem két (három?) oldala Becsületsértés, rágalmazás több száz ember előtt történt Visszaélés a hatalommal, antidemokratikus megoldások, jog­talanságok viszont "csak" a közszájon forognak. Mindebből mennyi az igazság? Erre próbálunk rákérdezni a 6. oldalon. A közterület a miénk Ami a miénk, az a tiéd meg az enyém. De ami a tiéd, az az enyém, s ami az enyém, ahhoz semmi közöd. Kivéve a szemetet, és az általános rendetlenséget, mert az az önkor­mányzaté. Minderről bővebben a 2. oldalon olvashatnak. Shakespeare és a paradicsomleves ...Öregember kuporgott a lassanként jóllakott állatsereg­lethez legközelebbi padon, a szemetesedény mellett. Nagyokat nyelt (?), s tán még a szeme is könnybe lábadt, amikor C. Dá­niel három esztendős, balatonszabadi lakos, az utolsó morzsát is a Balatonba hajította. Hazafelé indulva elsétáltunk előtte. Nem is volt öreg. Félrenézett. Én rá. Ó vissza. Félre. Én félre. Meg lehet szokni a szegénységet?... Erről olvashatnak a 21. oldalon.

Next