Szigetbecse - Szigetbecsei Krónika, 2002 (4. évfolyam, 1-6. szám)
2002-07-01 / 4. szám
2002. július-augusztus SZIGETBECSEI KRÓNIKA 3 Valamikor - Móra Ferenc kifejezésével élve - a „célszerű szegény emberek” fedték náddal, zsúppal hajlékukat. Nem kell ahhoz öregnek lennünk, hogy emlékezzünk falvaink jellegzetes utcaképére, a nádfedeles házak sorára. Kedvelt, olcsó építőanyag volt a nád a folyószabályozás előtt vizek járta, zsombékos Csepel-sziget településeiben is. A nádazáshoz - bár ehhez sem lehet csak úgy hűbelebalázs módján nekifogni - egy faluban sokan értettek, de kiváltak közülük a mesterek, akik aztán keresettek voltak az építkezők körében. A kánikulában is kellemesen hűvös tornácon (hiába, a régiek még tudtak valamit a nap járásáról...) beszélgetünk Feigl Bódoggal és Marikával a feleségével. Az épületet még a házigazda nagyapja építette és fedte a dédapja segítségével náddal. Nagyapját Szigetbecsén és környékén megbecsült nádazóként tartották számon. Félix - ahogy Bódogot mindenki ismeri - nem annyira a nagyapjától, mint inkább felesége apjától és sógoraitól tanulta, leste el a nádazás fortélyait. Az após, Gulyás József a kitelepítés után Ráckevére került, ott is sokan ismerték, tisztelték nádazó tudományát. Erről a kihalásra ítélt, de napjainkban (gazdagoknál) újra keresett népi tudományról folyik a csendes beszélgetés Feiglékkal. - Hogyan tanulta a nádazást, aki annak mestere lett? - Ezt a tudást, mint jómagam is, elsősorban családon belül lehetett elsajátítani. A gyerek segített apjának, nagyapjának. Nem volt szakiskola, inaskodás, mestervizsga, de a jó nádtető készítéséhez sok mindent meg kellett tanulni, a jó nádazót pedig megbecsülték akkor, amikor a nád volt a tetőfedés általánosan használt anyaga. A zsupptető rozsszalmából készült, felrakásának módja eltért a nádazástól, az másféle tudást igényelt. Raktak tetőt vegyesen, nádból és zsuppból is. - Milyen volt a jó, a szakszerűen készült nádtető? - Mindenekelőtt jól kellett kiválasztani a felhasználandó anyagot. Tartósabb tető készült a vékony szálú, rövid, acélos nádból, amilyet itt a környéken leginkább Makád közelében lehetett találni. A hosszú, üreges szálak puhábbak, összenyomhatóak voltak és romlékonyabbnak bizonyultak. Szemmérték kellett a rétegek felrakásához. A túl sok anyagtól púpos, a kevéstől gödrös lett a tető. A nádazó nem dolgozhatott egyedül, mert a rétegek lekötözése egy speciális „tőr” segítségével történt úgy, hogy egy ember belülről, egy pedig kívülről szúrta át a nádrétegeket és kötözte a tetőt. Oldalt az alsó, a tetején felső kolbász vagy más néven hurka fogta le, zárta a nádrétegeket. Díszítésül búbot formáltak. Régen drót helyett is természetes anyagot, fűzvesszőt használtak kötözéshez. Ezt láttam a szülői ház lebontásakor. A tetőszerkezet készítéséhez csak faszöget, vesszőt használtak. Tartott is! Egy jó nádtető élettartama 30-40 év volt! A rétegesen felrakott nádat ún. lépcsős nádverővel alulról kezdve simára vertük, így szebb is lett, a víz is jobban lefolyt a tetőről. Miután a padláson a házigazda egykori fabölcsője mellett megtekintettük a megőrzött nádazó szerszámokat, folytattuk a beszélgetést. - Ma ismét divatos nádtetős házakat építeni, de úgy tűnik fel, a nosztalgia csak a szépségét veszi figyelembe a célszerűséggel kevéssé számolnak akik ma a nádat újra felfedezték. - Valamikor, amikor égetett tégla helyett is inkább vályogból építkeztek, a nád, a zsupp használata ésszerű volt, hiszen az otthont teremtők ezeket az anyagokat ott találták a környezetükben. Az olcsóságán kívül más hasznát is látták a nádfedélnek. Nagy melegben a ház lakói a tető alatt, a padláson pihentek meg munka közben. A viszonylag hűvös tetőtérben, a nádfedél alatt lehetett tárolni a füstölt árut. Dróthálóval elkerítették erre a célra a padlástér egy részét. Nád, mégpedig vastag, 70-80 cm-es nád fedte a jégvermeket is. A kocsmárosoknak mindenütt, így Szigetbecsén is kötelező volt jégvermet tartani, abban szalma közt tárolták a télen begyűjtött jégtömböket. Volt ilyen a henteseknek is. A mostani kocsma helyén állt régebben a tejcsarnok, az is rendelkezett kötelezően jégveremmel. -A nád gyúlékony anyag... - Ez bizony hátrányt jelent a mai tetőfedő anyagokkal szemben. Ezek elterjedése előtt a települések krónikájában vissza-visszatérő szomorú híradások szólnak nagy tűzvészekről. Ha felrepült a vörös kakas, a lángok szinte megállíthatatlanul terjedtek tova a nád, vagy zsuppfedeles házak, gazdasági épületek során. A nádazás mesterségének tudója már nemigen vállal ilyen munkát, inkább a kerttel, szőlővel foglalatoskodik. Szigetbecsén, ahol valamikor a házak több mint fele volt náddal, zsúppal fedve, ma már csak egy ilyen régi ház akad, az is az összeomláshoz közelít. Ezen kívül épült egy új ház is nádtetővel. Az idő kerekét nem lehet, nem is akarhatjuk visszaforgatni, de emlékezni elődeink életére, küzdelmeire és örömeire kötelességünk. Feiglék padlásán újra elgondolkoztam: Szigetbecsén is kellene egy helyi múltat idéző tájház, múzeum, amiben megőrizhetők volnának a családoknál, padlásokon kallódó értékek. Pap Kornélia A nád dicsérete A szülői ház - már lebontották... Jellegzetes falukép a múltból