Újszászi Híradó, 2023 (33. évfolyam, 1-10. szám)

2023-04-01 / 4. szám

Újszászi Híradó KULTÚRA ség, út, utazás fogalmához. Petőfi Sándor alakjának és saját maga által is megfogal­mazott alkotói énjének az állandó úton levés - a „hazai" táj és társadalom ilyen módon történő megismerése, megalkotása - szervesen kapcsolódik az életműhöz és az önéletrajzhoz is. A kiállítás a dinamizmusáról ismert al­kotó (költő és szerkesztő) karakterét és életművének kiemelkedő darabjait mu­tatja be. Nem elsősorban az életrajz, sok­kal inkább az alkotói attitűdöt meghatá­rozó döntések, helyzetek, kontextus mentén ismerik meg a látogatók Petőfi Sándort. A buszba belépve képeken és szövege­ken keresztül a már beérkezett költővel találkozik a látogató. Petőfi az utazáson keresztül idézi fel múltjának egyes állo­másait és fejtegeti jövőjének titkát, terve­it, kísérőnk lesz a kiállítás bejárása során. 10 emblematikus gyűjteményi tárgy fi­zikai megjelenítése képezi a kiállítás ge­rincét, amihez ismert verseket válogat­tunk. A tárgyak az alkotó életét meghatá­rozó „keresztutakat", kapcsolatokat idé­zik meg elindulva a nyilvánosság előtt megmutatkozó költő első nyilvános arc­képétől az 1847-ben kiadott Petőfi összes költeményét tartalmazó kötetéig. A tárgy­fal anyagiságában idézi meg a kiemelt tár­gyakat és a falban elrejtett hanganyag, képek és szövegek segítségével készteti „kutatásra, feltárásra a befogadót. A kiállítás egyértelműen tagolt, világos szerkezete segíti a látogatót abban, hogy egy-egy részt önállóan is értelmezzen. A tárgyak és szövegek örökérvényű kérdé­sek felől közelítik meg Petőfi Sándor alko­tói életútját, így kapcsolódva a mai ember élethelyzeteihez, problémáihoz is."­­ https://pim.hu/hu/petofi200-muzeumbusz Településünkön 230 fő látogatta meg a 200 éve született Petőfit idéző kiállítást. Él­tek a lehetőséggel a helyi iskolák csoport­jai és a Zagyvaparti Idősek Otthona. A cso­portok többsége tárlatvezetést is kért. Nem volt hiány egyéni látogatókban sem 2023. március 14-én 8 órától 17 óráig folya­matosan volt nézelődő a buszon. A múze­um munkatársai az egyéni érdeklődők kérdéseire is készségesen válaszoltak. A belépés díjtalan volt. A PIM tervei szerint a Petőfi-busz több mint 200 településre láto­gat el. Újszász ezek egyike volt! Ezek után a digitális világ felé fordul­tunk. Kezdődött az Internet Fiesta. Az In­formatikai és Könyvtári Szövetség felhí­vásához csatlakoztunk idén is, március 23. és 30. között. Ma már az internet elvá­laszthatatlan része életünknek. Vala­mennyi korosztály talál hasznos informá­ciókat, tanulást támogató, tudásfejlesztő tartalmakat, játékokat, ügyintézési lehe­tőségeket, a hétköznapi tevékenységet könnyítő szolgáltatásokat a világhálón. Online felhívtuk a figyelmet arra, hogy újabb szolgáltatás vehető igénybe: az Ok­tatási Mérföldkövek. Az Oktatási Hivatal honlapján Ügyfélkapus bejelentkezés után lekérdezhető az egyén oktatási előé­lete. Nagy segítség lehet ez munkakere­sésnél. Az adatbázis külföldről is elérhető, így minden megszerzett bizonyítvá­nyunk azonnal hozzáférhető. A szolgálta­tást bemutató videót a https://www.youtube.com/watch?v=­­I9YiC_0bPs linken megnézheti. Tehát még egy ok, hogy akinek még nincsen, a nyisson Ügyfélkaput. Ennek használatá­ban, mint eddig, ezután is segítünk a Vá­rosi Könyvtárban. A Rákóczi emléknapot az idén online tartottuk meg március 27-én, a nagyságos fejedelem születés­napján. Honlapunkon most is megtekint­heti: http://www.zounuk.hu/ujszasz/hu/2023/ 03/21/rakoczi-emleknap-2023-marcius­ 27 . Helyismereti gyűjteményünk idén elké­szített összefoglalóját is honlapunkon ér­hetik el: http://www.zounuk.hu/ujszasz/hu/ ujszasz-dala. Itt mindent megtalál, amit összegyűjtöttünk Újszász daláról. Olvas­hat a történetéről, a szerzőjéről, az elő­adójáról. Olvashatja a dal szövegét több nyelven. Meghallgathatja a dalt. Megnéz­heti a videófelvételt. Megtudhatja, ho­gyan készült a DVD. Eljuttattuk követő­inkhez az Internet Fiesta keretében meg­hirdetett országos online játékokat is. Tudjuk, hogy ezekbe többen be szoktak kapcsolódni városunkból. Lehet, hogy idén is újszászi lesz a legjobb megoldást beküldő? A Petőfi 200 emlékévre készítet­tünk egy QR kódos ajánlót. Ezt nyomta­tott formában is megtalálják a város több pontján. Ha a mobiltelefonjára telepít QR kód olvasót, akkor megkönnyítheti a webes tartalmak elérését. A QR kód az egy térbeli link. Könnyebbséget jelent, hogy nem kell begépelni a linkeket, ha­nem a leolvasó használatával azonnal az adott felület nyílik meg. A Petőfi 200 összeállításunkban QR kód vezet Petőfi összes verséhez, prózájához, a Petőfi em­lékművekhez, az emlékhelyekhez, a megzenésített verseihez, életrajzához és a Petőfi emlékév programjaihoz. Könyvtárunk vár minden Új szászon élőt, tanulót, dolgozót. SZ.B.A. Pillantás a kiállításra (Fotó: Dobozi Róbert) 2023. április Konyha Karfiol svájci módon Hozzávalók: 1 nagyobb karfiol, 0,5 kg burgonya, 15 dkg sonka, 4 dkg vaj, 2 fej hagyma, 4 dkg liszt, 1 pohár tej, 1 dl tejföl, 2 tojássárgája, 5 dkg reszelt sajt, petrezse­lyem, ecet, só, pirospaprika Elkészítés: A karfiolt gyengén ecetes, sós vízben megfőzzük. Héjában megfőz­zük a burgonyát is. Kivajazott tűzálló tál­ba tesszük a karikára vágott burgonyát, megszórjuk a kockára vágott sonkával, megszórjuk a petrezselyemmel, és rá­tesszük a karfiolt. A finomra vágott hagy­mát a vajban megpároljuk, hozzáadjuk a lisztet, föleresztjük a tejjel, pirospaprikát szórunk rá, és felforraljuk. A tojások sár­gáját összekeverjük a tejföllel. Ráöntjük a karfiolra, és sütőben 25 percig sütjük. Bújtatott virsli Hozzávalók: 4 db kb. 10 dkg-os comb­szelet, 4 virsli, só, bors, olaj, mustár, ke­tchup, liszt Elkészítés: A húst vékonyra verjük, só­val, borssal ízesítjük, és mindegyikbe be­letekerünk egy virslit. Fogpiszkálóval összetűzve, forró olajban kisütjük. F. Sz. Zs. 23

Next