Törökszentmiklós - Törökszentmiklósi Hírlap, 2019 (13. évfolyam, 1-26. szám)
2019-07-01 / 14. szám
Törökszentmiklósi HÍRLAP 2019/14. szám július/1. VÁROSI HÍREK Tisztelt Végtisztességtevő Gyülekezet! Közel három héttel ezelőtt kelt szárnyra a hihetetlennek tűnő hír: Fehér Imre tanár úr - ahogy mindenki hívta, Cézár tanár úr - elhunyt, meghalt, itt hagyott bennünket... Magam sem hittem el - nem akartam elhinni - első hallásra, hogy e nagyszerű ember örökre eltávozott közülünk. Aztán beletörődve a megváltoztathatatlanba, egyre több emlék jutott eszembe róla, mondatai, tanácsai, bölcsességei, beszélgetéseink és... és idézetek. Idézetek, amelyek némelyikét még tőle hallottam, hallottuk a gimnáziumban, esetleg később, mások pedig vele, személyiségével kapcsolatban ötlöttek belém. Ezek közül az elsők egyike volt Gárdonyi Géza sírjának felirata: „Csak a teste”. Az ember három részből áll: test, szellem, lélek, s e három közül Cézár tanár úrnak is csak a teste nincs többé. Szelleme, lelke tovább él, ennek tudatában idézem fel alakját... A tanárét, az emberét, akinek legnagyobb tette az volt, hogy gondolkodni tanított bennünket, törökszentmiklósi gimnazistákat. Kosztolányi Dezső írja Hajnali részegség című versében: „Virradtig maradtam így, és csak bámultam addig. Egyszerre szóltam, hát te mit kerestél ezen a földön, mily kopott regéket...” S Tamási Áron Ábele a kérdésre rögtön válaszol: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne - ismételtem el magamnak. És éreztem, hogy a szívem megtelik nagy és általános meleggel, a lelkem megtelik a derűs idő nyugalmával és a szemem megtelik a hajnal harmatával. ” Fehér Imre tanár úr megtalálta ezt az otthont. Sokszor meg is vallotta ezt. Szavait idézve: „Szerelmes vagyok ebbe a tájba, az Alföldbe, a Tiszába. ” És ezen kívül még szerelmes volt családjába, a gimnáziumba, ahová nyugdíjba vonulása után is szinte naponta bejárt, Törökszentmiklósba, az irodalomba, a történelembe, a sportba, a hagyományba és a magyar kultúrába, a magyar nemzetbe. Büszkén vállalta fel gyökereit, s megmaradt szűkebb hazájában őrzőnek. De nem csak őrző volt, hanem alkotó, teremtő ember is. Van egy régi, szép mondás, miszerint: „Akit az Isten ujja megérintett. ” Ő ilyen volt. Egész lényét áthatotta a szabadság, a függetlenség iránti vágy, nehezen viselte a kötöttséget. Ugyanakkor precíz, rendszerető, rendszerető ember volt. Ez egyrészt sportemberi mivoltából - minden nap edzett -, másrészt talán történelemtanári hivatásából is adódott. Hiszen a történelmi tényekből fel kell állítani az analízist, majd meg kell alkotni a szintézist. Azaz elemezni kell, majd le kell vonni a következtetéseket. Ő tanította meg nekünk azt az örök tételt is, hogy minden egyes történelmi kort az adott kor szempontjából, lehetőségeit vizsgálva kell megítélni, azaz érthetőbben: utólag könnyű okosnak lenni, illetve ítéletet mondani. Érdekes, hogy ennek ellenére a legfontosabb három tantárgynak a magyar irodalmat, a matematikát és a testnevelést tartotta. Mert az irodalom hazaszeretetre, a matematika a logikus gondolkodásra, a testnevelés pedig rendszerességre és kitartásra nevel. Kiváló humora volt, bizonyítva azon mondás jogosságát, miszerint: „Akinek humora van, az mindenre képes, akinek nincs, az meg bármire. ” Tisztelte és elfogadta kollégáit. Soha senkit sem becsmérelt közülük, még ha esetleg oka lett volna rá, akkor sem. Szárnyai alá vette a fiatalokat, a fizikai dolgozókkal baráti viszonyt ápolt, a nőkkel szemben kedves, tisztelettudó és tiszteletet adó volt, bármilyen beosztásban is voltak. Ugyanakkor nem szerette a jellemtelen, egoista embereket. Mindig elismerte a teljesítményt. Soha nem került saját maga hatása alá, viszolygott az öntömjénezéstől, a kivagyiságot, az elvileg értelmiségi lét rendszeres bizonyítási vágyát pedig egyszerűen kinevette. Nem volt rabja a kitüntetéseknek, nem szerette, ha dicsérik... Talán most is szólna: „Gazsikám, ne hülyéskedj már, hagyd már abba!" Tanár úr! Jelentem nem hülyéskedek... S ha már itt tartunk, még egy axiómáját idézzük fel: „Jegyezd meg magadnak. A hülyeség tértől és időtől függetlenül határtalan. ” Tisztelt Végtisztességtevő Gyülekezet! Magyarok! Nem véletlen a megszólítás. Gimnáziumi éveinket is szeretném néhány mondatban felidézni. Mindig ezzel a megszólítással kezdte az órát. 1982 szeptemberében kerültem a Bercsényibe, történelemtanárnak pedig Cézár tanár urat kaptuk. Aztán bejött az órára egy farmernadrágot, pólót, esetleg inget, pulóvert viselő ember, aki fehér köpenyt viszont sohasem hordott. Alkatából adódóan sokan testnevelő tanárnak gondolták, ennek megfelelően soha nem ült le, mindig járkált, úgy tanított. Mi pedig pár év alatt megszerettük erőt sugárzó, férfias, mégis a gyereket emberszámba vevő, partnernek tekintő egyéniségét. Sokunkkal megszerettette, vagy még jobban megszerettette a történelmet. És aztán eljött a nap, amikor kitört a vihar- Harmadikosok voltunk, amikor egyik fiú osztálytársunk felelt volna, s kicsit flegmán, kamasz világfájdalomtól áthatva közölte, hogy nem készült. Erre szélvész támadt, villámok csapkodtak, s a fergetegből egy dörgő hang többek között ezt rivallta: „Ha férfi vagy, légy férfi, és ne anyámasszony katonája! ’’Pisszenni sem mertünk, de tudtam, éreztem, hogy valami történt. Hosszú-hosszú évek múlva jöttem rá, hogy nagy nap volt ez. Ez volt férfivá avatásunk napja Cézár tanár úrnak köszönhetően. S azt is csak jóval később tudtam meg, hogy idézett tanár úr, mégpedig Petőfit. Fehér Imre tanár úr nem szerette a materializmust, az anyagelvűséget. Hitt a világot összetartó szellemi erőben, a lelkek összességében. Sohasem panaszkodott. Életművész is volt, aki meg tudta őrizni a maga konzervatív, értékőrző és -átadó mikrovilágát. Ugyanakkor tudott örülni az értékek gyarapodásának, volt szeme a jóra, a szépre. 78 év adatott meg neki a földi életben. S különös kegyelemként megadta neki a jó Isten, hogy nem öregedett meg, - bár ő úgy érezte - hanem mindig fiatalos, derűs maradt, így őrizzük meg emlékezetünkben! William Shakespeare-t idézve: „Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni...” S akik járatosak az irodalomtörténetben, azok tudják, hogy ez pont az ellenkezőjét jelenti. Tanár úr! Megtiszteltetés volt az ön tanítványának lenni! Imre! Megtiszteltetés volt a barátodnak lenni! Szellemi hagyatékodat őrizzük elménkben, testamentumodat pedig ígérem, valóra váltjuk! Drága Imre! Isten veled! Hitünk szerint a lélek él! Találkozunk! Galsi Zoltán (Elhangzott 2019. július 5-én, pénteken délután a katolikus temetőben megtartott gyászszertartás zárásaként.) Fehér Imre (1941-2019) A gyászszertartáson elhangzott búcsúztató