Tiszaújváros - Leninvárosi Krónika, 1987 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1987-01-08 / 1-2. szám

az elmúlt év gazdasági munkájáról Az új év első napjaiban valamennyi vállalatnál, intézménynél összegzik az elmúlt esztendő eredményeit, gondjait. Huszár Andort, a Tiszai Vegyi Kombinát állami díjas vezérigazgatóját kértük meg, hogy a lapunk számára adott interjúban összegezze a kombinát 1986-os termelési, gazdasági, kereskedelmi munkáját. (Az interjút lapunk 3. oldalán olvashatják.) A vezérigazgató egyebek között elmondotta, hogy a negatív olajárrohanás a korábbiaknál nehezebb külgazdasági helyzetet teremtett a vállalat számára, ennek ellenére sikerült megőriznie a kombinátnak exportpozícióit, hiszen termékei magasabb feldolgozottságúak. Képünkön a lineáris polietiléngyár építés közben, a sikeres beruházásról is szólt a vezérigazgató. Iskolatanács alakult Városunk nagy válla­latainak, üzemeinek és intézményeinek kép­viselői gyűltek össze december 17- én, délután a 106. Sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet és Szakkö­zépiskolában. Jelen volt az iskola igazgatója, az úttörőcsapat és szülői munkaközösség tagja, az is­­­kolai és a kapcsolódó diákotthoni nevelőtestület, valamint a diákok választott képviselői. Elsőként a városban iskolatanács alakult. Ti­kala Ferencnek, az intézet igazgatójának köszöntő szavai után a városi tanács illetékese, Gráz György osztályvezető ismer­tette a tanácstagokkal: miért vált szükségessé az iskolatanács, mi a szerepe, működésének lényege, mi­ért fontos a társadalmi összefogás. A 17 fős testület — az iskola­­tanács — az elnököt titkosan vá­lasztotta meg, miután kettős je­lölésben, a Hazafias Népfront tett javaslatot. A szavazás eredményeképpen­ a 106. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola iskola­­tanácsának elnöke Veres Ákos a Volán műszaki osztályvezetője lett. Újévi leltározás Városunk kereskedelmi egysé­geiben már az elmúlt év végén megkezdődtek a kötelező év végi leltárok. A napi ellátásban érintett ebe­kben és élelmiszerboltokban — a Borsodi Kereskedelmi Vállalattal való egyeztetés alapján — a leltá­­rozások egymást követően történ­nek, így tehát nem fordulhat elő, hogy a városban egyszerre két élel­miszerbolt tart zárva leltár miatt. A kereskedelmi vállalat ig­azgató­­jának utasítása nyomán a leltáro­zó üzletek is árusítanak tejet és kenyeret. A leltározásra a város élelmiszerüzleteiben a következő sorrendben kerül sor: a Tisza ABC már január 6-án befejezte a lel­tárt. a Bükk ABC 7-én és 8-án, az egész­ségház melletti ABC 12-én és 13-án, a Május 1. úti ABC 14-én és 15-én, az üzletsori élelmiszer­­bolt 19-én és 20-án tart zárva, lel­tár miatt. , Lesz elegendő Telefonkö­nyv januárra Már többször hírt adtunk róla, hogy rövidesen, vagy legalábbis rövidre tervezett időn belül meg­jelenik a Borsod megyei telefon­­könyv. A Miskolci Postaigazgatóságnál újra érdeklődve megtudtuk, hogy a telefonkönyv nyomása már be­fejeződött, most a kötés és a cso­magolás folyik a nyomdában, ez azonban a munka nagyobb részét teszi ki, így sem futnak ki való­színűleg a január végére ígért ha­táridőből, s a hetvenezer telefon­könyv hamarosan kapható lesz a postahivatalokban, nyolcvan forin­tért. A könyvek terjedelmére, sú­lyára való tekintettel a kézbesítők valószínűleg nem fogják árul­ iáni vagy kihordani őket, a posta mun­káját viszont nagyon megkönnyí­tené, ha a nagyobb intézmények, vállalatok, egy nagy tételben szál­lítanák el a nekik szükséges te­lefonkönyveket. A 70 ezer telefon­könyv előzetes számítások szerint bőven elég lesz a megye előfize­tőinek : Miskolcon negyven-ötven­ezer, Kazincbarcikán, Leninváros­­ban legfeljebb négy-négyezer, kisebb városokban körülbelül ezer- a kétszáz előfizetőt tart számon a posta. A telefonkönyv megjelené­séről közvetlenül a kibocsátás előtt a sajtó és a (miskolci) rádió út­ján tájékoztatja majd a miskolci postaigazgatóság az előfizetőket. Hírről hírre­ l rovatunkban a közvetlenül la­punk zárása (kedd, déli 12 óra) előtt érkezett hírek és informáci­ók szerepelnek. A Városgazdálkodási Vállalat házkezelési osztálya osztályvezető­jétől megtudtuk, hogy a városban elhelyezett hulladékgyűjtő konté­nerek mellett lerakott fenyőfákat a kertészeti üzem és a köztiszta­sági dolgozók naponta egyszer el­szállítják. ■ A Leninvárosi Váro­si Ügyészség minden hétfőn és szerdán délután fél öttől hat órá­ig tart ügyeletet. ■ A Hazafias Népfront információs és propagan­da munkabizottsága december 17- én tartotta soros ülését. A testület aktuális bel- és külpolitikai, vala­mint várospolitikai kérdésekről ta­nácskozott. B. u. u. k., Leninváros! Beharangozásunk ellenére városunkba nem érkezett meg Isaura szilveszterkor, de nem sokan búslakodhattak ezen, mert hiszen jó hangulatban töltöttük el az óév utolsó napját és az újév hajnalát. Kakasszó helyett trombiták sivítása, rikoltása köszöntötte a reggelt, mint képünkön is látható. Szilveszteri tudósításunk 5. oldalon. Fotó: В­eh­ma István, Eredményes munka a lEV-ben Az 1986. évi gazdasági munka értékelése. Ez volt a témája a Ti­szai Erőmű Vállalatnál az új év harmadik napján rendezett mű­szaki-gazdasági konferenciának. A tanácskozáson a vállalat gaz­dasági és tömegszervezeti vezetői­nek jelenlétében Zagyvai Béla ve­­­zérigazgató számolt be az elmúlt évben végzett munkáról, az elért eredményekről és a tapasztalatok­ról. A vállalat az egyre nehezedő gazdasági körülmények ellenére is eredményes munkát végzett 1986- ban — így összegezte mondandó­ját mindjárt bevezetőül a vezér­­igazgató. A vízierőművek és a vál­lalat­ szénbázisú erőműve decem­ber 10-re teljesítette az éves ter­vet, így a vállalat kollektívája ma­radéktalanul eleget tett a népgaz­dasági és a tröszti elvárásoknak. A továbbiakban a vezérigazgató az év során felmerülő tüzelőanyag­struktúra változásának gondjairól beszélt. Egyebek között arról, hogy az elmúlt évben az összesen 400 ezer tonna lignit felhasználása nem jelentett teljesítmény kiesést. Az eredményes villamosenergia­­termelésen és a hőszolgáltatáson túl jó színvonalú beruházási és re­konstrukciós munkáról is beszá­molhatott. A vezérigazgató ezután 1987 főbb feladatait ismertette. Vftat? РЯ [UNK] [UNK] [UNK]АП [UNK], E­­ Lenimrosi KRÓNIKA V. ÉVFOLYAM, 1—2. SZÁM ARA: 2.60 FT ÓZDINAK HETILAPJA 1987. JANUÁR 8. Л L&NINVÁ&OSI NAGYVÁLLALAT QK Vetélkedő a Szovjetunióról A „Ki tud többet a Szovjetunió­ról" című vetélkedő megszervezése már hagyománnyá vált hazánkban. Az elmúlt évek alatt diákmoz­galommá fejlődött, amely a ma­gyar—szovjet barátság elmélyíté­sét­ szolgálja. Leninvárosban gimnáziumban január 7-én rendez­­­ték, a szakmunkásképző intézetben pedig január 14-én rendezik meg a vetélkedő iskolai döntőit. 1986 — képekben A szokáshoz híven az új év első számában mindig kis képes össze­foglalót adunk az elmúlt év eseményeiről. Némileg esetleges is ez az össze­állítás, de az semmiképpen nem, hogy ezt a fotót szerepeltetjük címolda­lon, hiszen április 4-én, Leninváros várossá nyilvánításának 20 éves ju­bileumán rendezett ünnepségen készült. Összeállításunk a 2., a 4., az 5. a 6., a 7. és a 9. oldalon. 4 Tősgyökeres erőműves B. Nagy Lajos, a Tiszai Erőmű Vállalat egyik alapító tagja. A ré­gi erőmű szállítási osztályán dol­gozik, róla olvashatnak portrét la­punk 10. oldalán. Fotó: Remeczky Gábor Miért fél nyolc? Ezzel a kérdéssel fordult hoz­zánk néhány olvasónk, akinek gyermeke a városban jár általá­nos vagy középiskolába. A választ a városi tanács illetékesétől kap­tuk. Az iskolai tanítás városunkban régebben is csupán egy negyed órával kezdődött később, három­negyed nyolckor. Sok szülő azon­ban korán jár dolgozni, kevés munkahelyen kezdődik a munka­idő nyolc óra után. E szülők gye­rekeinek ezért korán föl kell kel­niük, és iskolakezdésig vagy nincs mit csinálniuk, vagy pedig — a kisebbeket — nem szívesen hagy­ják otthon egyedül a szülők. Az étkeztetés gondjait is enyhíti a ko­rábbi kezdés, van olyan iskola, ahol öt-hat turnusban kénytelenek a gyerekek ebédelni és így az utol­só csoportnak sem rövidül meg je­lentősen a délutánja. Annál is in­kább fontos ez, mert a tantervek meglehetősen maximalisták és túl­méretezettek, s gyakran délutára is jut egy-két tanítási óra. A fél nyolcas kezdés valószínűleg töb­beknek jó, mint rossz, s talán gyer­mekeinknek sem árt, ha kriminé­­zés helyett esténként időben lefek­szenek és nem veszik át helytelen szokásainkat.

Next