Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2007 (25. évfolyam, 1-52. szám)

2007-01-25 / 4. szám

4. OLDAL_________________ _______________________________Tükör_________________________ Megkérdeztük az Olvasót... ...milyen pályát érdemes ma választani? Sándor Vincéné, nyugdíjas: - Unokáim vannak, ne­kik bizony meg kell még hozniuk ezt a manapság nem is olyan könnyű dön­tést. A kisebbek még tanul­nak, a nagyobb viszont már szakmával rendelkezik. A szakács mesterséget sze­rezte meg, ami úgy gondo­lom, nem volt túl jó döntés részéről. Nem tud elhelyez­kedni, mert azt mondják, ha állás­ügyben érdeklődik, hogy túl fiatal, s tapasztalatlan még, önálló feladatokat nem lehet rábízni. Ráadásul ezen a területen válogatni sem lehet nagyon, hiszen az éttermek nagy részét elad­ták, ezek magánkézbe kerültek, a tulajdonos pedig ked­ve szerint válogat az alkalmazottak között. Mindezek alapján, amikor a kisebb unokáimmal pályaválasztásról beszélünk, én elbizonytalanodom. Annál is inkább, mi­vel az ismerősi körben sem hallok túl sok jót, ha ilye­nekről beszélgetünk. Olyan időszakban élünk, amikor a fiatalok több diplomával a kezükben sem tudnak elhe­lyezkedni. Kapcsolatokon, a szerencsén múlik manap­ság minden, így ez is. Úgy gondolom, he­lyesen döntöttem, amikor a kereskedelmi pályát vá­lasztottam. Kereskedőként dolgozni szerintem jó do­log, hiszen emberek kö­zött lenni, emberekkel foglalkozni nap, mint nap, az egy szép feladat, s jó érzés. S persze nem mellé­kes az sem, hogy ez egy olyan foglalkozás, amire bár­milyen körülmények között is szükség lesz, hiszen az embereknek muszáj vásárolniuk. Az élelmiszer, az ital létfontosságú cikk ugyanis. Azok az üzletek, amelyek ezekkel a termékekkel foglalkoznak, szerintem mindig meg fognak élni, vagyis boltnak mindig kell lennie, így aztán családi körben mit is tanácsolhatnék mást, mint azt, hogy minél többen válasszák ezt a pályát. Lehet, hogy az én rábeszélésemre, mindenesetre az egyik uno­katestvérem is kereskedő lett. Azt mondtam neki, sokat kell dolgozni, talpalni, de ezzel a szakmával állásod mindig lesz. Jelenleg a Tescoban dolgozik. Nem keres sokat, de munkája van. Nem úgy, mint annak a rokon­nak, aki többdiplomás és állástalan. - Ha újra fiatal lennék, s ismét pályát kellene válasz­tanom, mindenképpen egy építőiparban alkalmazható szakmát tanulnék. Ezen a te­rületen szerintem nagyon jól el lehet helyezkedni manap­ság. Itthon is és külföldön is. Egy jó ács, bádogos vagy hegesztő szerintem mindig talál munkát, s nem is akármilyet. Olyat, amiből jól meg tud élni a családjával. Legnagyobb sajnálatomra, én annak idején, olyan pályát választottam, amit időközben föl kel­lett adnom. Fiatalon felszolgáló-pincér mesterséget tanul­tam. Tizenegy évig dolgoztam a szakmában, itt az egyko­ri Néva-étteremben. Amikor magánkézbe került az egy­ség, én is pályát választottam. A TVK-ba mentem dolgoz­ni, jelenleg pedig a Városgazda Kht. alkalmazottja va­gyok, s örülök, hogy munkám, állásom van. Mindebből természetesen az következik, hogy a gyerekeimnek, a csa­ládomnak, az ismerőseimnek nem javaslom, hogy az én szakmámat, a pincér­mesterséget válasszák. Ez a szakma csak úgy hasznos, ha saját családi vállalkozásban kama­toztathatja a tanultakat a fiatal. ■ A magyar szakképzés­ben szerintem a hatvanas években volt egy nagy törés. Az akkor keletkezett válto­zás okozta lemaradást, sze­rintem a mai napig nem tud­ta behozni a magyar oktatási rendszer, aminek mostanság azt is felróják sokan, hogy sok a diplomás ember, túl­képzés van ezen a területen. Szerintem ez utóbbi állítás nem állja meg a helyét, én inkább úgy fogalmaznék: ma­napság kevés a megfelelő, a piacképes diplomával rendel­kező fiatal. Négy-öt éven keresztül olyan elméleti ismeret­tel halmozzák el az egyetemek, a főiskolák hallgatóikat, amely ismerettel az életben semmire nem mennek, viszont a szakmájuknak még az alapjait sem tanulják meg a felső­fokú intézményben a fiatalok. Ha tőlem megkérdezi egy gyermek, mondjuk a családi, az ismerősi körben, hogy mi legyen, milyen pályát válasszon manapság, én azt mondom neki: szakmunkát tanuljon, vagyis kezdje az alapoknál. Le­gyen pék, ács, villanyszerelő, hegesztő és így tovább. Majd ezen a területen fejlessze magát, s akár diplomát is szerez­het később abból, aminek az alapjait már jól megtanulta. Wéber Mária, kereskedő: Molnár Lajos, csoportvezető: Montvajszki István, rokkantnyugdíjas: Mulatság az új évben Nagysikerű­­ pótszilvesztert rendeztek az elmúlt hét végén, ja­nuár 19-én, pénteken délután Sze­derkényben, a „Tiszaszederkény" Idősek Klubjának közösségében. A rendezvény ma már hagyo­mány, csak úgy, mint a különböző műsorszámok, a játékos vetélke­dő, a pezsgés újévi köszöntő. A klubtagok, a helyi nyugdíjas körösökkel, maguk gondoskodtak az elfogyasztandó finomságokról, bátyus formában, mindenki maga vitte a friss sültet, a ropogós süte­ményt a mulatságra, ahol a talpalá­­való zenét csak úgy, mint a korábbi években, a polgári Ádám István egy személyben szolgáltatta. A Tiszaújvárosi Humánszolgál­tató Központ „Tiszaszederkény” Idősek Klubjának vendége ez alka­lommal is a településrész önkor­mányzati képviselője, Bráz György alpolgármester volt, aki az est fo­lyamán rendezett állófogadáson bé­kés és boldog új évet kívánt a jelen­lévőknek. E januári hét emlékei Mindig lényeges, mi marad meg bennünk a múlt történéseiből, amely esetekre elvi, erkölcsi, érzelmi okokból később megemlékezünk, sőt haladási irányunk megválasztásában is szerepet játszanak, vagy úgy, hogy vonzanak, esetleg taszítanak. E januári hét igen jeles dátumaiként, nemes érzelmek forráspontjaként csupán hármat emelek ki: 1823. január 21-én született Madách Imre, másnap, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre. Csak említés szintjén: Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született. A felsorolt dátumokhoz magyarságunk okán mind­nyájunknak erkölcsi kötődése van. A kronológia szerint hadd kezdjem az ország legsötétebb, a legteljesebb el­nyomás állapotában született két költővel, akik nevét szerte a világban ismerik. Petőfiét azért, mert alakja megtestesítette a forradalmat és a szabadságharcot, költészete reményt keltett a jövőre, a szabadságra. Ma­dách Imre drámai költeményével, Az ember tragédiájá­val a magyarság életéből, küzdelmeiből az egész embe­riségre érvényes igazságokat szűrt le, amelyek veteked­nek így költeménybe zárva a kor legnagyobb költőjének mondható Goethe művével, a Fausttal. Mindezt egy el­dugott vidéki falu, Alszósztregova könyvtári magányá­ban alkotta meg a magyar szellem, költészet, kultúra di­csőségére. Pedig nem volt a testi erő teljében, sőt kösz­­vény, szív- és tüdőbaj gyötörte. Mégis aktív szerepet vál­lalt a forradalomban: megyei főbiztosként segítette a hadsereg ellátását, rejtegette Kossuth titkárát, Rákóczi Jánost a bukás után. Ezekért börtönbe került, ráadásul öccsét a szabadságharcban szerzett baja vitte el, másik öccse apósát kivégezték, nővérét férjével együtt román parasztok verték agyon. Feleségét a börtönből szaba­dulva már nem találta otthon. Elhagyta három gyerme­kével együtt a költőt. Szenvedett tehát családjával együtt, de nem szűnt meg nemzetben - emberiségben gondolkodni és hinni, hogy nem hiábavaló a küzdelem. Gondolkodására egyaránt hatott Petőfi, Eötvös és Köl­csey. A Himnusz és vidéki magányban fogant. E mű is a romantika jegyében született, mint a Tragédia. Nemze­tünk sorskérdéseit ugyanúgy veti föl, mint korábban más költők, például Zrínyi Miklós: „Megbűnhődte már e nép /A múltat s jövendőt", azaz már megelégelhetné a sors a csapásait, amelyeket bűneink miatt ránk zúdí­tott: mongol, török. A csapások jogosságát nem vitatja, mert a testvérharc, az árulás, viszály mindig jellemezte a magyart, de jeremiádszerű részletezése után nagy só­hajjal áldásért könyörög. így vannak a Himnuszban benne egyszerre múltunk, jelenünk, győzelmeink („S nyögte Mátyás bús hadát /Bécsnek büszke vára". A „bús" itt felbőszült, elszánt jelentéssel áll), vereségeink. Ezért fájdalmasan szép Erkel Ferenc zenéjével (1844) énekelnünk jeles napjainkon, mert múltunkat, jöven­dőnket - míg él magyar - egyaránt kifejezi, érzelmi töl­tést ad, összetartozásunk törvényét hirdeti (jelenünkre mintha kevésbé gyakorolna hatást...). Az időrendem végén Ady is magyarságával tűnt ki a többi közül: „Én nem leszek a szürkék hegedőse". (Új vi­zeken járok) Mind költészete, mind a magyarságról alko­tott véleménye szöges ellentétben állt kora felfogásával. A díszmagyarba öltözött magyarkodó, dzsentroid alakok szinte visszahúzzák az országot, nem engedik feudális tespedtségéből fölszabadulni, de ő a demokratikus rend, a fejlődés, változás mellett tört lándzsát költészetével és politikai tartalmú újságcikkeivel, vitáival. Nem érdekel­te, mások mit tartanak róla. Móriczcal együtt a rettene­tes sorsú parasztsággal, munkássággal vállaltak sorskö­zösséget, értük látták értelmét a költészetnek, a magyar sors javításának vágya költözött beléjük halálukig. Tőlük könnyű elfogadni minden magyarnak a példát hazafiságból, áldozódásból. Csak a jelen kisszerű harca­it tudnánk már magunk mögött, hogy méltóbban, ha ma­gyar módján - nem állandóan civódva - emlékezhessünk dicső napjainkra, belőlük tanulva pedig a mindnyájun­kért megnyilvánuló tettekkel, áldozatokkal mérhessük magyarságunkat, nem a mindent tagadással, a zavarkel­téssel, közben magyar jelképeinket, ereklyéinket méltat­lan magaviseletünkkel meggyalázva. Jövőnk csak úgy le­het, ha végre át is érezzük a Himnusz fájdalmát, Madách küzdelemre szólítását, Ady harcos kiállását a változásért. Halászi Aladár 2007. JANUÁR 25. Hajdan reflektorfényben álltak. Nyugdíjasként is tevékenyen Új sorozatot indítottunk la­punkban. Hasonlóan a korábban megjelent folytatásos írásainkhoz, ezekben az epizódokban is egy­­egy mostani, vagy egykor itt élő városlakó életútját követjük nyo­mon. Azzal a különbséggel, hogy az illető akit megkeresünk, akivel beszélgetünk, egykor ismert köz­szereplője volt ennek a település­nek, így előfordulhat, hogy az ille­tő személy netán már nem is lakik Tiszaújvárosban, ám ha vállalja a velünk való találkozást, mi szíve­sen megkeressük őt. Természete­sen nem kínos kérdéseket akarunk neki föltenni, nem kritizálni akar­juk egykori döntéseit, csupán csak érdeklődünk hogyléte, egészségi állapota felől, s megkérdezzük tő­le: miután visszavonult, vagy le­köszönt, mit csinál, hogyan telnek a mindennapjai. A közelmúltban Sajószögeden, a Bocskai úton jártunk. Fehér kö­penyes idős úr invitált be kertes házába, majd a ház előtti faházban berendezett vegyesboltban néz­tünk körbe. Lelkesen mutatta be kis birodalmát, tekintetén látszott, hogy örömmel foglalatoskodik az áruval, a vevőkkel.­­ Alkalman­ként, amikor a feleségem is a bolt­ban van, mint egy tanítási órán, itt is mindenről szó esik. Az áremelés mellett az irodalomról beszélünk, a kenyér, a kifli minősége kapcsán történelemről, politikáról ejtünk szót - sorolja a fehér köpenyes boltvezető, aki nem kis büszkeség­gel jegyzi meg, hogy nyugdíjba vonulását követően az idevágó hi­vatalos okmányt, vagyis a boltve­zetői minősítést is megszerezte. Dóka Ferenc, az egykori Lenin­­város első embere, 1992-ben kérte hivatalosan nyugdíjazását. Még el­ső titkár volt, amikor orvosai egy nem mindennapi szívbetegség tü­neteit diagnosztizálták rajta. Átme­neti javulás következett, ám ké­sőbb szövődmények léptek fel, így a különböző zárójelentésekben egyre gyakrabban megfogalmazó­dott a nyugállományba vonulás ja­vaslata. Az első titkári feladatok, majd az azt követő évek eseményei megviselték a szervezetét, külö­nösképpen azok az esztendők okoztak álmatlan éjszakákat, ami­kor a TVK-ba került állásba, jegy­zi meg. Sok barátja fordult el tőle akkor, de mint mondja, örömére, segítői is akadtak. Ezek azok az emberek, akikkel a mai napig tart­ja a kapcsolatot, a családok össze­­járnak. Elmondja, a pártos időben, amikor neve, s mondjuk ki őszin­tén, hatalma volt, számára is fontos volt, hogy segítsen másokon. Ab­ban a helyzetben ez nem okozott neki problémát, de nem is esett ne­hezére, nyugtázza. - Ha nem az emberekkel, a napi teendőkkel, a város boldogulásával foglalkoztam volna, akkor lehet, hogy egy-két pesti lakásom, fényes kocsim, s a sajószögedi kertemen épített kis házam helyett most valahol villám lenne, summázza véleményét az egykori időkről. - Egész életemben tevékeny em­ber voltam - mondja, - így nyugdí­jasként is az próbálok lenni. Ami­kor az egészségi állapotom megen­gedte, s nem volt még boltunk, a sajószögedi telkünkre jártam ki rendszeresen, ahol kertészkedtem, horgásztam a közeli tavon, s a már meglévő apró jószágokkal, kutyá­val, macskával foglalatoskodtam. Sosem tudtam elképzelni, hogy nyugdíjas éveimet a négy fal között töltsem el. Szerettem a várost, de miután lakhatóvá alakítottam a sajószögedi telken épült házunkat, 1994-ben ki is költöztünk. Azóta itt élünk. A ház két kezünk munkája nyomán most is épül, hiszen még mindig van rajta tenni, alakítani va­ló. Amikor nyugdíjas lettem, a fele­ségem, mint magyar-történelem szakos tanár, még tanított az Arany János iskolában. A bejárás nem volt számára túl kényelmes, de mint mindenben, ebben is segítettem ne­ki. Alkalmanként kocsival vittem be az iskolába. A feleségem, a fiam, mindig sokat jelentettek nekem. A feleségem most is igazi társ, aki ott volt, segített, támogatott az egykori nehéz időszakban is. Külön öröm volt számomra, amikor az 1999/2000-es tanévet már nem kezdte el, nyugdíjba vonult ő is. - Honnan jött a boltnyitás ötlete? - A telkünkön volt egy Éva típu­sú faház, amit boltként, korábban a fiunk üzemeltetett. Mivel a felesé­gem is nyugdíjas lett, a fiamat pedig a polgári védelmi kirendeltség veze­tőjévé nevezték ki, úgy gondoltuk, újra kinyitjuk a boltot. Ami termé­szetesen nem hoz irigylésre méltó jövedelmet, inkább rengeteg elfog­laltságot jelent. Ennek ellenére, mindketten szeretjük csinálni. Szí­vesen fogadjuk a hozzánk érkező vevőket, különösen a feleségem be­szélget velük nagy-nagy szeretettel. A boltvezetői tanfolyamot nyugdíja­zását követően ő is elvégezte. - Emellett bizonyára az apró háziállatokra is jut idő... - Kell, hogy jusson, mert az utóbbi időben már ezen a téren is több a teendőnk, ugyanis már két kutyánk (egy spaniel, s egy öreg korcs), s két macskánk (Dani és Bufil) van. Danit betegen dobta be hozzánk valaki, Bufilt a szomszéd­tól örököltük. Kedvtelésből egyéb­ként néhány házinyulat, s egy-két tyúkot is tartunk. - Nem túl gyakran látjuk a városban... - Pedig szinte mindennap bemegyek, hiszen mindig van va­lahol dolgom, elintéznivalóm. Örülök, ha ismerősökkel találko­zom, ha beszélgethetek velük... - Mit szól a város fejlődéséhez, ahhoz, hogy az utóbbi néhány év­ben ugrásszerűen megváltozott itt minden? - Jó a viszonyom a város jelen­legi vezetőivel, akik egészen más gazdasági, politikai körülmények között vették át a város kormány­­rúdját. Az új körülményeket na­gyon ügyesen kihasználva, gondos gazdaként irányítják a várost, úgy tapasztalom. Azt a várost, amit én korábban is nagyon szerettem, s most is fontos a számomra. - S végül adódik a kérdés? Hogy működik a „motor "odabent, most? Hogy van az egészsége? - Gyógyszereket szedek, ellen­őrző vizsgálatokra járok. De min­dennél fontosabb az a millió, ami körülvesz. A családom által bizto­sított nyugalom az, ami számomra a legfontosabb gyógyszer. (m) Dóka Ferenc nyugdíjasként is aktív­ boltot vezet Szegeden Nem zár be a mozi A híresztelésekkel ellentétben nem szűnnek meg a mozielő­adások a Derkovits Művelődési Központban. A statisztikai ada­tok csökkenő látogatottságról árulkodnak ugyan, a művelődési központ vezetése azonban ennek ellenére nem a mozibezárást fon­tolgatja, hanem a látogatottság növelésének érdekében kíván lé­péseket tenni a jövőben. Mátyás Zoltán igazgató bizako­dó: mindenekelőtt azokat a települé­seket sorolja, ahol a mai körülmé­nyek között is eredményes az effajta közszolgáltatás. Mert képzeljük el, hogy manapság ilyenről is beszélni lehet­ Kazincbarcikán, Sátoraljaújhe­lyen, Sárospatakon, illetve Miskol­con az ominózus Kossuth moziban, ha alkalmanként nem is telt házzal, de nagyszámú néző előtt vetítik a kü­lönböző stílusú és nemzetiségű fil­meket. Az eredményesség legfőbb oka Mátyás Zoltán szerint az, hogy ezeken a településeken külön épület­ben, avagy a helyi művelődési köz­pontban, de annak külön helyiségé­ben zajlik a filmvetítés. Tiszaújvárosban egy többfunkciós teremben, vagyis a négyszáz szemé­lyes színházban működik a mozi, ami kényelmi, hangulati szempont­ból nem biztos hogy jó, hogy elő­nyös, hangsúlyozza a szakember. Va­gyis, egyebek mellett ez is tényezője lehet annak, hogy a vártnál keveseb­ben járnak moziba Tiszaújvárosban. A feladat adott: a jövőben egy önálló terem (épület) kialakítá­sában kell tehát gondolkodni. Rá­adásul, ha ne adj isten, „művészi értékű” alkotásokat is vetítenek menet közben, még állami támoga­tásban is részesülhet a filmszínház, mint ahogyan az említett helyeken is ez a legfontosabb bevételi forrás. Ezek a távoli jövő körvonalai. Az viszont a ma eseménye, hogy a művelődési központ igazgatója esz­mecserét folytatott a minap a mozi üzemeltetőjével. Konkrét döntés nem született még, az elképzelés vi­szont az, hogy a megmaradás érde­kében, kölcsönösen segíteni fogják egymást, mármint a művelődési központ és az üzemeltető... (m) МНМИМЯТИ ^ MÜYKL0»E« ЛМОИЗП Gyerünk a moziba, be!

Next