Vác - Váci Napló, 1993 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1993-01-05 / 1. szám
Ili II. évfolyam 1. szám Váci * pro UrU * 1992. január 5. kedd ára: 14.50 ft Napló MEGJELENIK KEDDEN ÉS PÉNTEKEN Drágulással kezdődik az új év A fő ok: a kétkulcsos áfa A megszokott módon kezdődik az új esztendő 1993- ban is: újabb dárgulási hullám vette kezdetét. A kétkulcsos áfa bevezetésével szinte minden alapvető élelmiszercikk ára megemelkedett, legalább 6 százalékkal. De többe kerül január 1-jétől a helyi - így a városi - és helyközi közlekedés, s drágábban viszi a posta a leveleket és a csomagokat is. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium december végi közleménye szerint január 1-től a vasúti jegyekért 20, az autóbuszjegyekért 22 százalékkal kell többet fizetni mint tavaly. Emelkedtek az ivóvíz és csatornadíjak is, a fővővárosban 68, vidéken 32 százalékkal. Ez utóbbi drágulás azonban a legtöbb településen csak később lép életbe, mivel az árhatósági hatáskör január 1-jétől az önkormányzatok kezébe került. A Váci Napló értesülései szerint a városban érvényes ivóvíz és csatornadíjakról az önkormányzat hamarosan dönt. Tekintettel arra, hogy a drágulás rendkívül súlyosan érinti a lakosság egyes csoportjait, a kormány az idei költségvetésében mintegy 1,5 milliárd forintnyi támogatás szétosztásával számol. A döntést egy tárcaközi bizottság hozza majd meg. A javaslat szerint így szeretnék elérni, hogy az országban sehol se haladják meg a fizetendő díjak az ivóvíz esetében a köbméterenkénti 50 forintot, a csatornahasználattal együtt a 84 forintot. Drágultak a postai tarifák is. Az új évben a szabvány levélért a helyi forga(folytatás a 3. oldalon) Mem változik a képviselők tiszteletdíja • VN-információ A városi képviselőtestület tagjainak havi díjazását is megvitatta legutóbbi ülésén a testület. Mint arról korábban beszámoltunk, két tervezet is az asztalra került, ám egyik sem kapta meg a szükséges támogatást. Az előterjesztések készítőit az vezette, hogy viszonylag gyakran fordul elő: a bizottsági ülésről, ritkábban a képviselőtestületi ülésekről hiányoznak a képviselők. Többen úgy gondolták, hogy egy érdekeltségi rendszert kellene kidolgozni, amely többletpénzzel honorálja a szorgalmasabb városatyákat. Ezt azonban a többség elutasította, így megmarad továbbra is az ’’egyenlősdi”: a szereplések számától és a képviselői munkára fordított időtől függetlenül fizetik a képviselők tiszteletdíját. Égtek az autók * VN-információ_______ Vác külső területén, a Rádi úton az ADT 207 rendszámú IZS tehergépkocsi - műszaki hiba miatt -, kigyulladt. Értesítették a tűzoltókat, de a tüzet közben eloltották. A kár: tízezer forint. A 2-es főút gödi szakaszán, a 21-es kilométerkőnél egy Volkswagen személygépkocsi lángolt. Az autót ellopták, majd furikázás után meggyújtották. Már kapható a könyv Könnyebb a felvételi * VN-információ_______ Országosan mintegy 70 ezer jelentkezőre számítanak a végzős középiskolások közül a felsőfokú intézményekben. Közülük mintegy 28 ezret fognak felvenni az új tanévben, 7 ezerrel többet, mint tavaly. Jó hír a váci középiskolásoknak, hogy a műszaki jellegű főiskolákra és egyetemekre a jelentkezők kétharmadának nem kell felvételiznie, pontszámukat a középiskolában megszerzett érdemjegyek alapján számítják ki, ha ez a módszer előnyösebb a számukra. Számítani lehet arra is, hogy több intézményben további kedvezményeket adnak a felvételizőknek. Szinte általános gyakorlat, hogy az országos és a megyei tanulmányai versenyeken elért helyezéseket, a nyelvvizsgákat is figyelembe veszik, csakúgy, mint a nemzetközi érettségit is. A jelentkezési lapokat március elsejéig kell eljuttatni az egyetemekre és főiskolákra. A napokban jelent meg a továbbtanulást segítő tájékoztató könyv, amely Vácott is beszerezhető. Az idén várhatóan bevezetik a tandíjat is, amely a felsőoktatási intézményekben havi 2000 forintot tesz majd ki.