Szerencs - Szerencsi Hírek, 2020 (35. évfolyam, 1-12. szám)

2020-09-25 / 9. szám

PORTRÉ A KÖLTÉSZET AZ ÉLETEM Dr. Gaál Ernő Szerencsen élő író, költő. Munkássága során számtalan verset, no­vellát, elbeszélést írt. 1996 és 2002 között a Hegyaljai Alkotók Társulásának az alelnöke volt, és további tíz évig a civil szervezet vezetőjeként tevékenykedett. Az önkormányzat 2020. augusztus 20-án „Pro Urbe Szerencs" kitüntetést ado­mányozott neki Szerencs város közéletében, a művészeti élet területén végzett kiemelkedő teljesítményéért. Az alábbiakban vele beszélgettem. - Meséljen kérem a gyermekkoráról! - Sárospatak alsó határában születtem 1949. október 10-én, amit a helyiek csak a Rózsás ta­nyaként emlegetnek. A nagyszülők és a szüleim egy háztartásban laktak. Sárospatakon jártam általános iskolába és mivel a szüleim földműve­sek voltak, ezért 1964 és 1968 között a Sáros­pataki Rákóczi Gimnáziumban­­ a mai reformá­tus gimnázium - tanultam. Érettségi után Szar­vason felvételt nyertem a helyi mezőgazdasági Unikumba, később a főiskolát is elvégeztem. - Az első versei már ekkor megszülettek. - Igen, már egészen fiatalon nagy érdeklődést mutattam a szépirodalom iránt. Édesapám min­den pillanatot kihasznált arra, hogy verseket mondjon nekünk. Fejből tudta Petőfi Sándor, Arany János, Kölcsey Ferenc, Csokonai Vitéz Mi­hály, Vörösmarty Mihály, és még sok más nagy magyar költő művét. Nekem ez nagyon tetszett, ezért már egészen fiatalon én is megpróbálkoz­tam a költészettel. Persze ezek korántsem vol­tak tökéletesek, a korai verseim megmaradtak gyermeki szinten. Haladtak az évek, és én egyre több és több verset írtam, majd egyszer Sáros­patakon hirdettek egy versírói pályázatot, amin én is részt vettem. Az volt a jeligém, hogy „Pró­ba, szerencse." Sajnos itt egy hatalmas csalódás ért, mert nagyon leminősítették a műveimet. Ez akkora traumát okozott nekem, hogy harminc­­ letettem a tollat. - Hogyan került Szerencsre? - 1981-ben kerültem Szerencsre, amikor édes­apám ide költözött a nyugdíjas éveit tölteni. A húgom Szerencsen ment férjhez, s az édesapám úgy gondolta legyen együtt a család, egy város­ban. Még ebben az évben a Szerencsi Rendőr­­kapitányságon kezdtem el dolgozni, és levelezőn elvégeztem az egyetemet. - Mikor kezdett el újra a költészet felé for­dulni? - Amikor Szerencsre kerültem és nyomozóként elkezdtem dolgozni érdekes fordulatot vett az életem. A bűnözők a kihallgatáson egészen egy­szerűen megnyíltak nekem, elmesélték az élet­­történetüket, amik közül számos megragadott. Volt egy megyei rendőrségi újság, aminek Elri­asztó volt a címe. Én ebben kaptam egy kis ha­sábot, ahol ezeket az érdekes történeteket leír­tam. Teltek az évek, haladtam felfelé a rendőr­ségi ranglétrán, sőt még a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában -mai szakgimnázium- is ta­nítottam. Egy barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy Szerencsen alakult egy helyi költőket tömörítő csoport, a Hegyaljai Alkotók Társulása. A tagjai elolvasták a megjelentett történeteimet, és az ő unszolásukra újra megpróbálkoztam a versírással. 1998 és 2001 között 45 verset írtam. - Mikor lépett be a Hegyaljai Alkotók Tár­sulásába? - 1996-ban csatlakoztam a civil szervezethez, ekkor még egy éves frissen alakult volt a társu­lás. A barátaim, de legfőbbképpen a húgom és Bódi István szerencsi költő beszéltek rá a tag­ságra. Rövidesen alelnök lettem, amely tisztsé­get hat évig töltöttem be, majd további tíz évig láttam el az elnöki teendőket. 2012-ben a meg­romlott egészségügyi állapotom miatt mondtam le. Tizenhat év alatt, rendkívül sok verset írtam, sőt még egy 580 oldalas antológia is megjelent - több alkotó műveit tartalmazó válogatás - nem is a küllemére vagyok nagyon büszke, ha­nem a tartalmára. A magyar irodalom nagyjai közül például Petőfitől, Kölcseytől, Jókai Annától, Kányádi Sándortól írt versek vannak benne. A könyvben Szerencset is bemutatom az olvasó­nak. Ezt a kötetet 500 példányban nyomtattam ki és szinte azonnal elfogyott. - Hogyan működik a társulás? - Amikor megalakul egy ilyen társulás, létrehoz­nak egy alapító okiratot. Ebben célkitűzéseket fogalmaznak meg, mint például olyat, hogy évente egy alkalommal pályázatot kell hirdet­nünk, ami kiterjed a képzőművészetre is. Továb­bá alkotótáborokat szervezünk, legtöbbet Tar­­calon. Emellett igyekszünk többször is találkozni egymással, ahol előadjuk saját költeményeinket. Sajnos az évek alatt egyre fogy a tagok száma. Régebben még ötven feletti tagsággal rendel­keztünk, mára már jó, ha húsz ember maradt. Sokan talán emlékeznek még Miskolcon 1973- tól 2013-ig működött a Kelet Irodalmi Alkotó­­csoport. Sajnos ők megszűntek, mi még kitar­tunk, de félek mi is erre a sorsra fogunk jutni. A mai fiatalokat - tisztelet a kivételnek - már nem igazán érdekli a versírás. - Tagsága alatt mire volt a legbüszkébb? - Amikor a Hegyaljai Alkotók Társulása hatéves volt, 2001-ben megrendeztük a „Hat éve hatunk" című rendezvényt, amin több mint 300 vendég vett részt. Az ország szinte minden tájáról ér­keztek városunkba költők, írók. Olyan neves elő­adók is mint Dévai Nagy Kamilla, Mary Zsuzsi. A rendezvényen kölcsönösen meghallgattuk egy­más verseit. Sokan máig úgy emlegetik az ese­ményt, hogy két nap erejéig Szerencset a ma­gyar kulturális élet fővárosává tette. - Miből merít ihletet versírás közben? - Ez nagyon érdekes kérdés, ugyanis én nem úgy írok verset, mint a legtöbb kortárs költő, hogy órákat gondolkodik, hogy miről írjon. So­kan prózába megírják előre a vers vázlatát, amit később kifejtenek. Én ezzel ellentétben képes vagyok arra, hogy hajnalok hajnalán is felkeljek az ágyból és papírt meg tollat ragadjak. Bármi­ből ihletet tudok meríteni, legyen az egy újság­cikkben olvasott mondat, vagy a rádióban hal­lott történet, ami megragadja a fantáziám. - Milyen témájú verseket ír? - Szerelmes, hazafias verseket szeretek a leg­jobban írni. Ezt tekintem a sajátomnak, ebben tudok a leginkább kiteljesedni. Hagyományos 19. századi verseket írok. Egy jó rímért mindent ké­pes vagyok odaadni. - Szóval akkor van egy múzsája? - Természetesen. Úgy hívják, hogy Gál Éva. Mis­kolcon ismertem meg, ott dolgozott, ahol én ta­nítottam. Ő is hozzám hasonlóan verseket írt. Az évek alatt annyira közel kerültünk egymáshoz lelkiekben, hogy őt múzsámmá fogadtam. - M­ivel tölti jelenleg a mindennapjait? - Sajnos az egészségügyi állapotom az utóbbi időben megromlott, így nem tudok sokat utazni, de próbálom magamat elfoglalni. Az utóbbi öt évben sok verset írtam, szeretek olvasni, más al­kotók műveit lapozgatni. Szeretem az állatokat, több macskám is van, szabadidőmben velük fog­lalkozom, de leginkább a költészetnek szentelem napjaimat. N.I.

Next