Tiszaújváros - Tiszaújvárosi Krónika, 2020 (38. évfolyam, 1-53. szám)

2020-05-21 / 21. szám

2020. május 21. Sport S 9. A tornászból lett súlyemelő kis nagy ember SPORTTÖRTÉNELEM. Néhány hónappal ezelőtt még úgy volt, idén Tokióra figyel a világ sportszerető közönsége, hi­szen a Japán főváros kapta meg 2013. szeptember 7-én Mad­riddal és Isztambullal szemben a XXII. nyári olimpia ren­dezési jogát. Az ötkarikás játékokat azonban a koronaví­­rus-járvány miatt egy évvel később 2021. július 23. és au­gusztus 8. között bonyolítják le. Most induló sorozatunkban Tiszaújváros korábbi olimpikonjait mutatjuk be. Összeállításunkban az 1976-os montreáli játékok ezüstérmes súlyemelőjéről, Kőszegi Györgyről emlékezünk meg elsőként, aki a lepkesúlyúak versenyében 237,5 kg-os teljesítménnyel lett második. (Érdekesség, hogy a 44 évvel ezelőtti ezüstérmet a Magyar Rádióban az a Novotny Zoltán közvetítette, aki ezen a héten ünnepli 80. születésnapját.) A Leninvárosi MTK, később az Olefin SC sportolója 1980-ban Moszkvában is ott volt az olimpián, ám ottani versenyzése már kevésbé volt sikeres, helyezetlenül zárt. Kőszegi György 1974- ben a manilai világbajnokságon 106 kg-os világcsúcsot állított fel szakításban. A tiszaújvárosiak nyíregyházi születésű emelő­jének Ecser Károly (1964-ben a tokiói olimpia 5. helyezettje, 1965-ben összetettben Európa-bajnok és ugyanebben az évben VB bronzérmes) volt a mestere és 1973-ban robbant be a vi­lág élvonalába. Kőszegi számos Európa- és világbajnoki érmet szerzett a múlt század ’70-es éveiben, öregbítve ezzel klubja, városa és országa súlyemelősportjának hírnevét. 2001-ben fiata­lon, mindössze 51 évesen hunyt el, hosszan tartó súlyos beteg­ségben. Tiszaújváros nem feledkezett meg sikeres versenyzőjé­ről, hiszen emlékére súlyemelő viadalt rendeznek, melyen rend­re ott van a díjátadók között Kőszegi György családja is. A sportolóval 2000-ben a Sydney-i nyári olimpia előtt néhány hónappal találkoztam, az akkori beszélgetést idézem most fel. - Remélem nem haragszik meg a következő kérdésemért, de ön egy „kis ember”, mármint nem nagy a termete. Mégis miért a súlyemelést választotta?­­ A magasságom valóban nem nagy, 158 cm vagyok, az edző­súlyom 56-57 kg volt, onnan fogyasztottam a lepkesúlyban ak­kor felső súlyhatárának számító 52 kg-ra. Ezt a súlyt most is tar­tom, 55-56 kg vagyok. A súlyemelés előtt 6 évig tornásztam. A bátyám súlyemelő volt és nekem mindig tetszettek az erős emberek. Nagyon vékony kisgyerek voltam, és szerettem vol­na erős lenni. Amikor a tornát abbahagytam, titokban elkezdtem járni súlyemelő edzésekre, így maradtam meg ennél a sportág­nál, mert erős akartam lenni. - Mit szólt ehhez a testvér? - Ő örült neki, de a szüleim, főképp édesanyám azért annyira már nem, mert nem jó szemmel nézte, hogy „cipeljük” a nagy vasakat. Amikor azonban jöttek a jobbnál­ jobb eredmények, ak­kor azért ő is megbékélt vele, és örült, hogy szép sikereket érek el. Beszélgessünk most az olimpiai szerepléséről, hiszen eredmé­nyei alapján az 1976-os ötkarikás játékokra esélyesként érke­zett, hogyan élte meg ezt a helyzetet? - Valóban úgy mentem ki az ötkarikás játékokra, mint a súlyeme­lés lepkesúlyú súlycsoportjának első számú esélyese. Már ko­rábban is voltak remek eredményeim, melyek alapján megvolt a reményem a jó szerepelésre. Főképp szakításban nyújtottam olyan teljesítményt, amellyel előnyt tudtam szerezni a második fogásnemre, a lökésre. Sajnos utóbbiban már nem tudtam olyan eredményeket elérni, amiket szerettem volna. Kanadában, 1976- ban az olimpián szakításban az utolsó kísérletemmel 107,5 kg­­os teljesítményt értem el, amivel 2,5 kg-os előnyre tettem szert a nagy rivális Alekszandr Voronyinnal szemben. Tudtam, hogy Kőszegi György 1976-os olimpiai szereplése, a lepkesúly (52 kg-ig) súlycsoportjának végeredménye: 1. Alakszandr Voronyin (Szovjetunió), lökés: 105 kg, szakí­tás: 137,5 kg, összetett: 242,5 kg). (Szakításban 141 kg-os világcsúcs, de a versenybe csak a 2,5 kg-mal osztható eredményt vették figyelembe, így ezt nem számították az összetett eredménybe.) 2. Kőszegi György (Magyarország), lökés: 107,5 kg, szakí­tás: 130 kg, összetett: 237,5 kg. 3. Mohammad Nassiri (Irán), lökés: 100 kg, szakítás: 135 kg, összetett: 235 kg. „A bátyám súlyemelő volt és nekem mindig tetszet­tek az erős emberek. Nagyon vékony kisgyerek vol­tam, és szerettem volna erős lenni. Amikor a tornát abbahagytam, titokban elkezdtem járni súlyemelő edzésekre." a szovjet versenyző, a mindössze 140 cm magas egykori cirku­szi akrobata jobb nálam lökésben, így a minimális előny kevés­nek bizonyult, hogy meglegyen az összetett elsőség, az olimpi­ai aranyérem. - Ennek ellenére volt remény arra, hogy a szakításban megszer­zett előnyét megtartsa? - Megvolt rá a lehetőségem, hiszen arra készültem, hogy ezt a csekély előnyt a második fogásnemben megtartsam. A nagy el­lenfél ekkor is a már korábban említett Voronyin volt, akivel minden versenyemen nagyot csatáztunk. Tudomásom szerint, amikor visszavonultam, ő is abbahagyta a versenyzést, de jó lett volna, ha mindezt hamarabb teszi meg, mint én. Az, hogy érmes legyek, azt akartam, de a győzelmet is szerettem volna megsze­rezni. Az utolsó fogásom a 130 kg után a 135 kg volt. Azért is mentem erre a súlyra lökésben, hogy meglegyen az első hely. Versenyen addig még sohasem teljesítettem ezt a súlyt, de bíz­tam magamban, ám a lábam erőállapota nem volt olyan, hogy teljesítsem a gyakorlatot. A súlyt felvettem ugyan, de nem tud­tam vele felállni. Ha ez sikerült volna, akkor kaptam volna már olyan biztatást, lett volna bennem annyi akaraterő, hogy meg tudjam csinálni. - Indult 1980-ban a moszkvai olimpián is, de ott már nem volt si­keres, hiszen érvényes kísérlet nélkül esett ki a versenyből. Ho­gyan emlékszik vissza arra a versenyére? - Valóban, ez a moszkvai verseny nem úgy alakult, ahogy sze­rettem volna. Azt kell, hogy mondjam, a moszkvai versenyeket sosem szerettem, valahogy mindig olyan mumus volt számom­ra abban a városban versenyezni. A felkészülés során olyan jó erőnléti állapotban éreztem magam, hogy senki nem gondolt er­re a kudarcra, így én sem. Az olimpia színhelyén a fogyasztással is akadtak problémák. Valamit elronthattunk, nem úgy fogyasz­tottam ugyanis, mint az előző versenyeken, és ez megbosszul­ta magát. - Visszatérve a montreáli olimpiára, ott milyen volt az érdeklő­dés a súlyemelés iránt? - Nagyon sok néző volt kíváncsi a sportág küzdelmeire, minden versenynapon sokan szorítottak a lelátón. Az amerikai kontinen­sen a súlyemelés nem tartozott a legnépszerűbb sportágak kö­zé, hiszen csak egy-két jó versenyzőjük volt, mégis megvolt az érdeklődés. A sportot, főleg az olimpiát ugyanis igen-igen sze­rették, és ez igaz volt az én sportágamra is. Az olimpiai faluban és a városban is megismerték a versenyzőket, figyelemmel kí­sérték a különböző sportágak küzdelmeit. A hosszú hajam miatt ott is és máshol is gyakran felismertek az utcán, de igaz volt ez a többi versenyzőre is. Azt sajnálom, hogy az olimpiai megnyi­tón nem vehettem részt, mivel a súlyemelők - főleg az alacsony súlycsoportokban indulók - azokban a napokban már a verseny­re és a fogyasztásra koncentráltak. Nagy öröm volt számunkra, hogy a kanadai magyarok közül sokan segítettek nekünk. A ko­rábbi sikeres súlyemelő, Huszka Mihály is, aki akkor már ott élt, és mindig jött a magyar csapatért, ha valahová menni kellett, sa­ját kocsijával hozta-vitte mindenhová a versenyzőket. - Az 1972-es müncheni olimpián történt terrorcselekmény ha­tása mennyire érződött az 1976-os játékokon, mennyire árnyé­kolta be ezt az eseményt? Ebből mit vettek észre, mit tapasztal­tak a sportolók? - Nagy hangsúlyt fektettek a biztonsági intézkedésekre. A ver­senyhelyszínek és az olimpiai falu minden bejárati kapujánál biztonsági őrök voltak, minden csomagot átvizsgáltak, minden­kinek megnézték mágnesdetektorral a ruházatát, hogy nem ho­­zott-e magával valamilyen idegen tárgyat, fegyvert, vagy ahhoz hasonlót. Az olimpia hangulatára véleményem szerint ez nem volt negatív hatással. Az óvintézkedéseket a sportolók nem vet­ték zaklatásnak, hanem természetes dologként élték meg. Tudo­másul vettük azt, hogy mindez a mi érdekünkben történt, nem volt felháborodás miatta. Brézai Zoltán A két tiszaújvárosi súlyemelő legenda, Ördögh István és Kőszegi György emléktáblája a súlyemelőcsarnok falán. A szakítás volt Kőszegi erőssége. Ebben a fogásnemben világcsúcstartó is volt. „Versenyen addig még sohasem teljesítettem ezt a súlyt, de bíztam magamban, ám a lábam erőállapo­ta nem volt olyan, hogy teljesítsem a gyakorlatot. A súlyt felvettem ugyan, de nem tudtam vele felállni." A lepkesúlyú erős ember.

Next