Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2007 (25. évfolyam, 1-52. szám)
2007-01-25 / 4. szám
4. OLDAL_________________ _______________________________Tükör_________________________ Megkérdeztük az Olvasót... ...milyen pályát érdemes ma választani? Sándor Vincéné, nyugdíjas: - Unokáim vannak, nekik bizony meg kell még hozniuk ezt a manapság nem is olyan könnyű döntést. A kisebbek még tanulnak, a nagyobb viszont már szakmával rendelkezik. A szakács mesterséget szerezte meg, ami úgy gondolom, nem volt túl jó döntés részéről. Nem tud elhelyezkedni, mert azt mondják, ha állásügyben érdeklődik, hogy túl fiatal, s tapasztalatlan még, önálló feladatokat nem lehet rábízni. Ráadásul ezen a területen válogatni sem lehet nagyon, hiszen az éttermek nagy részét eladták, ezek magánkézbe kerültek, a tulajdonos pedig kedve szerint válogat az alkalmazottak között. Mindezek alapján, amikor a kisebb unokáimmal pályaválasztásról beszélünk, én elbizonytalanodom. Annál is inkább, mivel az ismerősi körben sem hallok túl sok jót, ha ilyenekről beszélgetünk. Olyan időszakban élünk, amikor a fiatalok több diplomával a kezükben sem tudnak elhelyezkedni. Kapcsolatokon, a szerencsén múlik manapság minden, így ez is. Úgy gondolom, helyesen döntöttem, amikor a kereskedelmi pályát választottam. Kereskedőként dolgozni szerintem jó dolog, hiszen emberek között lenni, emberekkel foglalkozni nap, mint nap, az egy szép feladat, s jó érzés. S persze nem mellékes az sem, hogy ez egy olyan foglalkozás, amire bármilyen körülmények között is szükség lesz, hiszen az embereknek muszáj vásárolniuk. Az élelmiszer, az ital létfontosságú cikk ugyanis. Azok az üzletek, amelyek ezekkel a termékekkel foglalkoznak, szerintem mindig meg fognak élni, vagyis boltnak mindig kell lennie, így aztán családi körben mit is tanácsolhatnék mást, mint azt, hogy minél többen válasszák ezt a pályát. Lehet, hogy az én rábeszélésemre, mindenesetre az egyik unokatestvérem is kereskedő lett. Azt mondtam neki, sokat kell dolgozni, talpalni, de ezzel a szakmával állásod mindig lesz. Jelenleg a Tescoban dolgozik. Nem keres sokat, de munkája van. Nem úgy, mint annak a rokonnak, aki többdiplomás és állástalan. - Ha újra fiatal lennék, s ismét pályát kellene választanom, mindenképpen egy építőiparban alkalmazható szakmát tanulnék. Ezen a területen szerintem nagyon jól el lehet helyezkedni manapság. Itthon is és külföldön is. Egy jó ács, bádogos vagy hegesztő szerintem mindig talál munkát, s nem is akármilyet. Olyat, amiből jól meg tud élni a családjával. Legnagyobb sajnálatomra, én annak idején, olyan pályát választottam, amit időközben föl kellett adnom. Fiatalon felszolgáló-pincér mesterséget tanultam. Tizenegy évig dolgoztam a szakmában, itt az egykori Néva-étteremben. Amikor magánkézbe került az egység, én is pályát választottam. A TVK-ba mentem dolgozni, jelenleg pedig a Városgazda Kht. alkalmazottja vagyok, s örülök, hogy munkám, állásom van. Mindebből természetesen az következik, hogy a gyerekeimnek, a családomnak, az ismerőseimnek nem javaslom, hogy az én szakmámat, a pincérmesterséget válasszák. Ez a szakma csak úgy hasznos, ha saját családi vállalkozásban kamatoztathatja a tanultakat a fiatal. ■ A magyar szakképzésben szerintem a hatvanas években volt egy nagy törés. Az akkor keletkezett változás okozta lemaradást, szerintem a mai napig nem tudta behozni a magyar oktatási rendszer, aminek mostanság azt is felróják sokan, hogy sok a diplomás ember, túlképzés van ezen a területen. Szerintem ez utóbbi állítás nem állja meg a helyét, én inkább úgy fogalmaznék: manapság kevés a megfelelő, a piacképes diplomával rendelkező fiatal. Négy-öt éven keresztül olyan elméleti ismerettel halmozzák el az egyetemek, a főiskolák hallgatóikat, amely ismerettel az életben semmire nem mennek, viszont a szakmájuknak még az alapjait sem tanulják meg a felsőfokú intézményben a fiatalok. Ha tőlem megkérdezi egy gyermek, mondjuk a családi, az ismerősi körben, hogy mi legyen, milyen pályát válasszon manapság, én azt mondom neki: szakmunkát tanuljon, vagyis kezdje az alapoknál. Legyen pék, ács, villanyszerelő, hegesztő és így tovább. Majd ezen a területen fejlessze magát, s akár diplomát is szerezhet később abból, aminek az alapjait már jól megtanulta. Wéber Mária, kereskedő: Molnár Lajos, csoportvezető: Montvajszki István, rokkantnyugdíjas: Mulatság az új évben Nagysikerű pótszilvesztert rendeztek az elmúlt hét végén, január 19-én, pénteken délután Szederkényben, a „Tiszaszederkény" Idősek Klubjának közösségében. A rendezvény ma már hagyomány, csak úgy, mint a különböző műsorszámok, a játékos vetélkedő, a pezsgés újévi köszöntő. A klubtagok, a helyi nyugdíjas körösökkel, maguk gondoskodtak az elfogyasztandó finomságokról, bátyus formában, mindenki maga vitte a friss sültet, a ropogós süteményt a mulatságra, ahol a talpalávaló zenét csak úgy, mint a korábbi években, a polgári Ádám István egy személyben szolgáltatta. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ „Tiszaszederkény” Idősek Klubjának vendége ez alkalommal is a településrész önkormányzati képviselője, Bráz György alpolgármester volt, aki az est folyamán rendezett állófogadáson békés és boldog új évet kívánt a jelenlévőknek. E januári hét emlékei Mindig lényeges, mi marad meg bennünk a múlt történéseiből, amely esetekre elvi, erkölcsi, érzelmi okokból később megemlékezünk, sőt haladási irányunk megválasztásában is szerepet játszanak, vagy úgy, hogy vonzanak, esetleg taszítanak. E januári hét igen jeles dátumaiként, nemes érzelmek forráspontjaként csupán hármat emelek ki: 1823. január 21-én született Madách Imre, másnap, 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre. Csak említés szintjén: Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született. A felsorolt dátumokhoz magyarságunk okán mindnyájunknak erkölcsi kötődése van. A kronológia szerint hadd kezdjem az ország legsötétebb, a legteljesebb elnyomás állapotában született két költővel, akik nevét szerte a világban ismerik. Petőfiét azért, mert alakja megtestesítette a forradalmat és a szabadságharcot, költészete reményt keltett a jövőre, a szabadságra. Madách Imre drámai költeményével, Az ember tragédiájával a magyarság életéből, küzdelmeiből az egész emberiségre érvényes igazságokat szűrt le, amelyek vetekednek így költeménybe zárva a kor legnagyobb költőjének mondható Goethe művével, a Fausttal. Mindezt egy eldugott vidéki falu, Alszósztregova könyvtári magányában alkotta meg a magyar szellem, költészet, kultúra dicsőségére. Pedig nem volt a testi erő teljében, sőt köszvény, szív- és tüdőbaj gyötörte. Mégis aktív szerepet vállalt a forradalomban: megyei főbiztosként segítette a hadsereg ellátását, rejtegette Kossuth titkárát, Rákóczi Jánost a bukás után. Ezekért börtönbe került, ráadásul öccsét a szabadságharcban szerzett baja vitte el, másik öccse apósát kivégezték, nővérét férjével együtt román parasztok verték agyon. Feleségét a börtönből szabadulva már nem találta otthon. Elhagyta három gyermekével együtt a költőt. Szenvedett tehát családjával együtt, de nem szűnt meg nemzetben - emberiségben gondolkodni és hinni, hogy nem hiábavaló a küzdelem. Gondolkodására egyaránt hatott Petőfi, Eötvös és Kölcsey. A Himnusz és vidéki magányban fogant. E mű is a romantika jegyében született, mint a Tragédia. Nemzetünk sorskérdéseit ugyanúgy veti föl, mint korábban más költők, például Zrínyi Miklós: „Megbűnhődte már e nép /A múltat s jövendőt", azaz már megelégelhetné a sors a csapásait, amelyeket bűneink miatt ránk zúdított: mongol, török. A csapások jogosságát nem vitatja, mert a testvérharc, az árulás, viszály mindig jellemezte a magyart, de jeremiádszerű részletezése után nagy sóhajjal áldásért könyörög. így vannak a Himnuszban benne egyszerre múltunk, jelenünk, győzelmeink („S nyögte Mátyás bús hadát /Bécsnek büszke vára". A „bús" itt felbőszült, elszánt jelentéssel áll), vereségeink. Ezért fájdalmasan szép Erkel Ferenc zenéjével (1844) énekelnünk jeles napjainkon, mert múltunkat, jövendőnket - míg él magyar - egyaránt kifejezi, érzelmi töltést ad, összetartozásunk törvényét hirdeti (jelenünkre mintha kevésbé gyakorolna hatást...). Az időrendem végén Ady is magyarságával tűnt ki a többi közül: „Én nem leszek a szürkék hegedőse". (Új vizeken járok) Mind költészete, mind a magyarságról alkotott véleménye szöges ellentétben állt kora felfogásával. A díszmagyarba öltözött magyarkodó, dzsentroid alakok szinte visszahúzzák az országot, nem engedik feudális tespedtségéből fölszabadulni, de ő a demokratikus rend, a fejlődés, változás mellett tört lándzsát költészetével és politikai tartalmú újságcikkeivel, vitáival. Nem érdekelte, mások mit tartanak róla. Móriczcal együtt a rettenetes sorsú parasztsággal, munkássággal vállaltak sorsközösséget, értük látták értelmét a költészetnek, a magyar sors javításának vágya költözött beléjük halálukig. Tőlük könnyű elfogadni minden magyarnak a példát hazafiságból, áldozódásból. Csak a jelen kisszerű harcait tudnánk már magunk mögött, hogy méltóbban, ha magyar módján - nem állandóan civódva - emlékezhessünk dicső napjainkra, belőlük tanulva pedig a mindnyájunkért megnyilvánuló tettekkel, áldozatokkal mérhessük magyarságunkat, nem a mindent tagadással, a zavarkeltéssel, közben magyar jelképeinket, ereklyéinket méltatlan magaviseletünkkel meggyalázva. Jövőnk csak úgy lehet, ha végre át is érezzük a Himnusz fájdalmát, Madách küzdelemre szólítását, Ady harcos kiállását a változásért. Halászi Aladár 2007. JANUÁR 25. Hajdan reflektorfényben álltak. Nyugdíjasként is tevékenyen Új sorozatot indítottunk lapunkban. Hasonlóan a korábban megjelent folytatásos írásainkhoz, ezekben az epizódokban is egyegy mostani, vagy egykor itt élő városlakó életútját követjük nyomon. Azzal a különbséggel, hogy az illető akit megkeresünk, akivel beszélgetünk, egykor ismert közszereplője volt ennek a településnek, így előfordulhat, hogy az illető személy netán már nem is lakik Tiszaújvárosban, ám ha vállalja a velünk való találkozást, mi szívesen megkeressük őt. Természetesen nem kínos kérdéseket akarunk neki föltenni, nem kritizálni akarjuk egykori döntéseit, csupán csak érdeklődünk hogyléte, egészségi állapota felől, s megkérdezzük tőle: miután visszavonult, vagy leköszönt, mit csinál, hogyan telnek a mindennapjai. A közelmúltban Sajószögeden, a Bocskai úton jártunk. Fehér köpenyes idős úr invitált be kertes házába, majd a ház előtti faházban berendezett vegyesboltban néztünk körbe. Lelkesen mutatta be kis birodalmát, tekintetén látszott, hogy örömmel foglalatoskodik az áruval, a vevőkkel. Alkalmanként, amikor a feleségem is a boltban van, mint egy tanítási órán, itt is mindenről szó esik. Az áremelés mellett az irodalomról beszélünk, a kenyér, a kifli minősége kapcsán történelemről, politikáról ejtünk szót - sorolja a fehér köpenyes boltvezető, aki nem kis büszkeséggel jegyzi meg, hogy nyugdíjba vonulását követően az idevágó hivatalos okmányt, vagyis a boltvezetői minősítést is megszerezte. Dóka Ferenc, az egykori Leninváros első embere, 1992-ben kérte hivatalosan nyugdíjazását. Még első titkár volt, amikor orvosai egy nem mindennapi szívbetegség tüneteit diagnosztizálták rajta. Átmeneti javulás következett, ám később szövődmények léptek fel, így a különböző zárójelentésekben egyre gyakrabban megfogalmazódott a nyugállományba vonulás javaslata. Az első titkári feladatok, majd az azt követő évek eseményei megviselték a szervezetét, különösképpen azok az esztendők okoztak álmatlan éjszakákat, amikor a TVK-ba került állásba, jegyzi meg. Sok barátja fordult el tőle akkor, de mint mondja, örömére, segítői is akadtak. Ezek azok az emberek, akikkel a mai napig tartja a kapcsolatot, a családok összejárnak. Elmondja, a pártos időben, amikor neve, s mondjuk ki őszintén, hatalma volt, számára is fontos volt, hogy segítsen másokon. Abban a helyzetben ez nem okozott neki problémát, de nem is esett nehezére, nyugtázza. - Ha nem az emberekkel, a napi teendőkkel, a város boldogulásával foglalkoztam volna, akkor lehet, hogy egy-két pesti lakásom, fényes kocsim, s a sajószögedi kertemen épített kis házam helyett most valahol villám lenne, summázza véleményét az egykori időkről. - Egész életemben tevékeny ember voltam - mondja, - így nyugdíjasként is az próbálok lenni. Amikor az egészségi állapotom megengedte, s nem volt még boltunk, a sajószögedi telkünkre jártam ki rendszeresen, ahol kertészkedtem, horgásztam a közeli tavon, s a már meglévő apró jószágokkal, kutyával, macskával foglalatoskodtam. Sosem tudtam elképzelni, hogy nyugdíjas éveimet a négy fal között töltsem el. Szerettem a várost, de miután lakhatóvá alakítottam a sajószögedi telken épült házunkat, 1994-ben ki is költöztünk. Azóta itt élünk. A ház két kezünk munkája nyomán most is épül, hiszen még mindig van rajta tenni, alakítani való. Amikor nyugdíjas lettem, a feleségem, mint magyar-történelem szakos tanár, még tanított az Arany János iskolában. A bejárás nem volt számára túl kényelmes, de mint mindenben, ebben is segítettem neki. Alkalmanként kocsival vittem be az iskolába. A feleségem, a fiam, mindig sokat jelentettek nekem. A feleségem most is igazi társ, aki ott volt, segített, támogatott az egykori nehéz időszakban is. Külön öröm volt számomra, amikor az 1999/2000-es tanévet már nem kezdte el, nyugdíjba vonult ő is. - Honnan jött a boltnyitás ötlete? - A telkünkön volt egy Éva típusú faház, amit boltként, korábban a fiunk üzemeltetett. Mivel a feleségem is nyugdíjas lett, a fiamat pedig a polgári védelmi kirendeltség vezetőjévé nevezték ki, úgy gondoltuk, újra kinyitjuk a boltot. Ami természetesen nem hoz irigylésre méltó jövedelmet, inkább rengeteg elfoglaltságot jelent. Ennek ellenére, mindketten szeretjük csinálni. Szívesen fogadjuk a hozzánk érkező vevőket, különösen a feleségem beszélget velük nagy-nagy szeretettel. A boltvezetői tanfolyamot nyugdíjazását követően ő is elvégezte. - Emellett bizonyára az apró háziállatokra is jut idő... - Kell, hogy jusson, mert az utóbbi időben már ezen a téren is több a teendőnk, ugyanis már két kutyánk (egy spaniel, s egy öreg korcs), s két macskánk (Dani és Bufil) van. Danit betegen dobta be hozzánk valaki, Bufilt a szomszédtól örököltük. Kedvtelésből egyébként néhány házinyulat, s egy-két tyúkot is tartunk. - Nem túl gyakran látjuk a városban... - Pedig szinte mindennap bemegyek, hiszen mindig van valahol dolgom, elintéznivalóm. Örülök, ha ismerősökkel találkozom, ha beszélgethetek velük... - Mit szól a város fejlődéséhez, ahhoz, hogy az utóbbi néhány évben ugrásszerűen megváltozott itt minden? - Jó a viszonyom a város jelenlegi vezetőivel, akik egészen más gazdasági, politikai körülmények között vették át a város kormányrúdját. Az új körülményeket nagyon ügyesen kihasználva, gondos gazdaként irányítják a várost, úgy tapasztalom. Azt a várost, amit én korábban is nagyon szerettem, s most is fontos a számomra. - S végül adódik a kérdés? Hogy működik a „motor "odabent, most? Hogy van az egészsége? - Gyógyszereket szedek, ellenőrző vizsgálatokra járok. De mindennél fontosabb az a millió, ami körülvesz. A családom által biztosított nyugalom az, ami számomra a legfontosabb gyógyszer. (m) Dóka Ferenc nyugdíjasként is aktív boltot vezet Szegeden Nem zár be a mozi A híresztelésekkel ellentétben nem szűnnek meg a mozielőadások a Derkovits Művelődési Központban. A statisztikai adatok csökkenő látogatottságról árulkodnak ugyan, a művelődési központ vezetése azonban ennek ellenére nem a mozibezárást fontolgatja, hanem a látogatottság növelésének érdekében kíván lépéseket tenni a jövőben. Mátyás Zoltán igazgató bizakodó: mindenekelőtt azokat a településeket sorolja, ahol a mai körülmények között is eredményes az effajta közszolgáltatás. Mert képzeljük el, hogy manapság ilyenről is beszélni lehet Kazincbarcikán, Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, illetve Miskolcon az ominózus Kossuth moziban, ha alkalmanként nem is telt házzal, de nagyszámú néző előtt vetítik a különböző stílusú és nemzetiségű filmeket. Az eredményesség legfőbb oka Mátyás Zoltán szerint az, hogy ezeken a településeken külön épületben, avagy a helyi művelődési központban, de annak külön helyiségében zajlik a filmvetítés. Tiszaújvárosban egy többfunkciós teremben, vagyis a négyszáz személyes színházban működik a mozi, ami kényelmi, hangulati szempontból nem biztos hogy jó, hogy előnyös, hangsúlyozza a szakember. Vagyis, egyebek mellett ez is tényezője lehet annak, hogy a vártnál kevesebben járnak moziba Tiszaújvárosban. A feladat adott: a jövőben egy önálló terem (épület) kialakításában kell tehát gondolkodni. Ráadásul, ha ne adj isten, „művészi értékű” alkotásokat is vetítenek menet közben, még állami támogatásban is részesülhet a filmszínház, mint ahogyan az említett helyeken is ez a legfontosabb bevételi forrás. Ezek a távoli jövő körvonalai. Az viszont a ma eseménye, hogy a művelődési központ igazgatója eszmecserét folytatott a minap a mozi üzemeltetőjével. Konkrét döntés nem született még, az elképzelés viszont az, hogy a megmaradás érdekében, kölcsönösen segíteni fogják egymást, mármint a művelődési központ és az üzemeltető... (m) МНМИМЯТИ ^ MÜYKL0»E« ЛМОИЗП Gyerünk a moziba, be!